851/B/1998. AB határozat
851/B/1998. AB határozat*
2006.02.28.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló 1997. évi LV. törvény 12. § (2) bekezdés c) pontja, 27. § d) pontja, 36. § (1) bekezdése és 57. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó eredeti beadványában a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról és a könyvvizsgálói tevékenységről szóló 1997. évi LV. törvény (a továbbiakban: Kktv.) több rendelkezésének utólagos normakontroll keretében történő vizsgálatát kezdeményezte.
Hiánypótlásra történő felhívás után kérelmét módosította. Az eredeti beadványában megjelölt, a Kktv. 2. § (1) bekezdését, 26. § (1) bekezdését és 36. § (1) bekezdését érintő indítványrész tekintetében a Kktv. 36. § (1) bekezdéséhez kapcsolódó, mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítását kérte. Az indítványozó a Kktv. 36. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést azért véli alkotmányellenesnek, mert e szabály a könyvvizsgálói kamara esetében csupán önálló jogi személyiséggel nem rendelkező helyi szervek létrehozását teszi lehetővé. Szerinte ez a szervezeti megoldás az egyesülési jogot [Alkotmány 63. § (1) bekezdés] és az érdekvédelmi szervezet alapításának jogát [Alkotmány 70/C. § (1) bekezdés] sérti. Az Alkotmánybíróság az indítványt tartalma alapján utólagos normakontroll keretében bírálta el, hiszen az indítványozó valójában nem alkotmányos mulasztást kifogásol, hanem a Kktv. 36. § (1) bekezdésében foglalt szabályozás Alkotmányba ütközését állítja.
2. Az indítványozó alkotmányellenesnek tartja a Kktv. 57. § (2) bekezdését is. Állítása szerint e rendelkezés lehetőséget ad arra, hogy a kamara alapszabálya a kamarai tagok tagdíját úgy állapítsa meg, hogy az akár a könyvvizsgálói társaságok által fizetett hozzájárulásának a többszöröse lehet, ami sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését.
3. Ugyancsak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére hivatkozva támadja az indítványozó a Kktv. 27. § d) pontját. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelmét szerinte az idézi elő, hogy az egyszeres és kettős könyvvezetést bárki végezheti, míg a magas számviteli képesítéssel rendelkező könyvvizsgáló csak akkor, ha kamarai tagsággal rendelkezik.
4. Az Alkotmány 70/G. § (1) és 70/A. § (1) bekezdésére hivatkozva kifogásolja az indítványozó a Kktv. 12. § (2) bekezdésének c) pontjában foglalt azon rendelkezést, amely a kamarai tagok kötelességeként írja elő a kamara által szervezett képzéseken való részvételt. Érvelése szerint az okleveles könyvvizsgálókkal szembeni követelmények (felsőfokú végzettség, szakmai gyakorlat stb.) mellett a „kötelező oktatást előírni ez az állampolgári minőség degradálása és diszkrimináció más foglalkozásokkal szemben”.
II.
Az Alkotmánynak az indítványozó által felhívott rendelkezései:
„63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/C. § (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson vagy ahhoz csatlakozzon.”
„70/G. § (1) A Magyar Köztársaság tiszteletben tartja és támogatja a tudományos és a művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát.”
A Kktv.-nek az indítványozó által támadott rendelkezései:
„12. § (2) A kamara tagjának kötelessége, hogy
(...)
c) részt vegyen a kamara által a tagok, illetőleg a tagsági viszonyt szüneteltetők részére szervezett rendszeres szakmai továbbképzésben,
(...)”
„27. § A kamarai tagsággal rendelkező könyvvizsgáló által ellátható – a 26. § (2) bekezdése alá nem tartozó – tevékenységek:
(...)
d) egyszeres és kettős könyvvezetés.”
A Kktv. támadott 27. §-ában foglalt 26. § (2) bekezdése az alábbiakról rendelkezik:
„26. § (2) E törvény alkalmazásában könyvvizsgálói tevékenység:
a) a számviteli törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetnél a beszámoló felülvizsgálata, szabályszerűségének, megbízhatóságának, hitelességének tanúsítása annak érdekében, hogy az megbízható és való összképet adjon a gazdálkodó szervezet vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről,
b) a gazdasági társaságok, a szövetkezetek, az egyéb szervezetek alapításakor, átalakulásakor, megszűnésekor a törvényekben előírt értékelési, ellenőrzési, véleményezési, záradékolási feladatok ellátása,
c) a könyvvizsgálók már törvényben meghatározott feladatának elvégzése.”
„36. § (1) A kamara a fővárosban és a megyékben önálló jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteket hoz létre, amelyekben a főváros, a megye illetékességi területén székhellyel, lakóhellyel rendelkező kamarai tagok vesznek részt.”
„57. § (2) A tagdíjat és az (1) bekezdés b) pontja szerinti hozzájárulás összegét az elnökség javaslatára a küldöttgyűlés határozza meg. A tagdíj és a hozzájárulás összegének megállapításánál a törvényben és az alapszabályban meghatározott szempontokat figyelembe kell venni.”
III.
Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt az indítványozói érvelést vizsgálta, amely szerint az Alkotmány 63. § (1) és 70/C. § (1) bekezdését sérti, hogy a Kktv. 36. § (1) bekezdése – más kamarai törvényektől eltérően – csak önálló jogi személyiséggel nem rendelkező helyi szervezetek létrehozását teszi lehetővé.
1.1. Az Alkotmánybíróság már több határozatában állást foglalt abban a kérdésben, hogy mennyiben vizsgálható a köztestületekre vonatkozó törvényi szabályozás alkotmányossága az Alkotmány 63. § (1) bekezdésében szabályozott egyesüléshez való jog alapján.
Az Alkotmánybíróság az egyesülési szabadságot érintően – először az ügyvédek kötelező kamarai tagságának vizsgálata során – kifejtette, hogy „a törvény közjogi közfeladat ellátásra, közérdekű tevékenység folytatására alkotmányosan indokolt módon hozhat létre köztestületként szakmai kamarát, és írhatja elő a kötelező köztestületi tagságot. A köztestületként létrehozott szervezet nem az egyesülési szabadság alapján alapított szervezet, a kötelező szakmai kamarai tagság pedig nem sérti az egyesülési szabadságból folyó önkéntes csatlakozás jogát” [22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 128, 129.]. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata nem zárja ki, hogy a köztestületi szabályok alkotmányosságának viszonyítási alapjai között az egyesülési szabadság is szerepelhessen. Ezt a viszonyítási alapot két vonatkozásban alkalmazta: a kamarai kényszertagság alkotmányosságának megítélésénél, valamint annak vizsgálatakor, hogy a köztestületi szabályozás a közfeladathoz közelálló, vagy azt részben átfedő tárgyú egyesületi vagy szakszervezeti szerveződéseket ténylegesen nem korlátozza-e [38/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 249, 253.].
1.2. A piacgazdaság működéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a vállalkozások vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetükről objektív információkat hozzanak nyilvánosságra. A közzétételre kerülő információk megbízhatóságát, hitelességét, a törvényekben meghatározott tartalmát a független könyvvizsgálók által végzett könyvvizsgálat alapozza meg. Ezért a könyvvizsgálat célja a jogszabályok előírásai szerint készített, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben előírt adatokat tartalmazó beszámolók, vagyonértékelések, vagyonmérlegek felülvizsgálatával annak megállapítása, hogy azok megfelelnek-e a törvényi előírásoknak, és megbízható, valós képet adnak-e a vállalkozás vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetéről. A független könyvvizsgáló tevékenysége biztosítékot jelent a gazdasági élet szereplői számára arra, hogy az auditált beszámoló a társaság tényleges pénzügyi helyzetét tükrözi, és arra üzleti döntéseiket alapozhatják.
A könyvvizsgálói kamara a független könyvvizsgálók szakmai önkormányzata, köztestület. Az Alkotmánybíróság 39/1997. (VII. 1.) AB határozatában a szakmai kamarákat a következőképpen jellemezte: „A szakmai kamarák a hagyományos szabad foglalkozások önkormányzatai. Ezeket a hivatásokat a magas szintű, speciális képesítés, a szolgáltatások személyes teljesítése és az azokat igénybe vevő féllel szembeni bizalmi viszony, a részletesen kidolgozott és a testületi önkormányzat által kikényszerített etikai szabályok jellemzik. Ennek felel meg, hogy a szakmai kamaráknak csak természetes személyek lehetnek tagjai; hogy az adott szakma pontosan körülhatárolt, igen részletesen szabályozott, s azt viszonylag kevesen gyakorolják” (ABH 1997, 263, 269.). Ugyanezen határozatában az Alkotmánybíróság az orvosi kamara feladatainak vizsgálata során elemzi a szakmai köztestületi önkormányzatok, a kamarák közfeladatait. A közfeladatok közé sorolja egy adott szakma teljességét érintő kérdésekben az állami szervek felé végzett tanácsadói közreműködést, az adott hivatás gyakorlói számára a foglalkozás szabályait érintő normaalkotást, a foglalkozási szabályok betartásnak ellenőrzését és szankcionálását, a törvény által a hatáskörükbe utalt közhatalmi jogosítványok gyakorlását (a kamarába való felvétel, kizárás, fegyelmi, etikai felelősségre vonás, nyilvántartás vezetése stb.). (ABH 1997, 263, 268.)
Mindezen közfeladatok a könyvvizsgálói kamara Kktv. 3 §-ában szabályozott feladatkörei között is megtalálhatóak. A könyvvizsgálói kamara jogosult véleményt nyilvánítani a könyvvizsgálók működésének, tevékenységének feltételeit meghatározó törvényekről és más jogszabályokról [Kktv. 3. § a) pont]. Hatáskörébe tartozik a Nemzeti Könyvvizsgálati Standardok kialakítása, a könyvvizsgálókra vonatkozó etikai szabályok megállapítása [Kktv. 3. § c) és k) pont]. A szakmai ellenőrzés körében figyelemmel kíséri a Nemzeti Könyvvizsgálati Standardok és az etikai szabályok megtartását [Kktv. 3. § c) és l) pont]. Megszervezi és irányítja a könyvvizsgálati munka minőség-ellenőrzési rendszerét [Kktv. 3. § d) pont]. Közhatalmi jogosítványokat gyakorol a kamara a tagok felvételéről és kizárásáról való döntéskor, valamint az etikai eljárás lefolytatásakor [Kktv. 4. §, 56. §, 52. § (1) bekezdés]. Nyilvántartást vezet a kamara tagjai sorába felvett könyvvizsgálókról és a könyvvizsgálói tevékenység végzésére jogosult társaságokról [Kktv. 3. § j) pont].
A könyvvizsgálói kamara közfeladatok ellátására létrehozott szakmai köztestület, így – mint azt az indítványozó is elismeri – nem az egyesülési jog alapján létrehozott szervezet. A köztestület alapítása kizárólag a törvényhozó joga. Az Alkotmány a köztestületek jogállására, szervezetére nézve nem tartalmaz rendelkezést. Ennek megfelelően a köztestület szabályozása során a törvényhozó döntési szabadságának körébe tartozik annak meghatározása, hogy egyetlen, vagy több önálló köztestületi jogállással rendelkező szakmai kamarát hoz-e létre, illetőleg az adott szakmai körben miként alakítja ki a köztestületek helyi, területi szerveinek rendszerét. A jogalkotó e döntése során mérlegelheti, hogy az adott szakmát gyakorlók tekintetében ellátandó közfeladatok megvalósításának melyek a legcélszerűbb szervezeti keretei. Az állam által a könyvvizsgálói kamarára ruházott közfeladatok egy foglalkozás gyakorlóit érintő feladatköröket fognak át, ezért nem tekinthető az Alkotmányba ütközőnek az, hogy a törvény egyetlen kamarai jogállású szervezetet hozott létre a szakmai kamarai feladatok ellátására.
Az Alkotmánybíróság vizsgálata során megállapította, hogy a Kktv.-nek ez a megoldása az Alkotmány 63. § (1) bekezdése és 70/C. § (1) bekezdése alapján a könyvvizsgálókat is megillető egyesülési jogot, valamint az érdek-képviseleti szervek alakításához való jogot nem érinti. A Kktv. rendelkezései nem zárják ki, hogy a könyvvizsgálói kamara tagjai társadalmi szerveket hozzanak létre, egyesületet, illetőleg érdek-képviseleti szerveket alakítsanak. Ennek következtében a kamara tagjai köztestületi tagságuk mellett szabadon gyakorolhatják az Alkotmány 63. §-ában, valamint 70/C. §-ában szabályozott alapvető jogaikat. Ennek megfelelően nem tekinthető az Alkotmány ezen rendelkezéseivel ellentétesnek az, hogy a Kktv. egyetlen könyvvizsgálói kamara létrehozásáról rendelkezik és – más kamarai törvényektől eltérően – nem biztosít önálló kamarai jogállást a területi szervezeteknek. Ezért az Alkotmánybíróság a Kktv. 36. § (1) bekezdésére vonatkozó indítványt elutasította.
2. Az indítványozó a Kktv. 57. § (2) bekezdésének alkotmányosságát azért vitatja, mert az lehetőséget ad a kamarának arra, hogy az alapszabályban úgy állapítsa meg a tagdíj, illetőleg a bejegyzett társaságok által fizetendő hozzájárulás mértékét, hogy a kamarai tagok tagdíja a többszöröse a könyvvizsgáló társaságok által fizetendő hozzájárulásának. Úgy véli, hogy a Kktv. 57. § (2) bekezdése az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik.
2.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a diszkrimináció alkotmányi tilalma elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésre terjed ki. Ugyanakkor a tilalom kiterjed a jogrendszer egészére, amennyiben a különbségtétel sérti az emberi méltósághoz való jogot [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, 1992, 280–282.]. Alkotmányellenes megkülönböztetés csak akkor állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok között tesz a jogalkotó olyan különbséget, amely alapjogi sérelmet okoz, illetőleg azzal az egyenlő méltóság alkotmányos követelményét sérti. Nem minden személyek közötti jogi megkülönböztetés minősül alkotmányellenesnek (108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 526.). Az a kérdés, hogy a megkülönböztetés alkotmányos határok között marad-e, csakis a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggéseiben vizsgálható. Nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogi helyzetben lévő, eltérő szabályozási körbe tartozó jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket (881/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 474, 477.). Ennek megfelelően alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek között vethető fel [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 65.].
A Kktv. a fizetendő tagdíj és hozzájárulás konkrét mértékéről nem rendelkezik, a támadott szabály a küldöttgyűlés hatáskörébe utalja a tagdíj és a hozzájárulás összegének a törvényben és az alapszabályban meghatározott szempontokra figyelemmel történő megállapítását. A könyvvizsgálói kamara alapszabályában határozza meg e két fizetési kötelezettség mértékét. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 1. §-a alapján csak jogszabály, illetőleg az állami irányítás egyéb jogi eszközei alkotmányosságának utólagos vizsgálatára rendelkezik hatáskörrel. A köztestületek alapszabálya nem minősül jogszabálynak, és nem tekinthető a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény III. fejezete szerinti állami irányítás egyéb jogi eszközének sem. Ezért az alapszabály rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre.
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kamara tagjait és a bejegyzett könyvvizsgálói társaságokat terhelő eltérő fizetési kötelezettség a Kktv. szabályain alapul.
A Kktv. rendelkezései szerint a jogalkotó a kamarai tagokat „tagdíj” [12. § (2) bekezdés d) pont], míg a könyvvizsgáló társaságokat „hozzájárulás” megfizetésére kötelezi [23. § a) pont]. A fizetési kötelezettség szabályozásában a törvény által tett megkülönböztetés a kamarai tagok és a könyvvizsgáló társaságok kamarához fűződő jogviszonyának különbözőségére vezethető vissza. A kamara tagja csak természetes személy lehet (5. §), és ebbéli minőségében rendelkezik mindazokkal a jogosítványokkal, amelyek biztosítják a kamarai önkormányzásban való részvételi jogát (tanácskozási és szavazati jog, választás és a választhatóság joga), valamint jogosult a kamara által nyújtott szolgáltatások igénybevételére [Kktv. 11. § (1) bekezdés]. A könyvvizsgálói társaságok viszont nem kamarai tagok. A könyvvizsgálói kamarát a jogalkotó arra jogosítja fel, hogy a könyvvizsgálói társaságot felvegye a könyvvizsgálói társaságok nyilvántartásába, a bejegyzésről igazolást adjon, a nyilvántartást vezesse, a bekövetkezett változásokat közzétegye, és a törvényben meghatározott esetekben a társaságot a nyilvántartásból törölje [Kktv. 3. § j) pont, 24. § (2) bekezdés, 25. §]. A könyvvizsgálói társaságok tekintetében a kamara tehát hatósági nyilvántartást vezet, és így a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény hatálya alá tartozó hatósági tevékenységet végez [Kktv. 3/A. § (1) bekezdés b) pont].
A Kktv.-nek a számvitelről és a könyvvizsgálói tevékenységek módosításáról szóló 2005. évi CXII. törvény 31. § (3) bekezdése által módosított 23. § a) pontja alapján a társaságok a nyilvántartás vezetéséért tartoznak éves hozzájárulás fizetési kötelezettséggel.
Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy nem helytálló az indítványozónak az az állítása, hogy a törvény nem állapít meg szabályokat a kamara tagjait és a könyvvizsgálói társaságokat terhelő fizetési kötelezettséget illetően, és emiatt a Kktv. 57. § (2) bekezdésében a kamara küldöttgyűlésének adott jogilag korlátozatlan felhatalmazás teszi lehetővé azt, hogy az alapszabály eltérően állapítsa meg a tagdíj és a társaságok által fizetendő hozzájárulás mértékét.
Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy a törvény szabályain alapuló eltérő fizetési kötelezettség, mivel nem azonos helyzetű jogalanyok között tesz megkülönböztetést, nem ütközik az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe.
3. Az indítványozó támadja továbbá a Kktv. 27. § d) pontjában foglalt rendelkezést, amely szerint a könyvvizsgálói kamara tagja egyszeres és kettős könyvvezetésre jogosult. E szabályt azért tekinti súlyosan diszkriminatívnak, mert álláspontja szerint miközben a könyvelés nincs képesítéshez kötve, a Kktv. e szabálya alapján a legmagasabb számviteli képzettséggel rendelkező könyvvizsgáló csak akkor könyvelhet, ha kamarai tagsággal rendelkezik.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó érvelése nem helytálló. A Kktv. 26. § (1) bekezdése csak a könyvvizsgálói tevékenység végzését köti könyvvizsgálói kamarai tagsághoz. Ugyanennek a §-nak a (2) bekezdése meghatározza mi tekintendő könyvvizsgálói tevékenységnek. E definíció az egyszeres és a kettős könyvvezetést nem sorolja könyvvizsgálói tevékenység körébe. Ebből következően a könyvvezetési tevékenység nem minősül könyvvizsgálói kamarai tagsághoz kötött tevékenységnek a könyvvizsgálói képesítéssel rendelkezők esetében sem. A Kktv. 27. §-a azoknak – a törvény indokolásában szereplő terminológia szerint – ún. „rokon” tevékenységeknek a végzését teszi lehetővé a könyvvizsgálói kamara tagjai számára, amelyek nem minősülnek könyvvizsgálói tevékenységnek, de a könyvvizsgálói tevékenységgel összeegyeztethetőek, s amelyek végzéséhez szükséges szakmai felkészültséggel a könyvvizsgálók rendelkeznek. A Kktv. 27. § d) pontjában foglalt rendelkezés tehát a könyvvizsgálói kamara tagjait jogosítja fel könyvvezetési tevékenység végzésére, de a Kktv. 26. §-ában foglaltakat is figyelembe véve ez nem értelmezhető oly módon, hogy az a könyvvizsgálói képesítéssel rendelkezők számára csak könyvvizsgálói kamarai tagság esetén teszi lehetővé könyvvezetési feladatok ellátását.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mivel a Kktv. 27. § d) pontjában foglaltakkal kapcsolatosan az indítványozó által állított megkülönböztetés nem áll fenn, annak alkotmányellenessége az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg. Ezért a Kktv. e rendelkezése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.
4. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság vizsgálta a Kktv. 12. § (2) bekezdés c) pontjának alkotmányosságát is abból a szempontból, hogy a továbbképzésben való kötelező részvétel előírása sérti-e az Alkotmány 70/G. pontját, illetőleg megállapítható-e a az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében szabályozott jogegyenlőség sérelme amiatt, hogy más kamarai törvények ilyen kötelezettséget nem írnak elő a kamarai tagok számára.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány 70/G. §-a alapján a Kktv. 12. § (2) bekezdés c) pontjában előírt kötelezettség alkotmányellenessége nem állapítható meg. A Kktv. 12. §-ának vitatott rendelkezése egy foglalkozás gyakorlásához szükséges szakmai követelményként írja elő a továbbképzésben való részvétel kötelezettségét. A szakmai továbbképzés azt a célt szolgálja, hogy az egyes szakmák gyakorlói naprakész szakmai ismeretekkel rendelkezzenek, megismerjék a szakterületüket érintő legújabb tudományos és kutatási eredményeket, jogszabályi változásokat, új módszereket stb. A jogi szabályozás számos foglalkozás számára ír elő továbbképzésben való folyamatos, vagy időszakos részvételi kötelezettséget. A jogalkotó általában akkor teszi kötelezővé a továbbképzésben való részvételt, ha valamely foglalkozás gyakorlása során a korszerű szakmai ismeretek, a tudományok fejlődésével, a jogszabályi változásokkal való lépéstartás hiánya, mások, – elsősorban a szolgáltatásaikat igénybe vevők, vagy a foglalkozás gyakorlása során velük kapcsolatba kerülők – jogainak sérelmét okozhatja (orvosok, egészségügyi dolgozók, gyógyszerészek, pedagógusok, köztisztviselők stb.).
A könyvvizsgálói tevékenység lényeges jellemzője az, hogy mind a megbízó, mind a gazdasági élet többi szereplői számára garantálja az általa ellenőrzött, hitelesített és nyilvánosságra kerülő számviteli dokumentumok megbízhatóságát, szabályszerűségét, hitelességét, és azt, hogy ezek alapján megbízható és valós összkép nyerhető a gazdálkodó szervezet vagyoni, pénzügyi, jövedelmi viszonyairól. A könyvvizsgálói foglalkozásnak ez a gazdasági szerepe megköveteli a szakmai ismeretek rendszeres karbantartását. A könyvvizsgálónak a szakma gyakorlása során komplex, állandóan és gyorsan változó – jogi, számviteli, gazdasági – ismeretekkel kell rendelkeznie. A könyvvizsgálói tevékenység e sajátosságai miatt, a továbbképzésben való kötelező részvétel előírása a könyvvizsgálat szakmai megalapozottságának egyik törvényi biztosítéka. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy alkotmányjogilag értékelhető összefüggés a vitatott törvényi rendelkezés és az Alkotmány 70/G. §-ában szabályozott tanszabadság között nem áll fenn. A könyvvizsgálói kamara tagjainak ezen kamarai tagsági jogviszonyából eredő kötelezettsége nem zárja ki, és nem is korlátozza azt, hogy a kamarai tagok szabadon döntsenek arról, hogy mely intézményben, milyen tanulmányi programban való részvételek kívánják bővíteni szakmai ismereteiket.
Az indítványozó szerint a kötelező továbbképzés előírása sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését is. Arra hivatkozik, hogy sem az ügyvédi, sem a gazdasági kamarákra vonatkozó törvény nem tartalmaz ilyen rendelkezést.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség követelményének sérelme csak abban az esetben állapítható meg, ha a jogalkotó azonos szabályozási körbe tartozó jogalanyok között tesz alkotmányos indok nélkül különbséget [39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 343.].
Az Alkotmánybíróság 38/1997. (VII. 1.) AB határozatában rámutatott a szakmai és a gazdasági kamarák eltérő sajátosságaira. Egyrészt a gazdasági kamarák eltérő közfeladatai, az általuk lefedett foglalkozások és a tagok széles köre, tevékenységük sokrétűsége és gazdasági súlya, másrészt a szakmai kamarák azonos foglalkozást gyakorlók kötelező tagságon alapuló önkormányzataként való szervezettsége, a foglalkozások személyes teljesítményre és felelősségre épülő volta a kamarai tagsági jogviszony eltérő szabályozásához vezettek (ABH 1997, 249, 258–259.). A kamarák eltérő funkciójára és a kamarai tagsági jogviszony eltérő jellegére tekintettel megállapítható, hogy a gazdasági kamarák és szakmai kamarák tagjai nem tekinthetők összehasonlítható jogi helyzetben lévő jogalanyoknak, így a kamarai tagok továbbképzésére vonatkozó törvényi szabályozás eltérő volta nem jelent alkotmányellenes megkülönböztetést.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem állapítható meg az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelme amiatt sem, hogy a szakmai kamarai tagsághoz kötött foglalkozások esetén a kamarai törvények eltérően rendelkeznek a szakmai továbbképzésről.
A kamarai tagsághoz kötött foglalkozások eltérő sajátosságai szükségszerűen vezetnek az egyes tevékenységek gyakorlásához megkövetelt szakmai követelmények eltérő szabályozásához. Ezért a foglalkozás, a foglalkozást gyakorlók által nyújtott szolgáltatások jellege, a tevékenységek súlya és a szolgáltatást igénybe vevőkre gyakorolt hatásai alapján a törvényhozó kompetenciájába tartozik annak meghatározása, hogy az egyes kamarai tagsághoz kötött foglalkozások esetén milyen szakmai követelményekhez köti a foglalkozás gyakorlását. A foglalkozás gyakorlásához szükséges szakmai garanciák előírásának eltérő jogi megoldásai lehetségesek (kamara által szervezett továbbképzés, felsőoktatási intézmények továbbképzésein való részvétel, munkahelyen szervezett továbbképzések stb.). Az egyes kamarai tagsághoz kötött tevékenységek esetén a szakmai továbbképzésben való részvétel kötelezettségét nem a kamarai tagságból folyó kötelezettségként szabályozza a jog [pl.: az orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgozók esetén a továbbképzésben való részvétel kötelezettségét nem a kamarai törvény írja elő a kamarai tagságból folyó kötelezettségként, hanem az egészségügyi tevékenység gyakorlásának feltételeként külön jogszabályok – az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, 52/2003. (VIII. 22.) ESZCSM rendelet – szabályozzák]. Nem minden foglalkozás gyakorlása kívánja meg, hogy a jogalkotó a továbbképzésben való kötelező részvétel előírásával garantálja a foglalkozást gyakorló szakmai ismereteinek karbantartását. Azon foglalkozások esetén, ahol a tevékenység jellege állandó önképzésre kényszeríti a foglalkozás gyakorlóját – pl. az ügyvédi tevékenységnél – azt a jogalkotó nem látta indokoltnak. Erre tekintettel az egyes kamarai tagsághoz kötött foglalkozások gyakorlói a szakma gyakorlásához előírt követelmények szempontjából nem tekinthetők azonos szabályozási körbe tartozó jogalanyoknak. Így nem állapítható meg a vitatott rendelkezés alkotmányellenessége amiatt sem, hogy a törvényhozó a könyvvizsgálói kamara tagjai számára kötelezően előírja a továbbképzésben való részvételt, míg vannak olyan szakmai kamarák, amelyek tagjainak ilyen kötelezettsége nincs.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kktv. 12. § (2) bekezdésének, 27. § d) pontjának valamint 57. § (2) bekezdésének alkotmányellenessége az indítványban foglalt indokok alapján nem állapítható meg, ezért az indítványt elutasította.
Budapest, 2006. február 7.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k., Dr. Tersztyánszkyné
az Alkotmánybíróság elnöke, dr. Vasadi Éva s. k.,
az aláírásban akadályozott alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró helyett
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás