• Tartalom

PK BH 1998/538

PK BH 1998/538

1998.11.01.
Külföldi bíróság határozatának végrehajtásánál vizsgálandó körülmények [1991. évi 3. tvr.-tel kihirdetett Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló Egyezmény (CMR) 31. cikk 3. pont; 1979. évi 13. tvr. 74. § a) pont; 1994. évi LIII. tv. (Vht.) 205. §].
A Bécsi Kereskedelmi Bíróság határozatával - egyebek mellett - 40 116,60 ATS perköltség megfizetésére kötelezte az adóst. Erre a határozatra - az említett rendelkezés tekintetében - az elsőfokú bíróság végrehajtási tanúsítványt vezetett, az ezt meghaladó kérelmet elutasította.
A másodfokú bíróság - az adós fellebbezése folytán meghozott - jogerős végzésével megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzésének fellebbezett részét, és a végrehajtási tanúsítvány iránti kérelmet a perköltség vonatkozásában is elutasította. Megállapította, hogy a Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között nincs olyan nemzetközi egyezmény, illetőleg nem áll fenn olyan viszonossági gyakorlat, amely lehetővé tenné a másik államban hozott bírósági határozatok elismerését és végrehajtását.
A végzés ellen a végrehajtást kérő nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a végzés hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyása iránt. Részletesen kifejtett jogi álláspontja szerint az 1971. évi 3. törvényerejű rendelettel kihirdetett a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről szóló, Genfben, 1956. május 19. napján aláírt Egyezmény (rövidítve: CMR Egyezmény) 31. cikkének 3. pontja kellő alapul szolgál a tanúsítványnak a végrehajtani kért határozatra történő rávezetéséhez. Az adós felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős végzés hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A végrehajtást kérő a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a külföldi határozat belföldön történő végrehajthatóságának téves megítélésében jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős végzés kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése].
A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 74. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a külföldi bíróságnak vagy más hatóságnak vagyoni igények tekintetében hozott, úgyszintén a gyermek elhelyezése tárgyában hozott jogerős határozatát nemzetközi szerződés vagy viszonosság esetében lehet végrehajtani.
Ezzel összhangban a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 205. §-a értelmében a külföldi bíróság és a külföldi választott bíróság határozatát (a továbbiakban együtt: külföldi határozat) törvény, nemzetközi egyezmény vagy viszonosság alapján lehet végrehajtani.
A CMR Egyezmény 31. cikkének 3. pontja értelmében: az Egyezmény hatálya alá tartozó bármely jogvitában hozott ítélet a határozatot hozó országban végrehajthatóvá vált, az minden más szerződő államban végrehajthatóvá válik, amint az érdekelt országban érvényes alaki követelményeket teljesítették.
A felülvizsgálati eljárás során már az adós sem vitatta azt a körülményt, hogy a végrehajtani kért határozat a CMR Egyezmény hatálya alá tartozó jogvitában keletkezett. Ennek, valamint a CMR Egyezmény 31. cikke 3. pontjának az egybevetéséből okszerűen következik, hogy a végrehajtási tanúsítvány iránti kérelem a végrehajtást megalapozó nemzetközi egyezmény hiánya miatt nem lett volna elutasítható.
Az adós azonban fellebbezésének 2. pontjában egyéb okok miatt is támadta az elsőfokú bíróság végzését. Eltérő jogi álláspontja miatt ezekkel a másodfokú bíróság érdemben nem foglalkozott. Így nem volt abban a helyzetben, hogy megalapozott, jogszerű határozatot hozzon. A Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést ezért - a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával - hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasította.
A megismételt eljárás során érdemben meg kell vizsgálni az adósnak a végrehajtási tanúsítvánnyal kapcsolatos további kifogásait is. Ennek megtörténte után hozhat a másodfokú bíróság a jogszabályoknak mindenben megfelelő új határozatot. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 22.688/1997. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére