GK BH 1998/41
GK BH 1998/41
1998.01.01.
A fuvarozó által érvényesített objektív jellegű szankció (kocsiálláspénz) tarthatatlansága, ha az ENSZ által háborús cselekmények miatt elrendelt, a magyar kormány által rendelettel kihirdetett, azonnali hatályú embargó bevezetése – a fuvarozási szerződés alanyain kívülálló okokból – késedelmet szenved [1986. évi 2. tvr.-tel kihirdetett Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Egyezmény (CIM) 25. Cikk, 33. Cikk 9. §, Ptk. 494. § (1) bek., 495. § (1) bek., 91/1992. (VI. 3.) Korm. r. 2. §].
A felperes keresetében 1 213 200 Ft és annak 1992. november 10. napjától járó évi 5%-os kamata, valamint a perköltség megfizetésére kérte az I. r. alperest kötelezni kocsiálláspénz visszafizetése címén. Előadta, hogy 1992. szeptember 1-jén, 2-án, 3-án és 4-én Budapest-Ferencváros állomáson naponként 3-3 vagon cellulóz küldeményt adott fel fuvarozásra külföldi rendeltetési állomásra. A kocsik a feladást követő napokon érkeztek a Kelebia határállomásra, ahol azokat a vasút szeptember 18-án 18, illetve 20 óráig feltartóztatta. Ezt követően az I. r. alperes költségjegyzékben 1 213 200 Ft kocsiálláspénzt számolt fel, majd emelt le a felperes számlájáról, amelyet az 1992. november 10-én benyújtott felszólamlás ellenére sem utalt vissza. A vasút álláspontja szerint a feltartóztatásra azért került sor, mert a vámhivatal az ENSZ-határozat alapján a kiléptetést előbb megtagadta, és csak szeptember 18-án 18 órától kezdődően engedélyezte azt.
A felperes álláspontja szerint az érkezési időpontokban a kocsik feltartóztatása indokolatlan volt, mert nem volt sehol meghirdetve, hogy fuvarozási korlátozás vagy más korlátozás áll fenn. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma (NGKM), a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), de maga a fuvarozó vasút sem tett közzé áruforgalmi korlátozásról tájékoztatót. Az első hivatalosnak minősíthető tájékoztatás a Masped Magyar Általános Szállítmányozási Vállalat 39. számú körlevele volt a MÁV vezérigazgatóság értesítéséről, mely szerint megadja a Nemzetközi Vasúti Fuvarozásügyi Bizottság által közzétett és a Szerbia, továbbá Montenegró területén fekvő állomások kódszámait, egyben közölve a 135. és 136. számú áruforgalmi korlátozásokat, amelyek az ide, illetve innen feladott küldemények fuvarozását tiltják. E körlevél szeptember 4-i keltű.
A Masped 41. sz. körlevele szeptember 9-én ismét a MÁV vezérigazgatóság értesítését tartalmazza a 160. számú áruforgalmi korlátozásról az ENSZ Biztonsági Tanácsának 757/1992. sz. határozatán túlmenően, de Macedónia és Bosznia-Hercegovina területi állomásokra. A korlátozások valamennyi árura azonnali hatállyal érvényesek.
A felperes a keresetlevelében hivatkozott arra is, hogy a szerbhorvát, illetve a szerbbosnyák fegyveres ellentétek már hónapok óta tartottak, így a kocsik feladásának időpontjában is, ennek ellenére nem vezettek be áruforgalmi korlátozást. A felvevő állomás a korlátozásról a fuvarozókat, így a felperest sem értesítette, a 160. sz. korlátozást szeptember 7-én, a 162. számút szeptember 1 1. napján hirdették ki. A kocsik megérkezése, feltartóztatása után a határállomáson veszteglés közben megjelentetett áruforgalmi korlátozás nem lehet visszamenőleges hatályú, ilyen alkalmazás sem a jogrenddel, sem a különleges vasúti jogszabályokkal nem egyeztethető össze. A vasút mint fuvarozó figyelmen kívül hagyta a Ptk. 495. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 497. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat, de a nemzetközi vasúti fuvarozási egyezmény vonatkozó rendelkezéseit is.
Az I. r. alperes a vele szembeni kereset elutasítását kérte azzal védekezve, hogy Kelebia határállomáson a perbeli vagonok feltartóztatására a vámhivatal határozata alapján került sor, az ENSZ BT 757/1992. sz. határozatának megfelelően, melyet a Magyar Közlöny 57. számában a 91/1992. (VI. 3.) Korm. rendelettel tettek közzé. Nem vitatta, hogy a kocsik Kelebia állomásra 1992. szeptember 3., 4. és 5. napján érkeztek, de az embargó által érintett területen keresztül történő fuvarozás esetén a vagonok csak külön az NGKM engedélye birtokában hagyhatták el az ország területét. Ezt az engedélyt a felperes 1993. szeptember 17-én kapta meg, melynek birtokában a vámhivatal csak szeptember 18-án 18 órától engedélyezte a vagonok továbbítását. A felperes nem háríthatja át a vasútra a vámhivatal által elrendelt feltartóztatás következményeit. A kereset elutasítását az 1986. évi 2. tvr.-tel kihirdetett Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Egyezmény (CIM) 25. cikke, valamint a 33. cikk 9. §-a alapján kérte.
A felperes az elsőfokú eljárásban az 1993. december 14. napján tartott tárgyaláson keresetét kiterjesztette a Vám és Pénzügyőrségre is, kérte nevezett II. r. alperesként történő perbevonását.
A II. r. alperes szintén a kereset elutasítását kérte, állítva, hogy a perbeli szállítmányokkal összefüggésben az általa lefolytatott eljárás jogszerű volt, melyet alátámaszt a 91/1992. (VI. 3.) Korm. rendelet 2. §-ának rendelkezése is. Utalt arra, hogy az ENSZ-határozatok alapján tárcaközi bizottság döntött arról, hogy 1992. szeptember 1-jétől kezdődően Szerbián és Montenegrón keresztül tranzit jelleggel is csak külön engedéllyel léptethető ki Magyarország területéről áru. A Vám- és Pénzügyőrség ezen operatív tárcaközi bizottsági döntést hajtotta végre akkor, amikor a perbeli küldemények Kelebia határállomáson keresztüli kiléptetését megtagadta. A korlátozó intézkedésről 1992. szeptember 2-án jelent meg első ízben sajtóközlemény, az operatív tárcaközi bizottság augusztusi üléséről készített döntést a Külügyminisztérium "titkosnak" minősítette, a feltartóztatás ezzel állt kapcsolatban, de a II. r. alperes mindenben jogszerűen járt el.
Az elsőfokú bíróság a tanúbizonyítást követően meghozott ítéletével a felperes keresetét elutasította, és kötelezte, hogy fizessen meg az alpereseknek 30 000-30 000 Ft ügyvédi munkadíjat perköltségként. Az ítélet indokolása szerint a per tárgyát képező küldemények feladása 1992. szeptember 1-je és 4-e közötti időben történt, a vagonok Kelebiára szeptember 3-tól 5-éig érkeztek. A tárcaközi operatív bizottság döntése 1992. szeptember 1-jén született meg, ennek értelmében Macedónia rendeltetésű szállítmányok csak az NGKM által kiállított igazolás fedezete mellett léptethetők ki. Az országhatáron történő feltartóztatásra 1992. szeptember 2-át követően a tárcaközi bizottság döntése alapján került sor. A felek egyező előadása szerint erre vonatkozó közlést a vasút szeptember 5-én küldött a felperesnek, ez időtől kezdve a felperesnek módjában állott volna vagy a minisztérium engedélyének beszerzése vagy a küldemény visszairányítására történő intézkedés. A felperes előadása szerint a minisztériumtól olyan közlést kapott, hogy az írásbeli engedély megadására nincs szükség, de a minisztériumnak a bíróság megkeresésére adott, 1994. június 6-i értesítése szerint a tárcaközi bizottság 1992. augusztus 31-i ülésén úgy döntött, hogy 1992. szeptember 1-jétől kezdődő hatállyal csak úgy ad engedélyt a Macedóniába irányuló exportra, illetve a Magyarországról történő árukiléptetésre, ha a szállítás Szerbia-Montenegró megkerülésével történik, illetve ha az exportőr az NGKM-től a Szerbia-Montenegrón keresztüli tranzitra vonatkozó igazolást kapott. A minisztérium közlésével ellentétben áll a felperes előadása, és mivel a felperes semmivel sem bizonyította, hogy az átléptetési akadály felmerültét követően a minisztériumtó1 nyomban írásban kérte volna az engedély megadását, az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az engedély beszerzése érdekében nem járt el kellő időben.
A felperes és az I. r. alperes között a fuvarozási szerződés a CIM szabályainak megfelelően jött létre. A CIM 25. cikke pedig akként rendelkezik, hogy a feladónak a fuvarlevélhez kell csatolnia azokat az iratokat, amelyek az áru kiszolgáltatása előtt a vám vagy más államigazgatási, hatósági előírások teljesítéséhez szükségesek. A 2. § szerint a vasút nem köteles vizsgálni, hogy a szolgáltatott iratok teljesek vagy szabályosak-e. A vasút szeptember 5-én értesítette a kiléptetési akadályról a felperest, aki szeptember 18-ig intézkedhetett volna a küldemény továbbítása érdekében, ez azonban nem történt meg. A kihallgatott M. A. tanú vallomása alapján megnyugtató módon nem lehetett megállapítani, hogy a minisztérium az engedély megadása iránti kérelmet megtagadta volna, mindezekre tekintettel a bíróság a felperes keresetét mindkét alperessel szemben elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett és annak megváltoztatásával az alperesek vagylagos marasztalását kérte, lényegében megismételve az elsőfokú eljárásban kifejtett előadását. Eszerint az elsőfokú bíróság az NGKM 1994. június 6-i levele nyomán tévesen jutott olyan következtetésre, hogy a felperesi vállalatnak kellett volna eljárnia az engedélyeztetés érdekében a tárcaközi bizottság 1992. szeptember 1-jei hatállyal érvénybe lépett határozata szerint. E következtetés azonban megalapozatlan és nélkülözi az életszerűséget. Az elsőfokú bíróság nem azokat a tanúkat idézte meg és nyilatkoztatta, akik a felperesi indítványban szerepeltek és akiknek a vallomása alapján megállapítható lett volna, hogy a felperes mindent megtett annak érdekében, hogy a szükséges engedélyeket megszerezze. Állítása szerint az adott helyzetben bizonytalan volt az is, hogy a perbeli cellulóz szállítmányok nem minősülnek-e stratégiai cikknek, és hogy ennek megfelelően azok kiviteléhez engedélyre van szükség. Rámutatott arra, hogy az I. r. alperes a küldeményeket rendben átvette, és bizonyított tény, hogy az áruvételi zárlatot csak szeptember 7én léptette életbe. Egyértelmű és bizonyított az is, hogy a felperes 1992. szeptember 11-én értesült az engedély szükségességéről, amikor is már az NGKM is felvállalta az engedély kiadását bizonyos előfeltételek teljesítése mellett. A tényállás tisztázásához szükséges K. J. szakreferens és D. J. főzászlós tanúkénti meghallgatása, valamint a II. r. alperes birtokában lévő iratok beszerzése, melyből kitűnik, hogy a tárcaközi bizottság is késedelmesen járt el, mindez azonban nem okozhat hátrányt a felperesnek.
A felperes fellebbezése az I. r. alperes vonatkozásában alapos.
A fellebbezési eljárás alapján a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakat állapította meg.
1. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa Szerbiával és Montenegróval kapcsolatban 1992. évben 757. szám alatt határozatot hozott. A magyar kormány e határozat végrehajtása tárgyában kiadta a 91/1992. (VI. 3.) Korm. rendeletet, amely operatív tárcaközi bizottság felállítását határozta el a Szerbiával és Montenegróval szembeni ENSZ határozat szerinti szankciók betartása céljából.
A Magyar Közlöny 1992. évi, június 3-án megjelent 57. számában a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának közleménye is megjelent, amely a Szerbia és Montenegró területére való árubevitel, illetve áruimport kérdéseit taglalja. E közleményben, valamint az előbbi kormányrendeletben Macedónia állam említésre nem került.
2. A Magyar Közlöny 1992. június 27-én megjelent 68. számában a kormány a 108/1992. (VI. 27.) Korm. rendelet útján közzétette az ENSZ 760-as határozatát, amely a határozat szóhasználatával élve - "a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia és Montenegró)" viszonylatában rendezte újra az export és import kérdéseit.
A Magyar Közlöny ugyanezen számában megjelent a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának újabb közleménye a Szerbiával és Montenegróval szembeni kereskedelmi korlátozásról. Sem a kormányrendeletben, sem az ENSZ-határozatban, sem az NGKM közleményében Macedónia neve nem szerepelt.
3. A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma 1994. június 6-án kelt levelével az elsőfokú bíróságnak tájékoztatást adott az eseményekről. Eszerint a tapasztalatok azt mutatták, hogy a Macedóniába irányuló, de Szerbián át vagy esetleg Montenegró érintésével feladott küldeményeknél gyakran megsértették az ENSZ határozata szerinti embargót, ezért ezt megakadályozandó a tárcaközi bizottság 1992. augusztus 31-i ülésén úgy döntött, hogy 1992. szeptember 1-jei hatállyal csak úgy ad engedélyt a Macedóniába irányuló exportra, illetve a Magyarországról történő árukiléptetésre, ha a szállítás Szerbia-Montenegró megkerülésével történik, vagy az exportőr az NGKM-től a Szerbia-Montenegrón keresztüli tranzitra vonatkozóan igazolást kapott. Az igazolás megszerzésének feltétele, hogy az érintett magyar exportőr a Macedón kormányszervektől vagy a Macedón Gazdasági Kamarától beszerzett nyilatkozattal igazolja az ottani partnervállalat létezését a szállítási szerződés érvényességét, és emellett vállalnia kell, hogy az árut a fuvarokmányokon Macedóniában honos céggel veteti át. Utalt a minisztérium levele arra, hogy 1992. szeptember 2-án a küldeményekhez a fuvarlevél mellett az említett okiratokat is csatolni kell.
Megállapítható tehát, hogy Macedónia állam neve csak ekkor került említésre, de ezt a határozatot az illetékesek hivatalos lapban sohasem hozták nyilvánosságra, ettől függetlenül az 1992. augusztus 31-én meghozott határozat egyébként sem lett volna végrehajtható szeptember 1-jén vagy 2-án.
4. A perbeli küldemények feladására 1992. szeptember 1-je és 4-e közt került sor, azokat a vasút minden fenntartás nélkül elfogadta, mert sem a feladó, sem a vasút előtt ezekben a napokban az árukorlátozásnak az előbbi módja nem volt ismeretes. Ezek után a MÁV a vagonokat a határállomáson feltartóztatta, nem engedélyezte a határon való kiléptetésüket a vámhatóság ilyen értelmű állásfoglalása folytán.
A felperes tudomást szerzett a vagonok feltartóztatásáról, és 1992. szeptember első napjaiban kezdett el tájékozódni a dolgok állása iránt, de ez nem járt azonnali sikerrel, mert sem a MÁV illetékesei, sem az NGKM nem látta át egyértelműen a helyzetet. Ez utóbbi elsősorban azért, mert a feladott áru nem volt engedélyköteles, illetve mert a határozat közzétételének hiányában az érintettek csak hozzávetőleges ismeretekkel rendelkeztek. Mindezt szemléltetően mutatja a felperes által az elsőfokú bírósághoz becsatolt, az eseményekről kronológiai sorrendben tájékoztatást adó feljegyzés, amely ugyan egyoldalú nyilatkozat, de az abban foglaltakat a perben feltárt tényállás elemei alátámasztják. Végül is a minisztérium szeptember 17-18-a körül a kiviteli engedélyt megadta, illetve állást foglalt arról, hogy a perbeli küldemények anélkül is elhagyhatják az országot és mert időközben a felperes is beszerzett megfelelő okmányokat, így a vagonok átléphették a határt.
5. A fentiek alapján megállapítható volt, hogy 1992. szeptember 1-jén a felperes, illetve az I. r. alperes előtt nem lehetett ismert a tárcaközi bizottság döntése, ennek kihirdetése hiányában pedig ilyen ismeretekkel a perbeli felek a további napokban sem rendelkeztek. Végül megállapítható volt az is, hogy a határozat kihirdetése esetén sem lett volna lehetőség arra, hogy a tárcaközi bizottság követelményrendszerének megfelelő okmányokat a felperes vagy bármely fuvaroztató azonnal be tudja szerezni.
A II. r. alpereshez közelebbről meg nem állapítható úton és formában a határozat meghozatala és az abban foglaltak eljutottak, aminek alapján a kivitel engedélyezéséhez nem járult hozzá. A felperes csak ezt követően kezdhette meg az engedélyezési eljárás szerint szükséges intézkedését, de a minden érintett fél bizonytalansága folytán ez nyilvánvalóan több napig elhúzódott, különös tekintettel arra, hogy a minisztérium szempontjából is bizonytalan volt a perbeli árunak az adott korlátozás körébe vonhatósága.
Az eseményeket a fentiek szerint felvázolva az a következtetés vonható le, hogy
- a vagonok feltartóztatása és így a perbeli kocsiálláspénz felmerülése szomszédos ország (akkor már országok) háborús cselekményeivel,
- az ENSZ BT határozátaival,
- a magyar kormány rendeleteivel,
- e határozatok maradéktalan be nem tartása miatt (kijátszása folytán) a tárcaközi bizottság határozatával függ össze.
Ilyen tényállásra sem a CIM, sem a mögöttes jogterületet képező VÁSZ (belföldi díjszabás), sem a Ptk. Fuvarozás című XLI. fejezete kifejezetten nem tartalmaz rendelkezéseket. Közvetve figyelembe vehető a fuvarozási akadályintézménye [CIM 33. cikk, továbbá a Ptk. 494. §-ának (1) és 495. §-ának (1) bekezdése]; ezen rendelkezések alapján a feladó a megváltozott helyzetnek megfelelően köteles lett volna utasítást adni, ami rövid időn belül elvárható a szokásos fuvarozási akadályok mellett. Az ezzel kapcsolatos rendelkezések azonban aligha alkalmazhatók a háborús események esetében, még akkor is, ha ennek hatása az ENSZ BT határozatán keresztül jut csak érvényre. Végül pedig az utasításadás kötelezettsége vagy a további eljárás meghatározása "azonnali hatállyal" nem várható el olyan esetben, amikor az illetékes szerv másokra kötelező határozatát nem teszi ezen érintettek számára kellő időben megismerhetővé, és nem tartalmaz teljesíthető határidőket sem.
A kocsiálláspénz a bírói gyakorlat szerint objektív jellegű, ami közelebbről azt jelenti, hogy ha a fuvaroztató érdekkörében keletkezett ok vezet a felmerüléséhez, úgy a fuvaroztató fizetési kötelezettsége alól nem szabadul, ha viszont a fuvarozó érdekkörében merül fel, úgy kocsiálláspénzt nem számíthat fel.
A perbeli esetben a kocsiálláspénz felmerülésének oka sem a felperes, sem az alperesek érdekkörébe nem vonható, az alapjaiban a szomszédos országban, illetve utódállamaiban kialakult háborús cselekmények következménye azáltal, hogy e háborús állapotot az ENSZ BT világpolitikai jelentőségűnek értékelve, minden országra kiterjedően bevezette az áruk kiviteli tilalmát az adott országokba. Ilyen körülmények mellett egyik fél sem háríthatja a feltartóztatás, a fuvarozási akadály következményét a másik félre, tehát a vasút nem léphet fel kocsiálláspénz-igénnyel, a felperes pedig nem érvényesíthetne igényt a MÁV-val szemben a fuvarozási határidő túllépése vagy az esetleges ezzel összefüggő árukár miatt.
A fentiek alapján tehát megállapítható, hogy a MÁV mint fuvarozó jogilag méltányolhatatlan módon emelte le a kocsiálláspénzt a felperestől, ezért azt tartozik visszafizetni. A kifejtetteknek megfelelően a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és az I. r. alperest a kereset szerint marasztalta, míg a II. r. alperessel szembeni elutasító rendelkezést hatályában fenntartotta. Megváltoztatta a perköltség viselésére vonatkozó ítéleti rendelkezéseket is. (Legf. Bír. Gf. III. 32.821/1994. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás