GK BH 1998/390
GK BH 1998/390
1998.08.01.
I. Kölcsönszerződésnél a kölcsönbevevő által a szerződés szerint fizetendő ügyleti kamat az „ellenszolgáltatás”. A szerződésnek a szolgáltatás-ellenszolgáltatás feltűnő aránytalansága címén történő megtámadása esetén tehát csak az ügyleti kamat mértéke vehető figyelembe [Ptk. 201. § (2) bek., 236. § (2) bek. c) pont].
II. A kölcsön biztosítékául lekötött vagyontárgyak zálogul történt lekötése azok értékesítését nem akadályozza, mert jelzálogjog kikötése esetén ez az új tulajdonost is terheli, a bankhitelt biztosító zálogjog pedig - jogszabályi előírás folytán - a kézi zálogként lekötött vagyontárgyakon is fennmarad [Ptk. 201. § (2) bek., 251. § (1)-(3) bek.; 39/1984. (XI. 5.) MT r. 10. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes kölcsönszerződés érvénytelenségének megállapítása iránti keresetét elutasította. Az alperes viszontkeresetének helyt adva kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 60 nap alatt 68 750 000 Ft kölcsöntőkét, ennek 1995. február 18-tól a kifizetés napjáig járó évi 38% késedelmi kamatát és 2% kezelési költségét, továbbá 14 105 231 Ft lejárt kamatot és ennek 1995. február 18-tól a kifizetés napjáig járó évi 6% késedelmi kamatát, valamint az alperesnek 1 000 000 Ft perköltséget és az államnak az illetékhivatal felhívására 750 000 Ft elsőfokú eljárási illetéket. Ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a peres felek 1993. augusztus 6-án kölcsönszerződést kötöttek, amelyben az alperes az agrárágazat reorganizációs programja keretében évi 26%-os kamatkondíció mellett 1999. december 31-i lejárattal 75 000 000 Ft beruházási kölcsönt nyújtott a felperesnek, amelyet annak 1994. június 1-jétől - félévenként esedékesen - 6 250 000 Ft-os részletekben 1999 végéig kellett visszafizetni. Az adós az ügyleti kamatot a naptári negyedévek végén volt köteles törleszteni. A szerződés biztosítékaként az alperest mint hitelezőt zálogjog illette meg a szerződés 1. sz. mellékletében felsorolt gépekre, gépjárművekre, műszaki berendezésekre, a mindenkori sertés- és szarvasmarha-állományra, valamint a fogyó- és forgóeszközök mindenkori állományára, továbbá a k.-i 5529. számú tulajdoni lapon 0232/22. hrsz. alatt nyilvántartott húsüzemre és berendezéseire. Az adós tudomásul vette, hogy a lefoglalt vagyontárgyak elidegenítése vagy megterhelése fedezetelvonásnak minősül, amely a Ptk. 525. §-ának (1) bekezdésében meghatározott azonnali felmondásra ad jogalapot.
A kölcsön és kamata megfizetésének biztosítására jelzálogjogot alapítottak az alperes javára a hitelből megvásárolt k.-i és sz.-i ingatlanokra, a k.-i 5529. számú tulajdoni lapon 0233/22. helyrajzi számú ingatlanra, valamint az 5233. tulajdoni lapon 6737. hrsz., továbbá a k.-i 5234. tulajdoni lapon 6738. hrsz. ingatlanokra. A hitel visszafizetésének személyi garanciája is volt, ugyanis a H. Rt. 68 398 000 Ft kölcsöntőke, ennek a szerződésben írt ügyleti kamata és a kezelési költségek megfizetésére készfizető kezességet vállalt. A szerződés 18. pontjában megállapították, hogy a Ptk. 525. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakon túl mit tekintenek olyan súlyos szerződésszegésnek, amely a szerződés azonnali hatályú felmondására jogosítja a hitelezőt. Ide sorolták többek között a tőke- és kamatfizetési kötelezettség elmulasztását, a kezelési költség meg nem fizetését is. A felperes az adásvételi szerződést 1994. március 25-én megkötötte, a 75 000 000 Ft-ot az alperes az eladónak 1994. május 31-én átutalta. A felperes az első fizetési kötelezettségének 1994. június 2-án eleget tett, ezt követően sem a tőke-, sem a kamatfizetési kötelezettségét nem teljesítette, ezért az alperes a szerződést 1995. február 17-re azonnali hatállyal felmondta. A felmondást a Ptk. 525. §-a (1) bekezdésének d) és e) pontjára, valamint a (2) bekezdés a) pontjára alapította. A felperes a módosított keresetében elsősorban a felmondás érvénytelenségének megállapítását kérte, mert álláspontja szerint a felmondás okai nem voltak valósak. A Ptk. 241. §-a alapján kérte továbbá a szerződésnek, valamint a szerződés 1993. október 30-án történt kiegészítésének a bíróság által történő módosítását, ennek során az egyes részletek fizetési határidejének a megváltoztatását. Előadta, hogy a szerződés lényegesen túl van biztosítva, emiatt a szerződést a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapítva a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között fennálló feltűnő értékkülönbözet miatt megtámadta, és kérte, hogy a bíróság a jelzálogjog alól mentesítse a k.-i húsüzemet, valamint a K.-ban lévő két nyaralót.
Az alperes a kereset elutasítását, az egyidejűleg előterjesztett viszontkeresetében pedig azt kérte, hogy a bíróság kötelezze a felperest 68 750 000 Ft tőke, ennek 1995. február 17-től a kifizetés napjáig járó évi 38%-os kamata, évi 2% kezelési költsége, továbbá 14 105 231 Ft lejárt kamat, ennek 1995. február 17-től járó évi 6%-os késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetésére. Előadta, hogy a felperes a kölcsönszerződésben írt fizetési kötelezettségeinek 1994 júniusától nem tett eleget, ami önmagában alapot adott a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondására. Előadta továbbá, hogy a felperes az állatállományt, a gépeket és berendezéseket az alperes hozzájárulása nélkül értékesítette, ami fedezetelvonásnak minősül, és mint ilyen, ugyancsak alapot adott a szerződés azonnali hatályú felmondására.
A szerződés módosításával kapcsolatos felperesi igényre előadta, hogy a felek közötti jogviszonyt nem lehet tartós jogviszonynak tekinteni, ezért nem állnak fenn a szerződés bíróság által történő módosításának a Ptk. 241. §-ában írt feltételei. Tagadta, hogy a biztosítékok köre miatt a kölcsönszerződésben a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között feltűnő értékaránytalanság mutatkozna, ezért a keresetet e vonatkozásban is kérte elutasítani.
Viszontkeresetével kapcsolatban hivatkozott arra, hogy a H. Rt. az általa vállalt kötelezettségnek eleget tett, 66 207 777 Ft-ot 1995 júliusában a részére átutalt. A viszontkeresetét ennek ellenére változatlanul fenntartotta, mert a H. Rt.-vel kötött kezességvállalási szerződésének 11. pontja szerint a kezesnek a szerződésből eredő regressz igényét köteles érvényesíteni és a behajtásáról gondoskodni.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét minden vonatkozásában alaptalannak, az alperes viszontkeresetét alaposnak találta. Megállapította, hogy az alperes a Ptk. 515. §-a (1) bekezdésének d) és e) pontjára, valamint az 525. §-a (2) bekezdésének a) pontjára való hivatkozással alapos okkal mondta fel a szerződést. Tény, hogy a felperes a fizetési kötelezettségét elmulasztotta, ami a legsúlyosabb szerződésszegésnek minősül, ezért önmagában alapot ad a szerződés azonnali hatályú felmondására. A szerződés 15. és 18. pontjában foglaltak szerint is jogszerűen gyakorolta az alperes a felmondás jogát. A 8/A/I. kimutatással bizonyítva látta, hogy a felperes a zálogtárgyak egy részét elidegenítette, ami fedezetelvonásnak tekintendő, és az azonnali hatályú felmondás alapjául szolgálhat. A visszafizetési kötelezettség elmulasztása önmagában bizonyítja a felperes vagyoni helyzetének a kölcsön visszafizetését veszélyeztető romlását. A hitel nagyságára tekintettel úgy ítélte meg, hogy annak visszafizetése a kezesi szerződés ellenére sem biztosított, a kezességgel nem fedezett hitel maga több mint 15 000 000 Ft. A Ptk. 525. §-a (2) bekezdés a) pontja egyébként is az azonnali hatályú felmondás jogát biztosítja a hitelezőnek, ha az adós hitelképtelenné válik. A perbeli esetben a felperes a hitelképtelenségét maga bizonyította, mert a keresetlevelében - az újabb hitelfelvétel lehetőségének biztosítása érdekében - kérte ingatlanai egy részének a jelzálogjog alóli mentesítését. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint ezért az alperes részéről a szerződés azonnali hatályú felmondása alapos okkal történt, a felmondás érvénytelenségének megállapítására irányuló kereseti kérelem tehát megalapozatlan. Alaptalannak ítélte az elsőfokú bíróság a felperes további kereseti kérelmeit, nevezetesen a teljesítési határidő tekintetében a szerződésnek a bíróság által történő módosítását. Megállapította, hogy az azonnali hatályú felmondás folytán a szerződés 1995. február 17-én megszűnt, a még hátralévő tartozások egy összegben esedékessé váltak. A szerződés megszűnését követően a felek között sem olyan tartós jogviszony, sem pedig olyan még élő teljesítési határidő nem volt, amelyet a Ptk. 241. §-a alapján módosítani lehetett volna.
Alaptalannak ítélte a felperesnek a perbeli szerződés feltűnő értékaránytalanság címén történő megtámadására irányuló keresetét is. Az elsőfokú bíróság megállapítása szerint a perbeli kölcsönszerződésnél a szolgáltatás a kölcsön, az ellenszolgáltatás az ügyleti kamat. A felperes az ügyleti kamat mértékét nem sérelmezte, ezért a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékkülönbségére alapított kereseti kérelme alaptalan.
Alaposnak találta viszont az alperes viszontkeresetét. Utalt rá, hogy a szerződés jogszerű felmondásával 1995. február 17-én a még hátralévő tartozás egy összegben esedékessé vált, ezért a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése szerint köteles azt a felperes az alperesnek a kamatokkal és a kezelési költséggel együtt megfizetni.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a kölcsönszerződés felmondása érvénytelenségének megállapítását, a szerződés kifogásolt rendelkezéseinek a - bíróság által történő - kereset szerinti módosítását, a felsorolt vagyontárgyakról a jelzálogjog törlésének elrendelését, a viszontkereset elutasítását, illetőleg amennyiben a Legfelsőbb Bíróság további bizonyítás lefolytatását látja szükségesnek, úgy az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését és a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatal ára történő utasítását, továbbá az első- és másodfokú perköltségei megállapítását kérte. Lényegében megismételte az elsőfokú eljárásban már előadott érvelését a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásának a Ptk. 525. §-ának (1) és (2) bekezdésében, illetőleg a szerződésben írt feltételei fennállásának hiányáról, vitatta, hogy a kölcsönre nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökkent volna. A felperes nem ismerte el, hogy a zálogjoggal lekötött eszközöket értékesítette volna, a hitelfedezetül szolgáló ingatlanok és egyéb eszközök értéke a hitel és járulékai összegét egyébként is lényegesen meghaladja. Fedezetelvonásra irányuló magatartás sem állapítható meg a felperes részéről.
Tekintve, hogy az azonnali hatályú felmondás érvénytelensége következtében a hitelszerződés a felek között jelenleg is érvényben van, kérte annak a megállapítását, hogy a szerződés a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között meglévő feltűnő értékkülönbség miatt részben érvénytelen. Vitatta, hogy szolgáltatásként, illetőleg ellenszolgáltatásként csupán a hitel és a kamat állnak egymással szemben, megítélése szerint ellenszolgáltatásként értékelendők a követelést biztosító mellékkötelezettségek, illetőleg azok mennyisége és értéke is. Az 1993. október 30-i szerződésmódosítás - ennek során további biztosítékként újabb jelzálogjog alapítása - a szolgáltatás és ellenszolgáltatás egyenértékét oly mértékben eltolta, hogy az már alapot szolgáltat a szerződésnek a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése szerinti megtámadására. A perben érintett három ingatlannak a jelzálog alóli mentesítése lényegében az érvénytelenségi ok kiküszöbölését jelenti.
Fenntartotta a felperes a Ptk. 241. §-a alapján a szerződés módosítása iránti igényét, amit elsősorban arra alapozott, hogy a hitelszerződés megkötése időpontjában a felek akarata arra irányult, hogy a folyósítás és a gazdaság birtokba vétele után mintegy 7 hónappal kelljen a felperesnek a törlesztést megkezdenie. Tekintve, hogy a birtokbaadásra szinte ugyanabban az időpontban került sor, mint amikor az első törlesztőrészlet esedékessé vált, a szerződéskötést követően beállott körülményeket figyelembevéve a teljesítési határidő módosítását kérte.
Az alperes fellebbezési ellenkérelmében előadta, hogy a készfizető kezes 1995. június 29-én 66 207 777 Ft-ot fizetett meg, ebből 55 000 000 Ft-ot a tőkére, 10 495 832 Ft-ot az ügyleti kamatra, 711 945 Ft-ot a kezelési költségre kellene elszámolni. Előadta továbbá, hogy az elsőfokú bíróság által tőkésített kamat címén megítélt 14 105 231 Ft a felmondás időpontjáig felgyülemlett 13 119 791 Ft ügyleti kamatból, 95 509 Ft késedelmi kamatból és 889 931 Ft kezelési költségből tevődik össze. A kezes által történt teljesítés időpontjáig további kamatok váltak esedékessé, amelyeknek az elszámolása még nem történt meg, mert a kezes a felmondás érvényességétől függően fizetett, és a kezességi szerződés szerint neki kell a kezes követelésének behajtásáról gondoskodnia.
A fellebbezés annyiban alapos, hogy az elsőfokú bíróságnak csak a keresetet elutasító ítéleti rendelkezése volt érdemben felülbírálható. E tekintetben a Legfelsőbb Bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és egyetértett az általa levont jogi következtetésekkel is.
A felperes a keresetében, majd a fellebbezésében is a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapítottan a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között fennálló feltűnően nagy értékkülönbség címén a kölcsönszerződés biztosítékainak a mértékét támadta. A Ptk. 236. §-ának (1) bekezdése szerint a sérelmet szenvedett félnek a megtámadást egy éven belül írásban kell a másik féllel közölni, majd a közlés eredménytelensége esetében haladéktalanul a bíróság előtt érvényesíteni. A 236. § (2) bekezdésének c) pontja értelmében a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén a megtámadási határidő a sérelmet szenvedő fél teljesítésekor megkezdődik. A felperes a biztosítékok nyújtásával teljesített, a biztosítékok nyújtása viszont a kölcsönszerződés megkötésével történt. A felek a kölcsönszerződést 1993. augusztus 6-án kötötték, és annak a felperes által kifogásolt módosítására 1993. október 30-án került sor. Ez utóbbi időpontban a felperes teljesítése a biztosítékok tekintetében befejeződött, és a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésében írt egyéves megtámadási határidő megkezdődött, és az 1994. október 30-án lejárt. A keresetlevél benyújtásának időpontjában 1995. január 31-én a felperesnek a szerződés megtámadására való jogosultsága már megszűnt, a szerződés tehát nem volt megtámadható.
A Legfelsőbb Bíróság egyébként abban is egyetértett az elsőfokú bíróság jogi álláspontjával, hogy a felperesnek a szerződés megtámadására irányuló keresete érdemben is alaptalan. Helytállóan állapította meg ugyanis az elsőfokú bíróság, hogy a kölcsönszerződés esetében az ellenszolgáltatás az ügyleti kamat, feltűnő értékkülönbségre hivatkozással tehát csak e vonatkozásban támadható. A biztosítékok mértéke és azok köre a feltűnő értékkülönbség megállapításának alapjául nem szolgálhat, tekintve, hogy a nagyszámú biztosítékból nincs a hitelezőnek effektív előnye, valamennyi biztosíték ugyanannak a tartozásnak a biztosítására szolgál: A biztosítékok mértéke nem jelent kimutatható előnyt a hitelező számára abban az esetben sem, ha a követelését a biztosítékok felhasználásával elégíti ki, mert azokból kielégítést csak a tartozás erejéig kereshet.
Alaptalanul hivatkozott ebben a körben a felperes arra is, hogy az egyes ingatlanainak zálogul történő lekötése akadályozta azok értékesítését. Az értékesítést kizárólag az elidegenítési tilalom akadályozza, ilyen kikötés viszont a kölcsönszerződésben nem szerepel. Ezzel szemben a szerződésen alapuló jelzálogjog dologi hatályú jogosultság, ami a Ptk. 251. §-ának (1) és (3) bekezdése szerint biztosítékul szolgál arra, hogy a jogosult az elzálogosított ingatlanból akkor is kielégítést kereshessen, ha az ingatlan tulajdonosának személyében a jelzálogjog alapítását követően változás következik be. Ez esetben a személyi és a dologi kötelezett egymástól elválik, a személyi kötelezett továbbra is a kölcsönszerződés adósa, míg a dologi kötelezett az elidegenített ingatlan új tulajdonosa lesz. A pénzforgalomról és bankhitelről szóló többször módosított 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet 10. §-ának (1) bekezdése szerint a bankhitelt biztosító zálogjog a kézi zálogként lekötött vagyontárgyakon is fennmarad. A kifejtettek szerint sem a biztosítékok mennyisége, sem azok értéke, sem pedig az egyes vagyontárgyaknak jelzálogjoggal való lekötése nem szolgálhat alapul a szerződésnek a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésére alapított megtámadására.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak a felmondás érvénytelenségével kapcsolatos jogi álláspontját is elfogadta. Tény, hogy a felperes a kölcsöntőke és kamatai visszafizetésével késedelembe esett, a fizetés elmulasztása viszont olyan súlyos szerződésszegés, ami önmagában megalapozza a felmondás érvényességét. A felperes pedig nem csupán elmulasztotta az egyes törlesztőrészletek és járulékok fizetését, hanem egyenesen megtagadta azok teljesítését. Az alperes felhívására akként nyilatkozott, hogy a felvett kölcsönt nem hajlandó visszafizetni, majd alaptalan okokra hivatkozva megtámadta a kölcsönszerződést. A szerződés módosítása iránt előterjesztett keresettel kapcsolatosan helyesen járt el az elsőfokú bíróság, hogy e kereseti kérelemmel érdemben nem foglalkozott. Az alperes 1995. február 1-jén február 17-ére mondta fel azonnali hatállyal a kölcsönszerződést. A Ptk. 321. §-ának (1) bekezdése szerint a felmondás a szerződést megszünteti. Tekintve, hogy az azonnali hatályú felmondás jogát az alperes jogszerűen gyakorolta, a kölcsönszerződés a felmondással megszűnt. A felperes viszont csak 1995 májusában - tehát a szerződés megszűnése után - nyújtotta be a szerződés módosítása iránti igényét tartalmazó beadványát, a korábban megszűnt szerződés módosítására viszont már nincs törvényes lehetőség.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság álláspontját, amely szerint a zálogtárgyak elidegenítése okot adott az azonnali hatályú felmondásra, tekintve, hogy az fedezetelvonásnak minősül. A korábban már kifejtettek szerint a zálogtárgy értékesítése csupán azt jelenti, hogy a személyi és a dologi kötelezett elválik egymástól, de az a zálogjog jogosultjának a zálogtárgyból való kielégítését nem befolyásolja, ezért az elidegenítés nem ad alapot az azonnali hatályú felmondásra, a Ptk. 525. §-a (1) bekezdésének c) pontja a leírtakkal összhangban úgy rendelkezik, hogy a felmondásra a biztosíték értékének jelentős csökkenése és kiegészítésének elmulasztása adhat okot. Egyébként a szerződés 15. pontjának második fordulata a „zálogra utaló jelzéssel ellátott”, így „lefoglalt” vagyontárgyak elidegenítését minősítette csupán fedezetelvonásnak. A perbeli esetben a beszerzett adatok ilyen fedezetelvonó magatartást a felperes részéről nem igazoltak.
A kereset tárgyában a döntéshez szükséges adatok rendelkezésre álltak, a felperes keresete a viszontkeresettől függetlenül önállóan elbírálható volt, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 213. §-ának (2) bekezdése szerint hozott részítéletben az elsőfokú bíróság ítéletének a keresetet elutasító rendelkezését a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta.
A viszontkereset tárgyában hozott elsőfokú bírósági ítélet érdemben nem volt felülbírálható. A felek már az elsőfokú eljárásban egyezően előadták, és az alperes a másodfokú eljárásban megerősítette, hogy a készfizető kezes 1995. június 29-én 66 207 777 Ft-ot fizetett ki a perbeli kölcsöntartozásra. A Ptk. 276. §-ának (1) bekezdése szerint amennyiben a kezes a jogosultat kielégíti, a követelés az azt biztosító és a kezességvállalást megelőzően keletkezett jogokkal, valamint a végrehajtási joggal együtt reá száll. tekintve, hogy a kezes a perbeli esetben fizetett, ezért mind a követelés, mind pedig annak a biztosítékai átszálltak. Az alperes tehát saját nevében a kezes által már kifizetett összegeket nem érvényesítheti. Nem kétséges, hogy a kezesi szerződés 11. pontja szerint az alperes vállalta, hogy a készfizető kezesre átszálló követeléseket a biztosítékokból, illetve egyéb törvényes módon a pénzintézet hajtja be díjazás fejében. Ez a nyilatkozat viszont nem tartalmazott a Ptk. 328. §-ának (1) bekezdésében szabályozott engedményezést - a perbizományt viszont a Pp. nem ismeri -, ezért a jelen perben a kezes által fizetett összeget a felperes javára el kell számolni. Az elszámolásnál figyelembe kell venni, hogy a kezes kizárólag a tőke, az ügyleti kamatok és a kezelési költségek kifizetéséért vállalt készfizető kezességet, az általa kifizetett összeg is csupán a felsorolt jogcímeken fennálló alperesi követelésre számolható el. A felek közötti elszámoláshoz a másodfokú eljárás kereteit meghaladó, nagy terjedelmű bizonyítás lefolytatása szükséges, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a viszontkeresettel kapcsolatos rendelkezését a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
A felperesnek a másodfokú eljárásban érdemben elbírált fellebbezése eredménytelen maradt, ezért a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése szerint köteles az alperesnek a másodfokú eljárással e tekintetben okozott költségét megtéríteni. A hatályon kívül helyezett rész tekintetében az eljárás folyamatban marad, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felek perköltségét a Pp. 252. §-ának (4) bekezdése szerint csupán megállapította, annak viseléséről a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak kell rendelkeznie. (Legf. Bír. Gf. I. 33 312/1995. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás