BK BH 1998/518
BK BH 1998/518
1998.11.01.
I. Az édesanyja sérelmére emberölést megvalósító vádlottal szemben a törvényi minimumnál szigorúbb tartamú szabadságvesztés főbüntetés kiszabása indokolt [Btk. 83. §, 166. § (1) bek.].
II. A tudatos gondatlanság és az eshetőleges szándék elhatárolásánál irányadó szempontok emberölés esetén [Btk. 13. §, 14. §, 166. § (1) bek.].
A megyei bíróság az 1997. január 31-én kelt ítéletével a vádlottat emberölés bűntette miatt 5 évi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, elrendelte továbbá a vádlott kényszergyógyítását is.
A tényállás szerint a vádlott alacsonyabb intellektusú, de nem gyengeelméjű, a tartós alkoholfogyasztás hatására azonban a személyisége megváltozott és személyiségzavar (psychopatia alcoholica) lépett fel nála. Jelenleg kifejezett szellemi leépülése még nincs. Nem állapítható meg nála elmebetegség és tudatzavar sem. A vád alapjául szolgált bűncselekményével kapcsolatosan az elmebeli állapota korlátozó tényezőt nem jelent.
A vádlott évek óta mértéktelenül fogyaszt szeszes italt. 1976 óta több esetben állt már alkoholelvonó kezelés alatt, dependens alkoholista, akinek az elvonókezelése javasolt. A vádlott 1992. évtől állandó jelleggel ápolta, gondozta az édesanyját, a sértettet, aki több mint 80 éves volt. Az idős sértett már régóta betegeskedett, ágyéksérvét műtötték, elesés folytán a térdét összetörte, a látása is megromlott, tüdőtágulás, idült hörghurut volt a sértett alapbetegsége, de általános érelmeszesedés, szívizom-meszesedés is fennállt nála. A betegségei miatt a halála előtt már éveken keresztül ápolásra szorult. Nem mehetett ki a lakásból, de a lakásban fenn járkált, étkezni is tudott saját erejéből, a halála előtti napokban azonban már eléggé leromlott, elesett állapotban volt.
A sértett 1996. április 16. napjától egyre nehezebben viselte a betegségét, szinte állandóan kiabált, ezért a vádlott és annak vele egy családban élő fia nem tudtak aludni, így előfordult, hogy a vádlott egy zsebkendőt fogott rá az édesanyjának a szájára, hogy a sértett hagyja abba a kiabálást. A vádlott többször is betette a zsebkendőt az édesanyja szájába, hogy ne kiabáljon, amikor azonban úgy gondolta, hogy ettől megfulladhat, kivette az anyja szájából a zsebkendőt.
A sértett esetenként veszekedett a vádlottal amiatt, hogy az italozott, elitta a pénzt, berúgott, és nem főzött. A veszekedések alkalmával előfordult, hogy az ittas vádlott meg is ütötte a sértettet. A vádlott bántalmazta az édesanyját 1996. április 20-át 4-10 nappal megelőzően is. Ettől a sértett bal szeme körül és a bal homloktáján 10x12 cm-es bőrelszíneződés, az állkapocscsont bal oldalán 6x4 cm-es elszíneződés, a bal kézháton és a jobb alkaron 5-5 cm hosszú elszíneződés keletkezett, ezek a sérülések 8 napon belül gyógyultak.
1996. április 20-án, szombaton reggel a vádlott fia elment dolgozni. A vádlott egyedül volt otthon az édesanyjával a lakásukon. Ezen a napon délelőtt az idős sértett csendben volt. Délben a vádlott tisztába tette, majd megetette. A sértett azonban csak keveset evett. Ebéd után a sértett kiabálni kezdett, hogy miért nem vett a vádlott neki a boltban almát vagy narancsot. Kérte azt is, hogy megint tegye őt tisztába. Az ittas vádlott ezen feldühödött, mert úgy látta, hogy az anyja „zsarnokoskodik” felette.
Amikor ebéd után kiabált a sértett, a vádlott odament az ágyához, és a zsebkendőt bedugta a sértett szájába. Mondta az anyjának, hogy ne kiabáljon. Az idős sértett intett a fejével, hogy nem fog kiabálni. A vádlott ekkor kivette a sértett szájából a zsebkendőt, és tisztába tette az édesanyját. A sértett a zsebkendő kivétele után továbbra is kiabált, mert csípte a vizelet a fenekén lévő sebet. A vádlott ekkor ismételten a sértett szájába dugta a zsebkendőt, ameddig az ujja befért, egészen a torkáig. Eközben a vádlott ujjai és körmei sérüléseket okoztak a sértett szájüregében. A zsebkendőnek a sértett szájüregébe, a garatba tömése a légutak elzáródását váltotta ki, hányingert és hányást eredményezett. A hányás a garatba tömött zsebkendőt nem tudta kihozni, így a sértett a hányadékot, a gyomor tartalmát a légutaiba belehelte. A gyomortartalomnak megfelelő „bennék” a légutakat a léghólyagocskákig követhetően öntvényszerűen kitöltötte. Ennek következtében a sértettnél fulladás lépett fel.
A fulladás jelenségeként a sértett teste kékülni kezdett. A vádlott ezt látva megijedt és gyorsan kivette a sértett szájából a zsebkendőt. Oldalra fordította a sértettet, közepes vagy annál kisebb erővel a nyakát megfogta és rázogatta. Ekkor azonban a halál folyamata már elindult, és a sértett élete már nem volt megmenthető. Halálának a közvetlen oka a fulladás volt.
A nyak megfogásától és rázogatásától a pajzsporc bal oldali felső szarva a végétől 5 mm-re eltört, a törés környezetében és a jobb oldalon a pajzsporc teste felett 2x4 mm-es bevérzés keletkezett.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére, a főbüntetés súlyosítása végett jelentett be fellebbezést.
A vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek. A védő a másodfokú tárgyaláson a fellebbezést a cselekmény téves minősítése miatt és enyhítés végett tartotta fenn.
A legfőbb ügyész átiratában az ügyész által a vádlott terhére bejelentett fellebbezést fenntartotta. Indítványozta az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, a vádlottal szemben kiszabott főbüntetés súlyosítását.
Az ügyészi fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárást a vonatkozó perrendi szabályok szerint, kellő alapossággal és körültekintéssel folytatta le. A vád tárgyává tett cselekmény elbírálásához szükséges bizonyítékokat feltárta, azokat okszerűen, az ésszerűség és a logika követelményeinek szem előtt tartásával értékelte, mérlegelte, nem tévedett és nem vétett logikai hibát akkor sem, amikor a megállapított tényekből további tényekre vont le következtetést.
Ez a tényállás a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írtak alkalmazásával az iratok tartalma és F. F.-né tanúnak - az elsőfokú bíróság által is elfogadott - vallomása alapján csupán az alábbiak szerint egészítendő ki.
A vádlott a cselekmény elkövetése után, amikor beszámolt hozzátartozóinak a történtekről, azt mondta: „Nem bírtam tovább, meg kellett hogy fojtsam.”Az ekként kiegészített ítéleti tényállás minden szempontból megalapozott, következésképpen a vonatkozó perrendi szabályok szerint irányadó volt a másodfokú eljárásban is.
A fenti kiegészítéssel megalapozottan megállapított tényállásból okszerűen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére, és nem tévedett, amikor a cselekményét emberölés bűntettének értékelte.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság a vádlott cselekményének a minősítését támadó, a védelem által a másodfokú eljárásban előterjesztett érveléssel. Mindenekelőtt nem találta alaposnak azt az okfejtést, mely szerint a vádlott tudatában nem merült fel a sértett halála bekövetkezésének a lehetősége. Ezt az érvelést elsősorban magának a vádlottnak a vallomása cáfolja. A vádlott ugyanis a tárgyaláson is előadta, hogy már a vádbeli esetet megelőzően is többször betette édesanyja szájába a zsebkendőt, és azt csak akkor vette ki, amikor úgy gondolta, hogy már megfullad a sértett. A vádlott tudatában tehát már korábban is felmerült az, hogy magatartása következtében a sértett fulladás okozta halála bekövetkezhet.
Az adott esetben azonban a vádlott a korábbiaktól eltérő magatartást tanúsított. A tényállásból kitűnően ittas indulatában minden eddiginél mélyebbre dugta a sértett szájába a zsebkendőt, amint maga is vallotta: addig, amíg az ujja befért a sértett szájába, vagyis kb. a torkáig. A kivétel módja és ideje is eltért a korábbiaktól. Az adott esetben a vádlott ugyanis csak akkor vette ki a sértett szájából a zsebkendőt, amikor annak feje már elkékült, furcsa hangon hörgött, és szemei erősen kidülledtek. E tényeket is vizsgálva, továbbá szem előtt tartva a vádlott személyi tulajdonságait, a cselekményt kiváltó indítóokot, valamint a vádlott és a sértett konkrét kapcsolatát, arra a következtetésre kell jutni, hogy a vádlott aktuális tudatában - természetesen józan elkövetőt feltételezve - felmerült a sértett halála bekövetkezésének a lehetősége, az eredménylehetőség pedig nem csupán mint távoli, valószínűség szintű lehetőség, hanem mint közvetlen, reális lehetőség merült fel a vádlott tudatában.
Kellő alappal, kétséget kizáróan nem cáfolható a vádlottnak az a védekezése, hogy nem kívánta a sértett halálát. Valamennyi ún. alanyi és tárgyi tényező együttes vizsgálata megalapozottan nem enged erre következtetést levonni, annak ellenére sem, hogy a vádlottnak a tényállás-kiegészítésben rögzített, az elkövetés utáni közlése, egyenes szándékra utal. Hasonlóképpen erre utal a vádlottnak a zsebkendő kivételét követő az a magatartása is, mely szerint közepes vagy annál valamivel kisebb erővel a pajzsporc szarvának törését is eredményezően megragadta a sértett nyakát, és a fejét rázogatta.
Mindezeket meghaladóan, a védelmi érveléssel ellentétben, csupán megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a mindennapi életben is közismert, hogy a garat ingerlésével hányás váltható ki. Ugyancsak közismert, hogy a hányadék belélegzése, eltávozásának megakadályozása fulladásos halálhoz vezethet.
Továbbmenően megvizsgálva az elsőfokú bíróság által figyelembe vett ún. alanyi és tárgyi tényezőket abból a szempontból, hogy az előbbi eredménylehetőséghez a vádlott érzelmileg hogyan viszonyult: a Legfelsőbb Bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy nem tévedett a megyei bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a vádlott a tudatában megjelent halálos eredmény képzetéhez közömbösen viszonyult, vagyis a terhére rótt bűncselekményt eshetőleges szándékkal valósította meg.
A Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak azt a védelmi érvelést, mely szerint a vádlott a halálos eredmény elmaradásában könnyelműen bizakodott. Kétségtelen, hogy a vádlott a halálos eredmény bekövetkezését - bizonyíthatóan - nem kívánta. Az eredmény elmaradásában való bizakodása azonban nem könnyelmű, hanem alaptalan, a véletlenben való bizakodás volt, mely az eshetőleges szándék megállapítására nyújt következtetési alapot.
A vádlott ittas indulatában minden korábbinál mélyebben, úgy tömte az édesanyja szájába a zsebkendőt, hogy az a légutak elzáródását és egyidejűleg hányást eredményezett. A garat elzárása egyidejűleg megakadályozta a hányadék eltávozását is, és így annak belélegzéséhez vezetett. A vádlottnak ez a magatartása elindította a halálhoz vezető, visszafordíthatatlan folyamatot. Ezt meghaladóan a vádlott a zsebkendőt csak akkor távolította el a sértett szájából, amikor annak feje már elkékült, furcsa hangon hörgött, és szemei kidülledtek.
Ezekből a körülményekből pedig az következik, hogy a vádlottnak ekkor már a halálos eredmény elmaradásában való bizakodása nem lehetett alapos. Értékelve továbbá a vádlottnak a cselekmény után tanúsított magatartását és a tényállás-kiegészítésben foglalt kijelentését: alapos az elsőfokú bíróságnak az a következtetése, hogy a vádlott aktuálisan érzelmileg közömbösen viszonyult a visszafordíthatatlan eredménylehetőséghez.
Azt, hogy a vádlott aktuális tudati és érzelmi állapota ilyen volt, igazolja egyébként a vádlottnak az az előadása is, mely szerint ittassága és a sértett kiabálása annyira felidegesítette, hogy elveszítette a fejét, a zsebkendőt pedig addig dugta a sértett szájába, ameddig az ujja befért.
Mindezekre tekintettel tehát a Legfelsőbb Bíróság a vádlott cselekményének a minősítését támadó védelmi fellebbezést nem találta alaposnak. A vádlott cselekményének gondatlanságból elkövetett emberölés vétségeként értékelésére törvényes lehetőség nincs.
A büntetés kiszabása körében irányadó alanyi és tárgyi bűnösségi körülményeket a megyei bíróság helyesen vette számba. Tévedett azonban azok súlyának, nyomatékának értékelésekor.
Így nem tulajdonított kellő jelentőséget a cselekmény kimagasló tárgyi súlyának, a társadalomra veszélyesség fokának, annak, hogy a vádlott cselekményét italozó életmódjával összefüggésben ittasan, közvetlen hozzátartozója, az édesanyja sérelmére valósította meg. Ezzel szemben eltúlzott nyomatékot tulajdonított a vádlott javára szóló enyhítő körülményeknek, így a vádlottal szemben az adott bűncselekmény törvényi büntetési tételének minimumában megállapított tartamú főbüntetés mértéke eltúlzottan enyhe, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság 7 évre súlyosította. Az így megállapított tartamú büntetés áll ugyanis arányban a vádlott cselekményének tárgyi súlyával, társadalomra veszélyességével, a vádlottnak a cselekménye révén is kifejeződő személyi társadalomra veszélyességével, bűnösségének fokával és a büntetés kiszabása körében irányadó egyéb enyhítő és súlyosító körülményekkel.
Az ekként kiszabott fő- és mellékbüntetés, valamint alkalmazott intézkedés összhatásában alkalmas és szükséges ahhoz, hogy a vádlottal szemben a büntetési célt, az egyéni és általános megelőzés követelményét elérje, érvényre juttassa.
Az előbbiekből következően a Legfelsőbb Bíróság a büntetés enyhítését célzó fellebbezéseket nem találta alaposnak. (Legf. Bír. Bf. I. 461/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás