GK BH 1998/92
GK BH 1998/92
1998.02.01.
Ha a közraktári jegy áru feletti és zálogjogát külön-külön forgatmánnyal (hátiratolással), de azonos (jogi) személyre forgatják, ez ún. együttes forgatásnak minősül, és a hátoldalon meg, jelölt (jogi) személynek nyílik meg az áru feletti szabad rendelkezési joga [1996. évi XLVIII. tv. 1. § (4) bek., 20. §; Ptk. 338/B. § (1) bek.].
A felperes és az I. r. alperes között 1992. március 17-én ún. „keretszerződés” és ennek részét képező - 1992. május 28-án módosított - ún. „konkrét” megállapodás jött létre, amelyben az I. r. alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy saját nevében a felperes javára 3 600 000 USD értékben különböző gépi berendezéseket és a termeléshez szükséges anyagokat vásárol. A felperes pedig vállalta, hogy ezek „ellentételezéseként 9 hónapra való raktárjegyeket” biztosít az alperes részére. A vásárlásokat az I. r. alperes a raktárjegyeken feltüntetett érték maximum 60%-áig megfinanszírozza, a beszerzett eszközök ellenértékét a felperes a raktárjegyek lejáratakor fizeti ki. A szerződés rendelkezett a raktárjegyek letétbe helyezésének „ütemezéséről” és a kereskedelmi, illetve a készpénzhitel visszafizetésének a módjáról. A felperes kötelezettséget vállalt arra, hogy megfelelő „cukor árumennyiséget” bocsát a közraktározási vállalat rendelkezésére közraktári jegyek kibocsátása céljából.
A felperes 1992. október 27-én megbízta az I. r. alperest azzal, hogy a felperes tulajdonát képező készletből meghatározott mennyiségű cukrot kössön le, és arra közraktári jegyet állítson ki. A cukor raktározási helyeként saját gyártelepének „D” jelű készáruraktárát jelölte meg. E megbízásnak megfelelően az I. r. alperes közraktári szerződést kötött a II. r. alperessel. A felperes 1992. november 13-án írásban úgy nyilatkozott, hogy az I. r. és a II. r. alperesek között létrejött megállapodásban a gyártóra és a raktározóra vonatkozó feltételeket ismeri és elfogadja. Amennyiben a feltételeket nem tartaná be, és ebből eredően a II. r. alperesnek fizetési kötelezettsége keletkezne, úgy a II. r. alperes javára zálogjogot biztosít a tulajdonában álló készletekre.
A II. r. alperes 1992. november 16-án 000316., 317., 318. számon a felperes részére összesen 3100 tonna kristálycukor tárolásáról - 1992. november 16-tól június 30-ig terjedő tárolási időszakra - közraktári jegyeket állított ki, amelyeket a felperes üres forgatmánnyal látott el, a forgatmány a beavatkozó nevére került kitöltésre. A fenti közraktári jegyek helyett az I. r. alperes 1992. december 15én a II. r. alperes nevére állította ki - azonos mennyiségű árura, azonos tárolási hellyel és idővel - a 000345., 46., 47. számú közraktári jegyeket, egyben a korábbiakat „rontottnak” minősítette, és visszavette. Ezen újabb közraktári jegyeket az I. r. alperes a beavatkozóra forgatta. A 000345. számú közraktári jegyet a beavatkozó 1993. március 26-án az I. r. alperesre visszaforgatta. Ezt a közraktári jegyet a II. r. alperes április 26-án bevonta, és erről 1993. április 27-i levelében értesítette a felperest, egyben 1100 tonna cukorra kitárolási értesítőt küldött. A felperes 1993. május 19-én 483 208 USD összegű hitelt visszafizetett, ezért 2000 tonna cukor „közraktár alóli felszabadítását” kérte az I. r. alperestől. Az I. r. alperes közölte a felperessel, hogy a beavatkozótól felvett hitelt részben a felperes magatartása miatt nem tudja visszafizetni, ezért nem áll módjában a közraktárban lévő áru „felszabadításában” közreműködni.
Ilyen előzmények után a felperes 1993. november 26-án lajstromozott keresetében elsődlegesen a 000346. és a 000347. számú közraktári jegyek kiadására kérte az I. r. alperest kötelezni; „amennyiben ez nem lehetséges”, úgy másodlagosan az I. r. és a II. r. alpereseket 110 000 000 Ft-ban és ennek 1993. május 19-étől számított törvényes kamataiban, valamint az I. r. alperest 35 766 000 Ft kártérítésben kérte marasztalni. Az I. r. alperessel szemben arra alapította a keresetét, hogy az I. r. alperes megszegte az áru közraktárba helyezésére a felperestől kapott megbízást, a perbeli árut sajátjaként helyezte el a közraktárban, és a közraktári jegyeket - jogellenesen - a saját ügyleteihez használta fel, azokat nem tudja visszaszolgáltatni. Az I. r. alperes a közraktári jegyeknek csupán letétkezelője volt, ezért azokat köteles lett volna megőrizni, azok forgatására nem volt jogosult már csak azért sem, mert a felperes a közraktári jegyeket rá nem ruházta át. A II. r. alperes felelősségének jogalapját a Ptk. 339. §-ában jelölte meg. A II. r. alperes jogellenes magatartását abban látta, hogy a II. r. alperes a felperes tulajdonában álló árut mint az I. r. alperes tulajdonát fogadta be a közraktárba, és olyan okiratot adott ki, amelyben letevőként a felperest is megjelölte, s amely alkalmas volt a felperes tévedésben tartására.
A II. r. alperes (C. Kft.) felperesként 1994. március 28-án keresetet indított a jelen per felperese (S.-i Cukorgyár) mint II. r. alperes és a jelen per I. r. alperese (I. Kft.) mint I. r. alperes ellen elsődlegesen annak megállapítása iránt, hogy a 000346., 347. számú raktárjegyeken behatárolt áru közraktárból való kiadhatatlansága kizárólag az alperesek szerződésszegő magatartására vezethető vissza; másodlagosan az alpereseket annak tűrésére kérte kötelezni, hogy a 2000 tonna cukrot a felperes a saját raktárába szállíthassa. Az áru kiadására irányuló igényét a közte és az I. r. alperes között létrejött közraktározási szerződésre alapította azzal, hogy az áru betárolásáért és egyéb kötelezettségekért a II. r. alperes mint teljesítési segéd teljes felelősséget vállalt. Ebben a perben a Fővárosi Bíróság 1994. május 3-án részítéletet hozott, amelyben az alpereseket egyetemlegesen arra kötelezte, hogy 720 tonna kristálycukornak a felperes által saját közraktárába való szállítását tűrje el, továbbá a II. r. alperest arra, hogy 720 tonna kristálycukrot adjon ki a felperesnek. A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a per tárgyalását a jelen per jogerős befejezéséig felfüggesztette.
A jelen perben az I. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal érvelt, hogy a vitatott közraktári jegyek kicserélését előzetesen egyeztette a felperessel. A felperes az első közraktári jegyeket a beavatkozóra forgatta. A felperes és az I. r. alperes közötti szerződések nem mentek teljesedésbe, emiatt az I. r. alperesnek kártérítési követelése van a felperessel szemben. A II. r. alperes ugyancsak a kereset elutasítását kérte, mert álláspontja szerint - miután a felperes az eredeti közraktári jegyeket a beavatkozóra forgatta -, a beavatkozónak joga volt akként rendelkezni, hogy az új közraktári jegyek az I. r. alperes nevére legyenek kibocsátva. A perbeli két közraktári jegy tulajdonosa tehát átruházás útján a beavatkozó lett, ezért jogszerűen követeli a II. r. alperestől az áru kiadását, amelynek a II. r. alperes azért nem tud eleget tenni, mert a felperes, akinek raktárában elhelyezésre került az áru, azt nem adja ki. Ezért viszontkeresetet terjesztett elő a felperessel szemben, amelyben 2000 tonna cukor kiadására kérte kötelezni (1995. február 9.). Abban az esetben, ha a bíróság úgy látná, hogy a 346. és 347. számú közraktári jegyek érvénytelenek, úgy az áru kiadását az 1875. évi XXXVII. tv. [Kereskedelmi Törvény (Kt.)] 441. §-ának (2) bekezdése szerint a birtokában lévő 316. és 317. számú közraktári jegyek alapján kérte.
A felperes a viszontkereset tekintetében elsődlegesen a per megszüntetését kérte perfüggőségre hivatkozva, másodlagosan pedig a viszontkereset elutasítását. Álláspontja szerint ugyanis a 000316. és 317. számú közraktári jegyek nem kerültek kibocsátásra, mert azt a II. r. alperes rontottnak minősítette. Viszont a 000346. és 347. számú közraktári jegyek kibocsátásakor az áru közraktárba helyezése nem történt meg, mert a felperessel kötött raktári szerződés a 316-317. számú közraktári jeggyel beraktározni kívánt árura vonatkozott. Mindebből arra következtetett, hogy a közraktári jegyek kibocsátása érvényesen nem történt meg, így a kiadni kért áru sem került közraktárba. Az elsőfokú bíróság részítéletében kötelezte a felperest, hogy a 000346. és a 000347. számú közraktári jegyeken szereplő árut - a közraktári jegy áru- és zálogjegyét együttesen átadó cég részére - adja ki. Ítéletében tényként állapította meg, hogy a 000316. és 317. számú közraktári jegyek átruházása a beavatkozóra megtörtént, ezek helyett a közraktári jegyek helyett kerültek kiállításra a 000346-347. számú közraktári jegyek. Az áru felett a kereskedelmi törvény 441. §-ának második fordulata szerint az áru és zálogjegy együttes birtokosa rendelkezik, ezért köteles a felperes az áru és a zálogjegy ellenében az áru kiadására.
A felperes részéről benyújtott fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét felülbírálta, és helybenhagyta. Kötelezte a felperest, hogy az alpereseknek 250 000-250 000 Ft, a beavatkozónak pedig 100 000 Ft perköltséget fizessen meg. Alaptalannak ítélte a másodfokú bíróság a felperesnek a perfüggőséggel kapcsolatos jogi álláspontját. A másodfokú ítélet indokolása szerint a II. r. alperes által érvényesített két jog nem azonos, mert az egyik perben a II. r. alperes a felperessel fennálló kötelmi jogviszonyra, azaz a művi tárolási szerződésre alapította az igényét, míg a jelen perben a közraktári jegyek alapján tulajdoni igényt érvényesít. Megállapította, hogy az eredeti közraktári jegyek átruházása együttesen üres forgatmánnyal megtörtént, ettől kezdve a felperes nem volt jogosult a közraktári jegyekkel rendelkezni, így a felperes érdekkörén kívül eső körülmény, hogy a szabályszerű forgatást követően a közraktári jegekkel mi történt. Annak, hogy az I. r., illetve a II. r. alperesek milyen intézkedéseket tettek az újabb közraktári jegyek kiállításával kapcsolatban, a felperes el nem bírált kereseti kérelme tekintetében lehet jelentősége, de a viszontkereset elbírálására nincsen kihatása.
A másodfokú részítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a részítélet hatályon kívül helyezését és a viszontkereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős részítélet azért törvénysértő, mert annak ellenére, hogy a II. r. alperes anyagi jogi perbeli legitimációval nem rendelkezett, helyt adott a II. r. alperes dologi jogi igényre alapított viszontkereseti követelésének; túlterjeszkedett a viszontkereseti kérelmen; a részítélet rendelkezése nem egyértelmű és határozott; a részítélet meghozatalának nem álltak fenn a perjogi előfeltételei; a 000316-317. közraktári jegyek forgatásának szabályszerűségével és ennek következményeként a 000346-347. számú közraktári jegyek kibocsátásával kapcsolatos álláspont sérti a Kereskedelmi Törvénynek a közraktári jegyek forgatásával kapcsolatos rendelkezéseit.
A felperes álláspontja szerint dologi jogi igénye a Ptk. 3388 §-ának (1) bekezdésére figyelemmel csak a közraktári jegy birtokosának lehet. Ha a közraktár az árut nem saját, hanem bérelt raktárban helyezte el, úgy az áru kiadását nem valamiféle reá átszállott dologi jogi igény, hanem a bérleti szerződés alapján a raktározótól követelheti. Tulajdoni igénnyel az alperesi beavatkozó élhetne, de az ilyen igényt a felperessel szemben nem terjesztett elő. A II. r. alperes nem jogosult harmadik személyt megillető igényt érvényesíteni, tehát nem rendelkezik anyagi-jogi perbeli legitimációval. A II. r. alperes igénye csak arra irányulhat, hogy a felperes kötelmi jogi jogcímen a részére adja ki a perbeli cukrot, ilyen tartalmú igényt viszont már korábban egy másik perben előterjesztett. Megkérdőjelezhető a részítélet végrehajthatósága, mert nem tartalmaz teljesítési határidőt, és nem jelöli meg konkrétan a jogosultat sem, így kérdéses, hogy ki terjesztheti elő a végrehajtási kérelmet. A forgatmányok láncolatának vizsgálata nem tartozik a végrehajtási eljárásra, a részítélet lényegében nem tesz mást, mint megismétli a Kt. 441. §-ában írtakat, de nem számol azzal a problémával, amit a zálogjegy időközbeni forgatása okozat. Ugyanis a közraktári áru raktározójának akkor is ki kellene szolgáltatnia az árut, ha a lejárt zálogjegy birtokosa a közraktárnál lebonyolító árverést igényel, viszont erre a részítélet alapján a felperes nem lenne köteles. Ha a II. r. alperes dologi jogi igényére alapítottan kívánta volna a követelését érvényesíteni, úgy elvileg csak megállapítási viszontkeresetet terjeszthetett volna elő, de ennek előfeltétele azért nem áll fenn, mert a felperes elsődleges keresete éppen annak megállapítására irányul, hogy az alperesnél lévő áru nem közraktári áru, tehát ez az igény már peresítve volt a viszontkereset előterjesztésének időpontjában, így megállapítási ítéletre az alperesnek jogai megóvása érdekében nincsen szüksége. Nem álltak fenn a részítélet meghozatalának a feltételei, mert a viszontkereset csak a felperesi keresettel együttesen bírálható el. A viszontkereset tárgyában hozott részítélettel a bíróság a felperesi kereset felől is döntött anélkül, hogy azzal érdemben foglalkozott volna. Törvénysértően állapította meg a jogerős ítélet, hogy a felperes a 000316-317. számú áru-, illetve zálogjegyet együttesen forgatta, csak a forgatás egyidejűségéről lehet szó. Minthogy a zálogjegy külön hátiratot tartalmaz, így megállapítható, hogy a forgatás külön-külön történt. A zálogjegy forgatása viszont nem szabályszerű, mert nem felel meg a Kt. 442. §-ában előírt alakszerűségeknek.
A II. r. alperes a jogerős részítélet hatályban tartását kérte. A felülvizsgálati kérelem nem alapos, mert a jogerős részítélet nem törvénysértő.
A felperes elsődlegesen azt sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság jogszabálysértően adott helyt a dologi jogi igényre alapított viszontkeresetnek. A felülvizsgálati bíróság ennek a kérdésnek az eldöntésekor megvizsgálta a viszontkereset alapjául szolgáló azokat a tényeket, amelyekből a II. r. alperes a jogát származtatta. Az ebben a körben irányadó tényállás szerint a felperes megbízásából az I. r. alperes közraktári szerződést kötött a II. r. alperessel. Az ügy körülményeiből megállapíthatóan a közraktári ügylet elsődleges célja nem az áru megőrzése, kezelése volt, mivel ennek a felperesnél megvoltak a megfelelő feltételei. A szerződést a közraktári jegyek kiállítása végett kötötték, mivel ezek szolgáltak a felperes és az I. r. alperes között létrejött hitelügylet biztosítékául. A közraktári ügyletnek két alapvető eleme van: az áru raktározására vonatkozó letéti szerződés és a közraktári jegy kiállítása. A letéti szerződés alapján a közraktár köteles a rá bízott dolgot akár a saját, akár az általa bérelt raktárban megőrizni. Ez utóbbit nevezik jogi műszóval „művi tárolásnak”, amelyet az időközben hatályba lépett 1996. évi XLVIII. törvény 1. §-ának (4) bekezdése, illetve 20. §-a ugyancsak ilyen elnevezéssel szabályoz. A perbeli esetben azonban a II. r. alperes nem vette bérbe a felperes raktárát és a felperes által - az I. r. alperes közreműködésével - nála letett árut nem adta a felperesnek, mint quasi harmadik személynek az őrzésébe. A felek akarata arra irányult, hogy az árut a II. r. alperesnél elhelyezett „letett” árunak tekintik, a felperes azt csak a II. r. alperes kitároló nyilatkozata alapján veheti ki, illetve adhatja ki a raktárból. Ezzel a felek a tárolás módját határozták meg, a szerződési pozíciók nem módosultak, az áru birtokosa jogilag a II. r. alperes volt. Ennek az őrzési módnak sem a közraktári jegy kiállítására, sem pedig a közraktári jegynek mint értékpapírnak a sajátosságára nem volt kihatása.
A közraktári jegy mint értékpapír egyfelől a közraktárnak az áru átvételét elismerő nyilatkozatát tartalmazza, és bizonyítja az áru kiadására vonatkozó kötelezettségét, másfelől megtestesíti az árura vonatkozó jogokat, és egyszersmind helyettesíti az árut. A II. r. alperes a megállapodásnak megfelelő módon letett áruról kiállította többek között a 000316-317. számú közraktári jegyeket, amelyek első birtokosa a letevő felperes volt. A felperes a közraktári jegyekre hátiratot vezetett, ezzel a Kt. 441. §-a értelmében a közraktári jegyek átruházása megtörtént.
A forgatás szabályszerűségét ugyancsak jogszabálysértés nélkül állapította meg a másodfokú bíróság. Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy a forgatás a zálogjegy és az árujegy vonatkozásában külön-külön történt. Az áru- és zálogjegy különválasztására, a zálogjegy önálló átruházására akkor kerül sor, ha a letett árura a letevő kölcsönt vesz fel az áru elzálogosítása mellett, tehát az áru- és a zálogjegy különböző személyek birtokába kerül. Csakis ilyen esetben veszi fel mind az áru-, mind a zálogjegy az önálló értékpapír jelleget, és az árujegy az áru felett más személy zálogjoga által korlátozott rendelkezési jogot ad. A fenti közraktári jegyekre (áru- és zálogjegyre) írt hátirat indigóval készült, a forgatás egyazon személyre történt, ezért helyesen tekintette azt a másodfokú bíróság nemcsak egyidejű, de együttes forgatásnak is. A Kt. valóban nem szabályozza, hogy a közraktári jegy átruházása esetén annak csak az árujegyre vagy pedig mindkét részére - tehát a zálogjegyre is - rá kell-e vezetni a hátiratot, ennek hiányában az együttes átruházás mindkét jegy hátiratolása útján is szabályszerűnek minősül. Ezt erősíti meg - a felperes által hivatkozott jogirodalmi véleménnyel ellentétben - dr. Neumann Ármin: A kereskedelmi törvény magyarázata (Athénium 1897.) 696. oldalának vonatkozó része is.
A közraktári jegyek átruházásával a felperesnek megszűnt az áru feletti szabad rendelkezési joga, az a Kt. 441. §-ának értelmében a beavatkozóra szállt át. A beavatkozó az értékpapírban megtestesített jogokat szerezte meg, nem tekinthető tehát a felperes jogutódjának, ezért a viszontkereset elbírálása szempontjából nincsen relevanciája annak a személyes viszonynak, amely a felperes, illetve az I. r. és a II. r. alperesek között fennáll. A beavatkozó szabad rendelkezési joga folytán került sor a perbeli két közraktári jegy kiállítására, amely az áru közraktári jellegén nem változtatott. A közraktári tevékenység lényege, hogy a közraktár nem csupán a vele kötelmi jogviszonyban lévő letevő számára köteles az árut megőrizni, hanem a közraktári jegy mindenkori - jogszerű - birtokosa számára. A II. r. alperesnek a Kt. 441. §-án alapuló törvényes kötelezettsége, hogy a közraktári jegyen alapuló jogokat kielégítse. E törvényes kötelezettsége - és nem a kötelmi jogviszony - jogosítja fel arra, hogy mindazokat, akinek a közraktári áru az értékpapír nélkül kerül a birtokába, bírói úton kényszerítse arra, hogy az értékpapírból eredő jogszerű igények kielégítését tegyék lehetővé. A II. r. alperesnek ez az igénye nem kötelmi jogi természetű, ezért nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor a viszontkereset tekintetében a perfüggőséget nem találta megállapíthatónak. A II. r. alperest az általa kiállított értékpapírból fakadó kötelezettsége alapján a Pp. 2. §-ában megjelölt „vitában érdekelt” félnek kell tekinteni, ezért legitimálva van arra, hogy a törvényi kötelezettsége teljesítésének elérése végett harmadik személy javára szóló marasztalást kérjen. Nem sértett tehát jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor a II. r. alperes perlési jogosultságát megállapítva a viszontkeresetnek helyt adott.
A fentiekből az is következik, hogy a részítélet meghozatalának törvényi feltételei fennálltak. A felperes keresete elsődlegesen arra irányult, hogy a bíróság kötelezze az I. r. alperest a közraktári jegyek kiadására, tekintettel arra, hogy a tartozása, amelynek biztosítékául ezek a jegyek szolgáltak, megszűnt, és az I. r. alperes nem volt jogosult a jegyek forgatására. Ez utóbbi kérdés a felek személyes viszonyára tartozik, ettől elkülöníthető volt az a kérdés, amelyet a viszontkereset elbírálása során kellett megoldani, hogy ti. a felperes kötelezhető-e a közraktári jegyek jogszerű birtokosa dologi jogi igényének kielégítésére. A felperes a viszontkereset elleni ellenkérelmében vitássá tette - az újabb közraktári jegyek kiállítására tekintettel az áru közraktári jellegét, ennek eldöntésére a viszontkereset elbírálása körében - eljárási szabálysértés nélkül sor kerülhetett.
Az ítélet rendelkező része sem sérti az eljárási szabályokat, végrehajthatósága - tekintettel arra, hogy a végrehajtás folyamatban van - aligha vonható kétségbe. Nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság akkor sem, amikor nem rendelkezett a zálogjegy feltételezett forgatása esetére a zálogjegy birtokosát megillető jogokról, mivel az I. r. alperes az áru kiadását nem árverés céljából, hanem tulajdonosának birtokba adása végett kérte, így az ítélet megfelel a Pp. 215. §-ában írtaknak.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a jogerős részítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. A felülvizsgálati kérelem nem vezetett sikerre, ezért a felperesnek a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése szerint meg kell fizetnie az alperesek költségeit, amely a 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerint megállapított ügyvédi munkadíjból áll. (Lengf. Bír. Gfv. X. 32.285/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás