PK BH 1998/590
PK BH 1998/590
1998.12.01.
Írásbeli magánvégrendelet érvényességének elbírálásánál a közreműködés és a korlátozott cselekvőképesség megítélése [Ptk. 13. § (1) bek., 623. § (2) bek., 632. §].
A keresetet elutasító jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, és az ítélet megváltoztatásával kereseti kérelme szerinti döntést kért. Álláspontja szerint a jogerős ítélet törvénysértő. Elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a végrendelet tartalmát az örökhagyó nem személyesen közölte a végrendelet elkészítőjével, így véleménye szerint a végrendelet tartalmát és az örökösnevezést is B. J.-né határozta meg. Ezt alátámasztja az is, hogy bár az örökhagyó korábban említette: az egyházra kívánja hagyni a hagyatékát, a végrendelet készítője az otthont nevezte meg örökösül. Vitatta egyébként, hogy az örökhagyó megértette volna: mit ír alá. Állította, hogy az örökhagyó nevének aláírására képtelen állapotban volt, ezt bizonyítják az aláírás alatt lévő jelek, amelyek alakjuk és formájuk miatt nem keresztek, hanem íráspróbálkozások nyomai. Végül érvelt azzal, hogy tévesen hívta fel a bíróság (és meg is sértette) a Ptk. 13. §-ának (1) bekezdésében foglalt jogszabályhelyet, „hiszen korlátozott cselekvőképes állapotban lehet valaki bírói ítélet nélkül is”. Az ítélet indokolása egyébként önmagával is ellentmondó, mert az orvos szakértői vélemény szerint az örökhagyó a végrendelkezéskor cselekvőképtelen állapotban nem volt, cselekvőképessége azonban korlátozott volt. Ehhez képest pedig azt kellett volna megállapítani, hogy az örökhagyó végrendelete érvénytelen, mert csak közvégrendeletet alkothatott volna.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult, a döntést mindenben helytállónak tartotta.
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
Az eljárt bíróságok helyesen állapították meg a tényállást, és helytálló az a jogi álláspontjuk is, hogy a felperes által hivatkozott okokból a végrendelet érvénytelensége nem áll fenn. A felülvizsgálati kérelemben foglaltakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az alábbiakat kívánja kiemelni.
A Ptk. 623. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott az az alapvető öröklési jogi elv, hogy végrendelkezni csak személyesen lehet, nem zárja ki, hogy az örökhagyó a végrendelete elkészítésére közvetítő útján kérjen fel más személyt, akár úgy, hogy írásbeli feljegyzése átadásával bízza meg a közvetítőt, akár úgy, hogy szóban elmondja a végakaratát, amit a közvetítő tolmácsol a végrendelet elkészítőjének. A mással íratott végrendelet érvényességét - amint arra az elsőfokú bíróság helyesen utalt is - a törvény nem köti olyan feltételhez, hogy annak a tartalmát az örökhagyó a végrendelet elkészítőjének élőszóval elmondja. Az írásbeli magánvégrendeletet személyes végintézkedéssé nem az örökhagyó szóbeli nyilatkozata, hanem az teszi, hogy a végrendeletet az örökhagyó két tanú együttes jelenlétében saját aláírásával a saját végakaratának ismeri el.
A végrendelet érvényessége szempontjából a „közvetítő” személynek csak a Ptk. 632. §-a szerinti esetben van jelentősége: vagyis ha az örökhagyó a közvetítőt is részesíteni kívánja a hagyatékából. Az adott esetben az örökhagyó a már több ízben más személyek előtt is kifejezésre juttatott végakarata elkészíttetésére H. J.-t kérte fel, akit juttatásban nem részesített; így személyével kapcsolatban a Ptk. 632. §-ának alkalmazása szóba sem jöhet. Az alperes fenntartásában lévő szeretetotthon két alkalmazottjának a végrendelet elkészítésével, illetőleg tanúkénti aláírásával kapcsolatos tevékenysége értékelését illetően pedig a jogerős ítéletben kifejtett álláspont mindenben helytálló.
Téves a felperesnek a korlátozott cselekvőképességgel kapcsolatos álláspontja is. A Ptk. 13. §-ának (1) bekezdése értelmében - a korlátozott cselekvőképességnek a Ptk. 12. §-ában meghatározott esete mellett - korlátozottan cselekvőképes az a nagykorú is, akit a bíróság ilyen hatállyal gondnokság alá helyezett. Ebből a rendelkezésből következik - amint azt a Legfelsőbb Bíróság már több eseti döntésében kifejtette -, hogy nagykorú személy cselekvőképességének korlátozása csak jogerős bírói ítélet alapján történhet. A korlátozott cselekvőképesség tehát nagykorú személy esetében valójában jogi kategória, a nagykorú személy belátási képességének csökkenése - vagyis a nagykorú személy ilyen állapota - egymagában a jogi következmények alkalmazásához nem elegendő. Szükséges az is, hogy a nagykorú személyt valamely - a belátási képességét a jogszabályban megkívánt mértékben befolyásoló - okból a bíróság jogerős ítélettel cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezze. Mindaddig tehát, amíg valamely nagykorú személyt a bíróság jogerős ítélettel cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá nem helyezett, az polgári jogi szempontból korlátozottan cselekvőképesnek nem tekinthető, és a korlátozott cselekvőképességhez fűzött jogkövetkezmények vele szemben nem alkalmazhatók. Ebből következik, hogy nincs jelentősége annak a ténynek: a végrendelkezéskor az örökhagyó belátási képessége - a cselekvőképtelenséget el nem érő mértékben - bármely fokban csökkent volt-e vagy sem.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése értelmében hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. V. 22.869/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás