PK BH 1998/486
PK BH 1998/486
1998.10.01.
Az öröklési szerződés megszüntetésére irányuló perben a jogkövetkezmények alkalmazásánál a bíróság értékeli a szerződésszegést, vagyis mind a jogosultnak, mind a kötelezettnek a szerződésszerű teljesítéssel kapcsolatban tanúsított kifogásolható magatartását, de azokat az esetleg a szerződéskötés után bekövetkezett objektív tényeket is, amelyeknek a szerződés fenntartása szempontjából jelentőségük van [Ptk. 658. § (1) bek., 589. § (2) bek.; Pp. 206. § (1)-(2) bek.].
A peres felek 1994. április 26-án öröklési szerződést kötöttek egymással. A szerződés rögzítette, hogy a felperes tulajdonában áll a perbeli házas ingatlan 48/144 részilletősége, amely két emeleti szintű lakás kizárólagos használatát biztosítja a felperesnek: az egyik lakás egyszobás, komfortos, ez a felperes által lakott, míg a másik egyszobás, komfort nélküli lakás. A felperes az öröklési szerződéssel a fenti ingatlanilletőség örököseivé nevezte meg az alpereseket, akik ennek ellenében vállalták, hogy a felperest élete végéig szükséglete szerint tartják, ápolják, gondozzák, tisztán tartásáról, ruháztatásáról, élelmeztetéséről, orvosi kezeléséről, gyógyszereztetéséről és eltemettetéséről gondoskodnak. A szerződés rögzítette, hogy a felperes a nyugdíjával szabadon rendelkezik, saját étkeztetésének költségét ebből biztosítja, egyelőre az alperesekkel ebből vásároltat magának; lakrésze rezsiköltségeit is ő viseli. Az alperesek jogosultak a másik emeleti lakás birtokbavételére; a felperes hozzájárult ahhoz is, hogy az alperesek a saját lakrészüket felújítsák, abban fürdőszobát alakítsanak ki.
A felperesnek érszűkület miatt 1995 januárjában egyik lábát amputálták, azóta járókerettel közlekedik, emeleti lakását nem tudja elhagyni.
1995 novemberétől az alperesek a felperes részére szolgáltatásokat nem teljesítenek, ez időtől kezdve K. Istváné végzi el a felperes által lakott lakás takarítását, a mosást és az élelembeszerzést havi 3500 forint, 1996 februárjától pedig havi 4500 forint ellenében.
A felperes keresetében az öröklési szerződés megszüntetését és az alpereseknek a lakás kiürítésére való kötelezését kérte. Arra hivatkozott, hogy az alperesek az öröklési szerződésben vállalt kötelezettségeiket nem, illetőleg nem megfelelően teljesítették, a lakás takarítását és a mosást nem végezték el; az élelmiszereket ugyan megvásárolták a részére, de a felperes maga készítette el azokat. Amputálása óta azonban teljes ellátást, gondozást igényel, amit ellenszolgáltatás ellenében gondozó nyújt a számára. Ilyen körülmények között a szerződés célját már nem tudja betölteni.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Állították, hogy a szerződésnek megfelelően teljesítettek egészen 1995 novemberéig, ekkor a felperes tagadta meg szolgáltatásaik elfogadását, feltételezésük szerint harmadik személy befolyására. Amennyiben a bíróság a szerződést módosítaná, életjáradék fizetésére hajlandók voltak.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az alperesek szerződéses kötelezettségeiket nem vagy nem megfelelően teljesítették. Kiemelte, hogy a Ptk. 277. §-ának (2) bekezdése értelmében a felek a szerződés teljesítésében együttműködésre kötelesek, mindkét fél köteles a szerződés teljesítése érdekében megfelelően eljárni. A felperes kellő indok nélkül egyoldalúan tagadta meg a teljesítés elfogadását, ezzel a fenti kötelezettségét megszegte. Vizsgálta az elsőfokú bíróság, hogy a felperes amputációja nem teremtett-e olyan helyzetet, ami miatt a szerződés nem lenne fenntartható, és arra a következtetésre jutott, hogy a Ptk. 658. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazandó 589. §-ának (2) bekezdésében írt feltételek nem állnak fenn, ezért a szerződés megszüntetése nem indokolt.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta és „az öröklési szerződést életjáradéki szerződéssé” alakította át. Kötelezte az alpereseket, hogy 30 nap alatt fizessenek meg az 1995. december 1-jétől 1996. szeptember 30-ig lejárt időre 80 000 forintot, 1996. október 1-jétől pedig minden hónap 15. napjáig előre esedékesen havi 8000 forint életjáradékot. Indokolása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és azt a másodfokú bíróság is elfogadta döntése alapjául, ehhez képest megállapította: a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az alperesek szerződéses kötelezettségeiknek nem tettek volna eleget. A felperes tehát alapos indok nélkül tagadta meg a szolgáltatások elfogadását. Tény viszont, hogy a felek között a viszony már olyan mértékben megromlott, hogy a szerződés eredeti formájában nem tartható fenn, célja azonban életjáradéki szerződéssé való átalakítással megvalósítható. A felperes idős, 71 éves, rokkant, koránál és egészségi állapotánál fogva gondozásra szorul, de ellátásáról részben maga gondoskodik, részben gondozónőt vesz igénybe. Ezáltal gondozása, ellátása biztosítva van. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság az öröklési szerződést életjáradéki szerződéssé alakította át, és a felperes szükségleteire, valamint a szerződéssel lekötött vagyonra tekintettel a járadék összegét havi 8000 forintban állapította meg.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, elsődlegesen az ítélet megváltoztatását és keresetének való helytadást kért, másodlagosan kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróságnak új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását. Kérelmét azzal indokolta, hogy a jogerős ítélet iratellenesen és tévesen állapította meg tényállást az alperesek által használt lakás és a beruházási költségek viselése kérdésében, és ebből téves jogi következtetésre jutott. Hivatkozott arra a per során tett - és az alperesek által nem vitatott - előadására is, hogy 1994 nyarán 130 000 forint kölcsönt nyújtott az alpereseknek, amelyből a visszafizetési határidőig csak 35 000 forintot törlesztettek. Törlesztés azóta sem történt, és a jogerős ítéletnek a lejárt járadék megfizetésére kötelező rendelkezésének sem tettek eleget. Az alperesek anyagi helyzete miatt nincs biztosítva az sem, hogy a havi járadékot a jövőben fizetni tudják. Téves az alperesek által nyújtott szolgáltatások mértékére vonatkozó ténymegállapítás is. Az elsőfokú bíróság az előterjesztett indítványa szerinti bizonyítást sem folytatta le, őt személyesen nem hallgatta meg, és mellőzte a keresetlevélben bejelentett B. F. és M. J.-né tanúkénti meghallgatását is. Megalapozatlan tehát a jogerős ítéletnek az a megállapítása, hogy tényállításait nem tudta bizonyítani. Az alperesekkel valójában együttlakásra vannak kényszerítve azáltal, hogy a bejáratot és bizonyos helyiségeket közösen kénytelenek használni, ez a helyzet viszont a megromlott viszonyra tekintettel nem tartható fenn. Az emeleti lakást nem tudja elhagyni. A bíróságok nem vizsgálták, hogy amputációja miatt valójában már nem gondozóra, hanem olyan személyre van szüksége, aki éjjel is mellette van.
Az alperesek ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték, a döntést helytállónak tartották.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint megalapozott.
A Ptk. 658. §-ának (1) bekezdése értelmében alkalmazandó 589. §-ának (2) bekezdése szerint, ha valamelyik fél magatartása vagy körülményei folytán a természetben való tartás lehetetlenné vált, bármelyik fél kérheti a bíróságtól a szerződés végleges vagy az említett körülmények megszűntéig tartó átváltoztatását életjáradéki szerződéssé, ha pedig a szerződés célja ilyen módon sem valósítható meg, a szerződés megszüntetését.
A jogkövetkezmények alkalmazásánál a bíróság értékeli a szerződésszegést, vagyis mind a jogosultnak, mind a kötelezettnek a szerződésszerű teljesítéssel kapcsolatban tanúsított kifogásolható magatartását, de azokat az esetleg a szerződéskötés után bekövetkezett objektív tényeket is, amelyeknek a szerződés fenntartása szempontjából jelentőségük van.
Az adott esetben a másodfokú bíróság helyesen jutott arra az álláspontra, hogy az öröklési szerződés eredeti formájában - mint tartási jellegű szerződés - már nem tartható fenn. E szerződéstípus tartalmát kitevő - személyesen teljesítendő - szolgáltatások jellege ugyanis szoros kapcsolatot, kölcsönös bizalmat tételez fel a szerződő felek között, ami az adott esetben a megromlott viszony folytán már nem áll fenn. A bíróságnak tehát állást kell foglalnia abban a kérdésben, hogy mindkét fél érdekeinek figyelembevételével fennáll-e a tartási jellegű szerződés életjáradéki jellegű szerződéssé való átváltoztatásának a lehetősége, vagy a szerződés megszüntetésének van helye.
A perben eddig feltárt adatok azonban a megalapozott döntéshez nem elegendők. Nincs kellően feltárva a tényállás a tekintetben, hogy a szerződés alapján az alperesek az ingatlanban melyik lakást vették birtokba, és az az átalakítás folytán mennyiben tekinthető önálló, a felperesi lakástól elkülönült lakásnak, van-e olyan helyiség, amit a felek közösen használnak. A szerződés ugyanis az emeleti helyiségek birtokbavételére és azok átalakítására jogosította fel az alpereseket, az eljárt bíróságok viszont az ítéletek indokolásában azt állapították meg, hogy a felperes az emeleten, az alperesek pedig a földszinten kizárólagosan használják lakrészeiket. Nem tisztázott az sem, hogy az alperesi lakás átalakításával járó költségeket milyen összegből és ki fedezte.
Feltáratlan a tényállás a viszony megromlásának valódi okát illetően is: nem tisztázott, hogy az alperesek megfelelően teljesítették-e tartási jellegű szolgáltatásaikat, illetőleg a felperes indokolatlanul tagadta-e meg 1995 novemberétől azok elfogadását. E körben a bíróságok kellő alap nélkül mellőzték a felperes által már a keresetlevélben bejelentett tanúk: B. F. és M. J.-né meghallgatását, illetőleg a felperes személyes meghallgatását. Ugyanakkor tévesen értékelte az elsőfokú bíróság A. I.-né tanúvallomását akként, hogy az az alperesek szerződésszerű teljesítését bizonyítja: a tanúnak a felperesi lakás 1995 májusában észlelt állapotára vonatkozó előadása ugyanis ilyen egyértelmű következtetés levonására nem alkalmas. Az alperesek munkatársainak a tanúvallomása pedig a megállapított tényállás meggyőző alátámasztására nem elegendő. Ennek folytán nem megalapozott az eljárt bíróságoknak az a következtetése sem, hogy a viszony megromlása egyedül a felperesnek róható fel.
Nem tisztázták az eljárt bíróságok azt sem, hogy a felek által megkötött tartási jellegű öröklési szerződés életjáradéki jellegű szerződéssé való átváltoztatással fenntartható-e, vagy a szerződés megszüntetésének van helye. E körben nyomatékosan kell értékelni azt a tényt, hogy az idős felperes egyik lábát 1995 januárjában amputálták. Nyilvánvaló, hogy ez a szerződéskötés időpontjához képest a felperes állapotában olyan változást idézett elő, amely miatt a felperes a szokásos tartási jellegű szolgáltatások mellett fokozottabb mértékben szorul ellátásra, gondozásra. A szükséges gondoskodás mértéke tekintetében orvos szakértői vélemény beszerzése indokolt. Ennek ismeretében lehet ugyanis állást foglalni abban a kérdésben, hogy a felperes megfelelő ellátása napi néhány órás elfoglaltságot igénylő gondozói munkával megoldható-e, vagy állandóan ott tartózkodó, a felperessel együttlakó gondozóra, eltartóra van szüksége. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a felperes életkorára is tekintettel egyre nagyobb mértékű gondoskodást igényel majd. Ez az objektív helyzet akkor is alapul szolgálhat a tartási jellegű öröklési szerződés megszüntetésére, ha a szerződéses viszony megromlására kizárólag a felperes magatartása miatt került sor és ezt a körülményt a megfelelő kielégítés keretében kell majd értékelni.
Ha viszont a lefolytatott bizonyítás eredményeként az lesz megállapítható, hogy a szerződés életjáradéki jellegű öröklési szerződéssé való átváltoztatással fenntartható, vizsgálni kell azt is, hogy a gondozó igénybevételének tényleges költségeire is tekintettel az indokolt mértékű életjáradék fizetésére az alperesek képesek-e. A felperes ugyanis nem hozható olyan helyzetbe, hogy az alperesek fizetési nehézségei, a járadék fizetésére való képtelenségük létfenntartását veszélyeztesse.
A Legfelsőbb Bíróság egyben felhívja a figyelmet arra, hogy a tartási jellegű öröklési szerződésnek életjáradéki jellegű szerződéssé való átváltoztatása az öröklési szerződés e jellegét nem szünteti meg, az ezáltal nem válik élők közötti életjáradéki szerződéssé. Az ítélet rendelkező részében ezért ezt kifejezetten fel kell tüntetni.
Mindezekből megállapítható, hogy az eljárt bíróságok a szükséges bizonyítás lefolytatása nélkül, hiányos tényállás alapján döntöttek, ezzel megsértették a Pp. 206. §-a (1) és (2) bekezdésének a bizonyítékok értékelésére, a tényállás megállapítására vonatkozó szabályait. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Egyben a felülvizsgálati eljárással felmerült költség összegét megállapította azzal, hogy viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt majd [Pp. 275/A. § (3) bek.]. (Legf. Bír. Pfv. V. 23 631/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás