BK BH 1998/64
BK BH 1998/64
1998.02.01.
I. Ha az elkövető az élettársa testi épsége ellen intézett jogtalan támadást az ijedtsége és menthető felindultsága folytán az arányosság követelményét megsértve hárítja el: indokolt lehet az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztése [Btk. 29. § (3) bek., 89. § (2) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].
II. Az aránytalanul nagy bűnügyi költség egy részének a megfizetése alól a vádlott kivételesen akkor mentesíthető, ha az az általa elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyához képest mutatkozik aránytalannak [Be. 217. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság az 1996. október 14-én meghozott ítéletével az I. r. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, és ennek a végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A II. r. és a III. r. vádlottakkal szemben az ítélet első fokon jogerőre emelkedett. A megállapított tényállás lényege a következő. Az I. r. vádlott élettársa, H. M. 1995. július 7-én este a házának kapujánál szóváltásba keveredett a K. testvérekkel, a II. és III. r. vádlottakkal. Ennek során a K. testvérek bementek az udvarra, és rátámadtak az I. r. vádlott élettársára, H. M.-re, akinek egy ütésétől a II. r. vádlott a földre esett, de aztán a III. r. vádlott ütéseitől a földre került H. M. is. Ekkor lépett ki a házból az I. r. vádlott, és látta, amikor a III. r. vádlott belerúgott az élettársába. H. M. - aki a tettlegesség során orrcsonttörést szenvedett - feltápászkodott, összekapaszkodott az időközben felállt II. r. vádlottal, és odakiáltott az élettársának, hogy hozza ki a kést.
Az I. r. vádlott kihozott a konyhából egy nagyméretű konyhakést, a dulakodókhoz lépett, a kés élével többször a II. r. vádlott fejére ütött, majd közepes erővel hasba szúrta, és őt a kés élével a hátán megsebezte. A II. r. vádlott rövid időn belül a kórházba került; a közvetlenül életveszélyes hasszúrás négy-hat hét alatt gyógyult.
Az ítélet ellen az I. r. vádlott enyhítésért, a védő enyhítés és intézkedés alkalmazása végett, valamint a bűnügyi költség csökkentéséért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az ítélet helybenhagyását indítványozta.
I. A megalapozott, ezért irányadó tényállás alapján az I. r. vádlott bűnösségének a megállapítása és a cselekmény minősítése törvényes, helytálló azonban a védőnek az az álláspontja, hogy az ítélet indokolása részben téves.
Az ítélet szerint, amikor az I. r. vádlott a késsel kiment az udvarra, azt látta, hogy az élettársa és a nála jóval gyengébb fizikumú II. r. vádlott egymás ruházatát fogva rángatják egymást, a III. r. vádlott pedig nem hogy nem támadta H. M.-et, hanem igyekezett a bátyját eltávolítani onnan, húzta volna az utca felé. Ebben a helyzetben az I. r. vádlottnak nem kellett attól tartania, hogy az élettársát olyan súlyos támadás éri, amit neki a nagyméretű konyhakéssel közbeavatkozva kell elhárítani, ezért nem lehet a jogos védelmi helyzetet a javára megállapítani.
A tényállás szerint azonban mindennek az volt az előzménye, hogy a K. testvérek jogtalanul behatoltak az I. r. vádlott és az élettársa udvarába, rátámadtak az I. r. vádlott élettársára, aki a támadás következtében orrcsonttörést szenvedett, a földre került, és ott rúgás is érte. H. M. jogos védelmi helyzete nem szűnt meg azáltal, hogy a földről felállt, és az egyik támadó felhagyott a támadással, mivel a másik támadó nekiugrott, és a ruhájánál fogva rángatta. Az I. r. vádlott ebben a helyzetben okozta a sérüléseket a jogos védelmi helyzetben levő élettársa védelmében, vagyis maga is objektíve jogos védelmi helyzetben cselekedett.
A bíróság által hivatkozott körülmények, a támadás intenzitásának a csökkenése nem azt jelenti, hogy semmiféle elhárító magatartásra nem volt már szükség, hanem csak azt, hogy az elhárításnak az I. r. vádlott által alkalmazott mértéke nem volt szükséges, vagyis az I. r. vádlott az elhárítás szükséges mértékét túllépte.
Ilyen helyzetben a Btk. 29. §-ának (2) és (3) bekezdése értelmében azt kell vizsgálni, hogy az I. r. vádlott az elhárítás szükséges mértékét felismerve, azt szándékosan lépte-e túl, avagy azért, mert az ijedtsége vagy a menthető felindulása kizárta vagy korlátozta a szükséges mérték felismerésében. Az I. r. vádlott látta, hogy az élettársát a saját udvarukon ketten támadják, az élettársa fején vérző sérülés van, a földön fekszik, és az egyik támadója megrúgja. Ez önmagában elegendő ok volt arra, hogy - az egyébként rokkant nőben - az I. r. vádlottban ijedtség és erős felindulás keletkezzék. Az a tény pedig, hogy az I. r. vádlott a késsel előbb határozatlan ütéseket végzett, vagyis az eszközt nem a közismert módon, hanem a céljához képest ésszerűtlenül használta, éppen a zavarodottságára utal, és azt bizonyítja, hogy az I. r. vádlottnak nemcsak oka volt az ijedtségre és felindulásra, hanem ez az állapot nála ténylegesen fennállott.
Tekintettel arra, hogy az elhárítás aránytalansága viszonylag jelentős volt, és hogy az I. r. vádlott magatartásában sem ismerhetők fel a felismerési képesség kizártságára utaló jegyek, az állapítható meg, hogy az I. r. vádlottat az ijedtség és a menthető felindulás csupán korlátozta az elhárítás szükséges mértékének a felismerésében, ezért a Btk. 29. §-ának (3) bekezdését kell alkalmazni, amely rendelkezés a büntetés korlátlan enyhítését teszi lehetővé.
A cselekmény jogi értékelésének a fenti megváltozása kihat a büntetését befolyásoló körülmények megállapítására is.
Súlyosító körülmény nincs. Minthogy az eszköz megválasztását elsődlegesen nem belső akaratelhatározás, hanem az I. r. vádlottól független kényszerítő jellegű külső körülmény váltotta ki, ezért az erőszakos cselekmények elszaporodottságát, valamint az eszköz különös veszélyességét nem lehet súlyosító körülményként értékelni. Ugyancsak nem súlyosító, hogy az I. r. vádlott ital hatása alatt állt, mivel az enyhe fokú alkoholos befolyásoltságának a cselekmény elkövetésében kimutatható szerepe nem volt. Mivel az I. r. vádlott cselekményét a Btk. 29. §-ának (3) bekezdése alapján kell elbírálni, a sértett közrehatása nem külön enyhítő körülmény, ilyenként csak az I. r. vádlott büntetlen előélete és a rokkantsága értékelhető.
Az I. r. vádlott által okozott sérülés rendkívüli súlyossága miatt a cselekmény tárgyi súlya jelentős, az elhárító magatartás aránytalansága objektíve is ilyen mértékű, ezért a kiszabott büntetés annak ellenére nem eltúlzott, hogy a büntetést befolyásoló körülmények az I. r. vádlott javára változtak meg, ezért a büntetés enyhítésére indok nincs.
II. A védő a bűnügyi költségnek a Be. 217. §-ának (3) bekezdése alapján való mérséklését is indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyben felmerült 24 410 forint bűnügyi költség a bűncselekmény súlyához képest aránytalanul eltúlzottnak nem tekinthető, ezért a kivételes mérséklés előfeltétele hiányzik.
Az ítélet egyéb rendelkezései is törvényesek, ezért az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 2180/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás