BK BH 1998/575
BK BH 1998/575
1998.12.01.
Ha a veszélyhelyzetet a terhelt büntetőjogilag felróható magatartásával idézte elő, és a halálos közúti baleset helyszínéről abban a tudatban távozik, hogy a sértett már meghalt: a különös segítségnyújtás elmulasztása folytán a segítségnyújtás elmulasztása bűntetti alakzata megállapításának van helye [Btk. 172. § (3) bek. 1. ford., 188. § (2) bek. c) pont].
A városi bíróság az 1993. október hó 20. napján kihirdetett ítéletével a terheltet halált okozó ittas járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt halmazati büntetésül 3 évi börtönbüntetésre, 1 évre a közügyektől eltiltásra és 5 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt 1992. év augusztus 13. napján a késő délutáni órákban egy üveg sört ivott, majd ismerősével együtt indultak tovább szórakozni. A terhelt az édesapja tulajdonában levő személygépkocsit használatba vette, azt vezetve az éjszakai órákban több szórakozóhelyet keresett fel és 5-6 üveg sört ivott meg.
1992. augusztus 14. napján 2 óra 45 perc körül ismerősét a községben levő lakására vitte, majd hazaindult. A községben a személygépkocsiját kb. 53-59 km/óra sebességgel az úttest közepe táján vezette akként, hogy a gépkocsi bal oldala mintegy 70 cm-t vett igénybe a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávból. A terhelt az ittasságával is összefüggő figyelmetlensége és a jobbratartási kötelezettség megszegése miatt a közepes fokú (vérében 2,17 ezrelék) alkoholos befolyásoltság állapotában az úttest középvonalában hason fekvő, 37-38 méter távolságból már látható és 32-33 méterről jól felismerhető helyzetű sértettet elgázolta. A személygépkocsi a sértettet rövidebb útszakaszon magával vonszolta. Ezután a terhelt a helyszínt segítségnyújtás nélkül elhagyta.
A sértett igen durva koponyaboltozat- és koponyaalapi töréseket, agyroncsolódást, bélszakadást, tüdőroncsolódást, csípő- és keresztcsonttörést és más - az élettel összeegyeztethetetlen - sérüléseket szenvedett, és a balesetet követő néhány perc elteltével meghalt.
A terhelt megszegte a KRESZ 4. §-a (1) bekezdésének c) pontja, 25. §-ának (2) bekezdése és 58. §-ának (1) bekezdése rendelkezéseit.
A városi bíróság ítélete ellen a vádlott és a védő enyhítésért, majd azt módosítva megalapozatlanság okából hatályon kívül helyezésért fellebbezett.
A másodfokon eljárt megyei bíróság az 1993. december 8. napján meghozott ítéletével az elsőfokú ítéletet annyiban változtatta meg, hogy a szabadságvesztés tartamát 2 év 6 hónapra, míg a közúti járművezetéstől eltiltást tartamát 3 évre enyhítette.
A másodfokú bíróság a tényállást az iratok tartalma alapján azzal egészítette ki, hogy a baleset időpontjában holdvilágos éjszaka volt, az utcai közvilágítás üzemelt, de az az úttest felületét annak teljes terjedelmében nem világította meg. A baleset térbeli pontjában az úttest szélessége 5 méter, a burkolata száraz aszfalt volt. A sértett az úttest középvonala közelében, az út hossztengelyével egyezően és fejjel a terhelt érkezési iránya felé feküdt; öltözete világos színű nadrág és csíkos felsőrész volt.
A baleset bekövetkezése után a terhelt a gépkocsiját megállította, majd megfordult a járművével, de nem szállt ki, és nem győződött meg arról, hogy valaki segítségnyújtásra szorul-e. A terheltnek - megfelelő gondosság tanúsítása esetén - módja lett volna a sértettet kellő időben észlelni és elütését fékezéssel vagy kikerüléssel elkerülni.
Az eljárt bíróságok ítéletei ellen a terhelt és védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt. Az abban kifejtettek szerint az ítéleti tényállás hiányos, mert mint a terhelt vallotta: az elütés pontjára visszatolatva a reflektora fényében a sértett feltűnő sérüléseiből - az úttesten észlelhető agyvelődarabokból - tévedhetetlenül állapította meg, hogy a sértett meghalt, halott ember pedig segítségre nem szorul; részére a segítségnyújtás megkísérlésének az elmulasztása büntetőjogilag nem értékelhető. Ezért a védő a terheltnek a súlyosabban minősülő, segítségnyújtás elmulasztása bűntette alóli felmentését indítványozta.
A legfőbb ügyész a megyei bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését és új másodfokú eljárás lefolytatására és újabb érdemi határozat hozatalára utasítását indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A felülvizsgálati indítvány alapvetően a másodfokú bírósági ítélettel kiegészített tényállás és annak eredményessége függvényében a segítségnyújtás elmulasztása bűntettében a bűnösség megállapítását és hozzá kapcsolódóan a kiszabott büntetést támadja.
A Legfelsőbb Bíróság azonban a felülvizsgálai eljárásban a Be. 284. §-ában meghatározott rendező elvekre figyelemmel, a törvény rendelkezésénél fogva - az állított megalapozatlanságra tekintet nélkül - kötve volt a tényálláshoz. A jogerős ítéletben megállapított tényállás a következőket tartalmazza: „A sértett meghalt”, illetve hogy „A vádlott a balesetet követően személygépkocsijával megállt, majd megfordult, azonban a gépjárműből nem szállt ki, nem győződött meg arról, hogy valaki segítségnyújtásra szorul-e, hanem enélkül a helyszínről eltávozott.” Ezeket a ténymegállapításokat szem előtt tartva irányadóként azt kell figyelembe venni, hogy a sértett azonnali - akár a terheltnek a helyszínről eltávozásakori időpontjára vetített - halálára vonatkozó megállapítás nincs a tényállásban, egyébként is a halál bekövetkezése pontos idejének meg nem állapítása a különös segítségnyújtás elmulasztásában történő bűnösség törvényes megállapításának nem akadálya.
A Btk. 172. §-ának (1) bekezdése rendeli büntetni azt az elkövetőt, aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek az élete, testi épsége közvetlen veszélyben van; a (3) bekezdése pedig különös segítségnyújtási kötelezettséget ír elő a veszélyhelyzetet előidéző vagy a segítségnyújtásra egyébként is köteles személlyel szemben. A törvény szövege nem hagy kétséget abban a tekintetben, hogy a veszélyhelyzetben levő vagy sérült személy segítségnyújtásban részesítése elmulasztását rendeli büntetni. Sérült személynek az minősül, akinek a testi épsége, egészsége - a külső szemlélő részéről akár látható avagy nem látható módon - károsodott, annak a fokára tekintet nélkül. A Btk. 172. §-ában büntetni rendelt segítségnyújtás elmulasztása tiszta mulasztási bűncselekmény; kizárólag szándékos magatartással valósítható meg. Ehhez képest a mulasztó tudatának át kell fognia, hogy a passzív alany sérült, avagy olyan személy, akinek az élete, testi épsége, egészsége közvetlen veszélyhelyzetben van. A segítségnyújtás módját a törvény - mert az a mindenkori körülmények függvénye - nem határozza meg. Az ítélkezési gyakorlat pedig a segítségnyújtás kötelezettsége teljesítésének elsődleges feltételeként határozta meg, hogy a kötelezett győződjék meg arról: van-e olyan helyzet, amelyben valaki megsérült, vagy olyan személy, akinek az élete, testi épsége, egészsége közvetlen veszélyhelyzetben van. A meggyőződési kötelezettség elmulasztása - amennyiben ténylegesen van sérült vagy az életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztetett helyzetben levő személy a hatókörben - már önmagában megvalósítja a Btk. 172. §-ának (1) bekezdésében felvett vétséget, míg ha ilyen személy ténylegesen nincs, és a cselekmény közlekedési bűncselekménnyel áll kapcsolatban, a Btk. 190. §-a szerinti cserbenhagyás vétsége valósul meg.
A meggyőződési kötelezettség teljesülése után az általános segítségnyújtási kötelezettség teljesítéséhez tartozóan meg kell történnie a segítségnyújtás felajánlásának, amelynek az erre vonatkozó hajlandóság kinyilvánításában kell megtörténnie. Idetartozóan kell bekövetkeznie a tényleges segítségnyújtásnak, amely a tényleges egyészségügyi segítségnyújtást, a körülményektől függően az egészség további károsodásának akadályozását, kellő szakismerettel rendelkező személyek vagy szervek értesítését, helyszínre hívását és segítségük kérését magában foglalja.
A Legfelsőbb Bíróság már több határozatában rámutatott arra, hogy a sértett segítségre szorultsága nem törvényi tényállási elem; az ugyanis olyan objektív jellegű körülmény, amelyet általában csak utólagosan lehet megállapítani, és a sérülés jellegét vagy akár a halál beálltát nem lehet az elkövető szubjektív megítélésére bízni. Ezek az emberi élet tekintetében nagy fontosságú körülmények csak különleges szakismeretet igénylő, tüzetes orvosi vizsgálat alapján ítélhetők meg. A büntető anyagi jogi szabályok elfogadhatatlan alkalmazásához vezetne, ha a baleset megtörténte után a segítségnyújtási kötelezettségét nem teljesítő személy cselekményének a jogi értékelése attól függene, hogy a sértett halála időbelileg nyomban vagy valamivel később következik be; ez ahhoz az el nem fogadható állásponthoz vezetne, hogy ha a sértett halála a sérülésével időbelileg nyomban bekövetkezne, úgy a segítségnyújtást mulasztó csupán a Btk. 190. §-ába ütköző cserbenhagyás vétségét valósítaná meg; míg a sértettnek bármely későbbi időpontban bekövetkező halála a különös segítségnyújtásra kötelezettnek a Btk. 172. §-ának (3) bekezdése szerinti bűnössége megállapítását eredményezné. Ennek az álláspontnak az elfogadhatatlansága nyilvánvaló; a halál beállta fogalmilag mindig a sérülést követi, még akkor is, ha az időkülönbség elhanyagolható, és gyakorlatilag egyidejűséget kell megállapítani.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint abban az esetben, ha balesetet okozó személy a különös segítségnyújtási kötelezettségének a teljesítését szándékosan elmulasztja, és a baleset helyszínén nem áll meg, vagy megáll ugyan, de a történtekről való meggyőződésre és a segítség felajánlására vonatkozó kötelezettségét nem teljesíti: már ezen mulasztásokkal megvalósítja a Btk. 172. §-ának (3) bekezdésébe ütköző bűntettet, függetlenül attól, hogy bármi is lett a baleset következménye, illetőleg a sértett halála nyomban vagy időbelileg később következett-e be, feltéve természetesen, ha magát a veszélyhelyzetet az elkövető idézte elő.
Minthogy ezek a feltételek az adott esetben hiánytalanul megvalósultak, a terhelt büntetőjogi felelősségének mindkét bűntettben való megállapítása törvényes volt, a kiszabott halmazati büntetés pedig a bűncselekményekre megállapított tételkereten belüli volt.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott jogerős bírósági határozatokat a Be. 291. §-ának (7) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. IV. 154/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás