PK BH 1998/530
PK BH 1998/530
1998.11.01.
A tartozás elismerése nem csupán a tartozás fennállását és annak összegét, hanem a tartozásnak az elismerésben megjelölt jogcímét is igazolja. A tartozást elismerő fél azonban bizonyíthatja, hogy a szerződés eredeti jogcíme eltérő volt, és tartozása nem áll fenn [Ptk. 242. §, 579. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság az ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 207 500 forintot és ennek 1991. július 1. napjától járó évi 20%-os kamatát, valamint 10 000 forint perköltséget és 12 455 forint lerótt eljárási illetéket.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek között 11 éven át szorosabb érzelmi kapcsolat állott fenn, élettársként azonban nem éltek együtt, közös gazdálkodást nem folytattak, mindketten önálló lakással rendelkeztek, és hol az egyikük, hol a másikuk lakásában tartózkodtak, majd kb. 4-5 évvel ezelőtt a kapcsolatuk végleg megszakadt. A közelebbi kapcsolatuk tartama alatt a felperes 1989 januárjában 160 000 forintot, 1991. február 15-én pedig további 47 500 forintot adott kölcsön az alperesnek arra a célra, hogy ennek felhasználásával az alperes a saját lakását megvásárolja. A felek közötti viszony megszakadását követően a felperes el kívánt számolni az alperessel, ezért 1991. március 6-án az alperes a felperes kérésére olyan tartalmú, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt tartozást elismerő nyilatkozatot tett, amelyben kijelentette azt, hogy a felperestől mint kölcsönadótól a fenti összegű kölcsönöket felvette. A tartozáselismerés alperes általi aláírására az okirati tanúk távollétében került ugyan sor, a peres eljárás során azonban az alperes a nyilatkozaton lévő aláírását a magáénak ismerte el.
1993. november 22-én a felperes írásban szólította fel az alperest tartozásának kiegyenlítésére, az alperes azonban a felhívásnak nem tett eleget, ezért az elsőfokú bíróság a felperes kérelmére 1995. április 19-én fizetési meghagyást bocsátott ki az alperes ellen 207 500 forint kölcsöntartozás, valamint annak 1991. július 1. napjától kezdődően a kifizetés napjáig járó és a banki alapkamat kétszeres szorzatában meghatározott mértékű kamatának a megfizetése iránt.
Az elsőfokú bíróság az alperes kellő időben előterjesztett ellentmondása folytán perré alakult eljárásban hozott ítéletével a felperesnek a kölcsöntartozás és járulékai megfizetése iránt előterjesztett keresetét a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése és 232. §-ának (2) bekezdése alapján alaposnak találta, mert bizonyítottnak látta azt, hogy a felek között létrejött kölcsönszerződést az alperes tartozást elismerő nyilatkozattal megerősítette, és a perben maga sem vitatta azt, hogy az említett összegeket a felperestől lakásvásárlás céljára átvette. Nem látta bizonyítottnak az alperes azon tényállítását, hogy a felek között a Ptk. 578/G. §-ának (1) bekezdésében meghatározott élettársi kapcsolat állott volna fenn, mert a lefolytatott bizonyítás adatai szerint a felek közötti érzelmi közösség megvolt ugyan, hiszen szerelmi kapcsolatban álltak egymással, folyamatosan azonban közös háztartásban nem éltek együtt, és közös gazdálkodást sem folytattak, hiszen a saját jövedelmükkel mindketten külön gazdálkodtak. Nem tekinthető ugyanis közös gazdálkodásnak önmagában az, hogy a felperes esetenként kisebb - 200-500 forint körüli - összegekkel támogatta az alperest. Nem látta bizonyítottnak az elsőfokú bíróság az alperes azon állítását sem, mely szerint a tartozást elismerő nyilatkozatot a felperes fenyegetésének és tettlegességének a hatására írta volna alá. Ezzel szemben a tartozáselismerés szövegéből kitűnik az, hogy az alperes az általa is elismerten átvett összegeket kölcsönkapta a felperestől, nem pedig ajándék jogcímén vagy arra való tekintettel, hogy élettársként éltek együtt.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította, mellőzte az alperes elsőfokú perköltség megfizetésére való kötelezését, egyben kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül mindkét fokú eljárás perköltsége fejében 25 000 forintot.
A másodfokú ítélet indokolása szerint helyesen foglalt állást az elsőfokú bíróság abban, hogy az alperes sem azt, hogy a peres felek között a Ptk. 578/B. §-ában meghatározott élettársi kapcsolat állott fenn, sem pedig azt, hogy a Ptk. 242. §-ában foglaltaknak megfelelő tartozáselismerő nyilatkozatot a felperes tettlegességének, illetve fenyegetésének a hatására írta alá, és ezért a tartozáselismerő nyilatkozata érvénytelen lenne, nem bizonyította. Bizonyította azonban az alperes - az elsőfokú bíróság okfejtésével szemben - azt, hogy az érvényes tartozáselismerésben foglalt tartozása nem áll fenn. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a bíróságnak nemcsak a tartozáselismerés létrejötte, hanem az elismert tartozás alapjául szolgáló jogviszony tekintetében is meg kell állapítania a tényállást, és az esetleges marasztaló rendelkezést nem a tartozás elismerésére, hanem a tartozás eredeti jogcímére, a perbeli esetben tehát a kölcsön jogcímére kell alapítania. A peradatok által alátámasztottan a felperes ténylegesen átadott az alperesnek 1989 januárjában 160 000 forintot, majd 1991. február 15-én az alperes helyett kifizette a még fennálló lakástörlesztést, és ennek megtörténtéről utólag számolt be az alperesnek. A felperes sem vitatta azt, hogy az említett összegeket lakásvásárlás céljára adta, továbbá, hogy az utóbbi összeget anélkül fizette ki az alperes helyett, hogy az alperesnek arról előzetesen beszámolt volna. Nem hagyható figyelmen kívül a jogvita elbírálásánál az sem, hogy a peres felek között 11 évig tartó szorosabb érzelmi kapcsolat állott fenn, amelyből közös gyermek született, és a kapcsolat fennállása alatt kölcsönösen segítették egymást. A felperes kisebb összegekkel rendszeresen hozzájárult az alperes megélhetéséhez, az alperes és rokonsága segített a felperes panziójának az építésénél, és hosszabb időn át biztosította az alperes a felperes részére a garázsának az ingyenes használatát is. A kölcsönösen nyújtott segítséget a kapcsolat fennállása alatt egyikük sem követelte vissza a másiktól, a felperes pedig az előre elkészített tartozáselismerő nyilatkozatot a kötelékük feszültséggel terhes időszakában íratta alá az alperessel úgy, hogy az aláíráskor tanú sem volt jelent. Ilyen körülmények mellett a követelés tényleges jogcímének a megállapításánál önmagában a tartozást elismerő nyilatkozatot mint a kölcsönadás bizonyítékát nem lehet figyelembe venni.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt, az ítélet megváltoztatása és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása iránt. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a kölcsönadás tényét és a kölcsön összegét az alperes beismerése, valamint a tartozáselismerő nyilatkozatának a tartalma bizonyította, arra vonatkozó adat a perben nem merült fel, hogy az elismerő nyilatkozatot az alperes kényszer vagy fenyegetés hatására írta volna alá, a Ptk. 578/G. §-a szerinti élettársi kapcsolat pedig a felek között nem állott fenn.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A jogerős ítélet nem törvénysértő.
Nem volt vitás a perben az, hogy az alperes a per tárgyát képező 160 000 forint összegű készpénzt a felperestől átvette, a további 47 500 forintot pedig a felperes az alperes lakását terhelő tartozás kiegyenlítéséhez használta fel.
A felperes a keresetét a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kölcsönszerződés jogcímére alapította, és követelésének a jogalapját, valamint annak összegszerűségét az alperes tartozáselismerő nyilatkozatával igazolta. Az alperes a tartozáselismerésen lévő aláírásának a valódiságát nem vitatta, azt pedig nem bizonyította, hogy az elismerő nyilatkozatot kényszer, illetve fenyegetés hatására írta volna alá, és ezért a nyilatkozata a Ptk. 199. §-a alapján alkalmazandó 210. §-ának (3) bekezdésében meghatározott akarati hiba miatt érvénytelen lenne.
Helyesen foglalt tehát állást a jogerős ítélet abban, hogy ilyen körülmények között a Ptk. 242. §-ának (1) bekezdése alapján az alperest terhelte annak a bizonyítása, hogy a tartozása nem áll fenn, bírósági úton nem érvényesíthető vagy a szerződés (maga a kölcsönszerződés) érvénytelen.
Téves jogszabályértelmezésen alapul azonban a másodfokú bíróság azon jogi okfejtése, hogy a követelés jogcímének a bizonyítása a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a felperest terhelte volna. A Ptk. 242. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tartozáselismerés ugyanis elsősorban nem a kötelem tartalmának a módosítását, „hanem sokkal inkább annak a megerősítését célozza” (Ptk. miniszteri indokolása). A tartozáselismerés legfontosabb jogkövetkezménye tehát vita esetén a hitelező helyzetének megkönnyítése azáltal, hogy a bizonyítás terhét arra a félre hárítja át, aki a tartozáselismerő nyilatkozatot megtette. Ebből következően a tartozás elismerése - ellenkező bizonyítás hiányában - nem csupán a tartozás fennállását és annak összegét, hanem a tartozásnak az elismerésben megjelölt jogcímét is igazolja. Más kérdés természetesen az, hogy az elismerő nem csupán azt bizonyíthatja, hogy a tartozása azért nem áll fenn, mert azt kiegyenlítette, hanem azt is, hogy a tartozáselismerés alapjául szolgáló eredeti szerződés jogcíme nem volt azonos a tartozáselismerésben megjelölt jogcímmel, és az eredeti jogcímen tartozása a jogosulttal szemben nem is keletkezhetett.
Nem volt vitás a felülvizsgálati eljárásban egyrészt az, hogy az alperes az említett összegeket a felperestől részben átvette, részben pedig azt a felperes az alperes lakását terhelő kölcsöntartozás törlesztésére fordította, másrészt az sem, hogy a felek között élettársi kapcsolat nem jött létre.
Az alperes a per során folyamatosan azt állította, hogy az említett összegeket a felperes a lakásának a megszerzése érdekében „segítségként” bocsátotta a rendelkezésére, anélkül hogy a visszafizetés kötelezettsége a felek között bármilyen formában szóba került volna.
A készpénz rendelkezésre bocsátása a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kölcsön vagy a Ptk. 579. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajándékozás jogcímén történhetett, attól függően, hogy annak átadására a visszafizetés kötelezettségével, és ezen belül ingyenesen vagy kamat fejében került-e sor, illetőleg, hogy annak átadása a visszafizetés kötelezettsége nélkül, a felperes saját vagyona rovására az alperes számára ingyenes vagyoni előny juttatásának célzatával történt-e.
Figyelemmel arra, hogy a szerződés a Ptk. 201. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott visszterhességének vélelme szerint a szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik - ellenszolgáltatás jár, az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felperes a vitás összegeket nem kölcsönszerződés, hanem ajándékozási szerződés jogcímén bocsátotta a rendelkezésére. Minthogy pedig a kölcsönszerződés és az ajándékozási szerződés érvényes létrejöttét a Ptk. alakszerűséghez nem köti, mindkét szerződéstípust létrehozhatja a készpénz tényleges átadása, valamint a feleknek a szerződési akaratot kifejezésre juttató - a Ptk. 216. §-ának (1) bekezdésében meghatározott - ráutaló magatartása is.
Bizonyítást nyert a perben az, hogy a peres felek között mintegy tizenegy éven át a nemi viszonyra is kiterjedő szorosabb érzelmi kapcsolat állott fenn, amelyből 1989. október 16-án Tamás utónevű közös gyermekük is született. Az alperes előadása szerint szóba került ugyan a felek között a házasságkötés gondolata, erre azonban nem került sor, és nem jött létre a felek között a közös háztartásra, valamint a közös gazdálkodásra is kiterjedő élettársi kapcsolat sem. Helyesen mutatott rá azonban a jogerős ítélet arra, hogy a rendelkezésre álló peradatok szerint a felperes kisebb összegekkel rendszeresen hozzájárult az alperes megélhetéséhez, az alperes és rokonsága pedig személyesen segédkezett a felperes panziójának a felépítésénél, és az alperes hosszabb időn keresztül biztosította a felperes részére a saját garázsának az ingyenes használatát is anélkül, hogy a kölcsönösen nyújtott segítséget a felek a tartós kapcsolatuk fennállásának a tartama alatt valaha is visszakövetelték volna egymástól.
A most részletezett körülményekből - a jogerős ítélet helyes okfejtése szerint - kifejezetten az következik, hogy a vitás pénzösszegeket a felperes nem a visszafizetés kötelezettségével és nem is ellenszolgáltatás fejében, hanem a visszafizetés és ellenszolgáltatás igénye nélkül, tehát - a felek eredeti szándéka szerint - valójában ajándékozás jogcímén bocsátotta az alperes rendelkezésére. Egyértelműen erre utal az is, hogy az alperesnek a felperes által nem cáfolt előadása szerint sem a 160 000 forint, sem pedig a 47 500 forint rendelkezésre bocsátásakor nem került szóba a felek között az alperes visszafizetési kötelezettsége, az utóbb említett összegnek a felperes által, de az alperes érdekében történő kifizetésére pedig anélkül került sor, hogy az alperes a tartozásának a részbeni kiegyenlítésére a felperest előzetesen megkérte volna, illetőleg, hogy őt arról a felperes előzetesen tájékoztatta volna.
Mindezekre, valamint arra is tekintettel, hogy a Ptk. 579. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajándékozási szerződés alapján átadott pénzösszeg kizárólag a Ptk. 582. §-ában taxatíve felsorolt okok alapján követelhető vissza, a Ptk. fentebb hivatkozott 242. §-ának (1) bekezdése szerint pedig a tartozás elismerése a tartozás jogcímét nem változtatja meg, nem válhatott kölcsönszerződéssé a felek ajándékozási szerződése, ezért nem keletkezhetett tartozása sem az alperesnek a felperessel szemben pusztán azért, mert vele a felperes a kapcsolatuk megromlását követően az általa előre elkészített elismerő nyilatkozatot aláíratta. A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A Pp. 275/B. §-a alapján alkalmazandó 78. §-ának (1) bekezdése alapján rendelkezett a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás költségeinek a viseléséről. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.682/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás