PK BH 1998/432
PK BH 1998/432
1998.09.01.
A különvagyoni ingatlant terhelő kölcsön egyösszegű kifizetésével a tulajdonost jogszabálynál fogva megillető kedvezmény nem közös vagyon [Csjt. 27. § (1) bek., 31. § (2) bek.; 45/1989. (XII. 23.) PM r.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek 1989. december 22. napján megkötött házasságát felbontotta. A felperes különvagyonát képező volt közös lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel, és az életközösség alatt szerzett ingóvagyont a felek között természetben megosztotta. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 35 500 forintot és annak 1991. június 25. napjától járó évi 20 %-os kamatát. Az alperes lakáshasználati jog ellenértéke iránt előterjesztett viszontkeresetét elutasította. A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és az ingókra vonatkozó eltérő rendelkezések mellett a felperes pénzbeni marasztalását – a kamatfizetési kötelezettség mellőzésével – a 6. sorszámú kijavító végzés szerinti 69 458 forintra felemelte.
A megállapított tényállás szerint a felek házassága egyévi együttélés után azért romlott meg, mert a felperes tudomást szerzett arról, hogy az alperes őt a házasságkötéskor megtévesztette: elhallgatta, hogy két házasságát már a bíróság felbontotta, házasságaiból három gyermeke született, továbbá valótlant állított a jövedelmező vállalkozói tevékenységével kapcsolatban is, ugyanis az alperes csupán csekély összegű rokkantnyugdíjjal rendelkezett. Tovább rontotta a felek kapcsolatát, hogy a felperes idős édesanyját betegségében a saját lakásán ápolta néhány hónapig. Emiatt a felek között veszekedések voltak, és a felperes távollétében az alperes lépéseket tett az anyósa szociális otthoni elhelyezése érdekében. Az alperes a közös háztartás költségeihez alig járult hozzá, majd a kapcsolat megromlása után a felperes már az alperes indulatkitöréseitől is félt.
A felek életközössége 1993. április 23-án minden vonatkozásban megszűnt.
Az alperes 1993. augusztusában házassági hirdetés útján ismerkedett meg T. J.-vel, majd a közös lakásból elköltözött, és 1994 februárjáig T. J. M.-en lévő lakásában élt. A volt közös lakásban egy szobát lezárva tartott, ott azonban már nem tartózkodott, csak a felperes távollétében és alkalomszerűen járt oda vissza. 1993. december 1-jén, amikor a lakásban járt, a felperesnek szándékosan kárt okozott, ezért a felperes a zárakat lecserélte, és ezzel az alperes későbbi bejutását megakadályozta.
A bíróság az 1990. november 6-án kelt ítéletével 1989. január 1. és 1990. november 30. napjai közötti időre esedékesen kártérítésként 101 306 forint járadékot ítélt meg az alperes részére. Az alperes ennek felhasználásával a felperes különvagyoni lakásán fennállott OTP-kölcsöntartozásból 70 967 forintot kiegyenlített, ezáltal - az akkori kedvezményeknek megfelelően - a felperes a még fennálló hiteltartozás - kb. 130 000 forint-megfizetése alól mentesült.
A jogerős ítélet indokolása szerint a házasság az alperesnek a tényállásban megállapított, felróható magatartása miatt romlott meg. A lakás használatára - a perbeli nyilatkozat szerint - az alperes sem tartott igényt, ezért a kizárólagos használatra a bíróság a Csjt. 31/B §-ának (1) és (3) bekezdései alapján a tulajdonos felperest jogosította fel. Megállapította, hogy az alperes önként, a saját elhatározásából távozott, amit tanúvallomása a körülményekkel egybevetve aggálytalanul bizonyított. Erre tekintettel a bíróság a lakáshasználati jog ellenértékét nem ítélte meg az alperes javára, ezzel kapcsolatban utalt a Csjt. 31/D §-ában foglaltakra, melyből az következik, hogy a lakásból a visszatérés szándéka nélkül távozó házastárs mint bérlőtárs ellenértékre csak tanácsi (önkormányzati) bérlakás elhagyása esetén jogosult. A fenti rendelkezés nem alkalmazható abban az esetben, ha az egyik házastárs különvagyonába vagy önálló bérletébe tartozó lakást a nem tulajdonos, illetve nem bérlő házastárs hagyta el a visszatérés szándéka nélkül, az eltávozó házasfél szándékát pedig a távozáskor fennálló tények szerint kell értékelni.
A felperes ingatlanát terhelő kölcsöntartozás kiegyenlítésére felhasznált összeget a másodfokú bíróság az alperes különvagyonának tekintette, és azt mint a felperes különvagyonába történt beruházást, megtérítési igényként - az ingók utáni értékkülönbözet összegével csökkentve - megítélte az alperes javára. Alaptalannak találta azonban az alperes 50 000 forint megfizetése iránti követelését azon a címen, hogy a felperes a kölcsön egyösszegű teljesítésével jelentős összeg megfizetése alól mentesült, és az így jelentkező haszon közös vagyonná vált, melyből az alperest az általa megjelölt közös vagyoni részesedésként 50 000 forint megilleti. A jogerős ítélet ezzel kapcsolatban azt állapította meg, hogy az egyösszegű teljesítés alapján nyújtott kedvezmény a felperesnek jogszabálynál fogva járt, így a felperes jogalap nélkül nem gazdagodott, és a kedvezmény összegével az alperesnek nem tartozik elszámolni.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Álláspontja szerint a bíróság megalapozatlanul, így törvénysértéssel állapította meg a házasság megromlásához vezető okokat, valamint azt, hogy ő a lakást véglegesen, a visszatérés szándéka nélkül hagyta el. Ez utóbbival összefüggésben arra is hivatkozott, hogy az államigazgatási eljárás során birtokvédelmi kérelmének helyt adtak. Sérelmezte, hogy a bíróság a kölcsönre fordított 71 000 forint különvagyonának megtérítésén túlmenő 50 000 forint közös vagyoni követelését elutasította. Kifejtette, hogy a különvagyona felhasználásával a felperes különvagyoni adósságából elengedett pénzösszeg az alperesi különvagyon „hozadékának” tekintendő, ezáltal a közös vagyonhoz tartozik, tehát a kedvezmény összegének felére jogszerűen igényt tarthat. A fentiek folytán a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. §-át, továbbá a Csjt. 31/C §-át és a 27. §-ában foglalt rendelkezéseket is.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A házasság megromlásához vezető okok megállapítása, valamint a lakáshasználati jog ellenértékére való jogosultság tárgyában az alperes a bíróság mérlegelési jogkörében megállapított tényállást támadta. A Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásainak és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak az egybevetésével állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelése körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelésénél nincs-e nyilvánvalóan helytelen következtetés (BH 1994/4/95.). A jelen ügyben a bíróság mindkét fent vitatott kérdésben a körültekintően lefolytatott bizonyítás adatait mérlegelte, az ezekkel összefüggő ténymegállapításai okszerűek, kellően megindokoltak voltak. Az alperes által hivatkozott államigazgatási határozattal kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság rámutat, hogy az államigazgatási hatóság az előtte megindított birtokvédelmi eljárás során csupán a birtoklás tényét vizsgálta, ennek alapján hozott határozatot. Határozata a jogkérdésre nem terjed ki, a használat jogszerűségét a bíróság a birtoklás jogcíme alapján ítélte meg. A jogerős ítélet az alperes lakáshasználati jogának megszűnését az ott hivatkozott jogszabályi rendelkezések megfelelő alkalmazásával helyesen állapította meg úgy, hogy annak módja az alperest lakáshasználati jog ellenértékének követelésére nem jogosítja fel.
Alaptalan a felülvizsgálati kérelem az alperesi különvagyon „hozamának” megtérítése kérdésében is. A Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség véget ér, és bármelyik házastárs követelheti a közös vagyon megosztását. Ennek során igényelni lehet a közös vagyonból a különvagyonba, illetőleg a különvagyonból a közös vagyonba történt beruházások, továbbá a kezelési és fenntartási költségek megtérítését. is.
Az alperesnek a felperesi különadósság egyösszegű kiegyenlítésére adott ráfordítása a jogerős ítélet rendelkezése folytán teljes egészében megtérült.
A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése tartalmazza azt a szabályt, hogy közös vagyon a különvagyonnak az a haszna is, amely a házassági életközösség fennállása alatt keletkezett, levonva ebből a vagyonkezelés és fenntartás költségeit. Az idézett törvény szövegéből kell értelmezni a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésében írt haszon fogalmát. A haszon a dolognak az az időszakos vagy rendszeres hozadéka, amely a dologból rendeltetéséhez képest ered, illetve a dolog hasznosításának az eredménye. Ez következik a jogszabály szerinti elszámolásnak abból a módjából is, hogy a haszonból le kell vonni a vagyonkezelés és fenntartás költségeit, tehát azokat a kiadásokat, amelyek a haszon megszerzéséhez közös ráfordításként jelentkeznek.
Arra a tartozáselengedésre, amely kizárólag a felperes kölcsönjogviszonyából ered, a haszon fenti fogalma nem terjed ki. A kölcsön egyösszegű kifizetésével járó kedvezmény ugyanis jogszabálynál fogva (a 45/1989. (XII. 23.) PM rendelet alapján( illette meg a felperest úgy, hogy a különvagyonában lévő lakásingatlanért fizetendő ellenszolgáltatás mértéke csökkent, ezáltal a vagyoni előny kifejezetten csak a felperes különvagyonához kötődik.
A fent kifejtettek szerint az alperes megtérült különvagyonából eszközölt egyösszegű befizetésből származó kedvezmény összege nem vált a közös vagyon részévé, ezért annak elszámolása nem történhet meg a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabályok szerint.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír.Pfv.III.22.828/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás