• Tartalom

50/1998. (HK 14.) HM utasítás

50/1998. (HK 14.) HM utasítás

a Magyar Köztársaság Észak-atlanti Szerződés Szervezete mellett működő Képviseletének Védelempolitikai Részlege, Katonai Képviselő Hivatala és Katonai Képviseletei, valamint az EBESZ Katonai Képviselet költségvetési gazdálkodásáról

1998.07.15.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdés l) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény és a végrehajtási rendeletei előírásaira, a Magyar Köztársaság Észak-atlanti Szerződés Szervezete mellett működő Képviselet Politikai Osztályának részét képező Védelempolitikai Részlege, a Katonai Képviselő Hivatala és a Katonai Képviseletek, valamint az EBESZ Katonai Képviselet költségvetési gazdálkodására a további utasítást adom ki:

AZ UTASÍTÁS HATÁLYA

1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság Észak-atlanti Szerződés Szervezete mellett működő Képviselet keretein belül működő Politikai Osztály Védelempolitikai Részlege (a továbbiakban: PO VPR), a Magyar Honvédség Katonai Képviselő Hivatala (a továbbiakban: KKH), és az alárendelt Katonai Képviseletei (továbbiakban: KK-ek), valamint az EBESZ Katonai Képviselet (továbbiakban: EBESZ KK), (továbbiakban együtt: Képviseletek) költségvetési gazdálkodásának (továbbiakban: gazdálkodás) megtervezéséért, megszervezéséért, végrehajtásáért és az elszámolásáért felelős szervezetekre.

A GAZDÁLKODÁS RENDSZERE

2. § (1) A Képviseletek költségvetési gazdálkodása teljes körű koordinálását a HM 1. sz. Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság Nemzetközi Osztálya (továbbiakban: NO) végzi.

(2) A KKH vezetőjének irányítása alapján a KKH-hoz vezényelt pénzügyi tiszt tervezi, szervezi és hangolja össze a PO VPR, a KKH és a KK-ek helyszíni gazdálkodását. A KKH-hoz vezényelt pénzügyi tiszt szakmai elöljárója a PO VPR, a KKH és a KK-ek pénzügyi szakállományának.

(3) A KKH Pénzügyi tisztje a KKH vezetőjének beosztottja és a PO VPR vezetőjének szakmai segítője.

(4) A Képviseletek gazdálkodása – az állomáshelyeken – költségvetési előirányzaton alapuló pénzgazdálkodással (a továbbiakban: pénzgazdálkodás), míg a belföldi gazdálkodás tekintetében költségvetési előirányzat gazdálkodással valósul meg.

(5) A helyszíni költségvetési igények összeállítása során a kiadási és a bevételi előirányzatokat forintban és devizában egyaránt meg kell tervezni.

(6) A Képviseletek állomáshelyén felmerülő kiadások költségvetési igényeit a NO által kiadott tájékoztató alapján az aktuális Tételrendnek megfelelő részletezéssel kell összeállítani. A helyszínen devizában felmerülő igények tervezéséért, azok indokoltságáért, jogosságáért a Képviseletek vezetői felelősek.

(7) A hazai kiadások tervének számszaki helyességéért és a költségvetési előírásoknak való megfeleltetéséért a misszió minden szervezetére vonatkozóan az NO vezetője felelős.

A KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK
ÉS BEVÉTELEK TERVEZÉSE, JÓVÁHAGYÁSA ÉS BIZTOSÍTÁSA

3. § (1) A PO VPR, a KKH és a KK-ek külföldi elemi költségvetési terveit a KKH pénzügyi tisztje, az EBESZ KK külföldi elemi költségvetési tervét annak vezetője állítja össze, majd továbbítja az NO-hoz. Az NO megtervezi az állományilletékes szervezetekkel együttműködve külföldi szolgálatot teljesítők hazai illetményeinek és illetményjellegű járandóságainak, azok járulékvonzatainak és pénzügyi jellegű egyéb kiadásainak költségvetési előirányzat-szükségletei közül azokat, melyek folyósítását ő végzi. A Magyar Honvédség Nemzetközi Katonai Kapcsolatok és Protokoll Igazgatóság (a továbbiakban: MH NKKPI) megtervezi a logisztikai előirányzati szükségleteket.

(2) Az NO az (1) bekezdés szerint elemi költségvetések alapján a vonatkozó HM utasítás*, valamint a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (a továbbiakban: HM KPSZH) főigazgatójának tervezésre vonatkozó intézkedésében foglaltak szerint elkészíti a teljes körű költségvetési tervjavaslatokat.

(3) A költségvetési tervek, illetve a tervben benyújtott igények indokoltságának felülvizsgálatára a PO VPR esetén a HM NATO Főosztály (továbbiakban: HM NATO FO) az EBESZ KK tekintetében a HM Integrációs Titkárság (továbbiakban: HM IT) vezetője, míg a KKH és KK-ek esetében a Honvéd Vezérkar főnökének első helyettese (továbbiakban: MH VKF I. helyettes) jogosult.

(4) A (2) bekezdés szerint felülvizsgált (képviseletenkénti bontásban elkülönített) tervjavaslatokat a HM KPSZH főigazgatója részére meg kell küldeni, aki azokat – a végleges szakmai felülvizsgálatot követően – jóváhagyásra a honvédelmi miniszternek terjeszti fel.

(5) A Képviseletek összesített költségvetési tervjavaslatát a honvédelmi miniszter hagyja jóvá.

(6) A jóváhagyást követő 15 napon belül a HM KÉPSZH főigazgatója a HM 1. számú Területi Pénzügyi Számviteli Igazgatóság igazgatója (továbbiakban: HM 1. sz. TPSZI) útján az állomáshelyekre jóváhagyott devizában felmerülő kiadási és bevételi előirányzatokról

– a PO VPR és az EBESZ KK esetében azok vezetőit,

– a KKH és az alárendelt KK-ek esetében a KKH vezetőjét,

– ezen felül a működéssel kapcsolatosan devizában és forintban felmerülő kiadási és bevételi előirányzatokról (a vonatkozó mértékig) az állományilletékes alakulatok vezetőit és a MH NKKPI igazgatóját írásban értesíti.

(7) A Képviseletek tárgyidőszakra jóváhagyott kiadási és bevételi előirányzataik figyelembevételével meghatározott összegű támogatásra (pénzellátásra) jogosultak, amelyet a HM KPSZH főigazgatója a HM 1. sz. TPSZI útján biztosít.

(8) A Képviseletek részére az NO a támogatási ütemtervek alapján biztosítja a szükséges fedezetet.

(9) A Képviseletek a pénzeszközeiket saját bankszámláikon, valamint házipénztárban kötelesek tartani. A záró pénzkészlet nagyságát a HM KPSZH főigazgatója – a szervezetek vezetőjének javaslatára – saját hatáskörében szabályozza.

A KÖLTSÉGVETÉS FELHASZNÁLÁSA

4. § (1) A Képviseletek az állomáshelyükön felmerülő kiadásaik fedezetére jóváhagyott költségvetési támogatást, valamint – a (7) bekezdésben foglaltak figyelembevételével – az állomáshelyeken befolyt bevételeket használhatják fel.

(2) Az állomáshelyekre jóváhagyott költségvetés előirányzatai felett a PO VPR, a KKH és az EBESZ KK vezetője saját hatáskörben a vonatkozó előírások keretei között előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkezik. E jogkör meghatározott kiadási előirányzatokra vonatkozóan az alárendelt KK-ek részére írásban leadható. Az érvényesítési, ellenjegyzési jogkör a devizában felmerülő fizetési kötelezettség esetében a KKH pénzügyi tisztjét és az EBESZ vezetőjét, a forintban felmerülő hazai kiadások tekintetében az NO vezetőjét illeti meg.

(3) A pénzgazdálkodás körébe tartozó kötelezettségvállalási és utalványozási jogkör az 1 millió Ft-ot meghaladó beszerzések, vagy szolgáltatások igénybevételekor a PO VPR esetében a HM NATO FO vezetőjét, az EBESZ KK esetében a HM IT vezetőjét illeti meg. A KKH és alárendeltjei esetében ezeket a jogköröket az MH VKF I. helyettese gyakorolja. Az 1 millió Ft-ot meg nem haladó beszerzések vagy szolgáltatások igénybevételekor ezen jogkörök a képviseletek vezetőit illetik meg.

(4) A PO VPR vezetőjének szolgálati utazásaival összefüggő költségkihatással járó jogosultságokat a HM NATO FO vezetője, az EBESZ KK vezetője szolgálati utazásaival összefüggő költségkihatással járó jogosultságokat a HM IT vezetője, a KKH vezetőjének szolgálati utazásaival összefüggő költségkihatással járó jogosultságokat az MH VKF I. helyettese, míg a KK-ek vezetőinek szolgálati utazásaival összefüggő költségkihatással járó jogosultságokat a KKH vezetője határozza meg. Az engedélyezésre vonatkozó bizonylatok (kiküldetési rendelvény, parancs stb.) egy példányát – az engedélyezést követő 15 napon belül a PO VPR, a KKH és a KK-ek vezetőinek szolgálati utazásai esetén a KKH pénzügyi tisztjének, az EBESZ KK vezetőjének szolgálati utazásai esetén az NO vezetőjének meg kell küldeni.

(5) Az állomáshelyek beosztott személyi állománya kiküldetéseivel kapcsolatos költségkihatással járó jogosultságokat a Képviseletek vezetői engedélyezik.

(6) Az engedélyezőnek a kötelezettségvállalások, illetőleg a követelések előírásának és a bevételek beszedésének elrendelése előtt vizsgálni kell a teljesítés feltételeit, jogosságát, összegszerűségét és a fedezet meglétét.

(7) A Képviseletek bevételeit központi bevételként kell kezelni, azokat a kiadások fedezetére alárendeltjeik tekintetében a HM NATO FO és a HM IT vezetője, illetve az MH VKF I. helyettese javaslatára a miniszter engedélyével lehet felhasználni.

(8) A tárgyi eszközök hazai beszerzése esetén a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény előírásait kell alkalmazni.

A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK ÉVKÖZI MÓDOSÍTÁSA

5. § (1) A jóváhagyott költségvetési előirányzatok módosítása történhet:

a) az elöljáró (a HM NATO és a HM IT vezetője, illetve a MH VKF első helyettese) kezdeményezésére, amennyiben az arra jogosult elöljárók intézkedései a költségvetési előirányzatok módosítását (megvonás, biztosítás) teszik szükségessé;

b) a PO VPR, a KKH, illetve az EBESZ KK vezetőinek igénye alapján, amennyiben a felmerült szükséglet a költségvetési tervjavaslat elkészítésekor még ismeretlen volt és ezen igényeknek más előirányzatok terhére történő kielégítése az alaprendeltetés szerinti feladatok végrehajtását veszélyeztetné, valamint ha az év közben bekövetkezett szervezeti és normaváltozás az előirányzatok módosítását indokolja.

(2) Az előirányzatok közötti szükség szerinti átcsoportosítást a Képviseletek vezetői az NO útján kezdeményezhetnek. Az NO szolgálati úton a HM KPSZH-hoz terjeszti fel az átcsoportosítási kérelmeket. A HM KPSZH az elöljárókkal való együttműködésben a kérelmeket felülvizsgálja. A felülvizsgálatát követően az átcsoportosítási igényeket jóváhagyásra a honvédelmi miniszterhez kell felterjeszteni.

(3) A pótelőirányzatok jóváhagyása és visszaigazolása megegyezik az eredeti előirányzatok jóváhagyásának rendjével.

A BESZÁMOLÁS RENDJE

6. § (1) A Képviseletek, valamint a velük kapcsolatos hazai kiadásokban érintett katonai szervezetek az ellátásukra vonatkozó költségvetési gazdálkodásukról a tárgyév június 30-ával és december 31-ével bezárólag részletes értékelő jelentést kötelesek készíteni, melyet legkésőbb a tárgyév július 15-ig, illetve a tárgyévet követő év február 10-ig az NO részére meg kell küldeni.

(2) A részletes értékelő jelentések terjedjenek ki:

a) az adott szervezet részére jóváhagyott költségvetési előirányzatok felhasználására, az esetleges előirányzat-túllépések indoklására;

b) az éves költségvetési gazdálkodást befolyásoló tényezőkre, a gazdálkodás során tapasztaltakra.

(3) Az NO felülvizsgálja könyvelési adatokkal, valamint az MH NKKPI részéről biztosított leltáradatokkal kiegészíti az értékelő jelentéseket, és azokat felhasználva elkészíti a teljes körű intézményi (számszaki és szöveges) beszámolókat.

(4) Az értékelő jelentéseket és az elkészült intézményi beszámolókat a HM KPSZH részére kell megküldeni, amely felülvizsgálatát követően továbbítja az illetékes elöljáró részére.

(5) Az intézményi beszámoló szöveges része terjedjen ki:

a) a jóváhagyott költségvetési előirányzatok túllépése esetén annak indokolására;

b) a pénzmaradvány keletkezésének részletes indokolására;

c) a célelőirányzatok külön elemzésére;

d) a bevételfelhasználásra, a többletbevételek, illetve a bevételmaradás okaira;

e) a tervezés megítélésére;

f) a költségvetési gazdálkodásra és az azt akadályozó tényezőkre;

g) egyéb, a PO VPR, a KKH és az EBESZ KK vezetője által fontosnak ítélt információkra.

A BANKSZÁMLA KEZELÉS ÉS PÉNZFORGALOM RENDJE

7. § (1) A Képviseletek pénzforgalmukat bankszámlájukon keresztül, valamint készpénzfizetéssel bonyolítják le.

(2) Bankszámlák nyitása és megszüntetése a HM KPSZH főigazgatója engedélye alapján történhet. A bankszámlára történő devizaátutalásokra az NO (egyes esetekben a KKH útján) intézkedik. A bankszámlák megnyitásáig az NO-nak a kezdeti működéshez elegendő készpénz (valuta) előleget kell a kiutazás előtt a KK-ek részére biztosítani.

(3) A bankszámla kezelés magába foglalja a számla nyitásával, megszüntetésével kapcsolatos feladatokat, a rendelkezési jog gyakorlását, a fizetési módok választhatóságát, azok határidejét és a számlán lebonyolított forgalom okmányolását, könyvelését.

(4) A Képviseletek a készpénzforgalom lebonyolítására házi pénztárt kötelesek működtetni. Ennek megszervezéséért, megfelelő működéséért, a készpénz biztonságos őrzéséért a Képviseletek vezetői a felelősek. A készpénzforgalom lebonyolítása a szükséges esetekben készpénzelőleggel történhet.

(5) A bankszámla kezeléssel kapcsolatos ügyintézéséért, valamint a házipénztár kezeléséért a pénzügyi előadói feladatok ellátásával megbízott személy felelős, feladatát önállóan, teljes felelősséggel, a megőrzési felelősség szabályai szerint végzi. A felvett készpénz előlegek kezeléséért és az azzal való elszámolásért a felvevő szintén a megőrzési felelősség szabályai szerint felelős.

(6) A PO VPR, a KKH és a KK-ek pénzügyi szakelőadója, valamint az EBESZ KK pénzügyi feladatokkal megbízott munkatársa a bankszámla és a házipénztár forgalmáról bizonylatok alapján analitikus nyilvántartást (banknapló, pénztárnapló) vezet. A naplóban történő könyvelés alkalmával a könyvelési bizonylatokon (kifizetési, befizetési bizonylatok) fel kell tüntetni a könyvelési tételszámot (napló jellege, oldalszám/könyvelési tétel sorszáma). A pénztár- és banknapló eredeti példányát (lapjait) lezárva, a vezetők által ellenőrzési záradékkal ellátva, a hozzátartozó eredeti példányát (lapjait) lezárva, a vezetők által ellenőrzési záradékkal ellátva, a hozzátartozó eredeti pénztári és banki okmányokkal együtt – az eredeti bizonylatok kivonatos, lényegre törő magyar nyelvű fordítását is mellékelve – a PO VPR, a KK-ek a tárgyhót követő hó 10-ig megküldik a KKH pénzügyi tisztjének, aki felülvizsgálat után a tárgyhót követő hó végéig a KKH könyvelési okmányaival együtt továbbítja az NO-ra. Az EBESZ KK pénzügyi feladatokkal megbízott munkatársa az említett okmányokat közvetlenül az NO-ra küldi meg a tárgyhót követő hó 10-ig.

(7) Az érvényes számviteli szabályok szerinti könyvelést – a Képviseletek helyszíni kiadásaik tekintetében az NO hajtja végre. Erről a féléves és az éves költségvetési beszámoló összeállításához adatokat szolgálat a HM 1. sz. TPSZI részére.

(8) A Képviseletek pénzügyi-gazdasági feladatokat ellátó munkatársainak kiképzéséért, szakmai továbbképzéséért a HM KPSZH főigazgatója felelős.

LOGISZTIKAI BIZTOSÍTÁS

8. § (1) A Képviseletek hazai és helyszíni logisztikai biztosításáért, valamint az elkülönített vagyon- és készletgazdálkodásáért s azok analitikus számviteli nyilvántartásáért az MH NKKPI felelős. Ezen tevékenysége keretében:

a) részt vesz a beosztásba kerülő személyi állomány élet- és működési feltételeinek megteremtésében (a lakhatási feltételek megteremtése, egyéni beszerzési terv összeállítása, a kihelyezés megszervezése, az engedélyezett anyagok és eszközök beszerzése és kiszállítása);

b) vezeti az analitikus és tárolóhelyi nyilvántartásokat, a meghatározott rendszerességgel végrehajtja a leltározásokat;

c) tervezi és összeállítja az éves költségvetési tervjavaslat logisztikai előirányzatait, elvégzi az előírt szakszolgálati egyeztetési és engedélyeztetési eljárásokat a Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló HM utasítás* előírásainak megfelelően;

d) folyamatosan adatokat szolgáltat a gazdálkodási beszámoló és mérleg elkészítéséhez az NO részére;

e) év közben folyamatosan végzi a készletgazdálkodással összefüggő beszerzési, karbantartási, frissítési, selejtezési és elszámolási feladatokat.

GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI ELLENŐRZÉS

9. § (1) Az ellenőrzések felügyeleti és belső ellenőrzések formájában valósulnak meg.

(2) A felügyeleti ellenőrzés végrehajtására a HM Költségvetési Ellenőrzési Hivatal, a HM KPSZH és az MH Gazdasági Ellenőrző Hivatal jogosult.

(3) A felügyeleti ellenőrzés történhet

– a PO VPR-nél, a KKH-nál, a KK-eken, az EBESZ KK-nál;

– az MH NKKPI-nál és

– a HM 1. sz. TPSZI-nél a vezetett okmányok, bizonylatok és nyilvántartások ellenőrzése alapján.

(4) Belső ellenőrzést kötelesek végrehajtani:

a) a Képviseletek vezetői (könyvelési okmányok, az előírt nyilvántartások, a bankszámla ellenőrzése tekintetében és pénztárrovancsot havonta egyszer);

b) a pénzügyi tiszt, illetve a pénzügyi tiszti feladatok ellátásával megbízott személy;

c) az NO.

(5) A felügyeleti ellenőrzést végrehajtó személyek az ellenőrzésekről, a tapasztalatokról, a tett intézkedésekről, valamint a végrehajtott korrekciókról kötelesek jegyzőkönyvet (feljegyzést) készíteni, illetve azt az ellenőrzési naplóban rögzíteni. Belső ellenőrzés esetén elegendő az ellenőrzés tényét és tapasztalatait az ellenőrzési naplóban rögzíteni.

EGYÉB RENDELKEZÉSEK

10. § (1) Az ezen utasításban foglaltak megvalósíthatósága érdekében 1998. június 30-i fordulónappal az alábbi átadás-átvételi feladatok kerüljenek végrehajtásra:

a) a Képviseletek 1997. évi intézményi beszámolójának, záró főkönyvi kivonatának, az 1998. évi nyitó könyvelési adatainak és a tárgyévi könyvelési bizonylatoknak az átadás-átvételét az NO és a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatal (továbbiakban: MK KFH) Pénzügyi és Számviteli Főosztálya hajtsa végre külön a Képviseletek tekintetében; ennek során valamennyi folyó évi kötelezettségvállalást és kifizetést egyidejűleg felül kell vizsgálni;

b) az MK KFH a HM KPSZH által a Képviseletek 1998. évi gazdálkodásához biztosított költségvetési támogatást kezelje előlegként és azzal tételesen számoljon el az átadás-átvétel során az NO felé. A tételes elszámolás során a kiadásokat tükröző okmányok a számviteli szabályoknak megfelelően kontírozva kerüljenek átadásra;

c) az MH NKKPI és az MK KFH Anyagi-technikai Főosztálya az átadás-átvételt külön-külön a Képviseletek vagyonát illetően hajtsa végre.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

11. § (1) Ezen utasítás az aláírása napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg a HM Fegyverzet Ellenőrzési Hivatal külföldön működő szervezetei pénzügyi és költségvetési gazdálkodásáról szóló 37/1997. (HK 18.) HM utasítás hatályát veszti.

(2) Ezen utasításban nem szabályozott gazdálkodási kérdésekben a költségvetési gazdálkodásra vonatkozó általános szabályok, valamint a HM fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 9/1998. (HK 4.) HM utasításban foglaltak szerint kell eljárni.

(3) Felhatalmazom a HM KPSZH főigazgatóját, hogy a költségvetési gazdálkodással, továbbá a pénzügyi és számviteli tevékenységgel kapcsolatos részletes feladatokat külön intézkedésekben, az elöljárókkal való együttműködésben szabályozza.

(4) Felhatalmazom az MH VKF első helyettesét, hogy – az MH NKKPI igazgatójának előterjesztése alapján – a területi logisztikai biztosítását jelen utasítás 2. §-ban megfogalmazott elveknek megfelelően külön intézkedésében az elöljárókkal való együttműködésben szabályozza.


Dr. Fodor István s. k.,

HM politikai államtitkár

*,

Jelenleg az éves részletes költségvetési tervjavaslatok elkészítésének rendjéről szóló 80/1997. (HK 27.) HM utasítás.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére