586/B/1998. AB határozat
586/B/1998. AB határozat*
2006.07.24.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítványok tárgyában – dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 44. § (1) bekezdése, 47. § (1) bekezdés f) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényt módosító 1998. évi XXX. törvény egésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a tűzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történő befizetése és elszámolása rendjéről, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjáról szóló 180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet 3. § (1) és (4)–(6) bekezdése, 5. § (2) bekezdése, valamint a rendelet egésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Két indítvány érkezett be az Alkotmánybírósághoz, amelyekben az indítványozó a tűzvédelemmel kapcsolatos egyes jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kérte.
1. Az egyik indítvány szerint a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvényt (a továbbiakban: Ttv.) módosító 1998. évi XXX. törvény (a továbbiakban: módTtv.) ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, 70/A. § (1) bekezdésével, valamint 70/I. § -ával. Ezért a teljes módTtv. megsemmisítését kezdeményezte.
Olyan esetekben, amelyekben egy jogszabály valamilyen korábbi jogszabály meghatározott rendelkezése helyébe új szöveggel meghatározott normát iktat be, az Alkotmánybíróság a módosított szöveget tartalmazó eredeti jogszabályt vizsgálja meg [137/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 456, 457.; 8/2003. (III. 14.) AB határozat, ABH 2003, 74, 81.]. Ezért a jelen esetben az alkotmányossági vizsgálatnak a Ttv. 44. § (1) bekezdésére és 47. § (1) bekezdés f) pontjára, valamint a módTtv. új szöveg beiktatását nem tartalmazó 3. §-ára kellett kiterjednie.
Az indítvány beadását követően a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdését módosította a katasztrófavédelemmel öszszefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2005. évi XCVI. törvény 10. §-a, de a módosított szabály is tartalmazza az indítványozó által támadott rendelkezést. Az Alkotmánybíróság a vizsgálatot az elbíráláskor hatályos jogszabály-szöveg tekintetében végezte el.
2. A másik indítvány szerint a tűzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történő befizetése és elszámolása rendjéről, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjáról szóló 180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-ának (1)–(4) bekezdése és 5. §-ának (2) bekezdése ellentétes az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésével, 8. §-ának (2) bekezdésével, 9. §-ának (2) bekezdésével, 35. §-ának (2) bekezdésével és 70/A. § (1) bekezdésével. Az indítványozó azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság az R.-t teljes egészében semmisítse meg.
Az indítvány beadása után az R. szabályai többször módosultak. A módosítások azonban a támadott rendelkezéseknek az indítványozó által kifogásolt tartalmát nem változtatták meg, de számozásuk módosult. Az új számozás szerint az indítványozó kérelme az R. 3. § (1), valamint (4)–(6) bekezdésének, továbbá 5. § (2) bekezdésének megsemmisítésére vonatkozik. Az Alkotmánybíróság a vizsgálatot az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezések tekintetében folytatta le.
3. Az indítványok tárgyának összefüggésére tekintettel az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065. a továbbiakban: Ügyrend) 28. §-a alapján az Alkotmánybíróság az ügyeket egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
4. Az Alkotmánybíróság már korábban is vizsgálta a Ttv. 44. §-át és 47. §-a (6) bekezdésének a) pontját. A 44/1997. (IX. 19.) AB határozat ezeknek a rendelkezéseknek egy részét megsemmisítette. Ezt követően fogadta el az Országgyűlés a módTtv.-t, amely új szöveggel határozta meg a Ttv.-nek – az indítványozó által támadott – 44. §-a (1) bekezdését és 47. §-a f) pontját.
Az Ügyrend 31. §-ának c) pontja szerint ítélt dologról akkor van szó (és akkor kell az eljárást érdemi vizsgálat nélkül megszüntetni), ha az indítvány az Alkotmánybíróság által már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére – ezen belül –, azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.
A jelen esetben az indítványozó nem azokat a jogszabályi helyeket támadta, mint amelyeket az Alkotmánybíróság korábban már elbírált. Így az ítélt dolog esete nem állapítható meg. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat érdemben bírálta el.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:
1. Az Alkotmány szabályai:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„35. § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.”
2. A Ttv.-nek az indítvány elbírálásakor hatályos rendelkezései:
„44. § (1) A biztosító köteles a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 1. számú melléklete „A” részének 3–5., 6. a) és 7–11. pontjaiban, valamint a „B” részének b), d)–e) alpontjaiban meghatározott biztosítási ágazatokból befolyt biztosítási díjak 1%-át hozzájárulás címén – a hivatásos és az önkéntes tűzoltóságok részére a tűzoltáshoz és műszaki mentéshez, valamint a belügyminiszter által alapított, a szakágazat képzési feladatait ellátó oktatási intézmény részére tűzoltó célú szakképzéséhez szükséges technikai eszközök, felszerelések fejlesztésének, felújításának céljára – a központi költségvetésbe befizetni.
(2) A tűzvédelmi bírságból származó bevételek is kizárólag az (1) bekezdésben meghatározott célokra használhatók fel.”
„47. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben határozza meg:
......
f) a tűzvédelmi bírság, valamint e törvény 44. §-a alapján fizetendő hozzájárulás befizetési és elszámolási rendjét, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módját;
....”
3. A módTtv. 3. §-ának szabálya:
„3. § E törvény 1999. január 1-jén lép hatályba: ezzel egyidejűleg a Ttv. 47. §-a (6) bekezdésének a) pontja hatályát veszti.”
4. A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) szabályai:
„10. § (1) A Magyar Köztársaság területén biztosító részvénytársaság, szövetkezet, egyesület, vagy harmadik országbeli biztosító magyarországi fióktelepe formájában létesíthető.
(2) Az egyes szervezeti formákra
...
c) biztosító egyesület esetén az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény (a továbbiakban: Et.),
...”
„24. § (3) A tagdíjakat és pótlólagos befizetéseket, valamint az egyesületnek a tagsági hozzájárulás alapján nyújtott biztosítói szolgáltatásait az alapszabályban kell megállapítani, azonos feltételek esetén azonos alapelvek szerint.”
„28. § Az évközben belépő vagy kiváló tag részére időarányos tagdíjat, illetőleg pótlólagos befizetést lehet előírni. Pótlólagos befizetést csak olyan mértékben lehet előírni, amilyen mértékben az év folyamán a tagdíjak növelésére vagy a szolgáltatások leszállítására került sor.”
5. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) rendelkezései:
„10. § (3) Fizetési kötelezettséget előírni, a fizetésre kötelezettek körét, a fizetési kötelezettség mértékét, a kedvezmények, mentességek körét és mértékét, továbbá előlegfizetési kötelezettséget megállapítani – a díj és a bírság kivételével – csak törvényben, illetve törvény felhatalmazása alapján, önkormányzati rendeletben lehet.”
„24. § (9) A fejezeti kezelésű előirányzatok kizárólag a költségvetési törvényben meghatározott célra használhatók fel. A fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználását, kezelési költségeit, a rendelkezési jogosultságokat és a felhasználás ellenőrzését – ha a költségvetési törvény, illetve kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője a pénzügyminiszterrel egyetértésben szabályozza.”
6. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) rendelkezései:
„4. § (1) E törvény hatálya kiterjed
a) az adóval, a járulékkal, az illetékkel összefüggő, a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalap, a Nyugdíjbiztosítási Alap, az Egészségbiztosítási Alap vagy az önkormányzat javára teljesítendő, törvényen alapuló kötelező befizetésre (a továbbiakban együtt: adó),
...
ha annak megállapítása, beszedése, végrehajtása, viszszatérítése, kiutalása vagy ellenőrzése az adóhatóság hatáskörébe tartozik [az a)–c) pont szerinti tevékenység a továbbiakban együtt: adózás].”
„5. § (1) Ha e törvény vagy adót, adófizetési kötelezettséget, költségvetési támogatást megállapító törvény másként nem rendelkezik, az adóügyekben – a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel – a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.”
„10. § (1) Adóhatóságok:
a) az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Központi Hivatala és területi szervei (a továbbiakban: állami adóhatóság),”
7. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló 2002. évi LXV. törvény (a továbbiakban: APEHtv.) szabályai:
„2. § (1) Az APEH feladata:
a) a részben vagy egészben a központi költségvetés, a Nyugdíjbiztosítási Alap, az Egészségbiztosítási Alap vagy az elkülönített állami pénzalap javára teljesítendő kötelező befizetés,
...
megállapítása, beszedése, nyilvántartása, végrehajtása, visszatérítése, kiutalása és ellenőrzése.”
8. Az R.-nek az indítványozó által támadott szabályai:
„3. § (1) A biztosító minden negyedévet követő hónap 30. napjáig köteles az alszámlára befizetni a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdésében meghatározott biztosítási ágazatokból befolyó biztosítási díjak – ide nem értve a biztosító egyesületek által beszedett tagdíj – 1%-ának megfelelő tűzvédelmi hozzájárulás összegét.
....
(4) A biztosító az éves mérlegbeszámolójának elfogadását követő hónap 30. napjáig köteles az (1) bekezdésben meghatározott tűzvédelmi hozzájárulás tárgyévi összegéről elszámolni, és a különbözetet az alszámlára befizetni.
(5) Ha a befizetett tűzvédelmi hozzájárulás összege meghaladja a tárgyévi befizetési kötelezettség összegét, a biztosító az elszámolással egyidejűleg kezdeményezi a különbözetnek a következő esedékes negyedévi összegbe történő beszámítását.
(6) Ha a befizetett tűzvédelmi hozzájárulás összege nem éri el a tárgyévi befizetési kötelezettség összegét és a biztosító befizetési kötelezettségének a (2) bekezdésben meghatározott határidőben nem tesz eleget, az alszámlával rendelkező a tudomásra jutástól számított 15 napon belül végrehajtási eljárást kezdeményez.”
„5. § (2) A bevétel kizárólag a hivatásos és az önkéntes tűzoltóságok tűzoltási és műszaki mentéshez szükséges technikai eszközeinek, felszereléseinek beszerzésére, fejlesztésére használható fel.”
III.
Az indítványozó a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdését, 47. §-a (1) bekezdésének f) pontját, valamint a módTtv. egészét az Alkotmány 70/I. §-a, 70/A. §-ának (1) bekezdése és 2. §-ának (1) bekezdése alapján tekinti alkotmányellenesnek, és kéri ezeknek a rendelkezéseknek a megsemmisítését.
Az indítványozó kérelme nem megalapozott.
A)
1. Az indítványozó szerint a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdésében található rendelkezés ellentétes az Alkotmány 70/I. §-ával. Kifejti, hogy a támadott szabály „a biztosítók egyes biztosítási ágazatokból befolyt biztosítási díjai után a központi költségvetés számára kötelezően befizetendő hozzájárulást állapít meg”. Ez a befizetési kötelezettség a közteherviselés körébe tartozik. A fizetés kötelezettjei az indítványozó álláspontja szerint csak látszólag a biztosítók, valójában azonban a biztosítottak. A biztosítási tevékenységre vonatkozó 1995. évi szabályozásra hivatkozva az az álláspontja, hogy a biztosító terhére megállapított befizetési kötelezettség „automatikusan átháramlik a biztosítással rendelkezőre”. A biztosítóknak ugyanis olyan díjat kell kalkulálniuk, amely előreláthatóan fedezetet nyújt a biztosítási szerződésekben vállalt, az adott biztosítási módozat kockázati közösségének szintjén jelentkező összes kötelezettségre, valamint a zavartalan üzletmenet összes költségére és ráfordítására. A Ttv. támadott szabálya miatt a biztosítók terhe megnő, amit a minimális díjhoz hozzá kell számítani. Az indítványozó szerint mindez azt jelenti, hogy „a biztosítási díjak nem a biztosítottak vagyoni és jövedelmi helyzetéhez igazodnak, így azokra az arányos közteherviselés alkotmányos követelményével összhangban álló közteherviselési kötelezettséget alapítani nem lehet.” Ezért kéri, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdését.
2. Az Alkotmány 70/I. §-a szerint minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. A 821/B/1990. AB határozat az Alkotmány 70/I. §-a alapján megállapította, hogy a közterhek fogalmi körébe tartoznak mindazok a közbefizetések, amelyek az állam bevételi forrását jelentik (ABH 1994, 481, 486.).
A biztosítókról és a biztosítási tevékenyégről szóló 1995. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: régiBit.) javaslatához fűzött általános miniszteri indokolás rámutatott, hogy az 1949-ben megalakult Állami Biztosító az állami költségvetéssel közvetlen kapcsolatban állt, a biztosítási tevékenységgel járó nyereség és veszteség a költségvetést illette. Ez a helyzet 1989-től megváltozott, 1992-re pedig a biztosítási piac privatizációja befejeződött. Ettől kezdve a biztosítók gazdasági tevékenysége az adott biztosító szervezet jogi személy formájának megfelelően alakult és ez vonatkozik adózási kötelezettségükre is. A Ttv. 44. §-a (1) bekezdésének az a rendelkezése, amely a biztosítókhoz befolyt biztosítási díj meghatározott százalékának a központi költségvetés számára történő megfizetését írja elő, az Alkotmány 70/I. §-a szerint a közterhekhez való hozzájárulásnak minősül.
3. A Ttv. 44. §-ának (1) bekezdése szerint az állami költségvetés részére történő fizetés kötelezettsége a biztosítót terheli. A biztosító fizetési kötelezettségén nem változtat, hogy a befizetésre kerülő összeget esetleg áthárítja a biztosítottra.
A régiBit. 74. §-a nem a biztosítókat terhelő adók biztosítottakra való áthárítását írta elő, hanem csak a biztosítási piacnak a megrázkódtatás nélküli működését kívánta elérni azzal, hogy a biztosítókat felhívta a megfelelő kockázati alap és tartalék képzésére. A törvényjavaslat indokolása a rendelkezés célját a következőképpen jelölte meg: „A biztosító biztonságos működése érdekében a törvény előírja, hogy a biztosítónak legalább olyan díjat kell kalkulálnia, amely előreláthatóan fedezetet nyújt valamennyi, az adott módozat kockázati közösségének szintjén a biztosítási szerződésben vállalt összes kötelezettségre, valamint a zavartalan üzletmenet összes költségére és ráfordítására.”
Az indítványozó által kifejtettek elfogadása esetén bármilyen közteher viselését írja elő a jogalkotó a biztosító terhére (pl. társasági adó), a régiBit. 74. §-a alapján a biztosítottakra át kellene a terhet hárítani és a biztosítottakat kellene adófizetőknek tekinteni. A törvényből azonban ez nem következik.
A biztosítási egyesület kivételével a biztosítók nyereségérdekeltek. A biztosítási tevékenységgel elért eredmény nagyságát jellemzi a biztosításra vonatkozó új szabályozás, a Bit. törvényjavaslatának általános miniszteri indokolása. Eszerint a régiBit. elfogadása (1995.) óta „a biztosítási díjbevételek és a biztosítástechnikai tartalékok megduplázódtak”, továbbá „a szektorban felhalmozódott tartalékok befektetése hozzájárul a hazai tőkepiac élénkítéséhez, a gazdaság finanszírozásához”.
A biztosítók terhére megállapított közterhek a biztosítók gazdasági tevékenységének minden elemét átfogják, nem kizárólag a kockázati alapot, tartalékokat érintik. Nem a jogszabály által meghatározottaknak tesznek tehát eleget a biztosítók, ha a biztosítási díjakban a fogyasztókra, a biztosítottakra áthárítják a közterheket vagy azok egy részét. A Ttv. 44. §-ának (1) bekezdésében a biztosító terhére meghatározott közteher biztosítottakra való áthárítása nem a biztosító törvény alapján fennálló kötelezettsége, a fizetési kötelezettség címzettjei nem a biztosítottak.
4. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata az adófizetés szabályainak meghatározását a gazdaságpolitika egyik eszközének tekinti és egyes tevékenységeknek adójogi eszközökkel való támogatását vagy visszaszorítását önmagában nem minősíti alkotmányossági kérdésnek (620/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 539, 542.). Az adórendszer kialakítása tekintetében a jogalkotónak nagy mérlegelési szabadsága van. Még az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott megkülönböztetési tilalomra figyelemmel sem lehet kifogásolni, hogy a jogalkotó nem kezel egyenlőként mindenfajta gazdasági tevékenységet [54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 342.].
Az 1558/B/1991. AB határozat az Alkotmány 70/I. §-ának értelmezése alapján megállapította, hogy a közteherviselés szabályából csak a terhek arányos, jövedelemhez és vagyonhoz igazodó meghatározásának követelménye vezethető le (ABH 1992, 506, 507.). A 61/1992. (XI. 20.) AB határozat pedig rámutatott, hogy a jogalkotó a közterhekhez való hozzájárulásról szóló szabályok megalkotása során a hozzájárulás alól való mentességet állapít meg a címzettek meghatározott köre, illetőleg bizonyos tevékenységfajták tekintetében. Ezeknek a mentességeknek a megállapításánál a jogalkotónak széles körű mérlegelési joga van. Az Alkotmányban meghatározott korlátokat itt is figyelembe kell ugyan venni, de a mérlegelésnél nem jogi, hanem gazdaságpolitikai, szociálpolitikai és egyéb szempontok játszanak meghatározó szerepet (ABH 1992, 280, 281.).
A Ttv. támadott szabálya a biztosítók számára befizetett meghatározott biztosítási díjak 1%-ában állapítja meg a központi állami költségvetéshez való hozzájárulás kötelezettségét. Ez a kötelezettség az arányosság követelményét nem sérti.
Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdésével szemben az Alkotmány 70/I. §-ára alapított indítványozói kérelmet elutasította.
B)
1. Az indítványozó szerint a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdése sérti az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését és 2. §-ának (1) bekezdését. A támadott rendelkezés utal a Bit. 1. számú mellékletében szereplő egyes biztosítási kategóriákra, amelyeknek egy része nincs ésszerű összefüggésben a tűz elleni védekezéssel. Az indítványozó a hozzájárulás fizetésére kötelezettnek valójában nem a biztosítót, hanem a biztosítottat tekinti, ezért álláspontja szerint a biztosítottak egyes köreinek fizetésre való kötelezése önkényesen és diszkriminatív módon történik.
Az indítványozó kifejti, hogy a biztosítottaknak a Ttv. 44. §-a (1) bekezdésével történő fizetésre való kijelölése sérti az Alkotmány 2. §-át is. Ennek indokát a következőkben jelöli meg: „Az egyértelmű, hogy a biztosító a befolyt biztosítási díjak 1%-át a hivatásos és önkéntes tűzoltóságok eszközeinek és felszereléseinek fejlesztésére hozzájárulás címén a központi költségvetésbe köteles befizetni, a közteherviselési szabály azonban nem nyújtja a jogbiztonsági garanciát arra nézve, hogy a hozzájárulási elvonás a de facto teherviselőkre: a biztosítottakra milyen következménnyel jár.”
A Ttv. 47. §-a (1) bekezdésének f) pontja a 44. § (1) bekezdése alapján fizetendő hozzájárulás befizetési és elszámolási rendjének szabályozására ad felhatalmazást a Kormánynak. A 44. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége kihat tehát az ezen alapuló, felhatalmazásról szóló rendelkezésre is.
A módTtv. 1. és 2. §-a határozza meg a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdését és 47. §-ának f) pontját. A módTtv. 3. §-a csak a hatálybalépésről rendelkezik. Az indítványozó álláspontja szerint az 1. § [azaz a Ttv. 44. §-a (1) bekezdésének] alkotmányellenessége az egész módTtv.-re kihat, ezért kéri a törvény egészének megsemmisítését.
2. A Ttv. támadott 44. §-ának (1) bekezdése szerint az állami központi költségvetésbe való befizetésre a biztosító kötelezett és nem a biztosított. Az előzőekben kifejtettek szerint a költségvetésbe történő befizetés terhének a biztosító által a biztosítottakra való áthárítása nem jelenti a befizetésre törvény által kötelezett személynek a megváltozását, legfeljebb az adott piacon meglévő pozíció kihasználásáról lehet szó.
Az Alkotmánybíróság a 620/B/1992. AB határozatban kifejtette, hogy az Alkotmány 70/I. §-a nem rendelkezik arról, milyen jogcímen határozhat meg az állam közterhet. „Az állam szabadsága igen nagy abban a kérdésben, hogy az adófizetés kiindulópontjaként mely gazdasági forrást választja ki, és ennek alapján mit választ ki adótárgynak” (ABH 1994, 539, 541.). A támadott szabály a biztosítóhoz befolyt biztosítási díjak 1%-ának központi költségvetésbe való befizetését írja elő, ami az Alkotmány 70/I. §-a alapján nem alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság nem vizsgálja jogszabályok célszerűségének, hatékonyságának a kérdéseit (772/B/1990/5. AB határozat, ABH 1991, 519, 522.), így azt sem, hogy a befizetési kötelezettség milyen biztosítási kategóriák bevételeit érinti. Az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdése pedig azt mondja ki, hogy személyek számára biztosítja megkülönböztetés nélkül az állampolgári jogokat. Nem személyek, hanem biztosítási kategóriák diszkriminációja az Alkotmány alapján nem értékelhető. Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésén alapuló jogbiztonság követelményével sem hozható alkotmányos összefüggésbe a biztosítót terhelő, közteherviselést megállapító szabály.
3. Az indítványozó a Ttv. 47. §-a (1) bekezdésének f) pontját és a módTtv. 3. §-át csak a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdésével való összefüggése miatt támadta, önállóan ezekkel a rendelkezésekkel szemben kifogást nem támasztott.
A fentiek alapján a Ttv. 44. §-a (1) bekezdésének, 47. § (1) bekezdése f) pontjának és a módTtv. egészének az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 70/A. § (1) bekezdése és 70/I. §-a alapján történő megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
IV.
Az indítványozó kérte, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg az R. egészét, mert a Ttv. 47. §-a (1) bekezdésének f) pontjában a Kormánynak adott felhatalmazás alkotmányellenes és e felhatalmazás alapján kibocsátott rendeletre is kihat az alapul szolgáló szabály alkotmányellenessége. Álláspontja szerint ezen a „származékos alkotmányellenességen” túlmenően az R. „önálló alkotmányossági fogyatékosságokban is szenved”. Az indítvány – az Alkotmány szabályaira hivatkozással – megjelöli, hogy az R.-nek melyek azok a rendelkezései, amelyeket alkotmányellenesnek tekint: az R. (módosított számozás szerinti) 3. §-a (1) és (4)–(6) bekezdését, valamint 5. §-ának (2) bekezdését, mert ezek a rendelkezések sértik az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdését, 8. §-ának (2) bekezdését, 9. §-ának (2) bekezdését, 35. §-ának (2) bekezdését és 70/A. §-ának (1) bekezdését.
Az indítvány nem megalapozott.
A)
Az indítványozó azért kérte, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg az R. egészét, mert álláspontja szerint a Ttv. 47. §-a (1) bekezdésének f) pontja – amely az R. kibocsátására vonatkozó felhatalmazást tartalmazza – alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság az előzőekben kifejtettek szerint nem találta alkotmányellenesnek a Ttv. 47. §-a (1) bekezdésének f) pontját. Az indítványozónak az R. egészének a felhatalmazás alkotmányellenességére alapított közjogi érvénytelenségre való hivatkozása alaptalan; ezért az R. egészének megsemmisítésére vonatkozó indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
B)
1. Az indítványozó az R. 3. §-ának (1) bekezdését ellentétesnek tartja az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdésével és ezzel összefüggésben 2. §-ának (1) bekezdésével, mert annak rendelkezése túlmegy a törvényben adott felhatalmazás keretein. A felhatalmazás túllépését az jelenti, hogy az R. 3. §-ának (1) bekezdése „lényegében előleg fizetésére kötelezi a biztosítót”, mert egyrészt nem a „befolyt” kifejezést használja, hanem a „befolyó” szót, másrészt, mert „a biztosító egyesületeket kiveszi a hozzájárulás negyedévi megfizetésének kötelezettsége alól”. Az indítványozó kifejti, hogy a biztosító „– az esedékes és a ténylegesen befolyt díjak különbsége alapján – előleget is fizet a hozzájárulás negyedévenkénti átutalásakor”.
Az indítványozó szerint az R. támadott szabálya ellentétben áll az Áht. 10. §-ának (3) bekezdésével is. A Ttv.-ben meghatározott hozzájárulás ugyanis adónak tekintendő, az Áht. hivatkozott szabálya pedig ebben a körben törvényi szabályozást ír elő számos kérdésre, így az előleg fizetésének előírására, valamint a fizetés alól való mentesítésre (a biztosító egyesületek tekintetében). A biztosító egyesületek tagdíjának a hozzájárulási körből való kivétele az indítványozó szerint sérti a verseny szabadságának az Alkotmány 9. §-a (2) bekezdésében kimondott elvét is, továbbá a diszkrimináció 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott tilalmát.
2. Az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdése szerint a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes. A tilalmat sértő rendelkezés ellentétben áll az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében kimondott jogállamiság elvével is.
A Ttv. 44. §-ának (1) bekezdése a meghatározott biztosítási ágazatokból befolyt díjak 1%-ának központi költségvetésbe történő befizetését rendelte el. Ez a szöveg kimondja, hogy az adót a díjak beérkezését követően kell megfizetni, csak az esedékesség időpontját nem jelöli meg pontosan.
A 47. § (1) bekezdésének f) pontja a befizetés és elszámolás rendjének, valamint a felhasználás és ellenőrzés módjának rendeletben történő meghatározására hatalmazta fel a Kormányt. Az R. 3. §-ának (1) bekezdése a meghatározott biztosítási ágazatokból befolyó biztosítási díjak 1%-ának befizetéséről szól. Ez a szöveg bár nem azonos szavakkal ismétli meg a Ttv. 44. §-a (1) bekezdésének szövegét, megállapítható, hogy nem tartalmaz érdemi változtatást a Ttv.-hez viszonyítva.
A Ttv. 44. §-ának (1) bekezdése szerint nem a biztosító számlájára beérkező valamennyi biztosítási díj 1%-ának a központi költségvetésbe történő befizetését írja elő, hanem tételesen meghatározza, hogy melyek azok a biztosítási ágazatok, amelyeknek biztosítási díjai alapján a hozzájárulás fizetési kötelezettsége fennáll. A biztosítónak tehát a díjaknak a biztosító számlájára való beérkezése után tisztáznia kell, milyen biztosítási ágazatokra vonatkozott a befizetés. Az R. 3. §-ának (1) bekezdése ezért nem azonnal a díj beérkezését követő napot jelöli meg a hozzájárulás fizetési kötelezettségének időpontjaként, hanem – a Ttv. 47. §-a (1) bekezdésének f) pontjában a befizetési rend szabályozására vonatkozó felhatalmazás alapján – lehetővé teszi a díjak biztosítási ágazatonként történő azonosítását. Az R. támadott szabálya nem előleg fizetését írja elő, hanem a Ttv.-ben megjelölt, a díjak beérkezését követő, a biztosítási ágazatok tisztázásához szükséges későbbi időpontot jelöl meg a kötelezettség teljesítésére. Az R. 3. §-a tehát nem előlegfizetést ír elő, nem tér el a Ttv.-ben meghatározott felhatalmazástól és nem ellentétes az Áht. 10. §-ának (3) bekezdésével sem.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/I. §-ával kapcsolatban – az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdését, de egyúttal a 2. §-ának (1) bekezdésében kimondott jogállamiság elvét is figyelembe véve – megállapította, hogy a közterhekhez való hozzájárulás, a fizetési kötelezettség alapvető szabályait törvényben kell megfogalmazni, de nem állapítható meg alkotmányellenesség akkor, ha részletszabályok kormányrendeletben jelennek meg (821/B/1990. AB határozat, ABH 1994, 481, 487.). Az R. támadott szabálya nem tér el a Ttv. szabályaitól és nem is tartalmaz a fizetési kötelezettségre vonatkozó alapvető kiegészítést. Ezért az Alkotmánybíróság az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdése és 2. §-ának (1) bekezdése alapján nem állapította meg az R. 3. §-a (1) bekezdésének az alkotmányellenességét, az indítványt elutasította.
C)
1. Az indítványozó szerint az R. 3. §-ának (1) bekezdése mentesíti a biztosító egyesületeket a tűzvédelmi hozzájárulás fizetése alól, és ez a rendelkezés – a Ttv.-től való eltérés és az Áht. 10. §-ának (3) bekezdésével fennálló ellentét miatt – sérti az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdését, az Alkotmány 9. §-ának a verseny szabadságát kimondó (2) bekezdését, valamint a diszkriminációt tiltó 70/A. §-ának (1) bekezdését.
2. A Ttv. 44. §-ának (1) bekezdése meghatározott biztosítási ágazatokból befolyó biztosítási díjak 1%-ában határozza meg a hozzájárulás fizetési kötelezettséget. Az R. 3. §-ának (1) bekezdése azt mondja ki, hogy be kell fizetni „a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdésében meghatározott biztosítási díjak – ide nem értve a biztosító egyesületek által beszedett tagdíj – 1%-ának megfelelő tűzvédelmi hozzájárulás összegét.” A Ttv. és az R. szövege között az a különbség, hogy az R. említést tesz a biztosítási egyesületek tagdíjáról.
A Bit. 10. §-ának (1) bekezdése szerint biztosító egyéb jogi formák mellett egyesületként működhet. A 19. § a biztosító egyesület jellemző vonásaként azt emeli ki, hogy olyan szervezet, amely kizárólag tagjai részére, nyereségérdekeltség nélkül nyújt meghatározott szolgáltatást a biztosítási feltételekben megállapított biztosítási események bekövetkezése esetén. A 10. § (2) bekezdésének c) pontja alapján a biztosító egyesületekre az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvényt kell alkalmazni. Ennek a hivatkozott törvénynek a 19. §-a az (1) bekezdésben kimondja, hogy a társadalmi szervezetek (és így az ezek körébe tartozó egyesületek) vagyona elsősorban a tagok által fizetett díjakból képződik. A biztosító egyesületnél a tagok tagdíjfizetése az egyesület sajátos jogi személy jellegéből származik, és a tagdíj természete eltér a Ttv. 44. §-ának (1) bekezdése alapján a biztosító szolgáltatásaiért fizetendő díjakétól.
Az R. 3. §-ának (1) bekezdése tehát csak a tagdíjaknak az egyesülettől különböző jogi formában működő biztosítóknak fizetendő biztosítási díjaktól eltérő természetét juttatja kifejezésre, nem mentességet állapít meg a biztosítási díjak alapján a központi költségvetés számára átutalandó tűzvédelmi hozzájárulás alól.
Tekintve, hogy az R. nem állapít meg a hozzájárulás fizetése alól való mentességet, nincs szó arról, hogy az R. ellentétben állna az Áht. 10. §-a (3) bekezdésének azzal a szabályával, amely szerint fizetési kötelezettség alól való mentességet csak törvény, illetve törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet állapíthat meg.
A fentiek szerint az R. támadott rendelkezésének nincs alkotmányjogi összefüggése az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésével, 9. §-ának (2) bekezdésével és 70/A. §-ának (1) bekezdésével. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
D)
1. Az indítványozó szerint sérti az Alkotmány 3. §-ának (2) bekezdését az R. 5. §-ának (2) bekezdés, mert e szabály ellentétes az Áht. 24. §-a (9) bekezdésének első mondatával (az indítványozó másik számot jelöl meg, de az indítvány benyújtása óta az Áht. többször módosult és az egyébként tartalmukban nem módosult rendelkezések számozása változott).
2. Az Áht. 24. §-a (9) bekezdésének első mondata 1992. óta változatlan szövegezéssel kimondja, hogy a fejezeti kezelésű előirányzatok kizárólag a költségvetési törvényben meghatározott célokra használhatók fel.
Az 1996-ban megalkotott Ttv. 44. §-ának (1) bekezdése előírta, hogy a biztosítók hozzájárulást kötelesek fizetni és ezeket a befizetéseket a központi költségvetésbe kell befizetni. A Ttv. azt is előírta továbbá, hogy a hozzájárulást milyen célra lehet felhasználni és az éves költségvetési törvények nem állapítottak meg a hozzájárulás felhasználására a Ttv.-től eltérő célokat. A Ttv. 47. §-a (1) bekezdésének f) pontja felhatalmazza a Kormányt, hogy rendeletben határozza meg a hozzájárulás felhasználásának módját. Az R. 5. §-a ennek a felhatalmazásnak az alapján keletkezett és tartalmilag a Ttv. 44. §-a (1) bekezdésének megismétlését jelenti.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az indítványozónak az R. 5. §-ának (2) bekezdésére vonatkozó, az Alkotmány 35. § (2) bekezdésére alapított kérelmét elutasította.
E)
1. Az indítványozó az R. 3. §-ának (6) bekezdését az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében meghatározott jogállam elvével ellentétesnek tartja. Az indítványozó kifejti, hogy a jogbiztonság azért szenved sérelmet, mert „legalább két olyan előírás is szükséges volna, amely sem a Ttv.ben, sem a Tvhr.-ben nem szerepel”. Hiányolja, hogy az R. nem határoz meg egyrészt adatszolgáltatási kötelezettséget, amelynek alapján meg lehetne állapítani a befizetési kötelezettség elmulasztását, másrészt a kötelezettség teljesítésének tényét és mértékét megállapító határozat hozatalának kötelezettségét. Ez a szabályozás „nem felel meg a jogállami jogbiztonság kritériumainak”.
Az indítványozó álláspontja szerint az R. támadott szabálya sérti az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdését is, mert az R. több tekintetben eltér az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseitől. A jogszabályi hierarchiával és így az Alkotmány hivatkozott szabályával is ellentétben áll, hogy az R. adóhatósággá nyilvánítja a Belügyminisztériumot, nem írja elő az adókról készítendő nyilvántartást, továbbá „olyan szabályt tartalmaz, amely az Áe. alkalmazását kizárja, ám az alkalmazhatatlan általános eljárási szabályok helyett sem a Ttv., sem a Tvhr. nem állapít meg más eljárási szabályokat”.
Az indítványozó nem indokolja külön az R. 3. §-a további támadott bekezdéseinek alkotmányellenességét, de tartalmilag összefüggő rendelkezésekről van szó és ez a megsemmisítési kérelem alapja.
2. A Ttv. 44. §-ának (1) bekezdése a biztosítók terhére olyan, a központi költségvetésbe történő befizetés kötelezettségét határozta meg, amelyre a Ttv. és az R. megalkotása idején az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvényt kellett alkalmazni. A jelenleg hatályos, az adózás rendjéről szóló 2003. XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 4. §-a (1) bekezdésének a) pontja a korábbi szabályozással megegyezően kimondja, hogy az Art. hatálya kiterjed a központi költségvetés javára teljesítendő befizetésekre is. Az Art. törvényjavaslatának a 4. §-hoz fűzött miniszteri indokolása kiemelte, hogy a törvény hatálya kiterjed az adó jellegű befizetésekre is, mert a befizetések rendje a közös szabályozást igényli. Az Art. 5. §-ának (1) bekezdése – a korábbi szabályozással megegyezően – előírja, hogy adóügyekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, kivéve, ha az adófizetési kötelezettséget megállapító törvény másként rendelkezik.
Az APEHtv. 2. §-ának (1) bekezdése szerint az APEH feladata – többek között – a központi költségvetés javára teljesítendő kötelező befizetések megállapítása, beszedése, nyilvántartása, végrehajtása, visszatérítése és ellenőrzése. Ugyanígy rendelkezett az APEH-re vonatkozóan a Ttv. megalkotásakor hatályos 55/1991. (IV. 11.) Korm. rendelet 2. §-ának (1) bekezdése. Az Art. 10. §-a (1) bekezdésének a) pontja kimondta, hogy az APEH adóhatóság. Az R. nem nyilvánította a Belügyminisztériumot adóhatósággá azzal, hogy megjelölte, milyen számú számlára kell átutalni a Ttv. szerint a központi költségvetésbe befizetendő tűzvédelmi hozzájárulást.
A Ttv. nem határoz meg eljárási szabályokat. Az Art. 5. §-ának (1) bekezdése alapján a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Az indítványozó által hiányolt szabályok megismétlése szükségtelen a Ttv.-ben.
Az elmondottak szerint az R. támadott szabályai nem állnak ellentétben az Art. rendelkezéseivel, és így nem sértik az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdését és 2. §-ának (1) bekezdését.
3. Az indítványozó a jogbiztonság követelményére is hivatkozik az R. 3. §-ának (6) bekezdésében található szabállyal szemben.
Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság demokratikus jogállam. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozat megállapította, hogy a demokratikus jogállamiság fontos eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogszabályoknak világos, a jogalkalmazás során felismerhető értelme legyen (ABH 1992, 135, 142.). A jogszabályoknak világosaknak, egyértelműeknek, hatásukat tekintve kiszámíthatóknak és a norma címzettjei számára előreláthatóknak kell lenniük [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 84.]. A jogbiztonság követelménye azonban nem jelenti azt, hogy a jogi szabályozásnak a legapróbb részletekre is ki kell terjednie, és nem hagyhat semmiféle mozgásteret a jogalkalmazó mérlegelésére (847/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 644, 645.). A jogszabály értelmezése nem vezethet szubjektív jogalkalmazói döntésre, de ha ez az eset nem áll fenn, az Alkotmánybíróságnak nem feladata a jogi norma célszerűségi, jogtechnikai szempontból történő minősítése (21/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 476, 478.).
Az R. 3. §-a a befizetések rendjét határozza meg. Az (1) bekezdés szerint a tűzvédelmi hozzájárulást negyedévenként, a negyedévet követő hónap 30. napjáig kötelesek a biztosítók az R.-ben megadott számú költségvetési alszámlára befizetni. A 3. § (4) bekezdése a hozzájárulások tárgyévi elszámolásának határidejeként a biztosító éves mérlegbeszámolójának elfogadását követő 30. napot jelöli meg. Ehhez kapcsolódik az R. 3. §-a (6) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint a költségvetési alszámlával rendelkező szerv végrehajtási eljárást kezdeményez, ha a befizetett tűzvédelmi hozzájárulás összege nem éri el a tárgyévi befizetési kötelezettség összegét és a biztosító befizetési kötelezettségének nem tesz eleget a negyedéves hozzájárulás befizetésére megszabott határidőben. A végrehajtást az alszámlával rendelkező attól az időponttól számított 15 napon belül kezdeményezi, amikor a befizetés hiánya tudomására jut. A rendszer működéséhez hozzátartozik azonban az R. 6. §-ának az a rendelkezése is, amely szerint az alszámlára befolyt összegekről az Áht. zárszámadásra vonatkozó szabályai szerint kell elszámolni. Ez a rendelkezés a befizetések ellenőrzését és ennek időpontját is meghatározza.
Mindennek alapján megállapítható, hogy az R. 3. §-ának (4)–(6) bekezdése nem ellentétes az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésével. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2006. június 12.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kovács Péter s. k., s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k., Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 3. pontjával.
Álláspontom szerint a tűzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történő befizetése és elszámolása rendjéről, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjáról szóló 180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 3. §-ának (1), illetve (4)–(6) bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna semmisítenie.
Az Alkotmánybíróságnak az R. 3. §-ában foglalt, a tűzvédelmi hozzájárulás megfizetésére vonatkozó rendelkezések alkotmányellenességét azon az alapon kellett volna megállapítania, hogy ezek a szabályok kizárólagos törvényhozási tárgykörbe tartoznak, s így kormányrendeleti szabályozásuk ellentétes az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével, illetve 35. § (2) bekezdésével.
A határozat Indokolásának III/A/2. pontja a tűzvédelmi hozzájárulás megfizetésére vonatkozó kötelezettséget az Alkotmány 70/I. § szerinti közteherviselési kötelezettség körébe sorolja. Ezzel összhangban a határozat Indokolásának IV/E/2. pontja vizsgálja azt, hogy a tűzvédelmi hozzájárulás megfizetésével kapcsolatosan kell-e az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényt (a továbbiakban: Art.) alkalmazni? A határozat Indokolásának utóbbi pontja kifejezetten nem ad választ erre a kérdésre. Megállapítja azonban, hogy a tűzvédelmi hozzájárulás megfizetésével kapcsolatos eljárási szabályok „megismétlése szükségtelen”, hiszen „az Art. 5. § (1) bekezdése alapján a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni”. Tehát a határozat szerint mind az Art., mind a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény rendelkezései alkalmazandóak a tűzvédelmi hozzájárulás megfizetésével kapcsolatban.
Amennyiben a határozat a fenti következtetésre jut, vagyis az Art. hatályát kiterjeszti a tűzvédelmi hozzájárulásra, akkor a vizsgált közteherviselési kötelezettséggel kapcsolatosan az Art. más rendelkezéseit is következetesen alkalmaznia kellene.
Az Art. 35. § (1) bekezdése és 37. § (1) bekezdése szerint az adót (közterheket) törvényben meghatározott esedékességkor kell megfizetni. Ezen túlmenően az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 10. § (3) bekezdése arról rendelkezik, hogy előlegfizetési kötelezettséget megállapítani „csak törvényben” lehet.
Az R. 3. § (1) bekezdése szerint a „biztosító minden negyedévet követő hónap 30. napjáig köteles befizetni” a tűzvédelmi hozzájárulás összegét. Az R. 3. § (4)–(6) bekezdése rögzíti továbbá, hogy a tárgyévi összegről utólag kell elszámolni. Megállapítható tehát, hogy az R. hivatkozott rendelkezése határozza meg a tűzvédelmi hozzájárulás megfizetésének esedékességét.
Ezen túlmenően az is egyértelműen levezethető az R. rendelkezéseiből, hogy a tűzvédelmi hozzájárulás tárgyévi összegének tényleges elszámolásához képest a negyedéves befizetések előlegnek minősülnek. Az Alkotmánybíróság nemrégiben hozott határozata is rámutatott arra, hogy amennyiben a költségvetési elszámolásra a tárgyévet követően kerül sor, akkor az ezt megelőző időszakra előírt fizetési kötelezettség előlegfizetésnek minősül, s ez „alkotmányjogi szempontból az adóelőleg jogi sorsát” osztja. (698/D/2000. AB határozat, ABK 2006. február, 148, 150.)
A jelen határozat Indokolásának IV/B/2. pontja a közterhek megfizetésével kapcsolatban arra a következtetésre jut, hogy a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Ttv.) szabályozása „csak az esedékesség időpontját nem jelöli meg pontosan”. Vagyis a határozat is azon az állásponton van, hogy a tűzvédelmi hozzájárulás megfizetésének esedékességét a törvény nem, hanem csak az R. 3. §-a állapította meg. Ezen túlmenően az sem kétséges, hogy a költségvetési elszámolást megelőző fizetési kötelezettséget, vagyis az előlegfizetési kötelezettséget sem a Ttv., hanem az R. 3. §-a határozta meg.
Nem értek egyet a határozat Indokolásának IV/B/2. pontjával, mely szerint az R. 3. §-ának e rendelkezései olyan „részletszabályok”, melyek kormányrendeletben is megjelenhetnek. Az Alkotmánybíróság 698/D/2000. AB határozata szerint sem tekinthető „pusztán elszámolási, adótechnikai jellegű (...) végrehajtó szabálynak”, ha a járulékfizetés időpontjai az esedékes elszámolást megelőzik. (ABK 2006. február, 148, 150–151.)
Az Art. és az Aht. fent hivatkozott §-ai szerint mind a közterhek megfizetésének esedékességére, mind az előlegfizetési kötelezettségre vonatkozó szabályozás a fizetési kötelezettséggel kapcsolatos alapvető szabálynak minősül, melyet csak törvényben lehet megállapítani. Ezért törvénysértő, hogy az R. 3. §-ába foglaltakat kormányrendeleti szinten, s nem törvényi szinten szabályozták. A törvénnyel ellentétes kormányrendelet az Alkotmány 35. § (2) bekezdését sérti. Ezen túlmenően az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével is ellentétes, hogy az Alkotmány 70/I. §-a szerinti közteherviselési kötelezettséggel kapcsolatos alapvető szabályokat nem törvényi, hanem kormányrendeleti szinten határozták meg. Erre tekintettel az Alkotmánybíróságnak az R. 3. §-a alkotmányellenességét meg kellett volna állapítania, s meg kellett volna semmisítenie.
Budapest, 2006. június 12.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás