BK BH 1998/412
BK BH 1998/412
1998.09.01.
I. A rágalmazásjogi tárgya: az emberi becsület, mely egyrészt az egyén társadalmi megbecsülését, másrészt az emberi méltóságot foglalja magában; a tényállításnak (híresztelésnek) a becsület csorbítására való alkalmassága pedig a sérelem absztrakt lehetőségét jelenti (Btk. 179. §).
II. A rágalmazásnál az elkövető tudatának át kell fognia a tényállításnak (híresztelésnek) a becsület csorbítására alkalmas jellegét, attól függetlenül, hogy az elkövető az állított (híresztelt) tény valóságtartalma tekintetében tévedésben volt-e vagy sem; a becsület csorbítására való alkalmasság kérdésében viszont nem a sértett (szubjektív) megítélésének, hanem a társadalomban kialakult általános (objektív) felfogásnak van jelentősége (Btk. 179. §).
III. Minthogy a rágalmazás a való tények állítása (híresztelése) esetében is megállapítható, a valóság bizonyítása esetében az ártatlanság vélelméből folyó bizonyítási főszabály olyan vonatkozásban „megfordul”, hogy a közérdek vagy bárkinek a jogos (magán) érdeke fennállása esetén nem a magánvádlót terheli annak a kötelezettsége, hogy az elkövető által állított (híresztelt) tény valóságtartalma ellentétes az objektív valósággal, hanem a vádlott köteles bizonyítani az általa állított (híresztelt) tény valóságtartalmát [Btk. 179. §, 182. §; Be. 3. § (2) bek.].
A városi bíróság az 1995. szeptember 29-én kelt - tárgyalás mellőzésével hozott - végzésével a terhelttel szemben a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt a végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett 100 napi tétel pénzbüntetést szabott ki, a pénzbüntetés egynapi tételének összegét 500 forintban állapította meg. A terhelt tárgyalás tartására irányuló kérelme folytán tartott tárgyalás eredményeként a városi bíróság az 1996. április 1-jén kelt ítéletével az előbbi végzést hatályon kívül helyezte, és a terheltet a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte azzal, hogy a pénzbüntetés egynapi tételének összege 800 forint.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az 1997. február 18-án jogerőre emelkedett végzésével a városi bíróság ítéletét hegybenhagyta.
Az ügyben eljárt bíróságok az alábbi tényállást állapították meg.
1994. május 14-én T. városban, a helyi kultúrházban választási nagygyűlést tartottak. A nagygyűlésen részt vett a terhelt is, aki ebbe a választási körzetbe tartozó édesapját kísérte el. A gyűlésen felszólalt a magánvádló, aki felszólalásában egyebek között azt taglalta, hogy miért nem lett a korábbi kormány tagja. A felszólalás közben a mintegy 25-30 m hosszú terem közepe táján álló terhelt a jelen levő mintegy 400 főnyi hallgatóság előtt a következő kijelentést tette: „Ön nem azért nem lett miniszter, mert Ön nem akarta, hanem mert a miniszterelnök kijelentette: †amíg ő a miniszterelnök, addig olyan III/III-as ügynök, mint Ön, nem lehet a kormány tagja‹.”
A magánvádló a magánindítványát 1994. június 2-án előterjesztette.
A terhelt mentelmi jogát az Országgyűlés felfüggesztette. A városi és a megyei bíróság jogerős ügydöntő határozatai ellen a terhelt védője 1997. június 4-én felülvizsgálati indítványt nyújtott be a városi bíróságnál. Indítványozta a megtámadott határozatok hatályon kívül helyezését és a városi bíróságnak új eljárásra utasítását.
Az indítványban kifejtettek lényege szerint az ügyben eljárt bíróságok megsértették a büntető anyagi jog szabályait, amikor a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapították. A terhelt által tett kijelentés ugyanis egyrészt nem alkalmas a becsület csorbítására, másrészt az nem veszélyes a társadalomra. A kijelentés megtételét közérdek indokolta. Egyébként sérültek az anyagi jog szabályai azért is, mert a bíróságok a valóság bizonyítását nem rendelték el.
A felülvizsgálati indítvány részben - az alábbiak szerint - alapos.
A Btk. 179. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és (2) bekezdésének b) pontja szerint minősülő rágalmazás vétségét az követi el, aki valakiről, nagy nyilvánosság előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ. A rágalmazás vétségének jogi tárgya a személyiségi jogok részét képező emberi becsület. A becsület - mint büntetőjogi védelemben részesített jogtárgy - két elemből tevődik össze: egyrészt magában foglalja a társadalmi megbecsülést, másrészt az emberi méltóságot. A társadalmi megbecsülés az emberről, a tulajdonságairól, a magatartásáról, a személyes értékeiről a környezetében kialakult kedvező társadalmi értékítéletet jelenti; az emberi méltóság pedig annak az igénynek a kifejezője, hogy a személyt, az egyént a társadalomban kialakult kulturált érintkezési mód minimális követelményeinek megfelelően kezeljék. A rágalmazás bűncselekményének az elkövetési magatartása a tényállítás vagy híresztelés, illetve tényre közvetlenül utaló kifejezés használata. A híresztelés - mint az adott ügyben az elkövetési magatartás - a más vagy mások által tett tényállításnak a továbbadását, közvetítését jelenti. A híresztelés tehát olyan tényközlés, amelyben határozottan kifejezésre jut, hogy az nem a saját tudomásán alapszik. A büntetőjogi felelősség szempontjából annak nincs jelentősége, hogy az elkövető a híresztelt tény valósága vagy valótlansága tekintetében állást foglalt-e.
A becsület csorbítására alkalmasság a rágalmazás bűncselekménye törvényi tényállásának az objektív ismérve, ebből következően nem a passzív alany - a sértett - egyéni megítélése, szubjektív értékítélete, esetleges érzékenysége alapján kell megítélni, hogy a tényállítás, a híresztelés alkalmas-e a becsület csorbítására. E kérdésben az objektív értelmezés az irányadó. A társadalomban kialakult általános megítélés, az általános erkölcsi és közfelfogás az, amelynek figyelembevételével kell eldönteni, hogy az adott esetben a tény állítása, híresztelése alkalmas-e a becsület csorbítására.
Általában alkalmas a becsület csorbítására az olyan tény állítása és híresztelése, amely - valósága esetén - büntető, szabálysértési vagy fegyelmi eljárás megindításának alapjául szolgálhat a sértett ellen. Ezt meghaladóan azonban a becsület csorbítására alkalmas az olyan tény állítása, híresztelése is, amely az emberi méltóságot támadja, vagy amely alkalmas arra, hogy a sértettről, a tulajdonságairól, a magatartásáról, a személyes értékeiről a környezetében kialakult kedvező társadalmi megítélést kedvezőtlen (negatív) irányban befolyásolja.
Nem feltétele a rágalmazás bűncselekménye megvalósulásának az, hogy a hátrányos következmény - a becsület csorbulása - ténylegesen bekövetkezzék. Ugyancsak közömbös, hogy a tényállítás, a híresztelés a sértett becsületérzését ténylegesen sértette-e; a becsület csorbítására alkalmasság ugyanis a sérelem absztrakt lehetőségét jelenti. A rágalmazás bűncselekménye szándékos bűncselekmény. Ebből következően az elkövető tudatának át kell fognia a tényállítás, híresztelés becsület csorbítására alkalmas jellegét, az azonban közömbös, hogy a tudat az állított, híresztelt tény valósága tekintetében mit tartalmazott. Így közömbös, hogy az elkövető a tény valósága vagy valótlansága tekintetében tévedésben volt-e. A bűncselekmény megvalósulása szempontjából nem bír jelentőséggel az elkövető jó- vagy rosszhiszeműsége sem.
Ahhoz, hogy a rágalmazás bűncselekménye megvalósuljon, szükséges az is, hogy a becsület csorbítására alkalmas tény állítása vagy híresztelése jogellenes, a társadalomra veszélyes legyen. Kizárja a jogellenességet a jelentéstételi, feljelentési, bejelentési kötelezettség, a tanúzási kötelezettség, a hivatali, munkaköri kötelezettség teljesítése, az ilyen kötelezettség teljesítése ugyanis nélkülözi a társadalomra veszélyességet.
Kizárhatja a becsület csorbítására alkalmas tény állításának, híresztelésének a társadalomra veszélyességét (jogellenességét) a közérdek vagy a jogos magánérdek védelme is. A tényközlés, híresztelés ilyen pozitív célja, méltányolható motívuma indokolatlanná teheti az elkövető megbüntetését. Az ilyen cél és motívum azonban nem közvetlenül, hanem csupán közvetve, a valóságbizonyítás megengedhetőségének kérdésében való hatósági, bírósági döntésen és a bizonyítás sikerén keresztül befolyásolja az elkövető büntethetőségét.
Az adott esetben a terhelt a rágalmazás bűncselekményét lényegében azzal valósította meg, hogy nagyobb nyilvánosság előtt a sértett magánvádlóról azt híresztelte: ügynök volt az Államvédelmi Hatóság alkalmazásában. Ennek a ténynek híresztelése vitathatatlanul alkalmas a becsület csorbítására, a magánvádló társadalmi megítélésének kedvezőtlen irányú befolyásolására és arra, hogy a sértettről, tulajdonságairól, személyes értékeiről a környezetében kialakult kedvező társadalmi megítélést rontsa. Annak más előtt való híresztelésének ugyanis, hogy valaki III/III-as ügynök - tehát quasi „besúgó” - volt, a társadalomban kialakult általános erkölcsi és közfelfogás szerint negatív tartalma van. Az ilyen negatív tartalmú tényállítás, híresztelés pedig az egyén társadalmi megítélésének a kedvezőtlen irányú befolyásolására objektíve alkalmas.
Annak, hogy az objektíve a becsület csorbítására alkalmas tény állítását, híresztelését a sértett önmagára nézve sértőnek találja-e, a bűncselekmény megvalósulása szempontjából nincs jelentősége. Hasonlóképpen nincs jelentősége annak sem, hogy a társadalom más tagjai az ilyen tény állítását, híresztelését alkalmasnak tartják-e a becsület csorbítására. Ebben a kérdésben ugyanis objektív, a társadalomban kialakult általános felfogás és megítélés az irányadó.
Mindezekből következően nem tévedtek az ügyben eljárt bíróságok akkor, amikor arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a terhelt által a tényállásban rögzített annak a ténynek a híresztelése, mely szerint a magánvádló III/III-as ügynök volt: alkalmas a becsület csorbítására.
Hasonlóképpen helyes az ügyben jogerős határozatot hozó bíróságok álláspontja abban a kérdésben is, hogy a terhelt magatartása jogellenes, vagyis veszélyes a társadalomra.
A Btk. 10. §-ának (2) bekezdése értelmében ugyanis társadalomra veszélyes cselekmény az a tevékenység vagy mulasztás, amely a Magyar Köztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy jogait sérti vagy veszélyezteti.
A terhelt magatartása a magánvádló személyiségi jogai részét jelentő becsületét és a társadalmi megbecsüléshez fűződő jogait sértette. Ez a jog olyan alkotmányos és emberi alapjog, amely mindenkit megillet, és ennek a megsértése - az előbb hivatkozott törvényi rendelkezésből következően - jogellenes, tehát veszélyes a társadalomra. A magatartás társadalomra veszélyességét a tényállítás vagy híresztelés közérdekű volta közvetlenül nem zárja ki. A büntető anyagi jog csak közvetve - a valóság bizonyításának a megengedhetőségével - nyújt védelmet azoknak, akik közérdekből vagy jogos magánérdekből való tények közlésével sértik mások becsületét, amely azzal zár, hogy az elkövető a valóságbizonyítás sikere útján mentesülhet a büntetőjogi felelősség alól.
Az eddigiekben kifejtetekből következően tehát nem alapos a felülvizsgálati indítványnak az a része, amely szerint a terhelt által hírtesztelt tény nem alkalmas a becsület csorbítására, és a közérdek folytán nem veszélyes a társadalomra, vagyis nem jogellenes.
A Legfelsőbb Bíróság alaposnak találta a felülvizsgálati indítványt abban a részében, amelyben azt kifogásolta, hogy az alapügyben eljárt bíróságok - a Btk. 182. §-ában írtakat figyelmen kívül hagyva - nem rendelték el a valóság bizonyítását annak ellenére, hogy erre nézve a terhelt és a védője az eljárás során indítványt terjesztettek elő. A közélet, a politikai élet szereplői tevékenységének, személyiségének, múltjának, a közéleti tevékenységgel összefüggő és azokra kihatással levő tények, körülmények valós megismerése közérdek akkor is, ha az ilyen tények, körülmények nyilvánosságra hozatala, állítása, híresztelése objektíve alkalmas a becsület csorbítására, a közélet, a politikai élet szereplője társadalmi megítélésének negatív irányú befolyásolására. A szabad véleménynyilvánítás alkotmányos alapjoga folytán a közhatalmat gyakorló, a közélet, a politikai élet szereplőivel kapcsolatosan ugyanis a véleménynyilvánítás köre tágabb, mint más személyeknél. Ebből következően a közszereplő politikus személyek védelmében a véleménynyilvánítás szabadságának szűkebb körű korlátozása indokolt.
Mint azt az Alkotmánybíróság is kifejtette a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában, a közéleti szereplők tekintetében a valós tények feltárását - még ha azok alkalmasak is e személyek társadalmi megbecsülésének a csorbítására - minden esetben közérdekűnek kell tekinteni, és azáltal, hogy a törvény a valóság bizonyítását feltételhez köti - vagyis a hatóság mérlegelésére bízza annak megengedhetőségét -, magát a valóság bizonyítását is jelentősen korlátozza.
A kifejtettekre tekintettel tehát megsértették az ügyben eljárt bíróságok a büntető anyagi jog szabályait, amikor a terhelt és védője indítványa ellenére a valóság bizonyítását nem rendelték el.
Az alapügyben eljárt bíróságok jogerős ügydöntő határozatainak e kérdéssel kapcsolatos indokolásával összefüggésben a Legfelsőbb Bíróság megjegyzi a következőket: A „közérdek” fogalmán nem csupán a társadalom egészének legáltalánosabb érdekeit kell érteni; közérdekű lehet a társadalom egyes kisebb közösségeinek szűkebb körű érdekét érintő tényállítás, híresztelés is. Annak a ténynek, hogy a terhelt által híresztelt tényt a cselekmény elkövetése előtt jogerős határozattal még senki sem állapította meg, a valóság bizonyításának elrendelése szempontjából nincs jelentősége. Ez a tény nem játszik szerepet annak megítélése tekintetében sem, hogy a tény állítását, híresztelését a közérdek indokolta-e vagy sem.
A valóság bizonyításának egyébként nem arra kell kiterjednie, hogy a volt miniszterelnök mit jelentett ki, hanem arra, hogy a terhelt által híresztelt tény - tehát az, hogy a magánvádló III/III-as ügynök volt-e vagy sem - megfelel-e a valóságnak.
A valóság bizonyításának az elrendelése szempontjából nincs jelentősége annak sem, hogy a bizonyítás milyen eredménnyel kecsegtet. A valóság bizonyítása körében ugyanis az ártatlanság vélelméből következő bizonyítási főszabály megfordul. A bizonyítás terhét az viseli, aki ellen az eljárás folyik, vagyis csak a bizonyított valóság zárja ki a büntethetőséget. Abban az esetben tehát, ha az állított vagy híresztelt tény tartalmi valósága tekintetében nem alakul ki az eljáró bíróság meggyőződése, az elkövető büntetőjogi felelősségét meg kell állapítani. A nem bizonyíthatóság a terhelt terhére jelentkezik, vagyis ebben a vonatkozásban az ártatlanság vélelme nem érvényesül.
A valóság bizonyításának előre várható eredménye vagy eredménytelensége - tehát a praktikus szempontok - a valóság bizonyításának az elrendelése szempontjából nem vehetők figyelembe.
A valóság bizonyítása során, amennyiben az államtitkot vagy szolgálati titkot is érint, természetesen a titokvédelemre vonatkozó szabályok szerint kell eljárni.
Az adott esetben, tekintettel arra, hogy a magánvádló vonatkozásában az alapeljárás idején az 1994. évi XXIII. törvény szerinti eljárás még nem fejeződött be, megfontolást igényelt volna a Be. 169. §-ának (1) bekezdése alapján az eljárás felfüggesztésének kérdése is.
Mindezekre tekintettel tehát kizárólag azért, mert az alapügyben eljárt bíróságok a valóság bizonyításának az elrendelését törvénysértéssel mellőzték, a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ügydöntő határozatát a Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és a megyei bíróságot - figyelemmel arra, hogy a vád tárgyává tett cselekmény vétségi eljárásra tartozik - új eljárásra utasította.
A Btk. 182. §-ában írt, a valóság bizonyítása elrendelésének elmaradása ugyanis a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti anyagi jogszabálysértés, ez az anyagi jogi szabálysértés pedig azt eredményezte, hogy a bíróságok nem dönthették el, vajon nem áll-e fenn büntethetőséget kizáró ok, és így nem hozhattak érdemben helyes ügydöntő határozatot.
A megismételt eljárásban el kell rendelni, és le kell folytatni a valóság bizonyítását; fel kell tárni ennek keretében mindazokat a bizonyítási eszközöket, bizonyítékokat és tényeket, amelyek alkalmasak annak eldöntésére, hogy a terhelt által híresztelt tény megfelel-e a valóságnak. A terhelt által felajánlott bizonyítást le kell folytatni, és értékelés körébe kell vonni mindazokat a tényeket és körülményeket, amelyek erre nézve következtetési alapul szolgálhatnak.
Az így beszerzett valamennyi bizonyíték alapos és okszerű értékelésével dönthető csak el, hogy a terhelt büntetőjogi felelősségét meg kell-e állapítani, vagy esetleg büntethetőséget kizáró okból fel kell menteni. (Legf. Bír. Bfv. I. 1208/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás