GK BH 1998/600
GK BH 1998/600
1998.12.01.
Munkahelyteremtő beruházáshoz nyújtott állami támogatás visszakövetelése esetén a polgári jogi szabályok alkalmazása [Ptk. 198. § (1) bek., 200. § (1) bek.; 1992. évi XXXVIII. tv. 125. § (1) bek.; 1992. évi LXXXIII. tv. 71. § e) pont, 73. § (2) bek.; 97/1992. (VI. 16.) Korm. r. 7. §; 169/1993. (XII. 3.) Korm. r.].
A felperes jogosultként fizetési meghagyás kibocsátását kérte, amelyben 1 198 000 Ft és ennek 1993. július 21, napjától a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres szorzatának megfelelő késedelmi kamat megfizetése iránt támasztott követelést. Ezt az igényét arra alapozta, hogy az alperes a területfejlesztési alapból nyújtott, majd részben visszavont állami támogatást a felszólítás ellenére sem fizette vissza. A kötelezett ellentmondása folytán perré alakult eljárásban az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint rajta kívül álló okból nem teljesíthette a szerződésben vállalt kötelezettségét.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, és egyben kötelezte arra, hogy 15 nap alatt fizessen meg az alperesnek 40 000 Ft perköltséget. Megállapította, hogy a feljegyzett 71 880 Ft eljárási illetéket az állam viseli. Az elsőfokú bíróság ítéletében tényként állapította meg az alábbiakat: A felperesi jogelőd, az Állami Fejlesztési Intézet, valamint az alperes 1993. május 19. napján ún. „munkahelyteremtő” támogatásra szolgáló szerződést kötöttek. Az alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy a B.-a létesítendő vendéglátó-ipari egységének a felépítéséhez nyújtandó 3 198 000 Ft vissza nem térítendő támogatás ellenében 1993. augusztus hó 1. napjától legalább öt éven keresztül 16 főfoglalkoztatású dolgozót alkalmaz. A szerződést 1993. november 12. napján a felek akként módosították, hogy a foglalkoztatási kötelezettség kezdetét 1994. január 1. napjában határozták meg. A szerződésben a felek rögzítették azt is, hogy a 97/1992. (VI. 16.) Korm. rendelet előírásai szerint jártak el. A 9. pontban pedig arról rendelkeztek, hogy amennyiben az alperes a szerződésben vállalt kötelezettségének nem tesz eleget, a támogatás igénybe vett összegének arányos részét, súlyos szerződésszegés esetén a támogatás igénybe vett teljes összegét köteles visszafizetni
A felperesi jogelőd 1994. március hó 10. napján az alperesnél ellenőrzést tartott, amely alkalommal megállapította, hogy az alperes a szerződésben vállalt 16 fő dolgozó helyett 1994. január hónapban ténylegesen 11 főt, míg az ellenőrzés napján csak 10 főt foglalkoztatott. Az illetékes tárcaközi bizottság 1994. július 26-i ülésén hozott határozatával az alperes részére biztosított támogatásból 1 198 000 Ft-ot visszavont, figyelemmel a foglalkoztatás 63%-os teljesítésére. Az elsőfokú bíróság e tényállást a 97/1992. (VI. 16.) Korm. rendelet 7. §-a (1) bekezdésének b) pontjával vetette össze, s ebből arra a következtetésre jutott, hogy a jogszabály rendelkezése szerint csupán a beruházás befejezésétől számított hat hónapon belül kellett volna a foglalkoztatás bővítését elérni. Ez az ellenőrzés időpontjához képest még nem telt el, ezért arra a jogkövetkeztetésre jutott, hogy az alperes részéről szerződésszegés nem történt. Utalt arra, hogy az arányos foglalkoztatás megállapításához - a módosított Pp. 164. §-ának (2) bekezdése szerint - hivatalból nem rendelhetett el bizonyítást.
A felperes az elsőtokú ítélet ellen fellebbezett, kérte annak megváltoztatásával a keresete szerinti határozat hozatalát. A fellebbezésében utalt arra: az alperes maga is elismerte, hogy az ellenőrzés időpontjában, a foglalkoztatási kötelezettséget követő 3 hónap elteltével sem teljesítette a vállalását. Hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság az alkalmazott jogszabályt helytelenül értelmezte, mivel a vállalt foglalkoztatással kapcsolatban nincs jogszabályi kedvezmény vagy felmentés a szerződésben foglalt kötelezettségek elmulasztása esetére. Ellentmondásosnak vélte, hogy az elsőfokú bíróság a felperes terhére rótta a foglalkoztatás elmulasztásának bizonyítását, holott azt az alperes sem vitatta. Egyértelműnek állította, hogy a perbeli ügyben nem létszámbővítésről, hanem az eredeti létszám foglalkoztatásáról van szó. Hangsúlyozta, hogy az alperes saját kockázatára vállalta a szerződésben meghatározott létszám foglalkoztatását, ezért a külső okra való hivatkozása irreleváns. Rámutatott arra, hogy az alperes a követelés összegszerűségét nem vitatta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Indokolásában arra hivatkozott, hogy a támogatás és szerződés a 97/1992. (VI. 16.) Korm. rendeletre hivatkozással 1993. május 19-én jött létre, amely időpontban a hivatkozott kormányrendeletet az 1992. évi LXXXIII. tv. 71. §-ának e) pontja már hatályon kívül helyezte, és a területfejlesztési alap felhasználásának részletes szabályairól a 169/1993. (XII. 3.) Korm. rendelet lépett hatályba. Utalt a Ptk. 200. §-ának (1) bekezdésében, valamint a felek által aláírt támogatási szerződésben foglaltakra. Mindezekről arra következtetett, hogy a 97/1992 (VI. 16) Korm. rendelet 7. §-a szerinti munkahelyteremtő beruházás esetén a beruházásnak a támogatás elnyeréséről számított két éven belül kell megvalósulnia, a foglalkoztatás tervezett bővítését pedig a beruházás befejezésétől számított hat hónapon belül kell elérni. A támogatással létrehozott beruházásnál a vállalt foglalkoztatási létszámot az üzembe helyezéstől számított öt évig kell foglalkoztatni, és a támogatandó vállalkozás életképességét üzleti tervvel kell alátámasztani. Hivatkozott a másodfokú bíróság e kormányrendelet 8. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra is, amelynek értelmében szerződésszegésnek minősül és a támogatás arányos - késedelmi kamattal növelt - összegének visszavonásával jár, ha a beruházás során a foglalkoztatási kötelezettség vagy a jóváhagyott célkitűzés csak részben valósul meg. Az általa felhívott jogszabályhelyek alkalmazásával indokoltnak találta az elsőfokú bíróság azon álláspontját, hogy a beruházás 1993. december 31-i megvalósítási időpontjához képest az 1994. március 9-i helyszíni ellenőrzéskor az alperes terhére szerződésszegés nem volt megállapítható, mivel ekkor a beruházás befejezésétől számított hat hónapos időtartam még nem telt el. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás és a felhívott jogszabályok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgálat időpontja idő előtti volt. Ezen indokolásbeli kiegészítéssel - a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján - az elsőfokú bíróság ítéletér helybenhagyta.
A felperes a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelemmel élt, amelynek eredményéhez képest elsődlegesen a jogerős határozat megváltoztatásával a keresete szerinti marasztalást, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. Állította, hogy az első- és a másodfokú bíróságok által megállapított tényállás iratellenes, okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó. Hivatkozása szerint mindkét ítélet indokolásában megállapította azt: az alperes sem vitatta, hogy a hat hónapos - a fent hivatkozott jogszabályban írt - létszámfeltöltési határidőben, de azt követően sem tudta maradéktalanul teljesíteni a támogatási szerződésben vállalt foglalkoztatási kötelezettségét. Utalt az alperes részéről írt és az általa F/2., F/3. alatt csatolt levelekre, valamint az F/4. alatti kimutatásra, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy 1994 első hat hónapjában az alperes által foglalkoztatott dolgozók átlagos létszáma 10, 16 fő volt. Arra is rámutatott, hogy az alperes ezen kimutatása szerint 1994. február hónapban 11 főt foglalkoztatott, amely létszám nem egyezik meg az alperes által is aláírt jegyzőkönyvben foglalt létszámmal. Mindezekre tekintettel jogszabálysértőnek találta az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt helybenhagyó másodfokú ítéletet. A jogerős ítéletet azért is jogszabálysértőnek állította, mert az eljárt bíróságok az ellenőrzés időpontjában hatályban volt 169/1993. (XII. 3.) Korm. rendelet 9. §-át figyelmen kívül hagyták. Állította, hogy szerződésszegésnek minősül, és a támogatás - késedelmi kamattal növelt arányos része - összegének visszavonásával jár, ha a beruházás során a jóváhagyott célkitűzés csak részben valósul meg. Kiemelte, hogy a támogatási szerződésből foglaltakból kell kiindulni. A felperes mindezekre tekintettel állította, hogy a felülvizsgálni kért bírósági ítélet mind anyagi, mind eljárási jogszabályt sért.
Az alperes írásbeli ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását indítványozta, mert a felperes érvelését nem tartotta helytállónak. Kifogásolta, hogy a felperes a 97/1992. (VI. 16.) Korm. rendelet alapján kívánt eljárni. Hangsúlyozta, hogy a tárcaközi bizottság döntése az államigazgatási mechanizmus belső döntési rendszerének része, a szerződésre tehát nem ez, hanem a megkötésének időpontjában hatályban volt jogszabályok az irányadók. Kiemelte, hogy 1993. május hónapjában a korábbi jogszabályok alapján létrehozott alapok már nem működtek, a támogatás folyósítása csak az 1992. évi LXXXIII. tv. szerint történhetett, amelynek 73. § (2) bekezdése módosította az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 125. §-ának (1) bekezdését, s ezzel megszűnt a korábbi alapok működése. Utalt az 1992. évi LXXXIII. tv. 56. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra, amely szerint szerződésszegés esetén a polgári jogi szabályok szerint kell eljárni. Megítélése szerint az eljárt bíróságoknak vizsgálnia kellett volna, hogy a szerződésszegés felróható-e az alperesnek, vagy az rajta kívülálló okból következett be. Állította, a felperes nem bizonyította, hogy kára keletkezett, és hangsúlyozta, hogy a szerződés a kívánt célt elérte. Álláspontja szerint a szerződést 84%-ban teljesítette, ezért a felperesi követelés összegszerűen sem pontos. Álláspontja szerint a beruházás teljesítése a szerződés 50%-os megvalósítását jelentette, míg a 10 fő alkalmazása a szerződés további 34%-os teljesítését jelenti.
A jogerős ítélet jogszabálysértő.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre hivatkozva lehet kérni.
A Ptk. 198. §-ának (1) bekezdése alapján a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A felek által megkötött szerződés egyértelműen és félreérthetetlenül tartalmazza az alperesnek azt a kötelezettségvállalását, hogy 1994. január 1-jétől tartósan, legalább 5 éven keresztül 16 főfoglalkoztatású dolgozót alkalmaz. A támogatási szerződés 1. sz. módosítása a Ptk. felhívott rendelkezése alapján köti az alperest, függetlenül attól, hogy a szerződésben megjelölt, a jogviszonyra vonatkozó jogszabály ekkor hatályban volt-e még vagy sem. A Ptk. 200. §-ának (1) bekezdéséből ugyanis következik, hogy a felek a szerződés tartalmát szabadon állapíthatják meg. Semmi akadálya nincs annak, hogy a felek akár egy korábban hatályban volt jogszabály alapján szabályozzák jogviszonyukat, kivéve ha ez külön jogszabályba ütközne. Ilyen a jelen esetben nem állt fenn. Ennélfogva jogszabályt sértett a jogerős ítéletet hozó másodfokú bíróság, amikor az elsőfokú bíróság által feltárt - lényegében helyes - tényállás alapján nem észlelte az elsőfokú bíróság jogszabálysértő álláspontját, és ezt az ítéletet helybenhagyta.
A leírtakból okszerűen következik, hogy a felperes által kidolgozott és metodikájában is helyes felperesi kereset minden tekintetben, így összegszerűségében is alapos. Ezzel szemben az alperesi védekezés irreleváns. Alapvetően téves álláspont, hogy a „felperest nem érte kár”. A perbeli esetben a felperes nem kárigényt érvényesített, hanem a munkanélküliség csökkentésére fordítandó állami támogatás azon részét igényelte vissza, amelyre az alperes a szerződés szerint nem vált jogosulttá. A szerződés teljesítésének természetes előfeltétele volt a beruházás megvalósulása. Ezt azonban önmagában még részben sem lehet a szerződés teljesítésének elfogadni. Az alperes álláspontjának elfogadása esetén ugyanis bármiféle foglalkoztatási kötelezettségvállalás és teljesítés nélkül is megillethetné a beruházót az állami támogatás. Ez pedig összeegyeztethetetlen a perbeli szerződés céljával és annak tartalmával.
Kiemelésre szorul, hogy az alperes az 1994. március 29-i jegyzőkönyv aláírásakor a jegyzőkönyv ténymegállapításaival szemben észrevételt nem tett. Az utóbb felhozott foglalkoztatási problémák nem szolgálhattak kimentési okként, mivel az alperes saját üzleti kockázatának körébe tartozik, hogy a vállalását miként tudja teljesíteni (pl. munkaközvetítés szélesebb körével stb.).
A Legfelsőbb Bíróság a fentiek miatt, a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján, a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet pedig megváltoztatva az alperest a kereset szerint marasztalta, egyben az alperest kötelezte az eljárással felmerült perköltségek fizetésére. (Legf. Bír. Gfv. IV. 31.180/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás