Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

PK BH 1998/82

PK BH 1998/82

1998.02.01.
1991. november 17-én két ismeretlen, álarcot viselő személy K. J. és felesége, K.-né P. A. sérelmére emberölés bűntettének és rablás bűntettének kísérletét követte el. K. J. sértett 1992 januárjában a nyomozást folytató rendőröknek bejelentette, hogy az általa a Sz. községben lévő „Csali” vendéglőből ismert, 1970-ben született E. Zs. felperes és U. Sz. Z. személyében felismerte az elkövetőket. A felperest 1992. január 14-én kívánták a nyomozók a rendőrségre bekísérni. Miután a bűntett elkövetői lőfegyvert is használtak, kora reggel, 5 óra 30 perckor négy nyomozó és két egyenruhás rendőr jelent meg a felperes és anyja lakásának ajtaja előtt. A csengetést és a kopogást a felperes anyja hallotta ugyan, de nem nyitott ajtót, hanem felébresztette a felperest, aki az előszobából megkérdezte, hogy ki kíván bejönni. Az egyik nyomozó vele is közölte, hogy a rendőrség, és a törvény nevében felszólította az ajtó kinyitására. A felperes erre visszament a szobába, magához vette a gázsprayt, majd a bejárati ajtót résnyire kinyitva, a gázspayvel kinyúlt és a rendőröket lefújta. A rendőrök ezután erőszakkal behatoltak a lakásba, és a felperest a rendőrségre vitték. 1992. január 15-ig bűnügyi őrizetben, 1992. január 16-tól 1993. július 28-ig pedig előzetes letartóztatásban volt. A bűncselekmény elkövetését mindvégig tagadta. A sértettek ugyanakkor állították, hogy a felperes és U. Sz. Z. voltak az elkövetők, mert felismerték őket.
A megyei bíróság az 1993. december 8-án hozott ítéletével bizonyítatlanság miatt U. Sz. Z.-vel együtt felmentette a felperest az ellene 1 rb. aljas indokból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és 1 rb. jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól. Ugyanakkor bűnösnek mondotta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amelyet a felperes által őrizetben, illetve előzetes fogva tartásban töltött idő beszámításával végrehajtottnak tekintett. A Legfelsőbb Bíróság ezt az ítéletet az 1994. november 11-én hozott végzésével helybenhagyta, az ítélet felmentő rendelkezéseinek jogcímét azonban megváltoztatva, a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján azt állapította meg, hogy a vádlottak a felmentéssel érintett bűncselekményeket nem követték el.
A felperes az 1994. december 23-án benyújtott kérelmében kártalanítás címén 5 579 432 forint megállapítását kérte. Munkabérkiesésként 360 000, csomagok küldésének költségeként 78 541, ügyvédi költségként 105 000, iratmásolás díjaként 3200, jegyzőkönyvmásolat illetékeként 3600, látogatási költségek címén 29 094, nem vagyoni kárként pedig 5 000 000 forintot számított fel. Nem vagyoni kárpótlásra azért tartott igényt, mert a szabadságelvonás törvénytelen volt, és a büntetőeljárás során a különböző napilapok a teljes neve feltüntetésével kegyetlen bűntett elkövetőjeként írtak róla, ami a felmentő ítélet ellenére is maradandó megbélyegzést eredményezett.
A magyar állam alperes képviselője a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes a rendőrök megtámadásával okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék. Véleménye szerint a bűnügyi őrizet és az előzetes letartóztatás, valamint annak fenntartása a vonatkozó jogszabályok megtartásával történt, a felperes a fellebbezési lehetőségeket is kimeríthette, éppen ezért nem hivatkozhat személyiségi jogainak a megsértésére. A sajtó esetleges jogsértéseiért pedig az alperes nem felelős. Vitatta a követelés összegszerűségét is.
Az elsőfokú bíróság az alperest 3 250 000 forint, ennek 1992. január 14-től számított kamata és 150 000 forint perköltség megfizetésére kötelezte. Az ezt meghaladó kereseti kérelmet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a Be. 383. §-ának (1) bekezdéséből és a 384/A. §-ából következően - figyelemmel az Alkotmánybíróság 23/1995. (IV. 5.) AB határozatában foglaltakra - az adott esetben a felperes igényét a Ptk. 339. §-a, 344. §-ának (1) bekezdése, 349. §-ának (1) és (3) bekezdése, továbbá 355. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján kellett elbírálni. A Be. 383. §-a (3) bekezdésének b) pontja nem volt alkalmazható, mert nem a rendőrök sérelmére elkövetett bűntette, hanem K. J. sértett névre szóló bejelentése miatt terelődött a bűncselekmények gyanúja a felperesre. Miután a felperest a bíróság 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, ennek az időszaknak a leszámításával, arányosan határozta meg - mérlegeléssel - 250 000 forintban a felperesnek járó vagyoni kárpótlást. A felperes által felszámított összegeket az elsőfokú bíróság - a munkabérkiesés kivételével - elfogadta. A felperes korábbi alkalmi munkavégzéseire és próbaidős foglalkoztatására figyelemmel csak havi 10 000 forintos jövedelmet vett alapul. Az egyévi „indokolatlan” szabadságelvonás fejében 3 000 000 forint nem vagyoni kárpótlást állapított meg az elsőfokú bíróság. Az indokolás szerint a nagy nyilvánosságot kapott ügy - a felmentő ítélet ellenére is - még hosszú ideig terhet jelent az előzőleg büntetlen előéletű, fiatal korban lévő felperes számára.
Az ítélet elleni fellebbezésében az alperes elsődlegesen annak megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás elrendelését kérte. Fenntartotta azt az álláspontját, amely szerint a rendőrökkel szembeni támadásával a felperes maga is hozzájárult ahhoz, hogy a bűncselekmény elkövetésének gyanúja reá terelődjön. A nem vagyoni kártalanítás mellőzését kérte, mert a felperes a hivatkozáson túl semmivel sem bizonyította ilyen jellegű hátrány elszenvedését. Az önálló jogi felelősséggel tartozó sajtószervek jogsértéseiért az alperes nem tartozik helytállni. Vagyoni károsodását és annak mértékét sem bizonyította elfogadhatóan a felperes. Sérelmezte a perköltség megállapítását is.
Az alperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
A fellebbezés részben megalapozott.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, helytállóan jutott arra a következtetésre is, hogy a felperes jogosult a kártalanításra. A kártalanítás mértékét érintően azonban csak részben tekinthető helyesnek, megalapozottnak az elsőfokú bíróság döntése és annak indokolása.
A Be. 383. §-a (1) bekezdésének II/a. pontja szerint kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért, ha a bíróság a terheltet felmentette. A Be. 384. §-ának (1) bekezdéséből egyértelműen következik, hogy csak a terhelt követelhet kártalanítást, amelyet az állam köteles megfizetni [Be. 385/A. § (1) bek.]. A Be. 384/A. §-a arról rendelkezik, hogy a kártalanítás módjára és mértékére a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
A törvényi rendelkezések alapján tehát a felperes, aki előzetes letartóztatásban volt, és a bíróság terheltként felmentette, az alperestől nem kártérítést, hanem kártalanítást igényelhet, amely független attól, hogy a büntetőeljárást lefolytató szervek jogellenes és felróható magatartást tanúsítottak-e vagy sem. Ugyanakkor a felperes kártalanítás jogcímén az alperestől csak a saját, az előzetes letartóztatása miatti vagyoni és nem vagyoni kárát követelheti [Ptk. 355. § (1) bek.]. Az ezt meghaladó, esetleg engedményezéssel megszerzett kárigényét a felperes az eljárást lefolytató szervekkel szemben - amennyiben ennek előfeltételei fennállanak - a Ptk. 349. §-a alapján érvényesítheti.
A Be. 383. §-a (3) bekezdésének b) pontja szerint - egyebek mellett - nincs helye kártalanításnak, ha a terhelt neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bűncselekmény gyanúja reá terelődjék. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor úgy ítélte meg, hogy a bűncselekmény gyanúja az adott esetben nem a rendőrökkel szembeni, bűncselekményt is megvalósító szembeszegülése, hanem a sértettek vallomása miatt terelődött a felperesre. Az előzetes letartóztatást elrendelő és fenntartó végzések sem hivatkoznak a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének alapos gyanújára. Az elsőfokú bíróság helyesen döntött abban is, hogy a kártalanítás szempontjából az előzetes letartóztatásban töltött 18 és fél hónapot a felperesre jogerősen kiszabott 6 hónapi börtönbüntetéssel lecsökkentette.
Az elsőfokú bíróság elmaradt vagyoni előnyként mérlegeléssel havi 10 000 forintos jövedelmet vett figyelembe a felperes javára. Egyébként ezt az összeget a felek nem is támadták. A 12 és fél hónapra a felperest ezen a címen így 125 000 forint illeti meg. Az előzetes letartóztatással összefüggő, a tárgyalási szakasz egy részét is magában foglaló védői tevékenység ellenértékeként - a Pp. 206. §-ának (3) bekezdése szerinti mérlegeléssel - a Legfelsőbb Bíróság - a készkiadásokkal együtt - 100 000 forint ügyvédi költség megállapítását tartotta indokoltnak. A peradatok szerint a csomagok küldésével felmerült kiadások nem a felperesnél merültek fel, ezért e költségek megtérítését kártalanítás jogcímén nem követelheti. Erre akkor sem lenne lehetőség, ha harmadik személy a csomagokat az ő kérésére küldte volna. Ebben az esetben az ezzel felmerült kiadásokat a felperesnek a javára megállapított jövedelemveszteségből kellene fedeznie.
Megalapozottan hivatkozott az alperes arra, hogy a felperes nem bizonyította jó hírnevének elvesztését, hátrányos megítélését, nem vagyoni kárának tényleges bekövetkezését. Helytálló az alperesnek az az álláspontja is, hogy a sajtó- és egyéb szervek esetlegesen jogellenes és felróható magatartásáért a kártalanítási eljárás keretében nem tartozik helytállani. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a felperesnek nem vagyoni kárpótlásra egyáltalán nem lehet igénye. Köztudomású tény [Pp. 163. § (3) bek.], hogy a személyi szabadság hosszabb időtartamú, jelentős korlátozása, a börtönviszonyok fizikai és pszichikai vonatkozásban egyaránt megterhelőek és általában is károsak. Az ennek során elszenvedett „sérülések” a szabadulást követő életvitelben, munkahelyi elhelyezkedésben és a munkavégzésben is hátrányt jelenthetnek. A nem vagyoni kárpótlásnak éppen az a rendeltetése, hogy enyhítse e hátrányokat, és segítse a belőlük eredő nehézségek leküzdését. Nem tévedett ennélfogva az elsőfokú bíróság, amikor a felperes javára nem vagyoni kárpótlást is megállapított. Ennek összegét azonban túlzott mértékben határozta meg. Ennek során nem értékelte megfelelően a felperes törvénysértő és az elítélését is eredményező magatartását sem. Valamennyi körülmény mérlegelése alapján a Legfelsőbb Bíróság 800 000 forint nem vagyoni kárpótlás megállapítását tartotta indokoltnak. A 225 000 forintos vagyoni kárral együtt ezért a felperest összesen 1 025 000 forint kártalanítás illeti meg.
Az elsőfokú bíróság az alperes kamatfizetési kötelezettségét nem indokolta meg. Ehhez képest az sem állapítható meg, hogy a fizetési kötelezettség kezdő időpontja miért azonos a felperes őrizetbe vételének első napjával. A Be. 385. §-ának (1) bekezdése szerint a terhelt a jogerős felmentő ítélet vele történő közlésétől számított 6 hónapon belül terjeszthet elő kártalanítási igényt. A Ptk. 360. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ez a törvényi rendelkezés az adott esetben azt jelenti, hogy az alperes a kártalanítási igény előterjesztése előtt nincsen késedelemben. Mivel a felperes az igényét 1994. december 23-án nyújtotta be, az alperes kamatfizetési kötelezettsége is ekkor kezdődik. (Legf. Bír. Pf. V. 23.007/1995. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére