• Tartalom

KK BH 1999/143

KK BH 1999/143

1999.03.01.
Közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránti igény és a közigazgatási per elhatárolása [Pp. 23. § (1) bek. b) pont].
A felperesek a köztük és az alperes között fennálló, adóhatározat megtámadásából eredő jogvitára utalva keresetet nyújtottak be a megyei bírósághoz, kérve az alperest kötelezni mind a dologi, mind a nem dologi ráfordításaik megtérítésére. Az először közigazgatási perben érkezett beadványként kezelt keresetlevelet a városi bíróság végzésével az eljárásra hatáskörrel rendelkező megyei bírósághoz tette át. Indokolása szerint a megyei bíróság hatáskörébe tartoznak azok a perek, amelyeket a közigazgatási jogkörben eljáró személyek által hivatalos eljárásukban okozott károk megtérítése iránt indítanak.
A felperesek a megyei bíróság felhívására 1998. május 28-án tett nyilatkozatukban az eljárás szünetelését kérték az APEH határozata jogszerűségének elbírálásáig.
A megyei bíróság 1998. május 29-én kelt végzésével hatáskörének hiányát állapította meg, és elrendelte az iratok felterjesztését a Legfelsőbb Bírósághoz az eljáró bíróság kijelölése céljából. Döntését arra alapította, hogy hiánypótlás keretében a felperesek által előterjesztett nyilatkozat szerint a kereset egyrészt közigazgatási határozatok felülvizsgálatát célozza, mely jogvita tárgyában per van folyamatban, ami nem fejeződött még be, másrészt a felpereseknek kártérítési igényük van, amelyben döntést jelenleg nem kérnek. Minthogy ennek folytán nem a közigazgatási jogkörben eljáró személyek által hivatalos eljárásukban okozott károk megtérítése iránti perről van szó jelen esetben, és mert nincs olyan igény, aminek tárgyában a megyei bíróság hatásköre megállapítható volna, a megyei bíróság a hatásköri összeütközés miatt eljáró bíróság kijelölése végett az iratokat a Legfelsőbb Bírósághoz felterjesztette.
Az iratok között felterjesztésre került a városi bíróság 1998. június 17-én kelt ítélete is, amely elutasította a felpereseknek a jövedelemadó fizetése iránt benyújtott keresetét.
A Legfelsőbb Bíróság a negatív hatásköri összeütközést a megyei bíróság kijelölésével az alábbi indokok alapján szüntette meg.
Az eredeti keresetlevélből és a felperesek hiánypótlás keretében tett nyilatkozatából megállapítható, hogy a ténylegesen előterjesztett igény a közigazgatási per mikénti eldöntésétől függően közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére irányult. A Pp. 23. §-a (1) bekezdésének b) pontja kimondja, hogy a megyei bíróság hatáskörébe tartoznak azok a perek, amelyeket a közigazgatási jogkörben eljáró személyek által hivatalos eljárásukban okozott károk megtérítése iránt indítanak. Helyesen állapította meg tehát a városi bíróság, hogy az ügyben eljárni nincsen hatásköre, és helytálló volt az áttételt elrendelő rendelkezése is. Tévedett a megyei bíróság, amikor lényegében anyagi jogi kérdéseket érintve a felperesek meghallgatása nélkül hatáskörének hiányát állapította meg, és elmulasztotta ezt megelőzően a kereset megfelelő jogi minősítéséhez szükséges mértékben felderíteni a tényállást.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a felmerült negatív hatásköri összeütközést a Pp. 45. §-ának (2) bekezdése alapján a megyei bíróság kijelölésével szüntette meg. (Legf. Bír. Kk. II. 28.445/1998. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére