BK BH 1998/464
BK BH 1998/464
1998.10.01.
I. A jogos védelem körében nem terheli kitérési kötelezettség a felmenőt az ittas fia által ellene intézett jogtalan támadása esetén [Btk. 29. § (1) bek.].
II. A jogos védelmi helyzet fennállása esetén nincs helye a büntetés korlátlan enyhítésének, ha az elkövető lényegesen túllépi az elhárítás szükséges mértékét, és ebben nincs lényeges hatása a vele szemben intézett támadás folytán kialakult ijedtségnek [Btk. 29. § (2) és (3) bek.].
A megyei bíróság az 1996. május 8. napján meghozott ítéletével bűnösnek mondta ki a vádlottat emberölés bűntettében, és ezért 6 évi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, egyben elrendelte a vádlott kényszergyógyítását. A megállapított tényállás lényege a következő. A vádlott együtt lakott a családi házában a feleségével, valamint a két fiával. A vádlott és az idősebb fia - a sértett - viszonya nagymértékben megromlott, rendszeresek voltak közöttük a veszekedések, és tettlegességek is előfordultak. A vádlottnak a feleségével is rossz volt a viszonya, különváltan éltek, külön szobát használtak, és külön szobája volt a sértettnek is.
1994. december 31-én délután és este a vádlott elfogyasztott két liter bort, és ittas állapotba került. Vacsora után a vádlott felesége és a kisebbik fia a vádlott szobájában televíziót néztek, a vádlott közben pirítós kenyeret készített, és a kenyér szeléséhez egy nagyobb méretű konyhakést hozott be a konyhából. Később nézeteltérés támadt, és a vádlott megtiltotta a televízió nézését, ezért a hozzátartozói a saját szobájukba mentek át.
A sértett 23 óra 30 perc körül érkezett haza ittas állapotban. A konyhában vacsorázott, közben vita támadt közte és a vádlott között, aki folyamatosan szidalmazta őt.
Amikor a sértett megtudta az anyjától, hogy miért nem nézhetik a televíziót, bement a vádlotthoz és felelősségre vonta. A durva szóváltás elfajulását megakadályozandó, a vádlott felesége és a kisebbik fia a sértettet bekísérték a saját szobájába.
Éjfél után a vádlott felesége és a kisebbik fia egy időre a lakást elhagyták és telefonálni mentek. A távozásuk után a sértett bement a vádlott szobájába, vita alakult ki közöttük, ami dulakodássá fajult. Ennek során a vádlott felkapta a szobaasztalról az előzőleg bevitt kb. 15 cm pengehosszúságú konyhakést - amelyet a sértett megpróbált tőle elvenni -, és eközben a kés több helyen megsértette a kezét. A folytatódó dulakodás közben a vádlott a sértettet közepes vagy ezt meghaladó erővel a mellkasa bal oldalán megszúrta, majd a vérző sértettet a lakásban magára hagyta.
Éjfél után érkezett haza a vádlott felesége és a kisebbik fia. Az általuk kihívott mentők a sértettet kórházba szállították, ott műtétet hajtottak rajta végre, ennek ellenére reggel 6 óra 15 perckor meghalt. A sértett halálát a súlyos sérülések és a vérvesztés együttes hatására kialakult sokk idézte elő; a vádlott szúrása és a sértett halála között közvetlen okozati összefüggés állt fenn, ugyanis a vádlott szúrása következtében a kés a sértett bal mellkasfelén, fentről lefelé haladva - a test hossztengelyével csekély mértékű hegyes szöget bezárva - a hasüregbe hatolt; átmetszette a VI. bordát, megsértette a rekeszizmot, a vastagbél mellkas felőli és hátsó felszínét, továbbá a lépet.
Az elsőfokú bíróság ítélete szerint a vádlott a cselekményt eshetőleges ölési szándékkal hajtotta végre; a nyilvánvalóan ittas hozzátartozója - a fia - támadásával szemben fennálló kitérési kötelezettségének nem tett eleget, ezzel a jogtalanság talajára került, így jogos védelemre nem hivatkozhat; és a jogos védelmi helyzetet a sértetten keletkezett védekező jellegű sérülések is kizárják. Erős felindulásban elkövetett emberölésnek pedig azért nem minősíthető a cselekmény, mivel a vádlott cselekmény utáni magatartása olyan tudatosságra utal, amely kizárja, hogy elhomályosult tudattal hajtotta végre a cselekményt.
Az ítélet ellen az ügyész részleges megalapozatlanság miatt és a büntetés súlyosítása végett; a vádlott enyhítésért, a védő pedig a tényállás téves megállapítása, a téves jogi minősítés, a bizonyítási indítvány elutasítása miatt és az erős felindulásban elkövetett emberölés megállapítása végett jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést a büntetés súlyosítása végett tartotta fenn.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az 1996. december 16-án meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, a vádlott börtönbüntetését 8 évre, a közügyektől eltiltás tartamát pedig 7 évre súlyosította.
A Legfelsőbb Bíróság 1997. június 30-án, felülvizsgálati eljárásban meghozott végzésével a másodfokú ítéletet a jogos védelmi helyzet meg nem állapítása miatt hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította; a jelen eljárás megismételt másodfokú eljárás.
A tárgyaláson a legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést fenntartotta, bizonyítás felvételét, a tényállásnak az iratok alapján való kiegészítését indítványozta, és fenntartotta a büntetés súlyosítását célzó indítványt is.
A védő a tényállás kiegészítésére, a jogos védelem menthető okból történt túllépésének megállapítására és a büntetés enyhítésére tett indítványt.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletet felülbírálva, az ügy elbírálását befolyásoló eljárási szabálysértést nem észlelt. A védő ilyenként jelölte meg, hogy a nyomozás során tartott bizonyítási kísérletnél nem volt hatósági tanú. Ez az álláspont azonban téves. A nyomozási kísérlet jegyzőkönyvéből megállapítható, hogy a vádlott lakókörnyezetében senki nem vállalta, hogy hatósági tanú legyen, és az önkormányzat sem tudott hatósági tanúkat biztosítani. Ennek ismeretében a vádlott és a védője kijelentették, hogy nem emelnek kifogást a hatósági tanúk hiánya miatt, és erre a jövőben sem fognak hivatkozni. A Be. 135. §-ának (5) bekezdése szerint elháríthatatlan akadály esetén a hatósági tanúk jelenléte mellőzhető, a bizonyítási kísérlet tehát törvényes volt; a vádlott itt tett nyilatkozatát egyébként a bíróság a mérlegelés során egyéb okból vetette el.
Az ítélet megalapozottságát vizsgálva a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a megismételt eljárás során az elsőfokú bíróság az ügyet kellően felderítette, az ügy elbírálásához szükséges bizonyítékokat a tárgyaláson megvizsgálta, és kellő indokolással foglalt állást arról, hogy mely bizonyítékokat fogadta el hitelesnek.
A megállapított tényállás az elfogadott bizonyítékokhoz képest azonban hiányos. Az elsőfokú bíróság a vádlott egymástól eltérő vallomásait mérlegelve, a nyomozás során tett első vallomását fogadta el hitelesnek, a tényállás azonban nem tartalmaz az ebben előadott minden olyan tényt, amelynek a jogos védelmi helyzet megítélése szempontjából jelentősége van. Az ügyész és a védő e körben kifejtett álláspontjával egyetértve, a Legfelsőbb Bíróság a vádlott első nyomozati vallomása és az orvos szakértő elfogadott szakvéleménye alapján, amely szerint a vádlott „alulról felfelé nem szúrhatott, ez kizárható”, kiegészíti a tényállást azzal, hogy amikor a vádlott szobájában a vádlott és a sértett között a vita és szóváltás kiújult, a sértett az ágyon ülő vádlottat a bal homlok táján, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva megütötte, és rúgott feléje. A vádlott felállt, dulakodtak, az asztalra estek, az alulra került vádlott az asztalon levő konyhakést megfogta, és azzal egy vagy több szúrást intézett a sértett mellkasa irányába. Egy felülről lefelé irányuló mozdulattal végrehajtott szúrás behatolt a sértett mellkasába. A sértett a védekező mozdulatai közben a késtől mindkét kezének a tenyérrészén metszett sérülést szenvedett.
A véralkohol-vizsgálati jegyzőkönyv és vélemény alapján kiegészítette a tényállást azzal, hogy a sértett véralkoholszintje a cselekmény idején 1,87 ezrelék volt, ami közepes fokú alkoholos befolyásoltságnak felelt meg.
Mellőzte továbbá a Legfelsőbb Bíróság a tényállásból azt a ténymegállapítást, hogy a sértett a dulakodás közben megpróbálta elvenni a kést a vádlottól; erre nézve mindössze annyi adat van, hogy a sértett kézsérülései védekezési jellegű sérülések.
Az említett kiegészítésekkel és helyesbítéssel az ítélet megalapozott.
Az ügyész indítványozta az orvos szakértők meghallgatását arra nézve, hogy a sértett kezein levő sérülések milyen testhelyzetben keletkezhettek. A Legfelsőbb Bíróság ezt nem tartotta indokoltnak, mivel álláspontja szerint az ismert adatok alapján - azon túl, hogy ezek a sérülések védekezési jellegűek voltak - határozottabb véleményt nem lehet adni.
Az irányadó tényállás szerint a vádlottat a sértett részéről jogtalan támadás érte. Észlelte ezt az elsőfokú bíróság is, a jogos védelmi helyzetben történt elkövetést azonban azért nem állapította meg, mivel álláspontja szerint a vádlott a jogtalanság talaján állt, amikor a nyilvánvalóan ittas hozzátartozója támadásával szemben fennálló kitérési kötelezettségének nem tett eleget. Az elsőfokú bíróságnak ez a jogi álláspontja téves. A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve szerint a lemenőágbeli hozzátartozót terheli kitérési kötelezettség a felmenő támadásával szemben, és a súlyosabb fokban tudatzavarban levő támadásával szemben van ilyen kötelezettség. Az adott esetben egyik feltétel sem áll fenn, a vádlottat tehát kitérési kötelezettség nem terhelte. A vádlott bűnösségének a megállapítása ennek ellenére törvényes.
A sértett a támadását eszköz nélkül hajtotta végre, annak ellenére, hogy több kés volt az asztalon a keze ügyében, a támadás jelentéktelen sérülést okozott. A tárgyi ismérvekből következtetve, a jogtalan támadás legfeljebb a súlyos testi sértés lehetőségével fenyegetett, és az alanyi oldalon sincs olyan tény, amiből ennél súlyosabb sérülés okozásának a szándékára lehetne következtetni. Az ilyen támadásnak a támadó megölésével való elhárítása olyan mértékben aránytalan, amely a Btk. 29. §-a (1) bekezdésének az alkalmazását kizárja.
A vádlott a vallomásában maga sem állította, hogy a cselekmény elkövetésekor a tudatát elhomályosító, ijedtségi vagy felindultsági állapotban lett volna, a cselekmény után tanúsított - izgalmat nem mutató és a sértett sorsa iránt közönyös - magatartása pedig ellene mond annak, hogy a cselekményt felismerési képességet kizáró mértékű ijedtség vagy indulat hatása alatt követte el, ezért a Btk. 29. §-a ugyancsak büntetlenséget biztosító (2) bekezdésének alkalmazására sem kerülhet sor.
Tekintettel azonban arra, hogy a sértett jogtalan támadását előidéző feszült helyzetet a sértett és a vádlott együtt idézték elő, a vádlottnak a támadás miatt kialakult indulata menthető felindulásnak nem tekinthető, azt nem lehet a Btk. 29. §-ának (2) bekezdésében írt korlátozó tényezőnek értékelni, ilyen tényezőt csak a vádlott ijedtsége jelent. Ennek hatása azonban nem olyan mértékű, amely a Btk. 29. §-ának (3) bekezdésében biztosított enyhítési lehetőség igénybevételét szükségessé tenné.
Összefoglalva: a vádlott jogos védelmi helyzetben követte el a bűncselekményt, az elhárítás szükséges mértékét azonban lényegesen túllépte, és a túllépést kisebb részben menthető ok idézte elő.
A vádlott nagyméretű konyhakéssel, közepes vagy azt meghaladó erővel mellbe szúrta a sértettet, aki ennek következtében meghalt. Közismert, és a vádlott is tudatában volt annak, hogy az ilyen szúrás halált okozhat és e lehetőség iránt közömbösen, abba belenyugodva, eshetőleges ölési szándékkal hajtotta végre a cselekményt.
Az erős felindulásban elkövetett emberölésként való minősítést minden további vizsgálatot szükségtelenné téve kizárja az a tény, hogy a vádlott az elkövetéskor nem volt tudatát elhomályosító indulati állapotban. A törvénynek megfelelően minősítette tehát a bíróság a vádlott cselekményét emberölés bűntettének.
Az elsőfokú bíróság a büntetést befolyásoló körülményeket túlnyomó részben helyesen jelölte meg, ezek felsorolása annyi kiegészítést, illetve helyesbítést igényel, hogy a sértett közrehatásaként megjelölt enyhítő körülmény pontosabban azt jelenti, hogy a vádlott a cselekményt részben a sértett jogtalan támadásának az elhárítása végett követte el, így ennek nagyobb enyhítő nyomatéka van, és az elsőfokú ítélet óta eltelt további időmúlásnak is nagyobb a jelentősége; további súlyosító körülmény viszont, hogy a vádlott alkoholista életvezetésű személy.
A meglevő súlyosító körülmények jelentős száma és nyomatéka miatt a sértett jogtalan támadásától elvonatkoztatva, a középmértéket közelítő büntetés lenne indokolt, e körülmény következtében azonban a büntetési tétel alsó határához közeli büntetés a megfelelő. Az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés megfelel ennek az értékelésnek, annak sem lényeges enyhítésére, sem lényeges súlyosítására nincs indok. Az ítélet egyéb rendelkezései is megfelelnek a törvénynek, ezért a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 1630/1997. sz.)
LN =
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás