PK BH 1998/533
PK BH 1998/533
1998.11.01.
Jogszabály tiltó rendelkezésének hiányában nincs akadálya annak, hogy gyógykezelésének befejezése után a beteg az orvost köszönete jeléül anyagi juttatásban részesítse. Számolnia kell azonban azzal, hogy a károkozótól vagy annak felelősségbiztosítójától megtérítésre nem tarthat igényt [Ptk. 339. § (1) bek., 346. § (1) bek., 355. § (4) bek.; 1972. évi II. tv. 75. § (1) bek.; 58/1991. (IV. 13.) Korm r. 1. § (3) bek.].
Az I. r. felperes 1992. március 14. napján, „idegen hibás” közúti balesetet szenvedett el. A felperesek keresetükben az ebből származó káruk megtérítése iránt támasztottak igényt az alperessel, mint a károkozó felelősségbiztosítójával szemben. A másodfokú bíróság - egyebek mellett - helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletének azt a rendelkezését, amellyel az orvosoknak adott hálapénz címén 50 000 forint megfizetésére is kötelezte az alperest. Rámutatott, hogy a felperesek az ingyenes egészségügyi szolgáltatások igénybevétele során, a társadalmi közfelfogásnak megfelelően jártak el, amikor az azokat nyújtó személyek tevékenységét anyagilag honorálták. Értékelte azt a körülményt is, hogy ezt a magyarjogrendszer is figyelembe veszi, amikor bizonyos foglalkozásúak ilyen jövedelmét adóköteles bevételnek tekinti. Ezért a sérülések súlyára, a kórházi kezelés időtartamára, valamint a társadalmi szokásokra figyelemmel a megítélt összeget sem alaptalannak, sem eltúlzottnak nem találta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Ebben kizárólag a hálapénzben marasztaló rendelkezést támadta, és ezen 50 000 forint vonatkozásában kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatását, és a kereset e részének elutasítását. Hangsúlyozta, hogy ez a döntés ellentétben áll a korábban kialakult egységes bírói gyakorlattal. Sérelmezte a károkozónak olyan összeg megfizetésére kötelezését, amelynek teljesítése és összegének meghatározása kizárólag a károsult önkéntes akaratelhatározásán múlik.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az alapos.
Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést tartalmilag abban jelölte meg, hogy a korábban eljárt bíróságok az orvosoknak és ápolószemélyzetnek adott paraszolvenciát is a felpereseket ért kár fogalmi körébe vonták [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálhátó [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése].
A jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott rendelkezése szerint az alperes a Ptk. 346. §-ának (1) bekezdésében foglalt utaló szabály folytán alkalmazandó Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése, valamint az 58/1991. (IV. 13.) Kormányrendelet 1. §-ának (3) bekezdése alapján köteles megtéríteni a felpereseknek az 1992. március 14. napján elszenvedett közúti balesetből származó kárát. A Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
A felperesek kára keletkezésének és gyógykezelésének idején hatályban volt, az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 75. §-ának (1) és (2) bekezdése értelmében az orvos valamint az egyéb egészségügyi dolgozó az állami egyészségügyi ellátás keretében köteles az állampolgárt egészségi állapotának megfelelően, lelkiismeretesen, a rendelkezésére álló legkorszerűbb módon, ellenszolgáltatás nélkül ellátni, amelyért anyagi vagy más előnyt nem kérhet, az ellátást ilyen feltételhez nem kötheti, és a büntetőjogszabályokban meghatározott esetekben előnyt nem fogadhat el.
E rendelkezés alapja az, hogy a társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vett szolgáltatások a jogosult (beteg) számára nem tekinthetők ingyeneseknek, mert azokra a munkaviszony vagy egyéb jogviszony keretében történt járulékfizetési kötelezettség teljesítésével szerzett jogot. Az e joguk alapján kezelt felpereseknek tehát a gyógyító ellátás igénybevétele során a perbeli esetben nem merültek fel olyan kiadásaik, melyek a polgári jogi kár fogalmi körébe vonhatóak, és az alperesre áthárítható szükséges költségként jelentkeztek volna.
Jogszabály tiltó rendelkezése hiányában nem volt akadálya annak, hogy a beteg gyógykezelésének befejezése után, az azt végző orvosokat és más egészségügyi dolgozókat - szabad és önkéntes akaratelhatározása alapján - köszönete jeléül az általa meghatározott összegű anyagi juttatásban (hálapénzben, honoráriumban, paraszolvenciában, borravalóban) részesítse. Ennek során azonban már a juttatás adásának elhatározásakor számolnia kellett azzal, hogy a károkozótól vagy annak felelősségbiztosítójától történő megtérítésére nem tarthat igényt.
Kétségtelen, hogy a másodfokú ítéletben hivatkozott adójogszabályok az átvett anyagi juttatással kapcsolatban az orvos (ápoló) számára bevallási és jövedelemadó-fizetési kötelezettséget írnak elő. Ez azonban adójogi jogviszony keretében történik, amely a polgári jog területén nem vált ki jogkövetkezményeket. Ezért önmagában ebből a körülményből nem következhet az, hogy olyan polgári jogi jogviszony keletkezne, amelyre a kártérítés fent idézett szabályai volnának irányadók.
A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott, a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését hatályon kívül helyezte, és ebben a keretben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a paraszolvencia megtérítésére irányuló kereseti kérelmet elutasította. (Legf. Bír. Pfv. X. 24.130/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás