PK BH 1998/83
PK BH 1998/83
1998.02.01.
I. A családtagok közös gazdálkodásának megítélése [Ptk. 578/G. §].
II. A felülvizsgálati kérelem kiterjesztésének nincs helye [Pp. 274. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével - egyéb rendelkezések mellett - a peres feleknek a perbeli lakóház ingatlanon fennálló tulajdonközösségét árverési értékesítéssel megszüntette, az ingatlan legkisebb árverési vételárát 1 200 000 forintban határozta meg, megállapította, hogy a legkisebb árverési vételárból a felpereseket 200 000-200 000 forint, az I. rendű alperest 500 000 forint, a II. rendű alperest pedig 300 000 forint illeti meg, míg magasabb vételár elérése esetén a vételár 2/12-ed-2/12-ed része az I. és II. rendű felperest, az 5/12-ed része az I. rendű alperest, a 3/12-ed része pedig a II. rendű alperest illeti meg, a felperesek ezt meghaladó keresetét azonban elutasította.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az 1935-ben született I. rendű felperes, az 1939-ben született II. rendű felperes és az 1932-ben született I. rendű alperes testvérek, a II. rendű alperes pedig az I. rendű alperes felesége. A peres felek szülei gazdálkodtak, állattartással foglalkoztak. A szülőkkel közös háztartásban lakó gyerekek a fizetésüket rendszeresen hazaadták, és esetenként a szülők gazdaságában is segítettek, a szülők pedig a későbbiekben gondoskodtak arról, hogy valamennyi gyermeküknek megfelelő lakása legyen. A szülők az 1958. december 28-án kelt szerződéssel vásárolták meg az ingatlant 80 000 forint vételárért, amelyet egy összegben fizettek ki. A peres felek apja, K. A. 1979. december 28-án meghalt, és a hagyatékát a közjegyző végzésével - részben osztályos egyezség alapján - adta át. A felülvizsgálati kérelemmel érintett ingatlan hagyatékot képező fele részét a felperesek és az I. rendű alperes személyenként 1/3, tehát személyenként az egészhez viszonyított 1/6. arányban örökölték meg, a túlélő házastárs özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten. A peres felek anyja 1992. február 4-én öröklési szerződést kötött az I. és II. rendű alperesekkel, amelyben a tartása, gondozása és eltemettetése fejében az alpereseknek adta - egyebek mellett - az ingatlannak a tulajdonában álló fele részét. A felek édesanyja: K. A.-né 1992. június 13-án meghalt, és a hagyatékából az ingatlan 1/2. részilletőségét a közjegyző az I. és II. rendű alpereseknek adta át öröklési szerződés alapján, ideiglenes hatállyal. A hagyatéki eljárás során az I. és II. rendű felperesek az öröklési szerződést nem fogadták el, vitatták - többek között -, hogy azt az örökhagyó írta alá, hivatkoztak kényszerre és fenyegetésre, arra, hogy az örökhagyó az egészségi állapota miatt nem volt képes végrendelet alkotására, valamint arra is, hogy a szülőkkel együtt gazdálkodtak, ami álláspontjuk szerint tulajdoni igényt keletkeztetett.
Az elsőfokú bíróság a felperesek tulajdoni igényét az ingatlan tekintetében alaptalannak találta, és elutasította. A döntését azzal indokolta, hogy nem merült fel a perben adat a szülők és a felperesek közösen folytatott olyan gazdálkodására vonatkozóan, amely tulajdonjogot keletkeztetne, ezért a Ptk. 578/G. §-át nem találta alkalmazhatónak. Az elsőfokú ítélet ellen a felperesek fellebbezéssel éltek. A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú ítéletének a felperesek tulajdoni igényét elutasító rendelkezéséről kifejezetten nem döntött ugyan, de azt nem is érintette.
Az ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy alaptalanul sérelmezték a felperesek a Ptk. 578/G. §-án alapuló tulajdoni igényük elutasítását. A bírói gyakorlat szerint ugyanis a közös háztartásban élők vagyoni viszonyaira vonatkozó szabályok alkalmazására csak akkor kerülhet sor, ha a közös háztartásban élő hozzátartozók gazdasági tevékenységet is igénylő közös céljuk elérése érdekében járnak el, és - ha nem is kifejezett megállapodással, de legalábbis hallgatólagosan - egyetértenek abban, hogy a közös gazdasági tevékenység eredményeként szerzett vagyon közös legyen. Nincs azonban jogi lehetőség a közös szerzés megállapítására akkor, ha a közösség abban áll, hogy egy lakásban lakva, egymást az élet fenntartásához szükséges körön belül gazdaságilag is támogatják, rokoni és érzelmi alapon kölcsönös szívességi szolgáltatásokat teljesítenek egymás javára.
A rendelkezésre álló peradatok szerint 1956-ig mindhárom gyermek a szülőkkel közös háztartásban élt, és a keresetüket is mindhárman hazaadták. A II. rendű alperes házasságkötését követően az I. rendű felperes legfeljebb egy éven át, a II. rendű felperes pedig legfeljebb két éven át adta haza a keresetét, ezt az összeget azonban a szülők nyilvánvalóan a felperesek ruházkodására, természetbeni ellátására, valamint a közeli házasságkötésükhöz szükséges pénz összegyűjtésére fordították, hiszen a tanúvallomások szerint a szülők mindegyik gyermeküket kiházasították. Semmiféle adat nem merült fel a perben, amely arra utalna, hogy a felperesek a fizetésüket azért adták volna haza, hogy az ingatlan megszerzésében közreműködjenek.
Helyesbítette a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet annyiban, hogy az I. rendű felperes 1958. szeptember 29-ig, a II. rendű felperes pedig 1959. november 17-ig élt a szülőkkel közös háztartásban.
A jogerős ítélet ellen az I. és II. rendű felperesek felülvizsgálati kérelemmel éltek, majd azt 1997. március 28-án kiegészítették. Az eredeti felülvizsgálati kérelmüket azzal indokolták, hogy a II. rendű alperes házasságkötését követően az együttélő és patriarkális gazdálkodást folytató család „nem kötött ugyan megállapodást írásban, legfeljebb szóban, de minden magatartásuk arra utalt, hogy egyetértettek abban: a közös munka eredménye, a szerzett vagyon közös legyen”, és ezt támasztják alá a család kereseti viszonyai is.
Előadták, hogy álláspontjuk szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 221. §-ának (1) bekezdését és a Szováti úti ingatlan tekintetében a vagyonközösség megállapítását, és ennek során a szerzésben való „általános arányú közreműködés” figyelembevételét kérték mert a közreműködés aránya nem állapítható meg azzal, hogy az időközben bekövetkezett változásokra (törvényes öröklés, öröklési szerződés) is tekintettel a vitás ingatlanból a felpereseket és az I. rendű alperest személyenként egyaránt 1/3. részilletőség illeti meg, amelyre vonatkozóan a tulajdonközösséget továbbra sem kívánják fenntartani, ezért ennek megszüntetését kérik, akár magához váltással, akár pedig árverés útján való értékesítéssel.
A kiegészítő felülvizsgálati kérelem indokolása szerint a kérelem mellékletét képező írásszakértői vélemény és közokiratba foglalt ténytanúsítási jegyzőkönyv adatai megkérdőjelezik az öröklési szerződés érvényességét is.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A jogerős ítélet nem törvénysértő.
A Pp. 270. §-ának (1) és 275/A. §-ának (1) bekezdésében foglaltak egybevetéséből következően a jogerős ítélet felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól olyan jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a fél, amely anyagi jogi és eljárásjogi jellegű egyaránt lehet ugyan, eljárásjogi jellegű azonban csak akkor, ha az olyan súlyú, amelynek az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatása volt.
I. A jogerős ítélet indokolásában a másodfokú bíróság röviden előadta a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozott azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik, megemlítette azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, és utalt azokra az okokra is, amelyek miatt a bíróság nem találta bizonyítottnak azt, hogy a perbeli esetben a Ptk. 578/G. §-a alkalmazásának a feltételei megvalósultak volna. Iratellenes tehát a felperesek azon tényállítása, mely szerint a jogerős ítélet az indokolási kötelezettségének nem tett volna eleget. A felperesek felülvizsgálati kérelme ugyanis valójában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállást támadja, amely azonban - ha az nem iratellenes, vagy nem okszerűtlen, logikai ellentmondást tartalmazó módon történt a bizonyítékok értékelése - felülvizsgálati eljárásban nem bírálható felül.
II. A Pp. 271. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontja szerint nincs helye felülvizsgálatnak - többek között - az első fokon jogerőre emelkedett és az olyan ítélet ellen, amely ellen a fél a fellebbezési jogát nem merítette ki, a Pp. 272. §-ának (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelmet az elsőfokú határozatot hozó bíróságnál a határozat közlésétől számított 60 napon belül kell benyújtani, és a felülvizsgálati kérelem benyújtására előírt határidő elmulasztása esetén az elmulasztott határidő utolsó napjától számított 30 nap elteltével igazolásnak akkor sincs helye, ha a mulasztás csak később jutott a fél tudomására vagy az akadály csak később szűnt meg, a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése pedig kifejezetten kizárja a felülvizsgálati kérelem megváltoztatásának a lehetőségét is.
A felperesek az öröklési szerződés érvénytelenségének a megállapítására irányuló kereseti kérelmük elutasítását sem az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésükben, sem pedig a határidőn belül előterjesztett eredeti felülvizsgálati kérelmükben nem sérelmezték, hanem csak a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére rájuk nézve nyitva álló határidő leteltét követően előterjesztett kiegészítő felülvizsgálati kérelmükben hivatkoztak először arra, hogy a mellékelt okiratok az öröklési szerződés érvényességét megkérdőjelezik.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a kiegészítő felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálását a Pp. 273. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján mellőzte, a jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését pedig a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, azzal azonban, hogy a tulajdoni igénnyel kapcsolatos elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyottnak tekinti, mert a jogerős ítélet rendelkező része az elsőfokú ítéletnek a fellebbezéssel nem támadott, illetve a részbeni megváltoztatással nem érintett rendelkezéseinek a helybenhagyását elmulasztotta. (Legf. Bír. Pfv. I. 22.028/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás