BK BH 1998/521
BK BH 1998/521
1998.11.01.
A közösség elleni izgatás bűntette megvalósulásához nem szükséges az egyenes szándék; a cselekmény megvalósulásához elegendő, hogy az elkövető tudatában legyen annak: a nagyobb nyilvánosság előtt tett kijelentései a gyűlölet keltésére objektíve alkalmasak (Btk. 269. §, 13. §).
Az elsőfokú bíróság az 1997. július 2. napján kihirdetett ítéletével a vádlott bűnösségét közösség elleni izgatás bűntettében állapította meg és ezért őt 1 évi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. A tényállás szerint a vádlott 42 éves, büntetlen előéletű, elvált, kiskorú gyermeke nincs, foglalkozással, jövedelemmel nem rendelkezik, megélhetését ismeretlen forrásból biztosítja, vagyona nincs.
A vádlott pártot alapított, amelyet nyilvántartásba vettek. A párt szervezeti szabályzata és alapelvei szerint a párt a nemzeti és a szocialista hagyományok folytatására, a hungarista mozgalom feltámasztására, valamint Szálasi Ferenc ideológiájának az ápolására és terjesztésére jött létre. A létrehozott párt nyíltan vallotta a Nyilaskeresztes Párt hagyományainak a folytatását, így szimbólumrendszerüket - a címert, a zászlót, az egyenruhát és a „Kitartás” jelszóval történő köszönést - is ennek megfelelően választották meg. A párt nem titkoltan idegengyűlölő, antiszemita elveket és ideológiát vallott és hirdetett részben zártkörű rendezvényeken, részben pedig nyilvános helyeken, közterületeken rendezett ünnepségeken. Mindennek következtében a bíróság az 1994. május 13. napján kelt ítéletével a pártot feloszlatta, és elrendelte a nyilvántartásból való törlését.
A vádlott politikai tevékenységének körében 1994. április 12-én létrehozta a „Hungarista Mozgalom” elnevezésű szervezetet, amely nyíltan fasiszta ideológiát hirdetett, példaképül megjelölve Szálasi Ferencet. Ennek megfelelően jelképrendszerük összeállítása is ezeknek a hagyományoknak felelt meg. E szervezet bejegyzését azonban az elsőfokú bíróság az 1994. június hó 7-én kelt, illetőleg a Legfelsőbb Bíróság az 1994. november 14. napján keltjogerős végzésével megtagadta.
A vádlott azonban még ezt megelőzően, 1994. szeptember 20-án létrehozta a Magyar Népjóléti Szövetséget, amelyet az F.-i Bíróság 1994. október hó 13-án kelt végzésével nyilvántartásba vett.
A szövetség céljaként jelölték meg - többek között - a magyar nemzeti érdek és érték megőrzését, valamint a nemzeti és szocialista polgári társadalom megteremtését. Szimbólumrendszere a korábbiakhoz hasonlóan a vörös mezőben, fehér alapon tízágú fekete fogaskereket ábrázoló zászló és karszalag használatában, nyilas egyenruhához hasonló fekete formaruha viseletében és „Kitartás testvérek” köszönésben nyilvánult meg.
E szervezeti keretek között a Magyar Népjóléti Szövetség rendszeresen tartott gyűléseket és különböző nemzeti ünnepek alkalmával nyilvános, köztéri megemlékezéseket, amelyeken a tagok egy része a korábbi Nyilaskeresztes Párt egyenruhájához hasonló fekete katonai formaruhában, hétszer vágott Árpád-sávos zászlókkal, illetve karszalagokkal jelent meg.
E szövetségen belül is a betiltott, illetve be nem jegyzett pártok szellemisége és ideológiája volt a meghatározó.
A vádlott ellen az 1994 elején kifejtett tevékenységek kapcsán közösség elleni izgatás bűntette címén büntetőeljárás indult a fasiszta ideológia és nyílt antiszemita nézetek terjesztése miatt.
Az eljárt bíróságok a vádlottat a közösség elleni izgatás bűntette és folytatólagosan elkövetett, önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentették azzal, hogy a vádlott magatartása a szólás- és véleménynyilvánítás alkotmányosan védett kereteit nem lépte túl.
A vádlott az 1956-os forradalom 40. évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést szervezett 1996. október 23-án 15 órára Budapesten a Szabadság térre, amelyre az ünnepi beszédét már előzetesen megírta. A vádlott a nagygyűlésre már 15 óra előtt megérkezett a Magyar Népjóléti Szövetség tagjaival, akik hozzávetőlegesen kb. 100-150-en lehettek. A párt tagjainak jelentős része a Nyilaskeresztes Párt egyenruhájához hasonló, fekete katonai ruhát és ugyanilyen sapkát és piros alapon, fehér mezőben tízágú fekete fogaskerekes karszalagot viselt, illetve Árpád-sávos zászlókat lengetett. A Szabadság téren ebben az időben többen is tartózkodtak, mivel más pártok, illetve szervezetek is ebben az időben tartották a megemlékezésüket, így a téren nagyobb tömeg gyűlt össze.
A Magyar Népjóléti Szövetség nagygyűlésén változó összetételben és létszámban folyamatosan kb. 200-300 fős hallgatóság vett részt. A vádlott az ünnepi emelvényre felállva hangszóróba, kihangosított mikrofonba mondta el a beszédét.
A vádlott az ünnepi beszédet az 1956-os forradalomra történő megemlékező mondattal nyitotta, ám az áramkimaradási problémák után nyomban a rádiónál, televíziónál és az újságoknál lévő „ávós pribékek, cionista pribékek, háborús bűnösök” felelősségét hangoztatta a technikai hibákért.
Ezt követően kijelentette: „Testvérek, aki itt a beszédeket végighallgatja, ne úgy menjen el, hogy egy megemlékezésen részt vett, hanem úgy menjen el, hogy buszon, villamoson, munkahelyen, szomszédoknál győzze meg honfitársait arról, amit itt hallott, és szervezze a nemzetszolgáló mozgalmat.” A beszéd további részében a politikai élet közszereplőit olyan „cionista gazembereknek” jellemezte, „akik kifosztják az országot és akiktől feltétlenül meg kell szabadulni, akiket ki kell söpörni a hatalomból”.
A rövid bevezető után egy vers következett, majd ismét a vádlott lépett a mikrofonhoz, és ekkor már a korábban megírt ünnepi beszédet mondta el. Ennek során változatlanul „cionista csőcseléknek” jellemezve a politika és gazdaság közszereplőit, az ország „kirablásával”, illetve „kifosztásával” vádolta őket.
Ezek után Sz. A. a következőket mondta: „Megeshetett, hogy rövid nyolc év alatt a vallás leplébe és kaftánjába burkolózott cionisták sorra megszállták hazánk kulcsfontosságú gazdasági, politikai, kulturális pozícióit. Megtehették, mert a magyar törvények nem tiltották, és nem korlátozták a magyarságtól eltérő fajok és kultúrájú elemek beszivárgását a magyar közéletbe és a magyar hatalomba, holott nyilvánvaló lett volna, hogy egy olyan vallás képviselői, akinek pontosan a vallásukra alapozottan egy önálló államiságot erőszakoltak ki, az amerikaiaknak 1948-ban nemzetbiztonsági szempontból nem lett volna szabad a hatalom közelébe engedni. Addig ugyanis, amíg Izrael nem létezett, valóban indokolt lehetett volna a nyilatkozásuk, hogy ők csak más vallású magyar állampolgárok. Most azonban, amikor Izrael már közel 50 éve létezik, erre való hivatkozásuk alaptalan. Izrael létrehozásával a magyarországi zsidóság idegen állam érdekeit képviselő nemzetiséggé, kisebbséggé változott. Független ez attól, hogy a magyarországi zsidó közösségek tagjai elfogadják-e avagy sem Izrael létezését. Izrael Állam létrehozói a hazánkban élő másfél millió főnyi zsidóságot az önálló zsidó haza megteremtésével egy magyarságtól különálló nép és nemzet képviselőivé tették. Így a magyarországi zsidó vallású, zsidó származású honfitársaink 1948 óta nem vallási, hanem nemzeti kisebbségként élnek hazánkban. Törvényeink szerint bármikor visszatérhetnek az anyaországukba, vagyis Izraelbe, ebből következik, hogy a magyarországi zsidóság tagjai nem tölthetnének be kulcsfontosságú pozíciókat a magyar államhatalmi és államigazgatási területeken, de még a gazdasági, politikai és kulturális életben sem.
Ez joggal elvárható lenne azoktól a magyarországi zsidó vallású és zsidó származású honfitársainktól, akik amerikai segédlettel 1948-ban önálló hazát szerezhettek Palesztinában.
Felszólítjuk ezért a felelős magyar vezetést, hogy haladéktalanul alkossák meg azt a törvényt, amely megtiltja az önálló hazával rendelkező magyarországi zsidóságnak a magyar gazdasági, politikai és kulturális területen való kulcsfontosságú pozíciók betöltését, valamint az államhatalmi és államigazgatási területeken való munkavállalásukat. Ennek a törvénynek a hiánya miatt bármely nép vagy nemzet elfoglalhatja az országunkat, ha van elég pénze, befolyása és embere Magyarország tönkretételére.”
A vádlott ezt követően lemondásra szólította fel a kormányt, és annak a nézetének adott hangot, hogy a következő választásokon a zsidó vallású és származású egyének már ne itt, hanem Izraelben vegyenek részt, és ennek megfelelően a következőkkel folytatta:
„A zsidó honfitársainknak tehát azt üzenjük, hogy visszatérésük törvényük alapján - amely kettős állampolgárságot biztosít számukra - sürgősen térjenek haza Izraelbe, és építsék a saját országukat. Magyarországot mi felépítjük nélkülük is. Magyarország a magyaroké, 1998 pedig a miénk, a radikális nacionalista fiataloké. 1998-ban ugyanis megragadjuk annak a széles körű magyar nemzeti összefogásnak a feltételeit, amellyel visszafoglaljuk az 1990-ben elveszített hazánkat, Magyarországot, és megvalósítjuk az 1989 óta várt jóléti társadalmat. A legfelsőbb lélek, a magyarok Istene segítsen bennünket ebben - úgy legyen! Testvérek, ez lett volna a beszéd, amelyet el kívántam mondani. Előttem Magyarországon erről senki nem beszélt.” Ezen túlmenően kijelentette, hogy a zsidó kisebbség ma már nem kisebbség, hanem egy idegen nép képviselője, illetve képviselői, akiknek ügynökei az ország elfoglalásán munkálkodnak.
A beszédét a továbbiakban a következőkkel folytatta:
„Aki ma Magyarországgal és Izraellel közös határt akar, az takarodjon ki a mi országunkból, Magyarországból, mert ez nem lesz ma itt Palesztina, és ez nem lesz második Izrael, hiába avatták fel Göncz Árpád vezényletével a Dob utcában a világ második legnagyobb zsinagógáját. Hiába állították fel 100 millió magyar forintért a ti pénzetekből a zsinagógában az orgonát. A mi templomaink romosak, a mi iskoláinkat bezárják, de egy idegen ország képviselőinek zsinagógát nyitunk, tévét adunk, rádiót adunk, újságot adunk, kereskedelmi központot adunk, hát életet már nem adunk, életteret már nem adunk. Cionisták, még egyszer üzenjük, ha nem.... tisztességesen kereskedni, velünk együtt élni ebben az országban, akkor kifelé, nekünk nem kelletek. Nekünk magyar miniszterek kellenek, nekünk magyar értelmiségiek kellenek, nekünk magyar rendőrség kell, nekünk magyar hadsereg kell, magyar televízió kell, cionista csürhe nélkül.
Mától kezdve megfordul Magyarországon a világ, nem fogjuk be a szánkat, hanem amíg lehet élni szólásszabadsággal, azt kimondjuk. Ez pedig belefér, magyar testvérek! Egy idegen ország, idegen népe van itt közöttünk, nem tudni, hányadik hadosztály, aki azon ügyködik, 1998-ban Izrael 50. évfordulójára totálisan megszálljon bennünket. Mert mi nem lövünk vissza, ugye? Mert mi nem ütünk vissza, ugye? Mert a papjaink azt tanítják nekünk, ha elveszik a kabátunkat, adjuk oda a nadrágunkat. Mi azt feleljük, hogy ebből a tanításból elég. Paskai László csendben van, csendben segít a kaftánja alatt elfoglalni az országunkat. Ők lennének a lelki vigaszaink? De lerántjuk róla a sábeszdeklit és a kaftánt, és elzavarjuk őket, mert nekünk ilyen kommunista-judeobolsevista-cionista gazemberek nem kellenek...., és nem kell megijedni. Minden miniszter mögött legalább száz szakember lesz, és ha valamit nem értenek, majd a szakember elvégzi, ha nem, páros lábbal ki kell rugdosni őket a hivatalból, de még az országból is. Ilyen országot akarunk, mert Franciaországban van egy mondás: nem számít, hogy a választott miniszter ért-e hozzá vagy sem, az számít, hogy francia szíve legyen, hogy nacionalisták legyetek, hazaszeretőek legyetek, és ne hagyjatok rést a cionista csőcseléknek, hogy még egyszer beszivárogjanak. Leplezzük le a kaftános, sábeszdeklis gazembereket, és rugdossuk ki őket minden hivatalból.... Ne szalonképes politikát valósítsunk meg, mert amikor a lakásunkba bejön egy rabló, akkor nem aláírást gyűjtünk a szomszédoktól, hanem jól pofán kell verni, és páros lábbal ki kell rugdosni a lakásból: Ha a kaftános tolvajok az éj leple alatt bejönnek az országunkba, nem aláírást kell gyűjteni, hanem meg kell fogni a grabancukat, és sábeszdeklistől, kaftánostól, mindenestől, tórástól ki kell vágni őket a hatalomból. Ezt üzenem és vállalom.”
A vádlott végül beszédét „Szabad jövőt és persze kitartást is testvéreim” köszönéssel fejezte be.
A vádlott beszéde alatt a hallgatóság egy része „úgy van, ki velük, idegenek kifelé” közbekiabálással, illetve tapssal fejezte ki tetszését, illetve egyetértését.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása végett, míg a vádlott és a védő bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében jelentett be perorvoslatot.
A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a szabadságvesztés végrehajtása felfüggesztésének a mellőzését indítványozta. A cselekmény jogi minősítésének indokolásával kapcsolatosan sérelmezte, hogy az eljárt bíróság a vádlott beszédét tévesen - nem mint egységes egészet - elemezte, hanem azt részekre bontotta. Kifogásolta továbbá az ítélet félreérthető, téves szövegezését, amelyből a bűncselekmény célzatos elkövetésére vonható következtetés. Helyesbíteni indítványozta a törvényhelyre hivatkozást is. A büntetés kiszabása kapcsán hivatkozott a BK 153. számú állásfoglalásra, mely szerint az olyan jelentős tárgyi súlyú bűncselekmények esetében, amelyek felkeltik a társadalom rosszallását, nincs indok a büntetés végrehajtásának a felfüggesztésére.
A védő felszólalásában kifogás tárgyává tette, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelése kapcsán azt állapította meg, hogy védence maga is beismerte a bűncselekmény elkövetését. Hivatkozik arra, hogy a vádlott mindvégig azt hangoztatta: a vád tárgyát képező szónoki beszédében a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos kereteit nem lépte túl, ezért bűncselekményt nem követett el.
A vádlott is arra hivatkozott, hogy mint politikus, beszédében csupán véleményt nyilvánított egy-két nem kívánt jelenségről. Hangsúlyozta: államérdek az, hogy a parlamentbe ne kerülhessenek be kettős vagy többes állampolgárságú személyek. Az erről készített „törvényjavaslatát” eljuttatta az Országgyűlés elnökéhez is. A továbbiakban vitatta, hogy a hungaristák azonosították volna magukat a fasiszta ideológiával. Beszédében a cionista mozgalmat ostorozta csak, amely a zsidó nacionalizmus legdurvább megnyilvánulása. Következésképpen bűncselekményt nem valósított meg, annál kevésbé, mert bizonyítottan - a beszéd ideje alatt, illetve annak hatására - semmiféle ellenséges megnyilvánulásra nem került sor.
A fellebbezések és a legfőbb ügyészi indítvány az alább kifejtettek szerint nem alaposak.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezés elbírálása során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak megfelelően megtartott tárgyaláson az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges bizonyítékokat hiánytalanul felderítette, majd a - gyakorlatilag egybehangzó tartalmú - bizonyítékokkal összhangban logikai hibáktól mentes tényállást állapított meg.
A vád tárgya és az ítéleti tényállás alapja a vádlottnak az 1996. október 23. napján - az 1956-os forradalom 40. évfordulója alkalmából Budapesten a Szabadság téren - elhangzott beszéde volt, illetve annak a vádiratban kiemelt és az ügyész által a tárgyaláson kiegészített részei.
Az elsőfokú bíróság - egyébként helyesen - a kiemelt részleteket nem a szövegkörnyezetükből kiragadva vizsgálta, hanem a beszéd teljes terjedelmét elemző értékelés alá vette, mert annak, mint a bizonyítás anyagának a cselekmény jogi értékelése szempontjából jelentősége van.
A védő tévesnek találta az elsőfokú bíróság ítéletének azt a megállapítását, hogy a vádlott a tárgyaláson a cselekmény elkövetését beismerte. Nyilvánvaló azonban, hogy ebben a vonatkozásban a „cselekmény” fogalma e körben nem azonos a „bűncselekmény” fogalmával. Az elsőfokú bíróság ítélete azt tartalmazza, hogy a vádlott a cselekmény elkövetését ismerte el, de a bűnösségét tagadta. Miután az elhangzott beszédet videoszalagra rögzítették - és a vádlott előtt is többször lejátszották -, nehezen lehetett volna vitatni az elhangzott beszéd tényét, és annak a tartalmát. Az elsőfokú ítélet helyesen utalt arra, hogy a vádlott nem vitatta a videomagnóra felvett kép- és hanganyagot; azt állította azonban, hogy a cselekményével bűntettet nem valósított meg.
A megalapozottnak elfogadott tényállás alapján okszerű a vádlott bűnösségére vont következtetés, a cselekmény jogi minősítése pedig törvényes.
Az elsőfokú bíróság téves álláspontot foglalt el, amikor - a cselekmény jogi értékelése körében - a bűncselekmény alapjául szolgáló beszédet három részre osztotta aszerint, hogy a szóban levő részek csupán sértőek vagy lealacsonyítóak, illetőleg gyűlölet keltésére, végül gyűlöletre uszításra alkalmas kijelentéseket tartalmaznak; a végeredményt illetően azonban helyes következtetésre jutott.
A vádlottnak az 1996. október 23-án elhangzott beszédét egységes egészként kell vizsgálni, és az értékelés eredményeként kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy azzal a vádlott bűncselekményt valósított-e meg vagy sem. Az adott esetben tartalmát tekintve is előre kialakított, gondosan felépített, zömében írásba foglalt szónoki beszédről van szó, amelyben kétségkívül elhangzanak a magyarországi zsidóságot sértő, lealacsonyító kijelentések, végül - a beszéd hatását fokozandó - olyan felszólítások, amelyek már a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának a kereteit túllépve, bűncselekmény megállapítására alkalmasak.
A Btk. 269. §-ában meghatározott közösség elleni izgatás elkövetési magatartása a gyűlöletre uszítás, illetőleg a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény kifejtése.
Az eljárt bíróságnak mindenekelőtt abban kellett döntenie, hol húzódik meg az a határ, amely a közösség elleni izgatást elhatárolja a véleménynyilvánítás szabadságának az alkotmányos jogától. Nélkülözhetetlen ez annak a megállapítása végett, hogy a vádlott beszédében sérelmezett kitételek alkalmasak-e gyűlöletre uszításra vagy csupán sértő, gyalázkodó jellegűek, amelyek a véleményformálás kategóriájába tartoznak.
Az e körben való vizsgálódás során helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága, annak jogi eszközökkel való biztosítása minden demokratikus társadalom egyik igen lényeges alappillére, amely a magyar jogalkotásban is - a nemzetközi jogi normákra tekintettel, s azokkal összhangban - megfogalmazásra került.
Abban a kérdésben, hogy meddig terjed a véleménynyilvánításának szabadsága, az Alkotmánybíróság már állást foglalt. Nincs demokratikus társadalom, pluralizmus, tolerancia, nyíltság nélkül; a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve, fejlődésének egyik feltétele. E szabadság az olyan gondolatokat, információkat, elveket és nézeteket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentőek vagy aggodalmat keltenek [36/1994. (VI. 24.) AB határozat].
Az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozatában elvi éllel állást foglalt abban a kérdésben is, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mellett szűk körben ugyan, de végső eszközként feltétlenül szükséges és indokolt a büntetőjogi beavatkozás, ha a megsértett jogi tárgy védelme már más módon nem biztosítható.
Ezek előrebocsátása után vizsgálni kellett a gyűlöletre uszítást mint büntetőjogi fogalmat, melynek tartalmát az ítélkezési gyakorlat már kialakította.
Az uszításhoz - mint intoleráns magatartást kifejező fogalomhoz - köznyelvi értelemben is érzékelhető erkölcsi rosszallás tapad. Az uszító ugyanis a kialakult köznyugalmat zavarja meg, másokat valami vagy valaki(k) ellen irányuló dühödt indulatra sarkall. Aki uszít, nem az értelemhez szól, hanem a primer ösztönöket célozza meg, mások érzelmi világára kíván hatni a szenvedélyek felkorbácsolása révén, számolva azzal, hogy a felszított, ellenséges indulatok kitörhetnek, és fékezhetetlenné válhatnak.
A gyűlölet - szemben a tevékenységben megnyilvánuló uszítással - olyan negatív, erős ellenszenvet magába sűrítő érzelem, amely nélkülözi a józan megfontolást, és a tények, érvek ütköztetése, tárgyilagos mérlegelésére képtelenül izzó indulati, érzelmi töltéssel fordul tárgyával szemben.
Aki tehát nagy nyilvánosság előtt az emberek egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, nem pusztán az ellenérzéseit, kedvezőtlen vagy sértő nézeteit, netán aggodalmat keltő gondolatait osztja meg hangulatkeltő módon másokkal, hanem - miként az a jogállamiság követelményeivel összhangban álló ítélkezési gyakorlatból kitűnik - olyan feszültséget gerjesztő, lázongó magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly mértékben szítsa fel, amely gyűlölet kiváltására és ezzel a társadalmi rend és béke, a harmonikus és toleráns emberi kapcsolatok megzavarásához vezethet.
A Btk. 269. §-a nem egyszerűen a gyűlöletkeltést, a gyűlölet felébresztését rendeli büntetni, hanem ennél többet: a gyűlöletre uszítást, amely - túl azon, hogy durva visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával - nem más, mint az erőszak érzelmi előkészítése.
Itt mutat rá a Legfelsőbb Bíróság arra, amit az ugyanezen vádlott korábbi ügyében benyújtott felülvizsgálati indítvány kapcsán hozott korábbi határozatában a Legfelsőbb Bíróság már kifejtett: a közösség elleni izgatás veszélyeztető - a köznyugalmat, a társadalmi békét veszélyeztető - bűncselekmény, amelynek törvényi tényállása célzatos (egyenes szándékot) nem követel meg. Ennélfogva a cselekmény megvalósulásához elegendő, hogy az elkövető tudatában legyen annak: a nagyobb nyilvánosság előtt tett kijelentései a gyűlölet szítására alkalmasak, amely magában foglalja annak a felismerését is, hogy a felhevített gyűlölet szélsőséges aktivitásba (pl. kirekesztő, jogfosztó magatartásba, végső esetben erőszakos cselekménybe) mehet át. Nyilvánvaló téves szövegezés eredménye az elsőfokú bíróságnak az idevonatkozó indokolása, melyből arra vonható következtetés, mintha a szóban levő magatartást célzatos bűncselekménynek tekintené.
A fentiek tükrében megvizsgálva a vádlott magatartását, helyes álláspontot foglalt el az elsőfokú bíróság, amikor a bűnösséget megállapította, és a cselekményt közösség elleni izgatás bűntettének minősítette. A vádlott az ítéleti tényállás alapjául szolgált beszédében nemcsak a véleményét nyilvánította ki - melynek során kétségkívül gyalázkodó, lealacsonyító, sőt gyűlölet keltésére is alkalmas kijelentéseket tett a zsidóságra -, hanem többes szám első személyben számos olyan tartalmú felszólítást is intézett a jelenlevőkhöz, amely végső soron a magyarországi zsidósággal szembeni jogfosztó magatartásra hívott fel. Beszédében többek között szorgalmazta: fel kell szólítani a felelős magyar vezetést „haladéktalanul alkossák meg azt a törvényt, amely megtiltja az önálló hazával rendelkező magyarországi zsidóságnak a magyar gazdasági politikai és kulturális területeken való kulcsfontosságú pozíciók betöltését, valamint az államhatalmi és államigazgatási területen való munkavállalásukat”.
Továbbmenően gyűlöletre uszított a vádlott akkor is, amikor - a mintegy 150-200 ember előtt elhangzott beszédében - olyan követeléseket hangoztatott az itt élő zsidósággal szemben, hogy: „takarodjanak ki a mi országunkból”, „rugdossuk ki őket minden hivatalból”, továbbá „meg kell fogni a grabancukat és sábeszdeklistől, kaftánostól, mindenestől, tórástól ki kell vágni őket a hatalomból”.
A vádlott tudatában volt annak, hogy a nagyobb nyilvánosság előtt elhangzott szónoki beszéd tartalma gyűlölet szítására alkalmas; felismerte azt is, hogy a felszított gyűlölet szélsőséges aktivitásba, kirekesztő, jogfosztó magatartásba mehet át, sőt ezt az eredményt kívánva - egyenes szándékkal - cselekedett.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság a továbbiakban, hogy a fenti eszmeiséget sugallja a vádlott által létrehozott Magyar Népjóléti Szövetség szimbólumrendszere is, amely a vörös mezőben, fehér alapon tízágú fekete fogaskereket ábrázoló karszalag használatában, a nyilas egyenruhához hasonló fekete formaruha viseletében és a „kitartás testvérek” köszönésben nyilvánul meg.
Részben téves az elsőfokú bíróságnak a törvényhelyre hivatkozása, eszerint ugyanis a bíróság a Btk. 269. §-a b) pontjának I. és II. fordulatába ütköző közösség elleni izgatás bűntettének minősítette a vádlott magatartását. Helyesen a bűncselekmény a Btk. 269. §-a b) pontjának I. fordulata szerint minősül, melyet a vádlott gyűlöletre uszítással követett el.
A büntetés kiszabásának a kérdését megvizsgálva a Legfelsőbb Bíróság mellőzte a büntetést súlyosító tényezők közül annak megállapítását, hogy a vádlott a cselekményét ugyanilyen bűncselekmény miatt vele szemben indult eljárás hatálya alatt valósította meg. A korábbi eljárás a vádlott felmentésével végződött, mert a vád tárgyává tett magatartás nem bűncselekmény. Ezért ezt a körülményt nem lehet a büntetést növelő tényezőként értékelni. A továbbiakban a büntetés kiszabásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság még a következőkre kíván rámutatni.
A Btk.-nak az 1989. évi XXV. törvény 14. és 15. §-ával, illetőleg az 1996. évi XVII. törvény 5. §-ával újraszövegezett 268. és 269. §-ait módosító rendelkezésekhez fűzött indokolásából egyértelműen kitűnik, hogy a törvényi tényállásban szereplő „izgatás”-nak „uszítás”-ra való felcserélése tudatos meggondoláson, nevezetesen annak felismerésén alapult, hogy a bírálat és véleménynyilvánítás szabadsága szükségtelenül és aránytalanul nem korlátozható. Éppen ennek a törekvésnek a jegyében emelte ki a törvény az izgatást az állam elleni cselekmények közül és - újrafogalmazva a törvényi tényállást, és szűkítve a büntetőjogi felelősség körét - azt a köznyugalom elleni bűncselekmények sorában helyezte el.
A Btk. 269. §-ában meghatározott bűncselekmény alapvetően tehát nem politikai, hanem köztörvényes bűncselekmény, ami pedig az alkalmazható joghátrányt illeti, az említett bűntett elkövetőjét három évig terjedő szabadságvesztés kiszabásával fenyegeti a törvény.
Mindezek előrebocsátása után - tekintettel a vádlott büntetlen előéletére is - a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés mértéke kellően igazodik a cselekmény tárgyi súlyához és a vádlott bűnösségének fokához. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az adott esetben a büntetés célja végrehajtásra kerülő szabadságvesztés alkalmazása nélkül is elérhető. Az elsőfokú bíróság által ezzel kapcsolatban kifejtett indokok mindenben helytállóak.
Miután a Legfelsőbb Bíróság sem az ügyészi, sem a védelmi perorvoslatokat nem találta alaposnak, az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helyes indokainál fogva - helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 2211/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás