BK BH 1998/579
BK BH 1998/579
1998.12.01.
Feltétlen eljárási szabálysértés valósul meg, ha a városi bíróság a többvádlottas büntetőügyben hivatalból nem észleli, hogy az egyik megvádolt elkövető fiatalkorú, és a megyei bíróság székhelyén kívüli városi bíróság a fiatalkorú ügyében érdemi ügydöntő határozatot hoz [Be. 297. § (1) és (2) bek., 250. § II/C. pont, 33. §].
A városi ügyészség vádindítványában lopás vétsége és orgazdaság vétsége miatt emelt vádat a terheltek ellen a városi bíróság előtt 1995. augusztus 29-én.
A városi bíróság az 1996. április 17-én jogerőre emelkedett végzésével az I. r. és a II. r. terhelteket társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt 2-2 évi időtartamra, míg a III. r. és a IV. r. terhelteket 1-1 évi időtartamra próbára bocsátotta. A megállapított tényállás lényege a következő. Az I. r. és az 1976. október 29-én született II. r. terheltek az előzetes megbeszélésüknek megfelelően 1994 tavaszán - pontosabban meg nem állapítható időpontban - egy éjszaka bementek a sértett kertjébe, és onnan eltulajdonították a sértett 18 000 forint értékű kapálógépét.
Utóbb az I. r. és a III. r. terheltek a kapálógépet 7000 forintért értékesítették a IV. r. terheltnek.
A fenti jogerős bírósági határozat ellen a megyei főügyész nyújtott be felülvizsgálati indítványt.
Az indítvány utal arra, hogy a II. r. terhelt a bűncselekmény elkövetésének időpontjában még nem töltötte be a 18. életévét, tehát fiatalkorú volt. A Be. 296. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig a fiatalkorúak elleni eljárásra bűntetti eljárásban csak a bíróság kijelölt tanácsa, illetve vétségi eljárásban a kijelölt bíró jogosult, a Be. 297. §-ában írt illetékességi szabály szerint pedig a fiatalkorúaknak a helyi bírósági hatáskörbe tartozó ügyében a megyei bíróság székhelyén levő helyi bíróság jár el, mely bíróság illetékessége a megye területére terjed ki. A felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot hozó városi bíróság megsértette tehát a kizárólagos illetékességi szabályokat akkor, amikor a II. r. terhelt ügyét elbírálta. Ezért a megyei főügyész indítványozta a megtámadott határozat hatályon kívül helyezését, és a megyei bíróság székhelye szerint illetékes bíróságnak új eljárásra utasítását.
A legfőbb ügyész a megyei főügyész felülvizsgálati indítványával egyetértve indítványozta a megtámadott határozat hatályon kívül helyezését.
A felülvizsgálati indítvány alapos.
A fentiekből megállapíthatóan a II. r. terhelt a terhére rótt bűncselekmény elkövetésének idején - 1994 tavaszán - még nem töltötte be a 18. életévét, tehát fiatalkorú volt, így a büntetőjogi telelősségre vonása során vele szemben a fiatalkorúakra vonatkozó anyagi és eljárási szabályokat kellett alkalmazni.
A Be. 297. §-a (2) bekezdésének az 1995. szeptember 1-jén hatályba lépett 1995. évi XLI. törvény 11. §-ával történt módosítása és a 297. § (3)-(4) bekezdésének e törvény 29. §-ának (1) bekezdésével történt hatályon kívül helyezése folytán megszűnt az az eljárási lehetőség, hogy az ügyész - kivételesen - az általános szabályok szerint illetékes bíróság előtt emeljen vádat a fiatalkorú ellen is, ha a fiatalkorú és a felnőttkorú terhelt helyi bírósági hatáskörbe tartozó ügye összefügg, ezért a Be. 297. §-ának (1) bekezdése értelmében a fiatalkorú helyi bírósági hatáskörbe tartozó ügyében csak a megyei bíróság székhelyén levő helyi bíróság járhat el, mely bíróság illetékessége a megye egész területére kiterjed.
A Be. módosított 297. §-ának (2) bekezdése szerint a fiatalkorúak bírósága a felnőttkorú terhelt ügyét is elbírálja, ha az a fiatalkorú ügyével összefügg.
Kétségtelen, hogy a vádindítvány benyújtásakor az 1995. évi XLI. törvény még nem volt hatályban a tárgyalás előkészítésekor, a tárgyalás kitűzésekor azonban már hatályos volt.
Figyelemmel pedig arra, hogy a Be. 33. §-ában írtak szerint a hatóság a hatáskörét és az illetékességét az egész eljárás során köteles vizsgálni, sőt a hatáskör hiányát, ha az ügy megyei bírósági hatáskörbe tartozik, valamint az illetékesség hiányát, ha az a Be. 297. §-ának (1) és (2) bekezdésében írt illetékesség, a tárgyalás megkezdése után is köteles figyelembe venni, az adott ügyben eljáró városi bíróság megsértette az eljárási szabályokat, amikor más bíróság kizárólagos illetékességébe tartozó ügyet bírált el. Ez az eljárási szabálysértés pedig a Be. 250. §-ának II/c. pontjában írt eljárási szabálysértés.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság a városi bíróság felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott jogerős határozatát a Be. 291. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján - a Be. 289/A. - a (2) bekezdésének b) pontja értelmében tanácsülésen hatályon kívül helyezte és az ügyben az eljárás lefolytatására illetékes, a megyei bíróság székhelye szerinti városi bíróságot a II. r. terhelt tekintetében új eljárás lefolytatására utasította.
A hatályon kívül helyezés terjedelmének meghatározásakor a Legfelsőbb Bíróság szem előtt tartotta azt a tényt, hogy a felülvizsgálati indítványt csupán a II. r. terhelt terhére jelentette be az ügyész. (Legf. Bír. Bfv. I. 1734/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
