• Tartalom

1046/1999. (V. 5.) Korm. határozat

1046/1999. (V. 5.) Korm. határozat

a Magyar Katolikus Egyház javára 2011-ig rendezendő ingatlanok jegyzékének elfogadásáról, valamint az 1999. évben megoldásra javasolt ingatlanokról és egyes kormányhatározatok módosításáról

2001.07.10.

A Kormány

1. a)1 az 1991. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Etv.) 7. §-ának (1) bekezdése alapján elfogadja a Magyar Katolikus Egyház részére 2011-ig rendezésre javasolt, az 1. számú melléklet szerinti ingatlanok jegyzékét, és egyetért azzal, hogy a további rendezés az Etv. által előírt eljárás szerint – éves jegyzékek alapján – történjék, az aktualizált értékek figyelembevételével;

b) felhívja az ingatlanok jelenlegi tulajdonosainak, kezelőinek és használóinak figyelmét arra, hogy az ingatlanok tulajdoni helyzetének végleges rendezéséig azok állagának megóvására és megfelelő karbantartására kötelesek;

Felelős: nemzeti kulturális örökség minisztere

Határidő: folyamatos

2. a) az Etv. értelmében alakított egyeztető bizottság által a rendezésre javasolt ingatlanok 2. számú melléklet szerinti jegyzékét jóváhagyja, és elrendeli, hogy a jegyzékben felsorolt ingatlanok tulajdonba adásáról és a kártalanítás kifizetéséről a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának helyettes államtitkára gondoskodjék;

b) felhívja az érdekeltek figyelmét arra, hogy az állami költségvetési pénzek felhasználását az Állami Számvevőszék ellenőrizheti. Erre tekintettel a kártalanítás felhasználására vonatkozó bizonylatokat őrizzék meg, és azokat tájékoztató jelleggel, másolatban küldjék meg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma részére;

Felelős: nemzeti kulturális örökség minisztere, pénzügyminiszter

Határidő: a határozat kihirdetését követő 30 nap

3. tudomásul veszi a Magyar Katolikus Egyház részére az Apostoli Szentszékkel kötött Megállapodásban rögzített járadék alapjául szolgáló ingatlanjegyzéket;

4.2

5. Az 1064/1997. (VI. 11.) Korm. határozattal visszaadott egyházi ingatlanok tulajdonba adásával kapcsolatos pénzösszegek kifizetéséről szóló 2156/1997. (VI. 13.) Korm. határozat 2. számú melléklete II. jegyzékében a Magyar Katolikus Egyház listáján 10. sorszámmal szereplő ingatlan (Hévíz, Gyógyfürdő-Szanatórium, hrsz.: 964/4) sorában az 1999. VI. 30. szövegrész helyébe az 1999. III. 31. szövegrész lép.

6. Az 1082/1995. (IX. 4.) Korm. határozattal visszaadott egyházi ingatlanok tulajdonba adásával kapcsolatos pénzösszegek kifizetéséről szóló 2335/1995. (X. 31.) Korm. határozat 2. számú mellékletének a hatpárti egyeztetés alapján kiemelten kezelendő ingatlanok jegyzékén 3. sorszámmal szereplő ingatlan (Budapest V., Piarista köz 1.) sorában az 1999. XI. 30. szövegrész helyébe az 1999. III. 31. szövegrész lép.

1. számú melléklet az 1046/1999. (V. 5.) Korm. határozathoz

-------------------

Sorszám Település Utca Hsz. Hrsz.

-------------------

1. Abony Csillag Zs. u. 2. 966

2. Abony Szelei u. 1. 856

3. Adács Akácfa út 3. 2

4. Adács Szent Jakab út 17. 7/1, 7/2

5. Ajak Ady E. u. 8. 575

6. Ajak Rákóczi u. 67. 48

7. Ajka Liszt F. u. 2. 754

8. Ajka Szent István u. 73. 756

9. Albertirsa Kolozsvári u. 17. 3263

10. Andocs Szabadság tér 6. 173

11. Andornaktálya Rákóczi u. 213. 180

12. Apácatorna Kossuth u. 24. 34

13. Aranyosapáti Kölcsey u. 4. 49

14. Aranyosapáti Petőfi u. 53. 78

15. Arló Ady E. u. 150–152. 849/1

16. Arnót Petőfi u. 147. 113/1

17. Aszófő Balaton u. 32. 202/2

18. Ács Gyár u. 12. 2353/2

19. Ács Gyár u. 4. 2346/18

20. Ácsteszér Petőfi u. 1. 181/4, 184/5

21. Ádánd Árpád u. 35. 197/5

22. Babót Fő u. 72. 186

23. Badacsonytomaj-Badacsonyörs (Belterület) 1818

24. Bag Szent András u. 42. 773

25. Bag Templom tér 1. 56

26. Bágyogszovát Fő u. 29. 582

27. Baja Deák F. u. 4. 527/6

28. Baja Deák F. u. 4. 527/5

29. Baja Martinovics u. 1. 868

30. Bakonybél Szent Gellért tér 15. 86

31. Bakonybél Szent Gellért tér 17. 87

32. Bakonycsernye Rákóczi u. 149/A 344/3

33. Bakonyszombathely Széchenyi u. 2. 669

34. Balástya Felszabadulás u. 9. 296

35. Balástya Tolbuchin u. 10. 240

36. Balatonalmádi Szigeti J. u. 14. 2947

37. Balatonalmádi Veszprémi út 87. 5, 4/6

38. Balatonberény Kossuth L. 60. 117/1

39. Balatonboglár Árpád u. 15–17. 632/1–2

40. Balatonfüred Arácsi u. 2. 2315

41. Balatonfüred Blaha Lujza u. 3. 368

42. Balatonfüred Gyógy tér 2. 360/2

43. Balatonkenese Balatoni u. 21. 2944

44. Balatonkeresztúr Kossuth L. 2. 271

45. Balatonlelle Kossuth L. 62. 4130

46. Balatonőszöd Petőfi S. u. 1. 55

47. Balatonszabadi Kossuth u. 40. 240

48. Balatonszabadi Vak Bottyán u. 131. 598

49. Balatonszárszó Móra F. u. 2. 1443

50. Balatonszemes Fő u. 31. 1156

51. Balatonszemes Fő u. 32. 1080

52. Balkány Kossuth u. 28. 760

53. Balkány Ságvári E. u. 33. 770/3

54. Balmazújváros Veres P. u. 17. 4319

55. Balogunyom Rákóczi u. 3. 478

56. Bárdudvarnok Kaposszentbenedek 79. 68/1

57. Bátya Deák F. u. 1. 11

58. Bedegkér Rákóczi u. 69. 82

59. Békés Szántó Albert u. 3. 6898

60. Békéssámson Bacsó B. u. 15. 384

61. Békéssámson Kossuth u. 9. 443

62. Békésszentandrás Szent István u. 50. 409

63. Bérbaltavár Kossuth u. 31. 85/1

64. Beregdaróc Szabadság u. 88. 340

65. Beregsurány Árpád u. 8. 219

66. Berhida Ősi u. 20. 272

67. Berzék Rákóczi u. 67. 324

68. Berzence Szabadság tér 7. 939

69. Beszterec Kossuth út 42. 245

70. Bicske Prohászka u. 3. 1302/2

71. Biri Mező I. u. 19. 21/1

72. Biri Mező I. u. 21. 21/2

73. Bodajk Petőfi u. 62. 563

74. Bodajk Petőfi u. 66. 599

75. Bodajk Petőfi u. 7. 485

76. Bodajk Petőfi u. 53. 1041/2

77. Böde Rákóczi u. 1. 128

78. Bodonhely Dózsa Gy. u. 39. 47

79. Bódvarákó Ostoros dülő 1.G95. 1075

80. Bogács Ady E. u. 33. 74/1

81. Bokod Erdélyi u. 1. 450

82. Bököny Kossuth u. 12. 267/2

83. Borsosberény Petőfi u. 62. 517

84. Bősárkány Petőfi u. 47. 215

85. Bucsu Rohonci u. 4. 346

86. Bucsuszentlászló Arany J. u. 15. 305

87. Bucsuszentlászló Arany J. u. 15. 305

88. Budaörs Árpád u. 8. 900

89. Budapest I. Batthyány tér 7. 14441/1

90. Budapest I. Fő u. 15. 14409

91. Budapest I. Krisztina krt. 59–61. 7597/1

92. Budapest I. Szabó Ilonka u. 36195. 14206

93. Budapest I. Szentháromság tér 2. 6532

94. Budapest II. Zivatar u. 6–8. 13319

95. Budapest II. Fő u. 88. 13565

96. Budapest II. Fő u. 88. 13550/34

97. Budapest II. Frankel Leó u. 17–19. 13465

98. Budapest II. Frankel Leó u. 31–33. 14479/1

99. Budapest II. Frankel Leó u. 54. 14560/1

100. Budapest II. Heinrich István u. 3. 11377/1

101. Budapest II. Hímes u. 3. 51584

102. Budapest II. Ürömi u. 59. 14869

103. Budapest III. Bercsényi u. 39/B 62725/1

104. Budapest III. Kenyeres u. 9. 17347

105. Budapest III. Kiscelli út 79. 17263

106. Budapest III. Pomázi u. temető 19963

107. Budapest III. Szentendrei út 110. 19223/2

108. Budapest III. Szentendrei út 69–71. 19265

109. Budapest III. Szentlélek tér 10. 18024/7, 18023

110. Budapest III. Szőlő u. 60. 17345/1

111. Budapest III. Zápor u. 41. 17354

112. Budapest IV. Fóti út 35. 74504/1–2

113. Budapest IV. Szent István tér 14. 70217

114. Budapest V. Ferenciek tere 7–8. 24188/A111–118

115. Budapest V. Ferenciek tere 7–8. 24188/A/27

116. Budapest V. Hercegprímás u. 7–9. 24546

117. Budapest V. Március 15. tér 2. 24320/A/7/8

118. Budapest V. Március 15. tér 2. 24320/A/2/9

119. Budapest V. Váci u. 47. 23881

120. Budapest VII. Damjanich u. 50. 33477

121. Budapest VIII. Horánszky u. 14. 36636

122. Budapest VIII. Horánszky u. 18–20–22. 36638, 36639

123. Budapest VIII. Horánszky u. 23. 36610

124. Budapest VIII. Kerepesi út 33. 38837/14

125. Budapest VIII. Rezső tér 38689/1

126. Budapest VIII. Rigó u. 3. 35228/3

127. Budapest IX. Haller u. 19–21. 38262/10

128. Budapest IX. Hőgyes E. u. 5. 36869

129. Budapest IX. Üllői út 75–77. 37158

130. Budapest X. Kada u. 25. 41611

131. Budapest XI. Aga u. 1–3. 4569/1, 4570/1, 4573

132. Budapest XI. Bartók Béla út 19. 5034/1/49, /50

133. Budapest XI. Galváni út 15. 3993/22

134. Budapest XI. Ménesi út 12. 4968

135. Budapest XI. Ménesi út 26. 4957: 1781/2895

136. Budapest XI. Ménesi út 57/A 5119/11/A/2

137. Budapest XI. Tas vezér u. 28. II. 4. 4494/16

138. Budapest XII. Csaba u. 5. 6835/18

139. Budapest XII. Diana u. 15/A 9605

140. Budapest XII. Diana u. 4. 9612/1

141. Budapest XII. Diana u. 4. 9612/1

142. Budapest XII. Szilágyi E. fasor 8. I. 6. 6825/A/8

143. Budapest XII. Zugligeti út 73. 10825

144. Budapest XIII. Huba u. 6. 27876

145. Budapest XIII. Huba u. 7/9. 27887

146. Budapest XIII. Lehel tér 1. 28222/1

147. Budapest XIII. Rokolya u. 28. 26552/9

148. Budapest XIII. Váci út 34. I/ 5,6. 25330/A/17, 22, 23

149. Budapest XIV. Cházár A. u. 3. 32764

150. Budapest XIV. Hermina út 23. 31670/2

151. Budapest XV. Rákos u. 163. 80701

152. Budapest XV. Szűcs I. u. 24. 81990

153. Budapest XVI. Georgina u. 4. 116830

154. Budapest XVI. Rádió u. 36. 116828

155. Budapest XVI. Rádió u. 38. 116829

156. Budapest XVII. Péceli u. 230. 134456

157. Budapest XVIII. Bajcsy-Zs. út 39/B 159264/4

158. Budapest XVIII. Gyöngyvirág u. 41. 154654

159. Budapest XVIII. Vörösfény u. 168. 144398

160. Budapest XIX. Koós K. tér 16. 160506

161. Budapest XIX. Vas Gereben u. 109. 167187

162. Budapest XX. Kossuthfalva tér 175309, 175310

163. Budapest XX. Zalán u. 5–7–9–11. 175533/34/35/36

164. Budapest XXII. Bajcsy-Zs. u. 3. 228461/1

165. Budapest XXII. Bajcsy-Zs. u. 3. 228461/2

166. Budapest XXII. Kistétényi út 13/B 228534

167. Budapest XXIII. Szitás u. 112. 185802

168. Bugyi Kossuth u. 1. 1086/1

169. Bugyi Teleki u. 20. 1197/1

170. Bükkösd-Megyefa Petőfi u. 23. 480

171. Bükkösd-Megyefa Petőfi u. 22.G198. 583

172. Bükkzsérc Petőfi u. 22. 197/1

173. Cegléd Pesti u. 2–4. 227, 231

174. Celldömölk József A. u. 1. 395/1–2

175. Celldömölk Széchenyi u. 17. 734

176. Celldömölk Szentháromság tér 1. 875

177. Csajág Kossuth u. 128. 521

178. Csákberény Kossuth u. 15. 295/1

179. Csanádapáca Batthyányi u. 6. 285

180. Csatka Szabadság tér 65. 115/2, 4

181. Csehbánya Fő u. 1. 1

182. Csehbánya Kápolna dűlő 071, 072

183. Csehi Petőfi u. 2. 76

184. Csehimindszent Petőfi u. 7. 205/2

185. Csengőd Béke tér 4. 33/2

186. Csénye Ady E. u. 2. 114

187. Csepreg Kossuth u. 67. 992, 993

188. Csepreg Széchenyi tér 29. 1231

189. Cserénfa Dózsa Gy. 1. 139

190. Csesznek Vár u. 40. 258

191. Csobaj Sport u. 3. 378/2

192. Csobád Kossuth u. 33. 182

193. Csobánka Margitliget 1. 602, 603, 0246/1, 0242/3

194. Csököly Petőfi u. 66. 316

195. Csokonyavisonta Xantus J. u. 229. 237

196. Csolnok Annavölgyi u. 1. 467

197. Csongrád Kossuth tér 2. 24

198. Csongrád Piroska János tér 3. 1605

199. Csopak Berekháti u. 62. 769

200. Csopak Kossuth u. 108. 1064

201. Csörötnek Fő u. 78. 87

202. Csorvás István király u. 30–34. 309/1

203. Csorvás Petőfi u. 6. 251/1

204. Csót Rákóczi u. 24–26. 340/1

205. Dabas-Sári Szent János u. 58. 1101

206. Dámóc Fő u. 116. 13

207. Dámóc Fő u. 142. 186

208. Debrecen Szent Anna u. 17. 9754

209. Debrecen Szent Anna u. 19. 9755

210. Debrecen Varga u. 2. 9752/1

211. Dédestapolcsány Hunyadi u. 56. 91

212. Dég Széchenyi u. 52/A 735

213. Demecser Iskola u. 4. 264/1

214. Demecser Petőfi tér 18. 206

215. Demecser Székely u. 39. 3269

216. Devecser Petőfi tér 11. 705

217. Doboz Hold u. 15. 1689

218. Doboz Táncsics u. 20. 1534

219. Döbröce Hegy u. 8. 60

220. Döge Petőfi u. 2. 857

221. Dombrád Kossuth u. 119. 64/2

222. Dunaalmás Almási u. 127. 4016/2

223. Dunaföldvár Templom u. 5. 1079/1 8%-a

224. Dunaszeg Iskola u. 1. 9

225. Dunaszeg Iskola u. 2. 2

226. Dunaszentbenedek Kossuth u. 71–73. 662

227. Ebergőc Kossuth u. 32. 123

228. Ecser Bajcsy-Zs. u. 18. 657

229. Ecser Szabadság tér 5. 656

230. Eger Dobó tér 6. 4973/1

231. Eger Eszterházy tér 1. 4949

232. Eger Kossuth út 16. 6563

233. Eger Markhot F. u. 1. 4846

234. Eger Pozsonyi u. 1. 0803

235. Egerszalók Kossuth u. 67. 4

236. Egyházasfalu Ady E. u. 14. 523/1–2

237. Egyházasfalu Széchenyi u. 21. 216/1

238. Egyházasfalu Széchenyi u. 21. 216/2

239. Emőd Kossuth u. 50. 504

240. Enying Szabadság tér 7. 2294/4

241. Ercsi Fő u. 22. 24

242. Erdőbénye Kossuth u. 10. 134

243. Erdőhorváti Egres u. 7. 159

244. Erdőhorváti Petőfi u. 1. 615/1

245. Érd-Újváros Alsó u. 21. 22573

246. Esztergom Bottyán J. 8. 17322

247. Esztergom Pázmány P. u. 16. 16306/3

248. Esztergom Pázmány P. u. 18. 16307

249. Fedémes Petőfi út 47–49–51. 4/1, 4/2

250. Fehérvárcsurgó Petőfi u. 26. 465

251. Feldebrő Kossuth út 9. 683

252. Felsőörs Dózsa tér 3. 144/1

253. Felsőörs Úttörő u. 2. 291

254. Felsőtárkány Fő u. 400. 1530–29–42

255. Felsőzsolca Deák F. u. 1. 49

256. Felsőzsolca Rákóczi u. 32. 632

257. Fényeslitke Petőfi u. 1. 20/3

258. Fényeslitke Petőfi u. 1. 20/4

259. Fényeslitke Petőfi u. 7. 25

260. Fertőendréd Fő u. 16. 12/1

261. Fertőrákos Fő u. 119. 840

262. Fertőrákos Fő u. 234. 1138

263. Földeák Petőfi u. 2. 855

264. Fót Vörösmarty u. 1–3. 1300

265. Fót Vörösmarty u. 6. 1027/1

266. Fót Vörösmarty u. 8–10. 1027/2

267. Füzesabony Szent János tér 2. 1933/1

268. Füzesabony Szent János tér 3. 1933/2

269. Gádoros Fő u. 30. 948

270. Garabonc Fő u. 60. 120/3

271. Gecse Kossuth u. 38. 237

272. Geresdlak Dózsa Gy. u. 28–30. 551

273. Geresdlak Hunyadi u. 19. 214

274. Gige Kossuth u. 11. 101

275. Gödöllő Iskola köz 1. 4083

276. Gödöllő Szabadság tér 19. 417/23, 444/31

277. Gyepükaján Petőfi S. u. 1. 136

278. Gyöngyös Koháry u. 2. 1905

279. Gyöngyös Nemecz József tér 1940

280. Gyöngyös Ország u. 1–3. 2232

281. Gyöngyös P. Kiss Szaléz u. 22. 1950

282. Gyöngyös Than Károly u. 1949/1

283. Gyöngyös Török Ignác u. 1. 1957

284. Gyöngyös Vak Bottyán u. 1930

285. Gyöngyös Zrínyi u. 3. 2140

286. Gyöngyöspata Fő u. 49. 1242

287. Győr Bástya u. 69. 6763

288. Győr Fekete I. u. 85. 26605

289. Győr Heltai u. 8. 13606

290. Győr Isaszeg u. 2. 1832

291. Győr Kálvária u. 18–20. 3283

292. Győr Káptalandomb 24. 7454

293. Győr Pásztor u. 21. 3284/1

294. Győr Pásztor u. 21. 3284/2

295. Győr Pattantyús u. 1/B 1790

296. Győr Újkapu u. 2–4. 6762

297. Győr Váci M. u. 1. 42388

298. Győr Váci M. u. 3. 42386

299. Győr Zechmeister u. 1. 7291

300. Győrszemere Bakonyér u. 72. 352

301. Győrújbarát István u. 18. 443

302. Gyula Apor tér 1. 6127

303. Gyula Petőfi tér 1. 4474

304. Gyúró Thököly u. 23. 13

305. Hahót Deák F. u. 79/A/B 463

306. Hajdúböszörmény Káplár u. 1. 1922/1

307. Hajdúböszörmény Káplár u. 5. 1925

308. Hajdúböszörmény Szilassy J. u. 1. 3055, 3056

309. Hajdúdorog Széchenyi u. 10. 1010

310. Hajdúsámson Béke u. 1. 591/2

311. Hajdúsámson Béke u. 1. 591/3

312. Hajdúszoboszló Bocskai u. 8. 6093

313. Halimba Béke u. 1. 258

314. Halmaj Szent István tér 13. 57

315. Hejőkeresztúr Petőfi u. 25. 103

316. Hejőkeresztúr Petőfi u. 29. 106

317. Hejőkürt Kassai út 16. 130

318. Héreg Fő u. 64– 66. 329/1 330/1

319. Hidasnémeti Kassai u. 34. 47

320. Hosszúhetény Iskola u. 90. 164/8

321. Hosszúhetény-Kisújbánya Fő u. 2. 1634

322. Hosszúhetény-Püspökszentlászló (Belterület) 1501

323. Hövej Fő u. 25. 187

324. Ibrány Lehel u. 52. 1628

325. Ibrány Székelyi u. 23. 827

326. Iharos Kossuth u. 7. 331

327. Iharosberény Eötvös u. 1. 549/1

328. Iváncsa Fő u. 26. 616/2

329. Izsák Kecskeméti u. 3. 36

330. Izsák Kossuth u. 85. 1678

331. Izsák Kossuth tér 4. 11

332. Izsák Szent István tér 1. 39/1

333. Jánkmajtis Arany J. u. 94. 622

334. Jászberény Ferencesek tere 7. 6457

335. Jászberény Kossuth u. 2. 3933

336. Jászberény Szelei út 39. 0630/5

337. Jászkisér Jubileum tér 3. 979/1

338. Káld Berzsenyi u. 15. 473/1

339. Kálló Kossuth u. 3. 577

340. Kalocsa Szent István u. 2–4. 362

341. Kám Petőfi u. 11. 389

342. Kám Petőfi u. 14. 179

343. Kántorjánosi Kossuth u. 20. 473

344. Kánya Fő u. 189. 469

345. Kápolnásnyék Fő u. 51. 897

346. Kaposvár Toponári út 47. 13820/1

347. Kaposvár Zárda u. 2–4. 316

348. Káptalanfa Kossuth u. 10. 572

349. Kapuvár Kossuth L. u. 26. 3530

350. Karakószörcsök Dózsa Gy. u. 8. 208

351. Karancsalja Rákóczi u. 116. 70

352. Karcag Vasút u. 45. 5875

353. Kartal Felszabadulás u. 47. 1391

354. Kecskemét Arany J. u. 6. 4019

355. Kazincbarcika Esze T. u. 18. 3099

356. Kecskemét Kéttemplom u. 2. 478/1 része

357. Kecskemét Teleki tér 48. 7113

358. Kecskemét Teleki tér 48. 7108/3, 4

359. Kecskemét Teleki tér 48. 7109

360. Kecskemét Teleki tér 48. 7110

361. Kék Jókai u. 41. 372

362. Kenézlő Nagyváradi u. 30. 77

363. Kenézlő Nagyváradi u. 28. 76

364. Kenyeri Ady E. u. 51–53. 180/1–2

365. Kenyeri Táncsics u. 12. 659

366. Keszthely Deák F. u. 3. 1168

367. Kétegyháza Úttörő u. 26. 13

368. Kisbér Kossuth u. 26. 209, 210

369. Kiscsősz Kossuth u. 9. 222

370. Kiskőrös Batthyányi u. 2. 3013

371. Kiskőrös Rákóczi u. 2. 73

372. Kiskunfélegyháza Dr. Holló L. u. 16. 5406

373. Kiskunfélegyháza Oskola u. 1–3. 3194/2

374. Kiskunhalas Szabadkai u. 1. 4521

375. Kisléta Pócsi u. 4. 106/3

376. Kislőd Hősök tere 8. 460

377. Kislőd Hősök tere 9. 461

378. Kisnána Petőfi u. 15. 290

379. Kocs Dadi u. 3. 6

380. Komárom Bajcsy-Zs. u. 13–17. 1559

381. Komárom Bajcsy-Zs. u. 7. 1556

382. Komárom Bajcsy-Zs. u. 9. 1557

383. Komlóska Ságvári E. u. 16. 4/1

384. Komoró Bajcsy-Zs. u. 3. 219

385. Kóny Szabadság tér 5. 85

386. Környe Alkotmány u. 9. 2/3

387. Kosd Székely u. 53. 297/2

388. Kosd Szent István u. 4. 297/1

389. Kőszeg Gyöngyös u. 2. 1954

390. Kőszeg Hunyadi u. 12. 3665/1

391. Kőszeg Kórház u. 1. 2057

392. Kőszeg Kórház u. 1. 2116/5

393. Kőszeg Meskó u. 1. 1432

394. Kőszeg Szent Imre herceg u. 9. 3668

395. Kőszeg Várkör u. 34. 1949

396. Kőszegszerdahely Alkotmány u. 4. 246

397. Kótaj Szent Imre u. 5. 6/4

398. Kőtelek Kossuth u. 2. 765/1–2–3

399. Kővágóörs Jókai M. u. 21. 525

400. Köveskál Fő u. 23. 442

401. Kunszentmárton Kölcsey u. 6. 2048

402. Kunszentmárton Munkácsy M. u. 1. 2204

403. Kustánszeg Kossuth u. 50. 258/1

404. Lad Petőfi S. u. 47. 6

405. Lázi Kossuth u. 13. 284

406. Lázi Kossuth u. 15. 285

407. Lázi Kossuth u. 17. 287

408. Léh Kossuth u. 9. 84

409. Lepsény Jókai u. 9–11. 815

410. Lesenceistvánd Kossuth u. 79. 423

411. Letkés Fő u. 68. 2, 350/5, 7 356/2

412. Lovasberény Kossuth u. 19. 278/4

413. Lovászpatona Kossuth u. 8. 251

414. Lövő Fő u. 183. 464

415. Ludányhalászi Előd u. 16. 703/1

416. Ludányhalászi Rákóczi u. 61. 869

417. Ludányhalászi Rákóczi u. 73. 841

418. Mágocs Szabadság u. 7–8. 937

419. Magyargencs Petőfi u. 43. 647

420. Makó Csanád vezér tér 12. 709/1

421. Mályi Petőfi út 22. 448

422. Mány Szent István u. 4. 7

423. Mány Szent István u. 4/B 2

424. Mány Szent István u. 6. 8

425. Marcali Dózsa György u. 3. 598

426. Marcaltő Fő u. 67. 154

427. Máriapócs Kossuth tér 19. 4

428. Márkó Bíró Márton tér 2. 280/2

429. Maroslele Árpád u. 19. 42

430. Martonvásár Dózsa Gy. u. 13. 1070

431. Mátraverebély Szentkút 1625/F, 1625/G, 1625/H, 1625/J

432. Mátraverebély Szentkút 1625/B, 1625/C, 1625/D

433. Méra Vasút u. 27. 332

434. Mernye Kossuth tér 10. 280

435. Mernye Kossuth tér 5–7. 306

436. Meszes Petőfi út 3. 94/1, 94/2

437. Mezőkövesd Mátyás király u. 236. 3345/2

438. Mezőladány Jókai u. 2/A 364/1

439. Mezőnyárád Lenin u. 37. 85

440. Mezőörs Fő u. 74. 270

441. Mezőtárkány Rákóczi u. 6. 52

442. Miske Úttörő u. 2. 190

443. Miskolc Hősök tere 7. 2595/3

444. Miskolc Puskás T. u. 4. 32345

445. Miskolc Kabar u. 6–8. 23467/8

446. Miskolc Katona J. u. 34. 45068/7

447. Miskolc Szolártsik tér 9. 42596/2

448. Miskolc Városház tér 6. 5/1

449. Mocsa Öreg u. 4. 213

450. Mohács Gólya u. 15. 385

451. Monostorpályi Landler tér 4. 1062

452. Mór Ady E. u. 7. 14/1–2

453. Mór Hősök tere 14. 448

454. Mór Kapucinus tér 1. 696

455. Mórichida Fő u. 33. 103

456. Mosonmagyaróvár Csaba u. 1. 1591, 1592

457. Mosonmagyaróvár Lotz K. u. 2. 185

458. Mosonmagyaróvár Szent István u. 74. 2362

459. Mosonszolnok Fő u. 48. 191

460. Nadap Haladás u. 53. 2

461. Nádasdladány Kossuth u. 6. 110

462. Nagybajom Templom u. 5. 638/2

463. Nagyberki Kossuth u. 59. 87/2

464. Nagyfüged Dózsa Gy. u. 14. 6/1

465. Nagyigmánd Mansbart u. 4. 733, 734

466. Nagyigmánd Mansbart u. 5. 694, 695

467. Nagyiván Fő u. 65. 126/2

468. Nagykálló Ady E. u. 8. 2193

469. Nagykálló Ady E. u. 9. 2707

470. Nagykálló Bátori u. 92. 738/1, 738/3

471. Nagykanizsa Ady E. u. 14. 2047

472. Nagykőrös Rákóczi u. 8. 1844

473. Nagymaros Dózsa Gy. u. 2. 2

474. Nagynyárád Kossuth u. 2. 491

475. Nagyoroszi Szabadság tér 12. 328

476. Nagyoroszi Szabadság tér 4. 334

477. Nagyrozvágy Vöröshadsereg u. 9. 70

478. Nemesgulács József A. u. 48. 102

479. Nemeshany Petőfi u. 83. 261

480. Nemeskér Fő u. 48. 109, 108/2

481. Németkér Szabadság u. 27. 409

482. Neszmély Fő u. 118/A 391

483. Nézsa Szondi u. 13. 446/2

484. Nézsa Szondi u. 50. 290

485. Noszvaj Deák F. u. 16. 600

486. Nyergesújfalu Kossuth u. 63. 85

487. Nyíracsád Kossuth u. 5–7. 945/5

488. Nyíradony Árpád tér 11. 503

489. Nyíradony Deák F. u. 2. 3

490. Nyírbátor Károlyi u. 17. 1940/8

491. Nyírbátor Zrínyi u. 13. 1924

492. Nyírbogát Deák F. u. 1. 1199/4

493. Nyírcsaholy Hunyadi u. 1. 569

494. Nyírcsaholy Hunyadi u. 15. 577

495. Nyíregyháza Bethlen G. u. 3. 205

496. Nyíregyháza Körte u. 7. 258

497. Nyíregyháza Kossuth tér 10. 175

498. Nyíregyháza Széchenyi u. 30. 6248

499. Nyíregyháza Széchenyi u. 36. 6253

500. Nyíregyháza Vasvári P. u. 16. 476

501. Nyírkarász Fő u. 67. 948/3

502. Nyírkarász Fő u. 75. 949

503. Nyírkarász Fő u. 76. 147

504. Nyírmártonfalva Kossuth u. 33. 55

505. Nyírparasznya Rákóczi u. 73. 40

506. Nyírtass Árpád u. 17. 33

507. Nyírtelek Szent István u. 194. 174/1

508. Nyírvasvári Bátori u. 3. 2/1

509. Nyőgér Petőfi u. 66. 185

510. Nyomár Fő u. 76. 50/1–2

511. Nyúl Petőfi u. 16. 641

512. Óbudavár Fő u. 2. 26

513. Ócsa Bajcsy-Zs. u. 49. 2514

514. Ófehértó Alkotmány u. 22. 3 (1/2 rész)

515. Okorvölgy 66

516. Old Tótok földje dűlő 207

517. Ónod Iskola u. 2. 42/4, 42/3

518. Ópályi Bajcsy-Zs. u. 3. 246

519. Ópályi Rajk L. u. 14. 557

520. Orbányosfa Kiskapornaki u. 19. 79

521. Őrbottyán Fő u. 65. 14, 15

522. Orfű Szabadság u. 16. 1634

523. Orosháza Dózsa Gy. út 1. 3627

524. Ősi Sallai u. 14. 66

525. Öskü Mecset u. 3/1. 113/1

526. Osli Rákóczi u. 7. 426

527. Ostffyasszonyfa Ady E. u. 1–3. 505

528. Osztopán Szabadság u. 3. 476

529. Ózd Hossó u. 7. 18397

530. Ózd Pázmány u. 6. 6579

531. Ózd Uraji u. 14. 14256

532. Paloznak Fő u. 2. 4/2

533. Pannonhalma Mátyás király u. 2. 1124/7

534. Pannonhalma Petőfi S. u. 9. 469/4

535. Pannonhalma Váralja 4. 133

536. Pápa Fő u. 32. 7076

537. Pápa Dózsa Gy. u. 36. 389

538. Pápa Fő u. 10. 30

539. Pápa Fő u. 12. 32/1,2

540. Pápa Jókai M. u. 5–7. 2889

541. Pápa Szelestyei (Barát) u. 1. 4005/1

542. Pápa Szelestyei (Barát) u. 1. 4005/1

543. Pápa Veszprémi u. 5–7. 2104/2 és 2104/1/A/1–4

544. Paszab Fő u. 60. 344

545. Pásztó Alkotmány u. 181. 3308/1

546. Pásztori Alsó u. 39. 170/3

547. Pátka Vak Bottyán tér 20. 677

548. Patvarc Gyarmati u. 49. 44

549. Páty Rákóczi u. 42. 906/1

550. Pécel Kossuth tér 7. 9

551. Pécel Köztársaság tér 8. 1329

552. Pécel Köztársaság tér 8. 1330

553. Pécel Szent Imre krt. 1. 1331

554. Pécs Anna u. 17. 17628

555. Pécs Apáca u. 23. 18445

556. Pécs Ifjúság u. 6. 4899/1, 4900/1, 4902/1, 4902/4, 4903, 4904, 4905/1, 4905/2, 4906, 4907/1, 4909/3

557. Pécs Janus Pannonius u. 6. 18363

558. Pécs Janus Pannonius u. 8. 18361

559. Pécs Kórház tér 3. 18684/2

560. Pécs Megye u. 22. 17636

561. Pécs Szent István tér 8–10. 18437, 18438, 18443

562. Pécs Szent István tér 10. 18445, 18443

563. Pécs Vasvári Pál u. 4. 19133

564. Pécsvárad Iskola u. 2. 794

565. Penészlek Tanács u. 2–4. 728

566. Peresznye Dózsa Gy. u. 16. 200/2

567. Petneháza Béke u. 21. 152

568. Petrikeresztúr Kossuth u. 2. 367/1

569. Pilismarót Rákóczi u. 8. 994

570. Pilisszántó Szabadság u. 1. 233

571. Polgárdi Kossuth u. 114. 39

572. Polgárdi Kossuth u. 125. 1399

573. Polgárdi Kossuth u. 128. 45

574. Porpác Kossuth u. 1. 67/1

575. Püspökhatvan Szabadság u. 2. 2

576. Püspökhatvan Szabadság u. 2. 4

577. Püspökladány Rákóczi u. 4. 3701

578. Püspökmolnári Béke u. 1. 202

579. Pusztamagyaród Rákóczi u. 2. 146

580. Pusztamiske Dózsa Gy. u. 13. 84

581. Rábacsécsény Szent Imre u. 7. 278

582. Rábagyarmat Kocsis L. u. 1. 79/3

583. Rábakecöl Kossuth u. 40. 50

584. Rábaszentmiklós Fő u. 6. 29/4

585. Répcevis Fő u. 73. 87

586. Rimóc Hunyadi u. 9. 653

587. Röjtökmuzsaj Röjtöki u. 19. 35/10

588. Röjtökmuzsaj Röjtöki u. 40. 81

589. Sajópálfala Petőfi u. 1. 170

590. Sajópetri Dózsa Gy. u. 98. 86

591. Sajószöged Széchenyi u. 4. 55

592. Sajóvámos Béke u. 14. 425/2

593. Sály Iskola u. 20. 632

594. Sály Kossuth u. 61. 223/1

595. Sály Kossuth u. 61. 223/2

596. Sárbogárd-Sárszentmiklós Köztársaság u. 171–173. 4836

597. Sárbogárd József A. u. 20. 552

598. Sármellék Dózsa Gy. u. 393. 864

599. Sárospatak Szent Erzsébet u. 13. 354

600. Sárospatak Szent Erzsébet u. 8. 185

601. Sárvár Sársziget u. 69. 2992

602. Sátoraljaújhely Deák F. u. 14. 448/5

603. Sátoraljaújhely Jókai u. 25. 327/1–2

604. Sátoraljaújhely József A. u. 1. 2807

605. Sátoraljaújhely Széchenyi tér 10. 2379

606. Sellye Köztársaság tér 6. 1060

607. Seregélyes Fő u. 201. 452

608. Siófok Asztalos u. 3. 10450/1

609. Siófok Széchenyi u. 13. 6491

610. Soltvadkert Szentháromság u. 26. 595

611. Soltvadkert Szentháromság u. 44/1. 405

612. Somogycsicsó Rákóczi u. 1. 2

613. Somogyegres Kossuth u. 18. 24

614. Somogysárd Szabadság tér 8. 316/8

615. Somogyszil Szabadság u. 12. 402

616. Somogyszob Szent Imre u. 15. 435

617. Sopron Fegyvertár u. 1. 135/2

618. Sopron Ferenczy J. u. 2. 3850

619. Sopron Ferenczy J. u. 5. 3841, 3848, 3875/1

620. Sopron Tulipán köz 2. 7087/1

621. Sopron Halász u. 38. 1987/2, 1987/3

622. Sopron Kossuth u. 4. 3852

623. Sopron Petőfi tér 3. 244

624. Sopron Szent György u. 9. 75

625. Sopron Szent György u. 7. 72, 73

626. Sopronkövesd Kossuth u. 84. 278

627. Sótony Fő u. 18. 16/1–2

628. Sukoró Fő u. 29. 50/2

629. Sülysáp Kápolna u. 4. 4282

630. Sümeg Udvarbíró tér 3. 1438

631. Súr Árpád u. 5. 264

632. Súr Árpád u. 8. 255

633. Süttő Prímási üdülő 0167/1, 0167/4

634. Szabadbattyán Csíkvár tér 11. 1319

635. Szabadhídvég Iskola u. 1. 407

636. Szabolcs Szabadság u. 10. 199

637. Szabolcsveresmart Kossuth u. 33. 79/3

638. Szada Dózsa Gy. u. 90. 552/3–4

639. Szakoly Mátyás király u. 11. 222

640. Szakony Fő u. 37. 76/1

641. Szalonna Petőfi u. 49. 79/A

642. Szápár Kossuth u. 32. 48

643. Szarvas Kossuth u. 56–58. 2098

644. Százhalombatta Szent László u. 60. 233/2

645. Szécsény Haynald u. 7. 109

646. Szeged Bérkert u. 8. 389

647. Szeged Eszperantó u. 5. 12337

648. Szeged Festő u. 6. 2435

649. Szeged Hóbiárt basa u. 30. 11061

650. Szeged Kálvária sgt. 8. 3351

651. Szeged Roosewelt tér 6. 3852

652. Szeged Toldi u. 4. 3775

653. Szeged Zoltán u. 14. 25212

654. Szeghalom Nagy Miklós u. 1. 1010

655. Székesfehérvár Batthyányi u. 2–4. 7333

656. Székesfehérvár Budai u.–Szent István tér 4. 426, 427

657. Székesfehérvár Fő u. 6. 266

658. Székesfehérvár Szent István tér 2. 424

659. Székesfehérvár Városház tér 4. 280

660. Szekszárd Rákóczi u. 69. 2379

661. Szendrőlád Dózsa Gy. u. 1. 64

662. Szentdénes Petőfi u. 12. 7

663. Szentendre Alkotmány u. 12. 2297

664. Szentes Villogó u. 5. 5017

665. Szentgotthárd Béke tér 25. 26

666. Szentpéterfa Március 15. tér 5. 455

667. Szigetmonostor Fő u. 38. 28/2

668. Szigetvár Zárda u. 2. 193/1 része

669. Szihalom Hunyadi u. 60. 4

670. Szikszó Bethánia köz 1400, 1401

671. Szikszó Bethánia köz 1402/4, 1402/6

672. Szil Városi u. 12–14. 737

673. Szob Széchenyi sétány 3. 579

674. Szögliget Szabadság tér 18. 92

675. Szőkedencs Fő u. 41. 251/1

676. Szolnok Templom u. 10. 1049/2

677. Szolnok Templom u. 8. 1046

678. Szőlősgyörök Petőfi u. 51. 483

679. Szombathely Hollán E. u. 10–12. 5998/2

680. Szombathely Hollán E. u. 2. 6004

681. Szombathely Homok u. 1. 4653

682. Szombathely Márton Áron u. 45. 4244

683. Szombathely Nagy Lajos király u. 47. 11260

684. Szombathely Paragvári u. 2. 6105

685. Szombathely Szily J . u. 20. 6142/1

686. Szombathely Szily J. u. 5. 6008

687. Szombathely Szent Márton u. 40. 6651/1

688. Szomód Alma u. 4. 308

689. Szomód Fő u. 21. 555

690. Szomolya Béke tér 7. 1060

691. Szuhogy Kossuth út 70. 122

692. Szurdokpüspöki Gyöngyösi u. 6. 425/1

693. Szurdokpüspöki Szabadság tér 17. 724

694. Tab Ságvári u. 3. 204

695. Tab Ságvári u. 5. 205

696. Tabajd Petőfi u. 8. 249

697. Tahitótfalu Béke u. 14. 2252

698. Takácsi Kossuth u. 84. 435

699. Taktaszada Kossuth u. 55–57. 437/1 /3

700. Táp Győri út 121. 316

701. Tapolca Martinovics u. 6. 678

702. Tapolca Templomdomb 6. 52/1

703. Tapolca Templomdomb 15. 52/2

704. Tápszentmiklós Fő u. 142. 530

705. Tarcal Fő u. 98. 620

706. Tarcal Könyves K. u. 53. 627

707. Tardos Rákóczi u. 149–151. 45, 47, 50, 51

708. Tata Bartók B. u. 1/A 3098/2

709. Tata Bartók B. u. 1. 2557/13

710. Tata Fazekas u. 47. 7/1

711. Tata Görög hősök u. 22. 2830

712. Tata Tanoda tér 5. 1840, 1842

713. Tatabánya Pruzsina u. 5. 2580/A/2–3

714. Téglás Kossuth u. 64. 382

715. Tényő Fő u. 4. 618

716. Tényő Győri út 51–53. 664, 665

717. Teskánd Petőfi u. 65. 47

718. Tét Fő u. 117. 195/1

719. Tét Pápai út 7. 1859

720. Tiszabő Május 1. u. 3. 186/1

721. Tiszadob Bocskai u. 16. 284

722. Tiszafüred Fő út 26. 1242

723. Tiszafüred Füredi u. 10. 1641

724. Tiszafüred Örvényi u. 20. 2630

725. Tiszakeszi Községház u. 46. 613

726. Tiszakeszi Posta út 8. 619/1

727. Tiszaroff Szabadság u. 26. 22/2

728. Tiszaszalka Váci M. u. 10–12. 151–154

729. Tóalmás Fő u. 26. 556/7

730. Tóalmás Fő u. 60. 582/1

731. Tolcsva Táncsics u. 67. 262

732. Töltéstava Iskola u. 40. 338

733. Tornyospálca Mándoki u. 2. 1248/1

734. Tornyospálca Rákóczi u. 17. 1259

735. Törökszentmiklós Batthyány u. 76. 3287

736. Törökszentmiklós Damjanich u. 23. 5472

737. Törökszentmiklós Kapisztrán u. 3. 28

738. Törökszentmiklós Kossuth u. 167. 24

739. Törökszentmiklós Kossuth u. 253. 194

740. Törökszentmiklós Pozderka u. 1. 4050

741. Torvaj Fő u. 7. 254

742. Töttös Hunyadi u. 5. 236

743. Tura Tabán u. 45. 2423

744. Túrkeve Széchenyi u. 19. 61

745. Tüskevár Kossuth u. 36. 178

746. Ukk Kossuth u. 46. 252

747. Und Fülesi u. 9–11. 279/3, 4

748. Újfehértó Szent István u. 24. 1890/2

749. Újfehértó Vasvári P. u. 17. 1879

750. Újkér Felszopori u. 1. 620, 621/1

751. Újkígyós Kossuth u. 35. 1326

752. Újkígyós Petőfi u. 26–28. 693

753. Üllő Ócsai u. 4. 1655

754. Üllő Templom tér 2. 3

755. Üllő Vasadi u. 1. 2156

756. Vác Constantin tér 6. 3162/1 hrsz.-nak a 6582/11882-ed része

757. Vác Géza király tér 10. 3515/3, 3515/4

758. Vác Március 15. tér 4. 3083/1

759. Vácduka Rákóczi u. 2. 119

760. Vajszló Batthyány u. 12. 37/1–2

761. Valkó Rákóczi u. 10. 783

762. Valkó Rákóczi u. 12. 785

763. Vasvár Bartók B. u. 2. 1947/1

764. Vasvár Kossuth u. 1. 1950

765. Vaszar Fő u. 11. 1038/1

766. Velem Rákóczi út 6. 895

767. Veresegyház Fő u. 89–91. 41

768. Verpelét Kossuth u. 65. 741

769. Verpelét Kossuth u. 67. 742

770. Versend Kossuth u. 1. 1/1

771. Vértesboglár Kossuth u. 89. 119

772. Vértessomló Ady E. u. 30. 300

773. Vértessomló Rákóczi u. 54. 291

774. Vértestolna Petőfi u. 51. 26

775. Vése Fő u. 29. 273

776. Veszprém Deák F. u. 15. 304

777. Veszprém Vár u. 10. 309

778. Veszprém Vár u. 10. 290

779. Veszprém Vár u. 21. 234

780. Veszprém Vár u. 31. 228

781. Veszprém Vár u. 8. 289

782. Veszprémgalsa Rákóczi F. u. 60. 65

783. Veszprémvarsány Kossuth u. 53. 293/2

784. Vilonya Hétvezér u. 1. 423/1

785. Vindornyaszőlős Kossuth u. 71–73. 316

786. Visznek Szabadság u. 80. 42

787. Zala Zichy M . u. 31. 69

788. Zalaapáti Deák F. u. 3. 582/1, 582/2

789. Zalaapáti Deák F. u. 4–6. 143

790. Zalabér Tanács krt. 2. 251

791. Zalaegerszeg Csácsi u. 100. 5321

792. Zalagyömörő Fő u. 8. 138

793. Zalaszentgrót Balatoni u. 9. 1355

794. Zalaszentiván Hunyadi u. 2. 191/8

795. Zalaszentlászló Rákóczi u. 6. 245

796. Zalaszentlőrinc Arany J. u. 5. 8

797. Zamárdi Fő u. 115. 2319/2

798. Zemplénagárd Dózsa Gy. út 2. 654/2

799. Zirc Rákóczi tér 1. 213/1, 2, 214/1

800. Zsira Fő u. 35. 70

801. Zsira Rákóczi F. u. 12. 563/1–2

2. számú melléklet az 1046/1999. (V. 5.) Korm. határozathoz

Magyar Katolikus Egyház

-------------------

Sorszám Tulajdonba átadott ingatlan

K: Kártalanítással rendezett ingatlan

F: Ingatlan tervezett funkciója

-------------------

1. K: Sopron, Ferenczy u. 5. hrsz.: 3841, 3848, 3875/1

F: főiskola

2. Székesfehérvár, Budai u. 4. hrsz.: 426, 427

F: ált. iskola

3. Budapest I., Szentháromság tér 2. hrsz.: 6532

F: templom

4. Budapest II., Ürömi u. 59. hrsz.: 14869

F: templom

5.3

6. Budapest III., Szentendrei út 110. hrsz.: 19223/2

F: kápolna

7. Budapest III., Szentendrei út 69–71. hrsz.: 19265

F: plébánia

8. Budapest VIII., Rezső tér hrsz.: 38689/1, 5533

F: templom

9. Budapest IX., Haller u. 19–21. hrsz.: 38262/10

F: templom, plébánia

10. Budapest X., Kada u. 25. hrsz.: 41611

F: kápolna, plébánia

11. Budapest XI., Galváni u. 15. hrsz.: 3993/22

F: kápolna, közösségi h.

12. Budapest XII., Csaba u. 5. hrsz.: 6835/18

F: templom

13. Budapest XII., Diana u. 4. hrsz.: 9612/1

F: templom, közösségi h., kert

14. Budapest XIII., Lehel tér 1. hrsz.: 28222/1

F: templom

15. Budapest XIII., Rokolya u. 28. hrsz.: 26552/9

F: templom, közösségi h.

16. Budapest XIX., Koós K. tér 16. hrsz.: 160506

F: templom, közösségi h., urnatemető

17. Budapest XX., Kossuthfalva tér hrsz.: 175309, 175310

F: templom, kert

18. Budapest XIII., Váci út 34. hrsz.: 25330/A/17, 22, 23

F: plébánia, szolg. lakás

19. Csehbánya, külterület hrsz.: 071, 072

F: kápolna

20. Pápa, Szelestyei (Barát) u. 1. hrsz.: 4005/1

F: szolg. lakás, udvar

21. Budapest II., Fő u. 88. hrsz.: 13565

F: templom

22. Budapest XI., Ménesi út 57/A hrsz.: 5119/11/A/2

F: kápolna

23. Dunaföldvár, Templom u. 5. hrsz.: 1079/1

F: templomhoz tartozó rész

24. Gyöngyös, Barátok tere 1. hrsz.: 1940

F: kolostor, kert

25. Gyöngyös, Than K. u. 7. hrsz.: 1949/1

F: kápolna

26. Gyöngyös, Vak Bottyán u. 4. hrsz.: 1930

F: kolostor, könyvtár, koll., kert

27. Szigetvár, Zárda u. 2. hrsz.: 193/1

F: káplánlakás

28. Budapest V., Károlyi M. u. 4. hrsz.: 24188/0/A/27

F: refektórium

29. Kapuvár, Kossuth L. u. 26/B hrsz.: 3530

F: templom, pléb.kert

30. Kecskemét, Katona J. tér 1–2. hrsz.: 478/1

F: templom

31. Mátraverebély, Szentkút hrsz.: 1625/F, G, H, J

F: templom, klastrom, zarándok h.

32. Pécs II., Kórház tér 3. hrsz.: 18684/2

F: kolostor

33. Budapest I., Bem rakpart 8. (Fő u. 15.) hrsz.: 14409

F: oktatás, irodák, koll.

1

Az 1. a) pontja 1116/1999. (XII. 6.) Korm. határozat 7. §-a szerint módosított szöveg.

2

A 4. pontot az 1072/2001. (VII. 10.) Korm. határozat 3.a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 2. számú melléklet 5. sorszámmal jelölt részét az 1072/2001. (VII. 10.) Korm. határozat 2. a) pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére