1000/B/1999. AB határozat
1000/B/1999. AB határozat*
2009.04.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény 3. § (1) bekezdés c) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Kpt.) 3. § (1) bekezdés c) pontjának alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte. Az indítványozó szerint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt diszkrimináció tilalmát sérti, hogy a Kpt. e rendelkezése csak a munkaszolgálat után nyújt kárpótlást és nem terjed ki a katonai behívó nyomán teljesített kényszermunkára. Az indítványozó kifejtette, hogy a Kpt. az 1939. március 11. és 1989. október 23-a közötti időszakban elkövetett sérelmekért kíván kárpótlást nyújtani, ennek azonban ellentmond a vizsgálni kért 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezés, amely csak a II. világháború alatt (1941. június 27.–1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálatot jelöli meg a kárpótlási jogosultság alapjául. Az indítványozó álláspontja, hogy a Kpt. nem kezeli egyenlően a fasiszta és a kommunista diktatúra során okozott sérelmeket, az 1951–1956 közötti időszakban fogvatartás keretében végzett – a munkaszolgálathoz hasonló – kényszermunkára is sor került. Mindezek alapján úgy vélte, hogy az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző alkotmányellenes megkülönböztetést eredményez a Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontja azáltal, hogy nem terjed ki az ’50-es években katonai behívó alapján teljesített kényszermunkára.
Az indítványozó a fenti indokok alapján a Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjának a megsemmisítését kezdeményezte.
II.
1. Az Alkotmány fölhívott rendelkezése szerint:
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Kpt. jelen ügyben érintett szabálya értelmében:
„Kárpótlás a szabadságelvonásért
3. § (1) A 6–8. §-ban meghatározott kárpótlás jár a személyes szabadságot súlyosan, 30 napot meghaladóan korlátozó következő sérelmekért:
(...)
c) a II. világháború alatt (1941. június 27.–1945. május 9.) faji, vallási vagy politikai okból teljesített munkaszolgálat;”
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság a Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjának alkotmányosságát az 1/1995. (II. 8.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) vizsgálta. Az Abh. alkotmányellenességet állapított meg a tekintetben, hogy a Kpt 3. § (1) bekezdés c) pontja csak a közvetlen harcoló alakulat kötelékében teljesített munkaszolgálat – mint szabadságelvonási ok – után tette lehetővé a kárpótlást. Az Alkotmánybíróság az Abh. rendelkező részében – a jóvátételi folyamatnak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdéséből eredő követelményként – megállapította, hogy „a múlt rendszerekben az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak személyi kárpótlásánál alkotmányos követelmény, hogy a törvényhozó a kárpótlásra jogosultság megállapításánál a jogosulti, kedvezményezetti körök ismérveit azonos, a csoportra különösen jellemző szempontok szerint, a személyek egyenlő méltóságának tekintetbevételével, egységesen határozza meg.” (ABH 1995, 31.). Az Abh.-t követően a törvényhozó az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvény módosításáról szóló 1997. évi XXIX. törvényben állapította meg a Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjának jelenleg is hatályos -az indítványozó által vizsgálni kért – szövegét.
Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január 3.) 31. § c) pontja értelmében „ítélt dolog” címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor „ítélt dolog”, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. (1620/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 972, 973.)
Megállapítható, hogy jelen ügyben az „ítélt dolog” feltételei nem állnak fenn, az indítványozó az Abh-ban elbíráltaktól más összefüggésben (más probléma alapján) kérte a Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjának alkotmányossági vizsgálatát.
2. Az indítványozó szerint az Alkotmány alapján azoknak is kárpótlás kell, hogy járjon, akiket katonai behívó alapján kényszerből munkavégzésre köteleztek. Kényszermunka után a Kpt. alapján kárpótlás jár több jogcímen is [2/B. § (2) bekezdés a szovjet kényszermunkáról szól, a 3. § (1) bekezdés b) pont értelmében magyar hatóság döntése alapján elrendelt zárt táborszerű fogva tartás keretében végzett kényszermunka után jár kárpótlás], illetve része a jóvátételi folyamatnak az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rend.), amely szintén rendelkezik e körben juttatásról [pl. az 1. § c) pontja juttatásban részesíti azokat, akik Magyarországon 1945. január 1. és 1953. december 31. között rendőrhatósági őrizet mellett munkatáborban fogva tartottak voltak]. Látható tehát, hogy a kényszerből munkavégzésre kötelezettek körében bizonyos típusú sérelmek után kárpótlás, illetve juttatás jár. Az alkotmányossági vizsgálat jelen ügyben arra terjed ki, hogy sérti-e az Alkotmány 70/A. §-át, hogy nem kaptak kárpótlást azok, akik nem tartoznak sem a Kpt. sem a Korm. rendelet idézett szabályainak hatálya alá, de katonai behívó alapján munkavégzésre voltak kötelezve. Az indítványozó szerint az alkotmányossági probléma a Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt meghatározás szűk volta miatt áll fenn.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az egymással összehasonlítható helyzetben lévők között alkalmazott olyan különbségtétellel szemben nyújt védelmet, amelynek nincs alkotmányosan elfogadható indoka. Ebből következően nem minden különbségtétel alkotmányellenes, hanem arra tekintettel fogalmazza meg a diszkrimináció tilalmát, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48–49.]
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint amikor az Alkotmány 70/A. §-ának sérelme a kérdés – és a megkülönböztetés nem alapjogra vonatkozik –, az Alkotmánybíróság egyrészt azt vizsgálja, hogy a jogalkotó összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok között tett-e megkülönböztetést, másrészt azt, hogy az összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok közötti különbségtételnek van-e tárgyilagos megítélés szerint ésszerű indoka. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–79.; 16/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280–282.; 21/2007. (III. 29.) AB határozat, ABH 2007, 304, 307.] Ennek alapján az Alkotmánybíróságnak először az összehasonlíthatóság kérdését kellett vizsgálnia.
Az Alkotmánybíróság a 944/E/1996. AB határozatában mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet vizsgált a tekintetben, hogy a Kpt. nem rendelkezik azok kárpótlásáról akiket a II. világháborúban katonai szolgálatra kényszerítettek (ABH 1997, 670.). E határozat a katonai szolgálat és a munkaszolgálat közötti különbségeket is hangsúlyozta. Jelen ügyben figyelembe veendő megállapításai szerint: „Nem áll fenn mulasztás a 70/A. § (1) bekezdése alapján sem. Az indítványozó által azonosként kezelt katonai szolgálat és munkaszolgálat a szabadságkorlátozásnak, mind célját, mind tartalmát tekintve, két egészen különböző formája, ezek azonos alapra helyezése nyilvánvalóan téves feltevésen alapszik.” ... „Jelen esetben a katonai szolgálat, – mint a honvédelmi kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó szabadságkorlátozás – és a munkaszolgálat – mint önkényes megkülönböztetésen alapuló szabadság és egyéb alapjogelvonás – eltérő kezelésének ésszerű indokai fennállnak (függetlenül attól, hogy esetleg mind a kettőt katonai behívóval foganatosították).” „...Nyilvánvaló tehát, hogy ebben az esetben is a csoportképzés elvei szükségszerűen eltérőek, jól körülhatárolható két különböző személyi körrel állunk szemben.” (ABH 1997, 670, 673.) Az Alkotmánybíróság e határozatában a katonai szolgálat említett formája miatti kárpótlás elmaradása tekintetében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet nem állapított meg. A határozat szerint a munkaszolgálatra behívottak és a katonai szolgálat alapján munkavégzésre kötelezettek az Alkotmány 70/A. §-a szempontjából külön csoportot alkotnak.
Az 1951. és 1953. között katonai szolgálatra behívottak és ott munkavégzésre kötelezettek jóvátételével foglalkozott a 886/E/2003. AB határozat. A határozat a Korm. rend. – fentebb idézett – 1. § c) pontját vizsgálta. A határozat többek között megállapította: „Jelen ügyben azokat, akiket katonai szolgálat keretében munkavégzésre köteleztek, nem lehet azonos csoportba tartozóknak tekintetni a rendőrhatósági őrizet mellett munkatáborban fogva tartottakkal. Nem minősül ilyen jellegű fogva tartásnak a katonai szolgálat, még akkor sem, ha politikai ok is állt annak elrendelésében, illetve ha kimutatható ezzel összefüggésben is egyfajta állami önkény.” (ABH 2007, 2422, 2426.)
Megállapítható tehát, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. §-ában meghatározottak alapján következetesen érvényesítette azt az álláspontját, hogy – a Kpt.-ben és a Korm. rendeletben meghatározottakon túl – a katonai behívó alapján történő munkára kényszerítés, és a Kpt.-ben meghatározott munkaszolgálat, illetve kényszermunka nem tekintethető az Alkotmány 70/A. §-a alapján összehasonlítható helyzetnek. Az Alkotmánybíróság ezt az álláspontját jelen ügyben is fenntartja, ezért nem állapítható meg a Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontjának az Alkotmány 70/A. §-ába ütközése a miatt, mert e rendelkezésben nem szerepel a katonai behívó alapján történő valamennyi munkavégzési kötelezettség a Kpt. által átfogott időszak egészére nézve.
3. Az Alkotmánybíróság végezetül a következőkre mutat rá. Az Alkotmánybíróság már az Abh.-ban is utalt arra, hogy a személyi sérelemokozásokért megállapított kárpótlás igazságosságát, helyességét sem vizsgálhatja. Tekintettel a visszamenőleges kárpótlás döntően ex gratia jellegére, a törvény személyi hatálya tárgyában tágabb a törvényhozó alkotmányos mozgástere és szabadsága, mint a tulajdoni sérelemokozásokkal kapcsolatos kárpótlási törvényeknél volt. (ABH 1995, 31, 52.) Az Alkotmánybíróság egy más döntésében kifejtette, hogy a múlt rendszerekben személyi sérelmet szenvedettek köre lényegében meghatározhatatlan, felmérhetetlen, mert gyakorlatilag bárkire, aki a múlt rendszerekben Magyarországon élt, érvényes lehet, hogy anyagi kihatású vagy pusztán személyi sérelem érte. [22/1996. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1996, 89, 99.] A fentebb idézett 944/E/1996. AB határozat pedig megállapította, hogy: „Természetesen a katonai szolgálat során bekövetkezett, illetve az azzal összefüggő sérelmek felvethetnek állami gondoskodási igényt, de az elhatárolhatóság az eltérően kezelést mindenképpen megalapozza.” (ABH 1997, 670, 673.) Az állami gondoskodás egy összefüggését szabályozza a 174/1992. (XII. 29.) Korm. rendelet, amely „az 1951 és 1956 közötti időszakban politikai okból hátrányos megkülönböztetéssel járó katonai munkaszolgálatot teljesített személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről” szól. E személyi kört érintően tehát a jogalkotó úgy mérlegelt, hogy a hátrányból származó társadalombiztosítási és munkajogi kérdéseket rendezi.
A fenti indokok alapján az Alkotmánybíróság a Kpt. 3. § (1) bekezdés c) pontja megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasította.
Budapest, 2009. április 27.
|
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
|
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Holló András s. k., |
Dr. Kiss László s. k., |
||||||
|
|
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Kovács Péter s. k., |
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
|
||||||||
|
|
Dr. Lévay Miklós s. k., |
Dr. Trócsányi László s. k., |
||||||
|
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás