BK BH 1999/147
BK BH 1999/147
1999.04.01.
Az emberölést nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel megvalósító, többszörös visszaeső vádlottal szemben az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása indokolt [Btk. 83. §, 166. § (2) bek. b) és d) pont].
A megyei bíróság az 1998. január 29. napján meghozott ítéletével a vádlottat - mint többszörös visszaesőt - nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, valamint büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt halmazati büntetésül életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítélte; a feltételes szabadságra bocsátásának a legkorábbi időpontját pedig 20 évben határozta meg.
A tényállás a következő.
A többszörös visszaesőként már több esetben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt vádlott antiszociális életvitelű személyiség, ösztönvezérelt, agresszív telítettségű, életvezetése, beállítottsága, konfliktusmegoldási módjai is elsősorban az agresszív késztetései nyílt kiélését szolgálják. Beszámítási képességet érintő kóros elmeállapotban nem szenved, és nem szenvedett a cselekmény elkövetésekor sem.
A vádlott 1997. január 11. napján a reggeli óráktól J. községben különböző szórakozóhelyeken italozott az ismerősei társaságában. Megivott összesen 5-6 féldeci tömény italt és kb. 20 üveg sört, amelyektől ittas állapotba került. Pénze nem volt, és már a reggeli órákban rá akarta venni az ismerősét, hogy törjenek be együtt a sértetthez, állítva, hogy rengeteg pénze van. A vádlottnak nemcsak az italozáshoz, hanem azért is szüksége volt pénzre, mert 1997. január 21. napjára hívták fel az 5 hónapos börtönbüntetése megkezdésére, és a bevonuláshoz szükséges dolgokat kellett volna megvásárolnia.
A 70. életévében levő sértett nő kb. 4-5 éve egyedül élt. Kissé elhízott volt, nehezen mozgott, esetenként támbotot is használt. Jó anyagi körülmények között élt, amiről a vádlottnak tudomása volt. Korábban volt nála, és rendszeresen a háza előtt járt el. Előfordult, hogy a sértettel találkozott, ilyenkor pár szót váltottak egymással.
A vádlott az italboltból kb. 15-15. 30 órakor ment a sértett házához azzal a céllal, hogy pénzt szerez. A kertkapu és a ház ajtaja nem volt bezárva. Az előszobaajtón bekopogott, a sértett megkérdezte a nevét, majd megengedte, hogy bemenjen. A sértett az előszobából nyíló, konyhának is használt szobában tartózkodott, az ott elhelyezett cserépkályhának háttal, az asztalnál ült. A vádlottat hellyel kínálta, aki szintén az asztalhoz, a sértett jobb oldalára ült. Az asztalon a sértett előtt egy 14, 5 cm pengehosszúságú, lekerekített hegyben végződő, mindkét oldalon kiélezett és finoman recézett pengéjű kés volt.
A vádlott és a sértett pár percig beszélgettek, majd a vádlott pénzt kért a sértettől. Mivel az erre nem volt hajlandó, az asztalról felkapta a kést, jobbról, a sértettel szemben ülő helyzetében, a jobb kezében marokra fogott késsel elkezdte az arcát és a nyakát vaktában direkt mozdulatokkal szurkálni úgy, hogy ő maga közben a fejét elfordította. Nyolc alkalommal szúrt az arcra, illetve a nyaka bal oldalára, 1-1 alkalommal az arca jobb oldalára, az orrcsúcsára, a nyaka elülső felszínére és a jobb alkarjába. A bal oldali arcra, illetve nyaktájékra leadott szúrások közül kettőnél közepes, legfeljebb nagy, kettőnél közepes, egynél és a nyak elülső felszínén kis, legfeljebb közepes, az orrcsúcson érintőleges, a többi sérülésnél pedig kis erőbehatás érvényesült. A sértett a jobb kezét felemelve védekezett, amikor a kés pengéjét megragadta, ennek következtében a jobb kezének három ujján metszett sérülések keletkeztek. Segítségért kiabált, a székről felállt, majd az elszenvedett sérülések következtében a cserépkályhán túl, a másik szobába vezető ajtó előtt elesett.
Ezután a vádlott pénzt keresve benézett a szobában lévő tálalószekrénybe, ahol megtalálta a sértett csíkos, vászon pénztárcáját, amiben kb. 20 000 forint volt. Ezt magához vette, a pénztárcát pedig a benne maradt papírdarabokkal az asztalra tette. A sértettről levette annak arany ékszereit, mégpedig az ujjairól egy széles karikagyűrűt és egy arany kígyófejjel díszített, sötét köves pecsétgyűrűt, a füleiből pedig a fülbevalót, melyek értéke összesen kb. 33 000-35 000 forint volt.
Ezután az ágyon talált nyaksállal megtörölte a kilincseket és a kés nyelét, majd a helyszínről eltávozott.
Mivel a ruhái véresek lettek, otthon azokat kimosta, átöltözött, majd 16 óra után két testvérét szórakozni hívta. Három italboltban jártak, a vádlott által eltulajdonított pénzből italokat vásároltak, és játékgépbe fizettek. Rövid idő múlva elfogták, és őrizetbe vételekor már csak 4550 forint volt nála. Az eltulajdonított ékszereket ismeretlen helyen elrejtette, hollétüket nem hajlandó a hatóság tudomására hozni. Az okozott kárt nem térítette meg.
A sértettet 17 óra körüli időben szomszédja találta meg, az ő családtagjai értesítették az orvost, aki rövid idő múlva a helyszínre érkezett, és a sértett halálát állapította meg.
A sértett halála a bal oldali nyaktájék szúrt-metszett jellegű sebzése, a bal oldali közös nyaki verőér körkörös, a nyakfal összes rétegét érintő folytonosságmegszakadása és következményes heveny elvérzés miatt következett be. Az elszenvedett sérülések és halálának beállta között közvetlen okozati összefüggés állapítható meg. Az elszenvedett sérülések jellege alapján - különös tekintettel a bal oldali nyaki közös verőér folytonosságmegszakadására - életét az idejekorán érkező gyors, szakszerű orvosi ellátás sem tudta volna megmenteni.
A vádlott az ügyben a megyei főügyészségen 1997. május hó 30. napján történt gyanúsítottkénti kihallgatása során hamisan vádolta ismerősét, C. L.-t azzal, hogy a fenti bűncselekmény elkövetésében ő is részt vett, a sértettet a késsel ő is többször megszúrta, és az ékszereket ő vette le róla. Ezért a megyei főügyészség pótnyomozást rendelt el, és a vádlott ismerőse, C. L. ellen büntetőeljárás indult, amiben őt 1997. július 8. napján gyanúsítottként hallgatták ki. Ezen eljárás során bizonyítást nyert, hogy C. L. a bűncselekmény elkövetésében nem vett részt, ezért a vele szemben indított nyomozást a megyei főügyészség 1997. október 17-én kelt határozatával megszüntette. C. L. 1997. május 30. napjától 1997. október 17. napjáig volt előzetes letartóztatásban.
Az ítélet ellen a vádlott és a védője jelentett be fellebbezést a büntetés enyhítése végett. A védő a másodfokú tárgyaláson elsődlegesen határozott tartamú szabadságvesztés kiszabását, másodlagosan pedig a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának a vádlottra nézve kedvezőbb megállapítását indítványozta.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezések alaptalanok.
A megyei bíróság a büntetőeljárás szabályainak a maradéktalan megtartásával folytatta le az eljárást. A Legfelsőbb Bíróság hivatalból sem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amely az érdemi felülbírálatot kizárttá tette volna. A cselekmény lefolyásával összefüggő történeti tényeket a lehetséges bizonyítékok hiánytalan feltárásával, megalapozottan állapította meg.
A vádlott magát az ölési cselekményt ténybelileg beismerte. Az elkövetés tényét és az elkövetés módját illetően a beismerését az objektív adatok - elsősorban a boncjegyzőkönyv adatai és az igazságügyi orvos szakértő véleménye - megerősítették. Beismerő vallomást tett a vádlott azzal kapcsolatban is, hogy a nyomozás során az élet elleni cselekmény elkövetésében való részvétellel C. L.-t hamisan vádolta meg, amelynek az lett az eredménye, hogy nevezettet a pótnyomozás során gyanúsítottként felelősségre vonták. A hamis vádra vonatkozó beismerő vallomást elfogadhatóvá tette az, hogy C. L. az eljárás során mindvégig tagadta a vádlott által elkövetett bűncselekményben való részvételét; döntően pedig az, hogy az emberöléssel kapcsolatban megalapozottan megállapított tények szerint ennek a bűncselekménynek egyetlen és egyedüli elkövetője a vádlott volt.
A vádlott mindössze azt tagadta a tárgyalás során, hogy az ölési cselekmény végrehajtása során a sértett pénzének és értékeinek a megszerzése volt a célja. Ezt a védekezést az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével megcáfoltnak találta. A vádlott már a nyomozás során is tett olyan nyilatkozatot, ami azt tükrözte, hogy a sértett pénzének a megszerzése volt a célja. A nyomozati vallomásaiban azt is elismerte, hogy az ölési cselekmény végrehajtását követően belenézett abba a tálalószekrénybe, amelyben - a tanúvallomások szerint - a sértett a pénztárcáját tartotta.
Ezen túlmenően a sértett pénzének az eltulajdonítására vonatkozóan tanúvallomások is rendelkezésre álltak. C. L. a nyomozás során tett tanúvallomásában elmondta, a vádlott a cselekmény napján délelőtt megpróbálta őt rávenni arra, hogy törjenek be egy öregasszonyhoz, akinek rengeteg pénze van, és üssék le, mert neki nincs pénze, és a börtönbe vonulása előtt be akar vásárolni magának. Az italbolt alkalmazottja - ahol a cselekmény napján a vádlott és a társasága szórakozott - beszámolt arról, hogy a délelőtt folyamán a vádlottnak nem volt pénze, még a két pohár sör árát sem tudta kifizetni, délután azonban már volt pénze, kifizette a délelőtt fogyasztott söröket, a társaságában levő személyeknek italt rendelt, és a játékgépbe pénzt fizetett. A vádlott édesanyja is cáfolta a vádlottnak azt a védekezését, miszerint nem volt szüksége pénzre. Elmondta, hogy a fia 1996. december elején dolgozott utoljára alkalmi munkában, azóta jövedelmet nem szerzett, ezért ő adott neki némi pénzt italra és cigarettára.
A vádlott egyébként a nyomozás során tett vallomásaiban azt is elismerte, hogy a sértett ékszereit is eltulajdonította. A vádlott beismerését hitelessé teszi - és ez önmagában is az eltulajdonítás tényének közvetett bizonyítékaként értékelendő -, hogy az ékszerek egyedi sajátosságairól a sértett hozzátartozóival egyező leírást adott.
Nem fér kétség tehát ahhoz, hogy a vádlott az értékeinek az eltulajdonítása céljával ment a sértett lakásába, majd az ölési cselekmény végrehajtása után ténylegesen is magához vette a sértett pénzét és ékszereit.
Az elsőfokú bíróság a megalapozottan megállapított tényekből okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére. Nem tévedett, amikor a sértett életének a kioltásával kapcsolatban a vádlott egyenes ölési szándékát állapította meg. A sértett ismerte a vádlottat, és egyértelmű volt a vádlott számára, hogy ha az értékeinek a megszerzése után megkíméli a sértett életét, ez feltétlenül a cselekménynek és a személyének a gyors felderítését fogja eredményezni. Az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen felhozott, az egyenes ölési szándékot alátámasztó érvek mellett ez a körülmény is arra utal, hogy a szúrások leadásakor a vádlott kifejezetten kívánta a sértett halálát.
A vádlott cselekményeinek a jogi minősítése is megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek. A megállapított tények szerint a vádlott a sértett arcára és nyakára irányozva legkevesebb 10 szúrást adott le a keze ügyébe került, több mint 14 cm-es pengehosszúságú konyhakéssel. Ez az elkövetési magatartás olyan gátlástalan, brutális, elembertelenedett elkövetési módot tükröz, amely még a vádlottat is iszonyattal töltötte el; erre utal az a vallomása, hogy a szúrások leadásakor elfordította a fejét. Elsősorban tehát a cselekmény objektív oldalának az ismérvei alapozzák meg a különös kegyetlenséggel történt elkövetést; az olyan szubjektív ismérvek, mint a sértett esetleges fájdalomérzete másodlagosak, ezeknek a jogi minősítés szempontjából a jelen esetben alapvető jelentőségük nincs.
Az ölési cselekménynek a nyereségvágyból történt elkövetése bővebb indokolást nem igényel.
Helyes volt a hamis vád bűntettének a Btk. 233. §-ának (2) bekezdése szerinti minősítése is. A hamisan megvádolt C. L.-t a büntetőeljárás keretében - pótnyomozás során - gyanúsítottként hallgatták ki; ez alapot ad a hamis vád minősített esetének, a büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettének a megállapítására.
A büntetés kiszabása során az elsőfokú bíróság helyesen volt tekintettel a vádlott élet elleni cselekményének a kimagasló tárgyi súlyára és a személyében rejlő társadalomra veszélyesség igen magas fokára. Ezt jól tükrözi, hogy a vádlott korábban már 9 alkalommal állt bíróság előtt, többszörös visszaeső, és a vele szemben kiszabott büntetések hatástalannak bizonyultak, nem érték el a remélt visszatartó hatást.
Lényegében helyesen vette számba és a tényleges súlyuknak megfelelő nyomatékkal értékelte az elsőfokú bíróság az enyhítő és súlyosító körülményeket. A súlyosító körülmények sorából azonban mellőzni kell az élet elleni cselekmények gátlástalanul történt elkövetését, mert ezt az elkövetési módot a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés már magában foglalja, és ugyanannak a körülménynek a kétszeres értékelése nem megengedett. Súlyosító hatása van viszont annak, hogy a vádlott nem csak többszörös visszaeső, és ezen túlmenően is büntetett előéletű, hanem korábban többször személy elleni erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények miatt ítélték el.
Helyes volt az élet elleni bűncselekmények elszaporodott voltának a súlyosító körülményként történt figyelembe vétele. Ennek a körülménynek a nyomatékát növeli az, hogy különösen az utóbbi időben - a most elbírált cselekményhez hasonló - az idős korú, egyedülálló, védekezési képességében korlátozott személyek sérelmére elkövetett élet elleni támadások gyakorisága számszerűségében is növekedett.
Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor súlyosító körülményként értékelte az emberi élet kioltásához felhasznált eszköz különösen veszélyes voltát, valamint hogy csak a vádlott részleges beismerésének tulajdonított enyhítő hatást. A vádlott, bár a sértett életének a kioltását beismerte, annak a motívumát, a nyereségvágyból elkövetést tagadta. Ez a beismerés nem teljes körű, enyhítő hatása pedig - figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelvében kifejtettekre is - nem számottevő. A több mint 14 cm pengehosszúságú kés - a következetes ítélkezési gyakorlat szerint - különösen veszélyes eszköze az emberölésnek, mert az ilyen eszközzel történt támadás elleni védekezés lehetősége - függetlenül a sértett egyéni adottságaitól - korlátozott.
Ezek, és az egyebekben az elsőfokú bíróság által helyesen figyelembe vett további büntetéskiszabási tényezők annak a megállapítását teszik szükségessé, hogy a vádlott esetében a társadalom hatékony védelme csak a társadalomból való végleges kirekesztésével, azaz életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásával érhető el. Helyesen foglalt állást ezért az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottal szemben a cselekményeiért a lehetséges legsúlyosabb főbüntetést és mellékbüntetésként a maximális tartamú közügyektől eltiltást szabott ki.
A részleges beismerésre messzemenően tekintettel volt az elsőfokú bíróság, amikor a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 20 évben szabta meg. A Legfelsőbb Bíróság a büntetés enyhítésére, akár a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának a vádlottra kedvezőbb megállapítására nem talált okot.
Miután az ítélet egyéb rendelkezései is törvényesek, a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 555/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás