GK BH 1998/546
GK BH 1998/546
1998.11.01.
Készfizető kezesi szerződés esetén a bíróság nem köteles vizsgálni, hogy a kezeseket milyen okok késztették a kezességvállalásra, a kölcsönadó a hitelnyújtás során szakszerűen járt-e el, és képviselte-e a kezesek érdekeit a hitelszerződés megkötésekor. A bíróság által vizsgálandó viszont az, hogy a hitelt nyújtó az ügyletet biztosító valamely jogáról nem mondott-e le. Nem minősül a biztosíték jellegű vételi jogról való „lemondásnak” az, hogy ezt a jogot az érintett nem gyakorolta [Ptk. 112. § (1) bek., 254. § (3) bek., 263. § (1) bek., 272. § (1) bek., 273. § (2) bek., 274. § (2) bek. a) pont, 276. § (2) bek., 375. § (1) és (3) bek.].
A felperes jogelődje a D. Rt. (a továbbiakban: felperes) az 1994. október 20-án kötött kölcsönszerződéssel 1995. október 24-i lejárattal 20 000 000 Ft kölcsönt nyújtott az I. r. alperesnek évi 30, illetve 32% ügyleti kamat felszámítása mellett. A kölcsön visszafizetéséért a II-V. r. alperesek készfizető kezességet vállaltak. A felperes a kölcsönszerződést 1995. május 3-án felmondta. Az időközi teljesítésekre figyelemmel az I. r. alperesnek 19 753 653 Ft tartozása maradt fenn. A felperes a tartozás rendezésére a készfizető kezeseket is felszólította, akik azonban a fizetést megtagadták.
A felperes keresetében 19 753 653 Ft, ennek 1995. május 23-tól a kifizetésig járó évi 36% késedelmi kamata és a perköltségek megfizetésére kérte az alperesek egyetemleges kötelezését.
Az I. r: IV. r. alperesek magukkal szemben a kereset elutasítását kérték, az V. r. alperes érdemi védekezést nem terjesztett elő.
A II. r. alperes a kereset elutasítását azért kérte, mert - előadása szerint - a kölcsön biztosítására a felperes javára a V. külterületén lévő raktárbázisára jelzálogjogot engedélyezett, és arra 5 évi időtartamra a kölcsönnel azonos vételár kikötésével vételi jogot is biztosított. A készfizető kezesi nyilatkozatot kizárólag azért írta alá, mert a felperestől azt a tájékoztatást kapta, hogy ez a jelzálogjog és a vételi jog minél egyszerűbb érvényesítése érdekében szükséges. Ezt követően szerzett arról tudomást, hogy az I. r. alperes ügyvezetői ellen hitelezési csalás és más bűncselekmények miatt büntetőeljárás indult. Arról, hogy az I. r. alperes a kölcsönt nem fizette vissza, csak 1995 októberében értesült. A Ptk. 210. §-ának (2) bekezdésére alapítva - kifogásként - megtámadta a kezességvállaló nyilatkozatát arra hivatkozással, hogy a felperes a szerződés joghatásait illetően megtévesztette. Arra az esetre, ha a készfizetőkezesség-vállalást a bíróság érvényesnek mondaná ki, annak megállapítását kérte, hogy a kötelezettségeit már teljesítette, mert a követelés kielégítésére alkalmas ingatlanon jelzálogjogot, valamint vételi jogot engedélyezett a felperes javára.
A III. r. és a IV. r. alperesek elsősorban azzal védekeztek, hogy a Ptk. 273. §-ának (2) bekezdése és 276. §-ának (2) bekezdése szerint mentesülnek a kezesi kötelezettség alól. A Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése alapján - ténybeli tévedésre hivatkozással - maguk is megtámadták a készfizető kezesi szerződést. Előadták, hogy az I. r. alperes bonitását illetően tévedésben voltak. E tévedésüket a felperes okozta azzal, hogy biztonságosnak ítélte, és elfogadta az I. r. alperes hitelkérelmét. Hivatkoztak arra is, hogy az I. r. alperes ügyvezetője csalárd módon járt el, ami érvénytelenné teszi a kezességgel biztosított kölcsönszerződést. Az alapszerződés érvénytelensége a kezesi szerződés érvénytelenségét is maga után vonja. Kérték, hogy a per tárgyalását az elsőfokú bíróság az I. r. alperes ügyvezetője ellen folyamatban lévő büntetőeljárás jogerős befejezéséig függessze fel. Végezetül hivatkoztak arra, hogy a felperes - ha őt kár érte - a kár bekövetkeztében maga is közrehatott, mert nem vizsgálta kellő körültekintéssel azokat a körülményeket, amelyek figyelembevételével kölcsönt nyújtott az I. r. alperesnek.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen, 15 nap alatt, fizessenek meg a felperesnek 19 753 653 Ft-ot és ennek 1995. május 23-tól a kifizetésig járó évi 36% kamatát. Kötelezte az alpereseket, hogy ugyancsak egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 1 740 000 Ft perköltséget.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét megalapozottnak találta és az I. r. alperest mint kölcsönadóst a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése, a II: V. alpereseket pedig mint készfizető kezeseket a Ptk. 272. §-ának (1) bekezdése és 274. §-ának (2) bekezdése alapján egyetemlegesen marasztalta. Nem tulajdonított jogi jelentőséget annak, hogy a II. r. alperes és a felperes között a készfizető kezességen kívül más megállapodások is létrejöttek, tekintve, hogy a felperes maga dönthette el, hogy a szerződésüket biztosító mellékkötelezettségek közül melyiket veszi igénybe a követelése kielégítése érdekében. Nem tulajdonított jelentőséget annak sem, hogy az I. r. alperes ügyvezetője ellen büntetőeljárás van folyamatban, mert megítélése szerint a magánszemély ellen folyamatban lévő büntetőeljárás a főadós és a kezesek fizetési kötelezettségét nem érinti.
Nem találta alaposnak az elsőfokú bíróság a II-IV. r. alpereseknek a kezesi szerződés megtámadására irányuló védekezését sem. Nem látta ugyanis bizonyítottnak, hogy a felperes az alpereseket a kezesi szerződés megkötésekor tévedésbe ejtette, vagy tévedésben tartotta volna. Álláspontja szerint az adott esetben a Ptk. 273. §-ának (2) bekezdésében és 276. §-ának (2) bekezdésében foglaltakat nem lehet alkalmazni, mert a felperes nem mondott le a követelést biztosító jogról, a követelés nem a felperes hibájából vált behajthatatlanná, a kezesek kötelezettsége pedig nem vált terhesebbé, mint amilyen a kezesség elvállalásakor volt. Nem látta bizonyítottnak azt sem, hogy a felperes a saját felróható magatartásával maga is közrehatott abban, hogy a kölcsönt az I. r. alperes nem fizette vissza.
A II-IV. r. alperesek fellebbezése folytán eljáró Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy előlegezésként fizessen meg az I. r. alperest képviselő ügygondnoknak 10 000 Ft ügygondnoki díjat. Kötelezte a II. r: IV. r. alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 210 000 Ft perköltséget és az államnak 750 000 Ft fellebbezési eljárási illetéket.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, és érdemben helyes döntést hozott. Rámutatott arra, hogy a II. r. alperes tévedése - előadása szerint - jogkérdésre vonatkozott, ezért függetlenül attól, hogy a felperes valóban megtette-e a II. r. alperes által állított megtévesztő nyilatkozatot vagy sem, e tévedés alapján a kezesi szerződés nem támadható meg, mert a Ptk. 210. §-ának (2) bekezdésében megkívánt feltétel nem áll fenn. A II. r. alperes ugyanis maga sem állította, hogy a jogi kérdésben való tévedését munkakörében eljáró jogi szakértőnek a felek részére együttesen adott nyilvánvalóan téves tájékoztatása okozta. Annak tehát, hogy a felperes a kezeseket esetleg jogi kérdésben tévedésbe ejtette, az ügy elbírálása szempontjából - még bizonyítottsága esetén - sincs jelentősége, ezért az e kérdésben felajánlott további bizonyítás szükségtelen.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság álláspontja szerint alaptalanul hivatkozott a II. r. alperes arra is, hogy a jelzálogjog, valamint a vételi jog kikötése a Ptk. 254. §-a (3) bekezdésének [a jelenlegi szabályozás szerint a Ptk. 263. §-a (1) bekezdésének] tiltó szabályába ütközik. A Ptk. 112. §-ának (1) bekezdésében foglaltakból következően ugyanis a jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonosa is rendelkezhet az ingatlanával úgy, hogy arra vételi jogot enged. A Ptk. említett 254. §-ának (3) bekezdése kizárólag ahhoz a megállapodáshoz fűzi a semmisség jogkövetkezményét, amely szerint a jogosult a kötelezettség teljesítésének elmulasztása esetében megszerzi a zálogtárgy tulajdonjogát. Ez a megállapodás azért tilos, mert a hitelező a zálogtárgy tulajdonjogát a fennálló követelése fejében elszámolási kötelezettség nélkül és anélkül szerzi meg, hogy a zálogtárgy valóságos értékét a felek megállapították volna. Ezzel szemben a Ptk. 375. §-ának (1) bekezdésében szabályozott vételi jog jogosultja ugyan egyoldalú nyilatkozattal megvásárolhatja a dolgot, a vételi jogra vonatkozó megállapodást azonban az azzal terhelt dolognak és a vételárnak a megjelölésével írásba kell foglalni. A vételi jog kikötése nem sérti a zálogjoggal terhelt dolog tulajdonosának az érdekeit, mert a vételi jog gyakorlása kapcsán létrejött szerződést az eladó a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között mutatkozó feltűnő értékaránytalanság esetében a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint megtámadhatja. Az eladó védelmét biztosítja a Ptk. 375. §-ának (3) bekezdésében foglalt szabály is, mely szerint a bíróság a tulajdonost a vételi jogból folyó kötelezettsége alól mentesítheti, ha a tulajdonos bizonyítja, hogy a vételi jog engedése után a körülményeiben olyan lényeges változás állott be, hogy a kötelezettség teljesítése tőle nem várható el. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság megítélése szerint tehát a vételi jogra vonatkozó szerződés nem ütközik jogszabályi tilalomba, ezért semmissége sem állapítható meg.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság kifejtette még, hogy az alperesek a Ptk. 276. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra hivatkozással sem szabadulhatnak a kezesi kötelemből, mert a felperes nem mondott le semmiféle követelést biztosító jogról. Annak, hogy a követelés a főadóstól utóbb behajthatatlannak bizonyult, a kezesek szempontjából nincs jelentősége. Tekintve, hogy az alperesek készfizető kezességet vállaltak, a Ptk. 274. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint nem követelhetik, hogy a jogosult a követelést előbb a főadóstól kísérelje meg behajtani. Még bizonyítottsága esetén sem mentesíti a kezeseket a kötelezettségük alól az, hogy a főadós részéről a hitel már annak felvételekor fedezetlen volt. Nem volt ugyanis akadálya annak, hogy a kezesek a kötelezettségvállalásukat megelőzően vizsgálják a főadós gazdasági helyzetét.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság szerint alaptalanul hivatkoztak a III-IV. r. alperesek arra, hogy a kezesi kötelezettség elvállalásakor az adós - a gazdasági helyzetét illetően - a felperest és a kezeseket egyaránt megtévesztette. A kezesi szerződés ugyanis a Ptk. 272. §-ának (1) bekezdése szerint a kezes és a jogosult között jön létre, ezért az alpereseknek azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy a kezesi szerződés tartalmát illetően őket a másik szerződő fél, a felperes tévesztette meg. Ez adott volna alapot a kezesi szerződés megtámadására. Arra azonban, hogy az alpereseket a felperes a kezesi szerződés tartalmát illetően megtévesztette volna, az eljárás során értékelhető adat nem merült fel. Nem szolgál alapul a másik szerződő fél megtévesztésére az a körülmény, hogy a kölcsönnyújtás feltételeit - közöttük az adós gazdasági helyzetét - a felperes vizsgálta, és azokat a kölcsönnyújtáshoz megfelelőnek találta. A felperesnek nem kötelessége, hogy a kezesek érdekeit vizsgálja és biztosítsa, neki a saját követeléséhez kell megfelelő biztosítékokat gyűjteni. Ilyen biztosítékot jelentett - egyebek mellett - az, hogy a tartozás visszafizetéséért négyen vállaltak készfizető kezességet, és azt a II. r. alperes még jelzálogjoggal is biztosította.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a II-III. r. alperesek által kért további bizonyítást szükségtelennek tartotta, mert megítélése szerint attól sem várható adat arra, hogy a kezeseket a kezesi szerződés tartalmát illetően a felperes megtévesztette. Annak pedig, hogy az I. r. alperes a felperest megtévesztette-e vagy sem, a kezesi szerződés érvényessége szempontjából nincs jelentősége. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság megítélése szerint továbbá alaptalanul kérték az alperesek az adós volt ügyvezetője ellen indított büntetőeljárás jogerős befejezéséig a per tárgyalásának felfüggesztését. A felfüggesztésnek a Pp. 152. §-ának (1) bekezdésében írt feltétele ugyanis nem áll fenn, mert az I. r. alperes volt ügyvezetőjének bűnössége kérdésében hozható büntetőbírói ítélet nem olyan előzetes kérdés, amelytől a jelen per mikénti eldöntése függhet.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. Az I. r. alperest képviselő ügygondnok díjára vonatkozó rendelkezés a Pp. 76. §-ának (2) bekezdésén, míg a perköltségre vonatkozó rendelkezés a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapul.
A jogerős ítélet ellen a III-IV. r. alperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet. Álláspontjuk szerint a jogerős ítélet törvénysértő, mert a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 163. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakat azzal, hogy a per eldöntéséhez szükséges lényeges tényekre vonatkozó bizonyítást nem folytatta le. Téves a jogerős ítélet azért is, mert az eljárt bíróságok figyelmen kívül hagyták, hogy a kezes érdekeit a jogosultnak is szem előtt kell tartania. Nem voltak figyelemmel arra sem, hogy a felperesnek - amennyiben a szerződés megkötésekor hatályban lévő 1991. évi LXIX. törvény 38/A. §-ának (2) bekezdésében írtak szerint jár el - észlelnie kellett volna, hogy az I. r. alperes nem fizetőképes. Figyelemmel kellett volna lenniük arra is, hogy a II. r. alperes által felajánlott ingatlanfedezet a töredékét éri a bank által elfogadott értékbecslésben írtaknak, és az V. r. alperes ugyancsak fizetésképtelen. Amennyiben a felperes kellő körültekintéssel járt volna el, úgy megállapítható lett volna, hogy a III. r. és a IV. r. alperesek nem tudnak majd kielégítést keresni a II. r. és az V. r. alperesek vagyonából.
A felülvizsgálati kérelemmel élők szerint az eljárt bíróságoknak figyelemmel kellett volna lenniük arra, hogy a felperes a hitelkérelem kedvező elbírálásával „a III. r. és IV. r. alperesekben azt a téves elképzelést alakította ki, hogy az okiratokban szereplő gazdasági adatok, a fedezetként felajánlott tárgyi eszközök ténylegesen létező, forgalomképes és a tulajdonosok rendelkezése alatt álló vagyontárgyak, s alappal gondolhatták, hogy az egyenes adós nem teljesítése esetén ezekből az ingó és ingatlan dolgokból mind a pénzintézet, mind ők megfelelő kielégítést kereshetnek”. Sérelmezték még, hogy a per során az eljáró bíróságok nem vizsgálták: a felperes milyen intézkedéseket tett a felszámolás alatt álló V. r. alperes által felajánlott biztosítékok megszerzésére. Szerintük az sem állapítható meg, hogy a felperes egyáltalán tett-e kísérletet a II. r. és az V. r. alperesek vonatkozásában biztosítási intézkedésre. Álláspontjuk szerint a Ptk. 273. §-ának (2) bekezdésében foglaltakból következően vizsgálni kellett volna azt is, hogy milyen körülmények késztették a kezest a kötelezettségvállalásra, továbbá hogy az elvállalást követően történtek-e olyan változások, melyek a helytállási kötelezettséget aránytalanul megnehezítik. Hivatkoztak még arra is, hogy az ügy elbírálása szempontjából jelentősége van az I. r. alperes ügyvezetője elleni büntetőeljárás megállapításainak, így nem lett volna nélkülözhető a büntetőeljárás iratainak beszerzése. A felperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban való fenntartását kérte.
A jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel érintett rendelkezése nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapítása szerint a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás minden lényeges körülményre kiterjedő és helytálló volt, továbbá a további bizonyítás lefolytatása szükségtelen. A nem vitás peradatok szerint ugyanis a III-IV. r. alperesek a Ptk. 272. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően érvényesen vállaltak kezességet, mégpedig készfizető kezességet. A III-IV. r. alperesek nem egy már megítélt és folyósított hitelhez nyújtottak kezességet, hanem a hitel elbírálása során vállalták ezt a kötelezettséget, és így - egyebek mellett - éppen ez a magatartásuk is alkalmas volt arra, hogy a felperes a hitelt megfelelő garanciákkal biztosítottnak lássa. A jelen pernek nem tárgya, hogy a felperes a hitelnyújtás során milyen szakszerűséggel járt el, mert az esetleges szakszerűtlenség sem mentesítheti a III-IV. r. alpereseket a fizetési kötelezettség alól. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság helyesen mutatott rá arra: nem a felperes kötelessége, hogy a kezesek érdekeit vizsgálja és biztosítsa, neki a saját követeléséhez kell megfelelő biztosítékokat gyűjtenie. A hitelezőt a biztosítékot szolgáltatók irányában nem terheli olyan kötelezettség, hogy az ő kockázatukat minimálisra csökkentse. A hitelező a saját kockázatának csökkentésére törekszik. A III. r: IV. r. alpereseknek maguknak kellett volna mérlegelniük: elfogadják-e az adós részéről a biztosíték nyújtására irányuló felkérést. Ebben a körben módjukban állt volna tájékozódni a főadós, az I. r. alperes gazdasági helyzetéről. A hitelező által igényelt biztosítékok jelentős számából (jelzálogjog, vételi jog, négy kezes) az alpereseknek már módjukban állott arra következtetni, hogy a főadós vagyoni helyzetét a felperes nem tartja megnyugtatónak. Az 1991. évi LXIX. törvénynek az alperesek által hivatkozott rendelkezései a pénzintézetek biztonságos tevékenységét, ésszerű kockázatviselését kívánják biztosítani és nem a biztosítékot nyújtó, a kezességet vállaló kockázatát csökkenteni.
Helytálló a jogerős ítéletnek az az okfejtése is: a perben nem merült fel adat arra, hogy a felperes bármilyen biztosítékról lemondott volna. A jelzálogjoggal biztosított követelés érvényesítésének ugyanis előfeltétele a marasztaló ítélet meghozatala, amely a jelen eljárás keretében történt meg. Arra pedig a felperes nem kötelezhető, hogy a nem vitásan fennálló és a jogerős ítéletben érvényesnek minősített vételi jogával a kezesek ellen indítandó pert megelőzően éljen. Helytálló az a megállapítás is, hogy nem merült fel olyan adat, amely szerint a kezesek kötelezettsége terhesebbé vált volna, mint amilyen az elvállaláskor volt [Ptk. 273. §-ának (2) bekezdése]. Ebben a körben ugyanis nem szükséges annak vizsgálata, hogy a kezeseket milyen körülmények késztették a kötelezettségvállalásra, hanem annak a tényleges helyzetnek van jelentősége, hogy a felperes lemondott-e valamilyen, a követelést biztosító jogról. Helytállóan mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság arra is, hogy miután a III-IV. r. alperesek készfizető kezességet vállaltak, a Ptk. 274. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint nem követelhetik, hogy a jogosult a követelést előbb a főadóstól kísérelje meg behajtani, így a kezesek szempontjából annak sincs jelentősége, hogy a követelés a főadóstól utóbb behajthatatlannak bizonyul-e. Nem mentesíti a kezeseket a fizetési kötelezettség alól az sem, hogy a főadós részéről a hitel már annak felvételekor fedezetlen volt.
Tekintettel arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint sincs jelentősége annak, hogy az I. r. alperes megtévesztette-e a felperest vagy a III-IV. r. alpereseket, így az e tárgyban felajánlott további bizonyítás is szükségtelen.
Nem tévedett a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság, amikor úgy látta, hogy a per tárgyalásának a felfüggesztésére sincs ok, mert az I. r. alperes ügyvezetője elleni büntetőeljárás mikénti elbírálása a jelen ügy szempontjából nem minősül olyan előzetes kérdésnek, amelyre tekintettel a Pp. 152. §-ának (1) bekezdése alapján a per tárgyalásának felfüggesztésére kerülhetne sor. A kezesi szerződés ugyanis a Ptk. 272. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogosult és a kötelezett között jön létre, s azt a III. r: IV. r. alperesek alappal csak akkor támadhatnák, ha igazolnák, hogy őket a felperes tévesztette meg, ilyen megtévesztésre azonban a felülvizsgálati kérelemben sem hivatkoztak.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletének felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Gfv. X. 32.912/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás