PK BH 1998/477
PK BH 1998/477
1998.10.01.
I. Ha a szerző a művet a vállalt határidőben a kiadónak átadja, a kiadó díjfizetési kötelezettség nélkül csak akkor jogosult elállásra, ha a művet átdolgozásra a szerzőnek visszaadta, és a szerző a kijavítást nem végzi el [1969. évi III. tv. (Szjt.) 31. § (1) bek.; 1/1970 (III. 20.) MM r. 2 § (2) bek., 17. § (1)-(2) bek.].
II. A Szerzői Jogvédő Hivatal megszűnése miatt az általa - saját nevében - indított perben a szerzői jogi igény érvényesítési lehetősége az anyagi jogi jogosult szerzőre visszaszáll [Pp. 61. § (2) bek., 64. § (3) bek.; 106/1952. (XII. 31.) MT r. 10. §; 146/1996. (IX. 19.) Korm. r. 12. § (2) bek.; 239/1997. (XII. 18.) Korm. r. 1. § (2) bek.].
Az 1993. augusztus 26-án írásba foglalt szerződés értelmében a II. r. felperes vállalta, hogy az alperes által kiadásra kerülő „Második esély a boldogságra” című sorozat 1993. novemberi számát megírja. A II. r. felperes szerző a mű elkészítését 1993. november 5. napjáig vállalta, az alperes pedig 80 000 forint szerzői jogdíj megfizetésére kötelezte magát. A II. r. felperes az általa elkészített művet a vállalt határidőben az alperesnek átadta.
Az alperes a műről lektori jelentést készíttetett, majd a szerződéstől elállt.
A Szerzői Jogvédő Hivatal I. r. felperes a saját nevében előterjesztett keresetében a szerző II. r. felperes javára 80 000 forint kártérítés megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy jogszerűen állt el a szerződéstől, mert a művet a szerzőnek átdolgozásra visszaadta, aki a mű átdolgozását megtagadta. Ezért őt díjazás az 1/1970. (III. 20.) MM rendelet 17. §-ának (2) bekezdése értelmében nem illeti meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. r. felperesnek 80 000 forintot és annak 1993. december 15. napjától járó évi 20%-os kamatát. Kötelezte az alperes 4000 forint elsőfokú perköltség és az állam javára 4800 forint kereseti illeték megfizetésére is. Az elsőfokú ítélet a II. r. felperes vonatkozásában rendelkezést nem tartalmaz.
Az elsőfokú bíróság ítéletét arra alapította, hogy az alperes a művet a szerzőnek átdolgozásra nem adta vissza. A peradatok alapján (elsősorban a lektori jelentésre rávezetett alperesi nyilatkozatból) azt állapította meg, hogy az alperes a művet nem kívánta megjelentetni, ezért a szerződéstől elállt. Az alperes kiadót az elállás joga az 1/1970. (III. 20.) MM rendelet 17. §-a alapján megillette, köteles azonban a szerző kárát megtéríteni. A kártérítés összege pedig a szerzői díj összegével azonos.
Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében az alperes nyújtott be fellebbezést. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítást nem folytatta le olyan mértékben, amely a megalapozott ítéleti döntés meghozatalához szükséges. Nem vizsgálta ugyanis azt a per elbírálása szempontjából lényeges kérdést, hogy a II. r. felperes műve alkalmas lehetett-e egyáltalán a kiadásra. Ebben a körben szakértői bizonyítást kellett volna foganatosítani. Nem tisztázta azt sem egyértelműen, hogy az alperes felhívta-e a mű átdolgozására a szerzőt, vagy pedig az elmaradt.
A másodfokú eljárás során az I. r. felperes bejelentette, hogy a Szerzői Jogvédő Hivatal 1997. december 31. napjával megszűnt, a szerzői jogok közös jogkezelő szervezete ettől az időponttól kezdődően az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület, amely egyedi szerzői igények érvényesítésére nem jogosult. Az alperes erre figyelemmel az I. r. felperes tekintetében a per megszüntetését és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte. A II. r. felperes vonatkozásában (miután az elsőfokú ítélet rendelkezést nem tartalmaz) az elsőfokú bíróság ítéletének kiegészítését indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság külön végzésben megállapította, hogy a Szerzői Jogvédő Hivatal I. r. felperes jogutódja a II. r. felperes.
Az alperes fellebbezése a per érdemét tekintve nem alapos. Az 1969. évi III. tv. (Szjt.) 31. §-ának (1) bekezdése szerint kiadói szerződés alapján a szerző köteles a művet a kiadó rendelkezésére bocsátani, a kiadó pedig jogosult azt kiadni, valamint forgalomba hozni, és köteles a szerzőnek díjat fizetni.
A kiadói szerződések feltételeiről és a szerzői díjakról szóló 1/1970. (III. 20.) MM rendelet (R.) 2. §-ának (2) bekezdése szerint a szerződés írásbafoglalásán felül írásban kell megtenni a feleknek a szerződés teljesítésével kapcsolatos jognyilatkozataikat is. Az R. 17. §-ának (1) bekezdése értelmében a kiadó a szerződéstől bármikor elállhat, köteles azonban a szerző kárát megtéríteni. A kézirat elfogadása után a kiadó elállása esetén a szerzőt kártérítésként a 12. § (4) bekezdése szerinti díj (teljes díj) illeti meg.
Az R. 17. §-ának (2) bekezdése szerint pedig nem illeti meg a szerzőt díjazás, ha a kiadó a szerződéstől azért állt el, mert a szerző a kéziratot a szerződésben megállapított határidőre nem szolgáltatta, vagy a kijavítást alapos ok nélkül megtagadta, vagy azt határidőre nem végezte el.
E rendelkezések figyelembevételével az alperesnek kellett volna bizonyítania azt, hogy a szerzőt írásban felszólította a mű átdolgozására. Az ugyanis nem volt vitás, hogy a felperes a vállalt határidőben a kéziratot az alperesnek átadta. Ilyen bizonyítékra azonban az alperes nem hivatkozott. Az alperesnek a lektori jelentésre rávezetett véleménye egyértelműen azt tartalmazza, hogy az alperes a művet a kiadásból törölte. Ezen írásbeli bizonyítékkal szemben az alperes ellenbizonyítást nem ajánlott fel arra vonatkozóan, hogy korábbi álláspontját megváltoztatva a művet átdolgozásra a szerzőnek visszaadta. Ezért az alperes megalapozatlanul hivatkozott arra, hogy elállására - díjfizetési kötelezettség nélkül - a szerző magatartása miatt került sor.
Az I. r. felperes a per megindításakor a 106/1952. (XII. 31.) MT rendelet 10. §-a, illetve a 146/1996. (IX. 19.) Korm. rendelet 12. §-ának (2) bekezdése alapján jogosult volt az egyedi szerzői jogi igényeket saját személyében érvényesíteni, és az alperes marasztalása is csak az I. r. felperes javára történhetett. Ez a jogosultság azonban nem szüntette meg az anyagi jogi jogosult (II. r. felperes) szerzői díjigényét, akinek perben állása a Pp. 64. §-ának (3) bekezdésén alapult. Miután az I. r. felperes a 239/1997. (XII. 18.) Korm. rendelet 1. §-ának (2) bekezdése értelmében 1997. december 31-i hatállyal megszűnt, a szerzői jogok közös kezelésére kijelölt jogutódja pedig egyedi szerzői igények érvényesítésére nem jogosult, a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a perbeli szerzői díj érvényesítésének lehetősége az anyagi jogi jogosultra, adott esetben a II. r. felperesre visszaszállt, azaz a Pp. 61. §-ának (2) bekezdése értelmében ő az I. r. felperes perbeli jogutódja.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával részben megváltoztatta és az I. r. felperes javára történő marasztalást mellőzte. Egyúttal az alperest az anyagi jogi jogosult II. r. felperes javára kötelezte a kikötött szerzői jogdíjjal azonos mértékű kártérítés megfizetésére. (Legf. Bír. Pf. IV. 20.170/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás