PK BH 1998/535
PK BH 1998/535
1998.11.01.
I. Az alperesek közötti vételi szerződés érvénytelenségét megállapító ítélet szerződéses viszonyukból eredő közös jogról és kötelezettségről is rendelkezik. Ezért egyikük fellebbezését vagy felülvizsgálati kérelmét a másikukra is kiható hatállyal előterjesztettnek kell tekinteni [Pp. 51. § a) pont, 52. § (1) bek.].
II. Nincs kereshetőségi joga ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződés érvénytelenségének megállapítására annak, aki az ingatlan tulajdonjogára nem tarthat igényt [1990. évi LXV. tv. (Öt.) 107. § (1)-(3) bek., (5) bek., (7) bek.; 1991. évi XXXIII. tv. 9 §, 10. § (1)-(2) bek.; 1992. évi LIII. tv. 1. § (5) bek.; 1992. évi LV. tv. 13. § (1) bek.].
Az első fokon eljárt megyei bíróság ítéletével - helyt adva a városi önkormányzat felperes keresetének - a perbeli belterületi beépítetlen ingatlanokat a felperes tulajdonába adta. Egyidejűleg megállapította: a MÁV I. r. és a II. rendű alperesek között az egyik perbeli ingatlan „adásvétele tárgyában 1995. március 6-án léterjött szerződés érvénytelen”.
Az első bíróság ítélete ellen az alperesek-annak megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása végett fellebbezést terjesztettek elő. A II. rendű alperes fellebbezésének elutasítása miatt a másodfokú bíróság csak az I. rendű alperes fellebbezését bírálta el érdemben, de azt alaptalannak ítélte, ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság döntését a következőkkel indokolta.
Az elsőfokú bíróság által megállapított - a perben okiratokkal igazolt, valójában a felek által sem vitatott - tényeket a másodfokú bíróság is elfogadta. Így tényként állapította meg, hogy a felperes által igényelt összefüggő beépítetlen belterületi „ingatlanegyüttes” az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint - földrendezés jogcímén - az állam tulajdonában és az I. rendű alperes pécsi igazgatósága kezelésében volt. A földrészlet funkcióját tekintve a vasútállomáshoz kapcsolódó közterület, többé-kevésbé parkosított övezet. A fenntartása és gondozása a felperesre hárult. Az I. rendű alperes, mint államigazgatási felügyelet alatt álló állami vállalat, 1993. június 21. napján - a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi LIII. törvény rendelkezései szerint - átalakulási tervet készített a vállalat 100%-os állami tulajdonú részvénytársasággá történő átalakulásról. Az I. rendű alperes részvénytársaságkénti cégbejegyzése az 1995. március 17-én meghozott cégbírósági határozattal történt meg, 1993. július 1. napjára visszaható hatállyal. Az I. rendű alperes vagyonára vonatkozó végleges apportlista 1995 szeptemberében készült el, és azt az alapító nevében a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium 1996. február 29-én hagyta jóvá. A Dunaújvárosi Körzeti Földhivatal az 1996. augusztus 14-én meghozott határozatával az I. rendű alperes vagyonában szereplő ingatlanok tulajdonjogát - a per tárgyává tett ingatlanok kivételével - az I. rendű alperes nevére jegyezte be. Az I. rendű alperes 1995. március 6-án adásvételi szerződést kötött a II. rendű alperessel. A szerződés tartalma szerint a 772/5. hrsz.-ú ingatlant az I. rendű alperes - magát eladóként feltüntetve - 2 969 930 forint vételár ellenében adta el a II. rendű alperesnek.
Az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Öt.) 107. §-ának (1) bekezdése az a)-g) pontokban rögzített keretszabályozását adja az állam tulajdonából az önkormányzat tulajdonába kerülő vagyon körének. Az itt felsorolt vagyon egy része a törvény erejénél fogva, minden további intézkedés nélkül került az adott önkormányzat tulajdonába. Az állam tulajdonában volt vagyon meghatározott köréről, így például az a) pont szerinti, az önkormányzat közigazgatási területén lévő ingatlanok, erdők, vizek jogi helyzetéről az Öt. maga a részletes szabályozást külön törvényben meghatározandóként jelöli meg, és ezzel összhangban a 107. § (3) bekezdésében akként rendelkezik, hogy az ilyen ingatlanoknak az önkormányzati tulajdonba adásáról a vagyonátadó bizottság dönt. Az Öt. 107. §-ának (5) bekezdése, a 107. § (3) bekezdésében megjelölt ingatlanok közül külön kiemeli az önkormányzat belterületéhez tartozó, állami tulajdonban lévő földeket, amelyek a kizárólag állami tulajdonba jutók kivételével kerülnek - a vagyonátadó bizottság döntésével - a helyi önkormányzat tulajdonába. Az Öt. 107. §-ában foglalt keretszabályozást kitöltő, az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény kifejezetten kiemeli az állami vagyonnak azt a részét, amelynél a tulajdonátszállás a törvény erejénél fogva, a törvény hatálybalépésének napjával történt meg. Külön szabályozza annak a vagyonnak esetleges szakhatósági egyetértéshez kötött tulajdonváltozását, amely a vagyonátadó bizottság feladat- és hatáskörébe tartozóan „a bizottsági döntéssel hozza létre” a tulajdonjogot azzal, hogy a törvényi felhatalmazás alapján az ott meghatározott rendezési elvek szerint az állami tulajdont önkormányzati tulajdonba adja. Mindezek egybevetésével az állapítható meg, hogy mind az Öt., mind az 1991. évi XXXIII. törvény különböztetett a törvény erejénél fogva beállt tulajdonszerzés és a vagyonátadó bizottság hatáskörébe utalt, a bizottság döntésén alapuló jogszerzés között úgy, hogy az utóbbit a bizottsági döntés hozza létre. A döntést megelőzően az önkormányzat nem ex lege megszerzett tulajdonjoggal, csupán az Öt. 107. §-ának (7) bekezdése szerinti tulajdoni igénnyel rendelkezett, amelyet a vagyonátadó bizottságok időközbeni megszűnésére figyelemmel bírósági eljárásban érvényesíthetett. Így a keresettel érvényesített tulajdoni igény alapján a szerzett jog kérdésében a továbbiakban valóban a bíróság dönthetett.
Abban nem tévedett tehát az elsőfokú bíróság, hogy a tulajdoni igényt a bíróság volt jogosult és köteles elbírálni, abban azonban téves volt a jogi álláspontja, hogy a bírósági döntés csupán deklaratív hatályú, tehát a törvény alapján már megszerzett jogot nyilvánítja ki. A tulajdonjogot ugyanis a vagyonátadó bizottsági, majd bírósági hatáskörbe utalt esetekben maga a meghozott döntés hozza létre.
Az 1991. évi XXXIII. törvény 9. §-a értelmében a beépített föld átadása a vagyonátadó bizottság, illetve a helyébe lépően a bíróság feladata. A 10. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az Öt. 107. §-ának már idézett (5) bekezdése értelmében - amely szerint a döntéssel kerül a helyi önkormányzat tulajdonába a föld - az önkormányzat kérelmére (keresete alapján) a fekvése szerinti önkormányzat tulajdonába kell adni az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nyilvántartott azt a beépítetlen földet, amelyre a törvény kivételes rendelkezést nem tartalmaz. A kivételeket a (2) bekezdés a)-d) pontjai fogalmazzák meg. A b) pont szerinti átalakulási terv előterjesztett volta - mint az önkormányzati tulajdonba adást kizáró rendelkezés - úgy értelmezendő, hogy az 1989. évi XIII. törvény alapján az Állami Vagyonügynökségnél ennek a törvény hatálybalépésekor már előterjesztettnek kellett lennie. Ha nem volt előterjesztett átalakulási terv, akkor az önkormányzat jogszerű igénye megnyílt, ellenkező esetben az igénye csak a vagyonügynökség döntésétől függött volna.
A jelen esetben nem volt vitás, hogy az 1991. évi XXXIII. törvény 1991. szeptember 1. napján történt hatálybalépésekor a Magyar Államvasutaknak még átalakulási terve nem volt, így a jóval későbbi átalakulás a felperes oldalán tulajdonszerzési akadályként nem jelentkezett.
A tulajdonjog kérdésében a megindított perben a bíróság volt jogosult dönteni, így a KHVM közgazdasági és vagyonkezelési főosztálya által hozott, a perbeli ingatlanokat az I. rendű alperes tulajdonába adó határozat - hatáskör hiányában meghozottként - a jogvita elbírálásánál érdemi jelentőséggel nem bírt. A I. rendű alperes által hivatkozott kizáró rendelkezéseknek a jelen esetben való alkalmazhatósága hiányában a tulajdonba adás kérdését a főszabály szerint kellett és lehetett rendezni, ennek pedig az elsőfokú ítélet megfelelt. A másodfokú bíróság ezért hozott helybenhagyó döntést.
A jogerős ítélet ellen az I. rendű alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, az ítélet hatályon kívül helyezését, a jogszabályoknak megfelelő - a felperes keresetét elutasító - új határozat meghozatalát kérte. A II. rendű alperes a felülvizsgálati tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy csatlakozik a I. rendű alperes felülvizsgálati kérelmében előadottakhoz.
Az I. rendű alperes a felülvizsgálati kérelme alapjaként valójában arra hivatkozott, hogy az 1991. évi XXXIII. törvény 10. §-a (2) bekezdésének b) pontjában foglalt kizáró feltétel figyelmen kívül hagyásával adta a jogerős ítélet az önkormányzat tulajdonába a perbeli ingatlanokat. Érvelése szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor a hivatkozott törvény 10. §-a (2) bekezdése b) pontjának olyan értelmezést adott, amely szerint az átalakulási terv benyújtásának lehetőségét a törvény hatálybalépése napját megelőző időre korlátozták. A törvény ilyen rendelkezést nem tartalmaz. A törvény hivatkozott szakasza (2) bekezdésének egészét téve vizsgálat tárgyává, annak a „törvény eltérő rendelkezéséig” kitétele egyértelműen azt jelenti, hogy az átalakulási tervnek a tulajdonbaadás előtti benyújtása, valamely jövőben esetleg hatálybalépő törvény eltérő rendelkezéséig, tehát az 1991. évi XXXIII. törvény hatálybalépésekor még nem ismert jövőbeli időpontig zárja ki a kérdéses ingatlan önkormányzati tulajdonba adását. Az I. rendű alperes átalakulási tervének 1993 júniusában történt benyújtásáig e tekintetben eltérően törvény nem rendelkezett, megerősítőleg viszont - s ez az adott ügyre is irányadó - igen. Az állam vállalkozói vagyonára vonatkozó törvényekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló 1992. évi LV. törvény 13. §-ának (1) bekezdése értelmében az átalakulási tervet a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezelői az 1992. évi LIII. törvény alapján nyújthatták be, az e törvényben meghatározott határidőn belül, amely a Magyar Államvasutak tekintetében 1993. június 30. napja volt. A Magyar Államvasutak az átalakulási tervet ezen határidőig benyújtotta, egyszemélyes részvénytársasággá történő átalakulása pedig 1993. július 1. napjával megtörtént.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
Az alperesi felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperes tulajdoni igényének helyt adó és erre alapítottan az alperesek közötti vételi szerződés érvénytelenségét megállapító ítélet valójában az alperesek olyan, egymás közötti szerződéses viszonyából eredő közös jogról és kötelezettségről is rendelkezik, amely csak egységesen bírálható el, így az alperesek a Pp. 51. §-ának a) pontja szerinti egységes pertársaknak minősülnek. Ebből következően az I. rendű alperes fellebbezését és felülvizsgálati kérelmét a II. rendű alperesre is kiható hatállyal előterjesztettnek kell tekinteni a Pp. 52. §-ának (1) bekezdése szerint. A Legfelsőbb Bíróság ezért a másodfokú bíróság ítéletét a II. rendű alperesre is kiható ítéletként bírálta felül, amely tartalmát tekintve az elsőfokú bíróságnak a II. rendű alperesre vonatkozó rendelkezéseit is helybenhagyta, így azok csak ennek folytán emelkedtek jogerőre.
Az alperesi felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
Az elsőfokú bíróság téves jogi álláspontjával szemben a másodfokú bíróság jogszerűen állapította meg: a felperesnek az Öt. 107. §-ának (5) bekezdésére alapított tulajdoni igénye érvényesítésének előfeltétele volt az, hogy a vagyonátadó bizottságtól, majd annak megszűnését követően a bíróságtól [Öt. 107. § (7) bekezdés] kérje tulajdonszerzése megállapítását, amikor is az ezt megállapító bírósági határozattal következhet be - nyilvánvalóan annak jogerőre emelkedése időpontjában - a tulajdonszerzése. Ez a jogerős határozat lehet alapja a javára szóló tulajdoni változás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésének. Ebből okszerűen az is következik, hogy az önkormányzat - az adott esetben a felperes - jogszerzése bírósági határozattal történő elbírálása kapcsán a kereseti kérelme előterjesztésekor fennálló tényleges jogi helyzet figyelembevételével kell dönteni arról, van-e olyan körülmény, amely az önkormányzat tulajdonszerzését akadályozná.
A perbeli jogvita elbírálása szempontjából helyesen hivatkozik a jogerős ítélet arra, hogy az 1991. évi XXXIII. törvény 10. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján ugyanezen szakasz (2) bekezdésének b) pontja tartalmazza azt a kizáró rendelkezést, amelyben írt feltételek megvalósulása esetén az igényelt beépítetlen föld nem adható az önkormányzat, így a felperes tulajdonába, ezt a kivételt feloldó jogszabályi rendelkezés meghozataláig. A perbeli jogvita elbírálásáig e tilalmat feloldó jogszabályi rendelkezés meghozatalára nem került sor.
Tévedett viszont mindkét fokú bíróság, amikor a hivatkozott rendelkezésnek olyan értelmezést adtak, amely szerint a perbeli esetben az említett tiltó rendelkezés azért nem érvényesülhet, mert a Magyar Államvasutak gazdálkodó szervként a törvény hatálybalépéséig, 1991. szeptember I. napjáig az átalakulási tervet nem terjesztette elő.
Az 1991. évi XXXIII. törvény 10. §-ának (1) bekezdése szerint az önkormányzat kérelmére az Öt. 107. §-ának (5) bekezdése alapján, e törvényben meghatározott kivételekkel, azt az állami tulajdonú földet kell a fekvése szerint illetékes települési - fővárosban a kerületi - önkormányzat tulajdonába adni, amely az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként van nyilvántartva, és nincs épülettel vagy más építménnyel beépítve (beépítetlen föld). A szakasz (2) bekezdésének b) pontja szerint a törvény eltérő rendelkezéséig az (1) bekezdés alapján nem adható önkormányzat tulajdonába a beépítetlen föld, ha olyan szervnek a kezelésében van, amelynek átalakulásáról - gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló módosított 1989. évi XIII. törvény alapján - az átalakulási tervet az Állami Vagyonügynökséghez benyújtották. A hivatkozott törvény nem rendelkezik arról, hogy az átalakulásról szóló terv benyújtásának a törvény hatálybalépését megelőző időpontban kell megtörténnie. Ha a törvény valóságos szándéka ez lett volna, ezt kifejezetten így kellett volna kimondania. Mindebből arra a következtetésre kell jutni, hogy nem hagyható figyelmen kívül az átalakulási terv benyújtásának ténye akkor sem, ha az a törvény hatálybalépése után következik be; ezért minden olyan esetben, amikor az önkormányzat a már hivatkozott jogszabályon alapuló tulajdoni igénye érvényesítése végett a vagyonátadó bizottsághoz, illetve annak megszűnését követően a bírósághoz fordul, a beépítetlen földet kezelő szerv átalakulási terve előterjesztését, illetőleg átalakulásának megtörténtét vizsgálni kell.
Az I. rendű alperes átalakulására nem a módosított 1989. évi XIII. törvény alapján került sor, hanem az 1992. évi LIII. törvény vonatkozó rendelkezései szerint. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy ne kellene irányadónak tekinteni a jogvita elbírálása szempontjából jelentős kizáró rendelkezést, mivel a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi LIII. törvény 1. §-a (5) bekezdésének c) pontja megfelelő értelmezése szerint - e törvény hatálybalépéséig a felperes ugyanis tulajdoni igényét hatóság, illetve bíróság előtt nem érvényesítette - az 1991. évi XXXIII. törvényben foglaltakat alkalmazni kell. Így az I. rendű alperes alappal hivatkozhat arra, hogy az 1993. július 1. napjával megtörtént átalakulásával - amelynek szabályszerű volta nem volt vitatott - a vagyona részévé váltak a perbeli belterületi földek, ami akadályává vált az 1995. évben előterjesztett keresetben kért felperesi tulajdonszerzés megállapításának. A hivatkozott jogszabályi rendelkezés már annak is tulajdonszerzést kizáró joghatást tulajdonított, ha a kezelő szerv benyújtotta az átalakulási tervét, még inkább kizáró körülménynek kell tekinteni azt, ha az önkormányzat, adott esetben a felperes, tulajdoni igénye érvényesítésére oly időben terjeszt elő kérelmet, amikor a perbeli földek egykori kezelője - már évekkel korábban - át is alakult részvénytársasággá.
Az előzőekben kifejtettekből következően nem tekinthető jogszerűnek az a jogerős ítéleti rendelkezés, amellyel az I. rendű alperes vagyonába került belterületi ingatlanokat a bíróság a felperes tulajdonába adja, megállapítva az alperesek közötti vételi szerződés érvénytelenségét. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság - a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján öttagú tanácsban eljárva - a Pp. 275/A. §-a (2) bekezdésének alkalmazásával hatályon kívül helyezte, és - helyébe lépően - a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozva, az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján, teljes egészében megváltoztatta, a felperes keresetét elutasította.
Az I. rendű alperes alapos perbeli védekezése folytán a keresetet teljes egészében el kellett utasítani, mert miután a felperes az ingatlanok tulajdonjogára nem tarthat igényt, nincs kereshetőségi joga a tekintetben, hogy az I. rendű alperes érvényes szerződést kötött-e a II. rendű alperessel vagy sem. (Legf. Bír. Pfv. X. 23.673/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás