BK BH 1999/148
BK BH 1999/148
1999.04.01.
I. A rablás csoportosan elkövetettként minősül, ha három vagy több személy - akár tettesként, akár részesként - a bűncselekmény helyszínén együtt tevékenykedve követi el a bűncselekményt; nem zárja ki a rablásnak csoportosan elkövetettként megállapítását az a körülmény, hogy a három elkövető közül az egyik (a bűnsegéd) nem ment be a postahivatal helyiségébe, hanem a gépkocsijában várt a társaira, és a jelenlétét a sértettek nem is észlelték [Btk. 137. § 13. pont, 321. § (3) bek. c) pont].
II. Nem egyrendbeli folytatólagosan elkövetett rablást, hanem többrendbeli rablást kell megállapítani, ha az elkövetők ugyanannak a jogi személynek a sérelmére, több postahivatali fiókban úgy követik el a rablási cselekményeket, hogy több természetes személy ellen alkalmaznak erőszakot vagy fenyegetést [Btk. 12. § (1) és (2) bek., 321. §].
III. A rablás kísérletétől való önkéntes elállás nem állapítható meg, ha az elkövető azért hagy fel a rablás elkövetésével, mivel a kedvezőtlen külső körülmények miatt nem tudja kinyitni a hivatali helyiség lezárt ajtaját, és így nem fér hozzá az ott található pénzhez [Btk. 17. § (3) bek., 321. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat folytatólagosan, jelentős értékre, bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntette - amelyet részben mint társtettes, részben mint bűnsegéd követett el -, 2 rb. bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette és társtettesként, bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt - halmazati bűntetésként - 9 év 6 hónapi fegyházbüntetésre és 10 évre a közügyektől való eltiltásra;
a II. r. vádlottat bűnsegédként, folytatólagosan, jelentős értékre, bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntette; 2 rb. bűnsegédként, bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette, valamint bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt - halmazati büntetésként - 6 év 6 hónapi fegyházbüntetésre és 7 évre a közügyektől eltiltásra;
a III. r. vádlottat társtettesként folytatólagosan, jelentős értékre bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntette; társtettesként bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntette, valamint 4 rb. aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt - halmazati büntetésként - 8 év 6 hónapi fegyházbüntetésre és 9 évre a közügyektől eltiltásra;
a IV. r. vádlottat társtettesként folytatólagosan, bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt 5 év 8 hónapi fegyházbüntetésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A tényállás lényege a következő:
1. Az I. r. és a II. r. vádlott 1997 júniusában megállapodtak, hogy rablás útján pénzt fognak szerezni. 1997. június 25-én 9 óra 30 perc körüli időben ezek a vádlottak a II. r. vádlott tulajdonában levő személygépkcsival N. községbe utaztak, a helyi takarékszövetkezet kirendeltsége előtt megálltak, itt az I. r. vádlott kiszállt az autóból, miközben a II. r. vádlott az autóban maradt. Az I. r. vádlott a takarékszövetkezet ajtaján belépett, és a fejére húzott egy fekete színű sapkát, amelynek a szeménél volt két kivágás. A takarékszövetkezetben három női alkalmazott tartózkodott. Az előtérből az I. r. vádlott előlépett, rájuk fogott egy lőfegyvernek látszó gázfegyvert, és felszólította őket a pénz átadására. A sértettek megrémültek, majd a vádlott által átadott katonai málhászsákba rakták a helyiségben található pénzt, először a kasszából, majd a trezorból. Ezután az I. r. vádlott eltávozott a takarékszövetkezet épületéből, beszállt a közelben várakozó II. r. vádlott autójába, aki elhajtott a helyszínről. Az eltulajdonított pénzösszeget az I. r. és a II. r. vádlott megfelezte egymás között.
2. Az I. r. és a II. r. vádlott 1997 júliusában megállapodott a III. r. vádlottal, hogy együtt mennek el valamelyik pénzintézeti kirendeltséghez pénzt szerezni. 1997. július 9-én a II. r. vádlott gépkocsijával elindultak konkrét cél nélkül, majd Sz. községben a postahivatal közelében megálltak. Rövid várakozás után 11 óra 30 perc körül - mialatt a II. r. vádlott az autóban maradt - az I. r. és a III. r. vádlott a postához ment, az ajtóban mindkét vádlott maszkot vett fel, majd beléptek. Az I. r. és a III. r. vádlottnál egy-egy lőfegyvernek látszó öngyújtó és egy riasztó pisztoly volt. Az I. r. és a III. r. vádlottak felszólították a helyiségben tartózkodó két női alkalmazottat a pénz átadására. Az egyik nő a pénzt kirakta a pultra, amit az egyik vádlott egy nejonszatyorba rakott be. Ezután a vádlottak elhagyták az épületet és a II. r. vádlott által vezetett gépkocsihoz szaladtak, beszálltak, majd a helyszínről elhajtottak. A három vádlott összesen 805 658 forintot tulajdonított el, amelyet elosztottak egymás között.
3. Az I. r. és a II. r. vádlott előzetes megbeszélés után 1997. július 29-én Cs.-be utaztak, a II. r. vádlott az E. és Vidéke Takarékszövetkezet 10. számú fiókja közelében megállt az autójával, az I. r. vádlott az autóból kiszállt, és kb. 11 órakor bement a takarékszövetkezet épületébe, közben maszkot húzott a fejére. Gázpisztollyal a kezében lépett be a helyiségbe, ahol egyetlen alkalmazott tartózkodott. Az I. r. vádlott az alkalmazottra fogta a gázpisztolyt, és felszólította a pénz átadására; közben megnyugtatta, hogy nem fogja bántani. Átadott az alkalmazottnak egy reklámtáskát, hogy abba rakja be a pénzt. Az alkalmazott az I. r. vádlott követelését teljesítette, majd az I. r. vádlott a helyiséget elhagyta. A II. r. vádlott látta, amikor az I. r. vádlott kilép az épületből, ezért az autóval a takarékszövetkezet elé hajtott. Az I. r. vádlott beszállt az autóba, és elhajtottak a helyszínről. A rablás során az I. r. vádlott 509 000 forintot tulajdonított el, amelyet az I. r. és a II. r. vádlott egymás között megfelezett.
4. Az I. r., a II. r. és a III. r. vádlott 1997. augusztus 13-án A.-ra utaztak abból a célból, hogy a helyi postahivatalt kirabolják. Kb. 10 óra 30 perckor a II. r. vádlott a gépkocsijával a közelben parkolt le, eközben az I. r. és a III. r. vádlott maszkkal a fejükön bementek a postahivatal épületébe, ahol két női alkalmazott tartózkodott. Az I. r. és a III. r. vádlott az alkalmazottakra fogta a kezükben levő, fegyvernek látszó tárgyakat, és felszólították őket a pénz átadására, miközben próbálták őket megnyugtatni. A pénzt a vádlottak egy nejonszatyorba pakolták, majd elhagyták a helyiséget, és a II. r. vádlott autójába ültek, aki ezután elhajtott a helyszínről. A rablás során az I. r. és a III. r. vádlott 544 119 forintot tulajdonított el.
5. 1997. augusztus 22-én az I. r. és a II. r. vádlott K.-ra utazott, a II. r. vádlott a posta közelében állt meg az autójával, az I. r. vádlott 10 óra 45 perckor bement a postahivatalba, ahol két női alkalmazott tartózkodott. Az I. r. vádlott fején maszk, a kezében pedig fegyvernek látszó tárgy volt. A vádlott nem szólalt meg, az egyik sértett vette őt észre, és ijedtében hátraszaladt az épületben levő másik helyiségbe, ezalatt a másik nő az asztalra feküdve próbált észrevétlen maradni. Mivel a közönségtérből a hivatali helyiségbe az I. r. vádlott nem tudott bemenni, belerúgott annak az ajtajába, és elhagyta a helyiséget. Ezután a II. r. vádlott autójával távoztak a községből. A rablási kísérlet során az I. r. vádlott nem tulajdonított el értéket.
6. 1997. augusztus 29-én az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak N.-re utaztak, a helyi postahivatal közelében parkolt le a II. r. vádlott az autójával. Az I. r. és a III. r. vádlott maszkkal a fejükön 10 óra 40 perckor bementek a postahivatalba, és a kezükben levő gázpisztollyal, illetve pisztolynak látszó öngyújtóval felszólították az ott tartózkodó alkalmazottat a pénz átadására. A vádlottak lábbal berúgták az ügyféltér és a hivatali tér közötti ajtót, és bementek. Kényszerítették az alkalmazottat, hogy a fiókokat és a páncélszekrényt nyissa ki, majd a pénzt egy nejlonszatyorba pakolták. A pénz pakolása közben a telefon megszólalt, ezért az egyikük eltépte a telefonzsinórt. Ezek után a vádlottak eltávoztak a helyszínről, és a II. r. vádlott autóján elhagyták a községet. A rablás során 348 797 forintot tulajdonítottak el, melyet a vádlottak három egyenlő részre osztottak egymás között.
7. 1997. szeptember 11-én az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak V.-re utaztak. Miközben a II. r. vádlott az autóban maradt, és figyelt, addig az I. r. és a III. r. vádlottak maszkkal a fejükön és a kezükben lőfegyvernek látszó tárgyakkal 11 óra 30 perc körüli időben bementek a helyi postahivatal épületébe, ahol két alkalmazott tartózkodott. A vádlottak felszólították az alkalmazottakat, hogy engedjék be őket a postahivatali részbe, aminek az alkalmazottak eleget tettek. A vádlottak a fiókokból, illetve a páncélszekrényből pénzt és sorsjegyeket vettek ki. A III. r. vádlott ezután szólt az alkalmazottaknak, hogy menjenek be az irattári helyiségbe, majd kulccsal rájuk zárta az ajtót. Ezután a vádlottak elhagyták a helyiséget és a II. r. vádlott autóján a községet is. Az alkalmazottak kb. fél órát tartózkodtak az irattári helyiségben, onnan a kézbesítő szabadította ki őket, kiabálásukra felfigyelve. Az eltulajdonított 334 500 forinton a vádlottak egyenlő arányban megosztoztak.
8. 1997. szeptember 16-án az I. r., a II. r. és a IV. r. vádlott P.-re utazott el. A II. r. vádlott a gépkocsival a helyi posta közelében állt meg, és várakozott. Az I. r. és a IV. r. vádlott a posta elé ment, ahol a IV. r. vádlott telefonálást színlelt, majd miután meggyőződtek arról, hogy nincs ügyfél a postán, 10 óra 45 perc körüli időben bementek az épületbe, a fejükre maszkot húztak, és a fegyvernek látszó tárgyakat a postán tartózkodó két alkalmazottra fogták azzal, hogy a pénzt adják át nekik. Felszólították őket, hogy nyissák ki a hivatali helyiség ajtaját, aminek egyikük eleget is tett. Az I. r. vádlott bement a hivatali helyiségbe, és pénz után kutatott, míg a IV. r. vádlott a telefon zsinórját húzta ki. A IV. r. vádlott az ügyfélforgalmi helyiségben maradt, mivel a páncélszekrény időzáras volt, így annak kinyitását a vádlottak már nem várták meg, hanem elhagyták az épületet, majd a várakozó II. r. vádlottal gépkocsin a községet is. A vádlott összesen 38 000 forintot tulajdonítottak el, melyet a IV. r. vádlott kapott meg.
9. Az I. r., a II. r. és a III. r. vádlott 1997. szeptember 25-én T.-be utaztak gépkocsival, a helyi 2. számú postahivatal előtt állt meg a II. r. vádlott. Az I. r. és a III. r. vádlott kiszállt az autóból, és a posta felé indult, majd rövid ideig tartó várakozás után bementek a posta épületébe, a fejükre maszkot húztak, és a lőfegyvernek látszó tárgyakat ráfogták az alkalmazottakra. Felszólították az alkalmazottakat a pénz átadására, közben az I. r. vádlott lábbal berúgta a hivatali helyiség ajtaját és a vádlottak oda bementek. Pénz után kutattak, majd az egyik alkalmazott a vádlottak felszólítására kinyitotta a páncélszekrényt, és az ott talált pénzt reklámszatyorba tették be. Ezek után az alkalmazottakat a mosdóba terelték, de az ajtót nem zárták rájuk. Ezután az épületet elhagyták, és a várakozó II. r. vádlottal együtt autóval elmentek a helyszínről. A rablás során a vádlottak 495 178 forintot tulajdonítottak el, amelyet egyenlő arányban megosztottak egymás között.
10. 1997. október 6-án az I. r., a II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottak K.-ra utaztak a II. r. vádlott gépkocsijával; a II. r. vádlott gépkocsijával a helyi postahivatal előtt állt meg. Az autóból kiszállt az I. r., a III. r. és a IV. r. vádlott, megindultak a posta felé, az I. r. vádlott azonban - mivel neki nem jutott maszk - megfordult, és visszament az autó felé. 10 órakor a III. r. és a IV. r. vádlott bement a postára, fejükre maszkot húztak, és a kezükben lőfegyvernek látszó tárgyakkal arra kényszerítették az alkalmazottakat, hogy pénzt adjanak át nekik. Ebből a célból a III. r. vádlott a posta hivatali helyiségébe bement, az ott talált pénzt a III. r. vádlott egy reklámszatyorba rakta, miközben a IV. r. vádlott a bejárati ajtónál állt, és visszatartotta a postára igyekvő ügyfeleket. Ezek után a III. r. és a IV. r. vádlott kiment az épületből, majd beszállt az I. r. és a II. r. vádlotthoz az autóba, és elhagyták a községet. A rablás során a vádlottak 993 630 forintot tulajdonítottak el, mely összeget a vádlottak négy egyenlő részre osztottak el egymás között.
A nyomozás során az I. r. vádlottól 104 800 forintot, a II. r. vádlottól 284 000 forintot, a IV. r. vádlottól pedig 105 000 forintot foglaltak le.
Az elsőfokú ítélet ellen a vádlottak enyhítés, eltérő jogi minősítés, illetve eggyel enyhébb végrehajtási fokozat megállapítása végett jelentettek be fellebbezést.
A megyei bíróság felülbírálva az elsőfokú ítéletet, megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak alapvető megtartásával lefolytatott tárgyaláson a vádbeli cselekmények helyes ténybeli és jogi megítélését lehetővé téve hiánytalanul feltárta a bizonyítékokat; és a vádlottak döntően beismerő vallomása és az azzal lényegileg összhangban álló tanúvallomások perjogilag hibátlan értékelésével - tehát lényegében egyértelmű peradatok alapján - megalapozott tényállást állapított meg.
Az ítéleti tényállás 10. pontja azonban kiegészítésre szorul, amelyet a megyei bíróság a III. r. vádlott tárgyalási beismerő vallomása alapján - az elsőfokú bíróság mérlegelő tevékenységét nem sértve - a Be. 258. §-a (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásával a következők szerint helyesbítette: a rablási cselekmény végrehajtását követően a III. r. vádlott a belső helyiségben tartózkodó postahivatali alkalmazottakra rázárta az ajtót.
Az ítéleti tényállás a fenti - szűkkörű - kiegészítéssel minden szempontból megalapozottá vált, ennélfogva a másodfokú felülbírálat alapjául szolgált [Be. 239. § (1) bek.].
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett mind a négy vádlott bűnösségére. Érdemben helyesen minősítette a vádlottak cselekményét rablás bűntettének, minthogy az I., III. és IV. r. vádlottak, amikor a pénz megszerzése érdekében megjelentek a tényállási részben leírt postahivataloknál, illetve pénzintézeteknél, álarcos megjelenésükkel, lőfegyvernek látszó tárgyakkal a kezükben, olyan lenyűgöző erejű fenyegetést gyakoroltak a női alkalmazottakra, hogy azok ennek hatására - az 5. pontban részletezett cselekmény kivételével - a kezelésükben levő pénzt átadták a vádlottaknak.
A II. r. vádlott minden esetben tisztában volt azzal, hogy társai rablási cselekményt hajtanak végre, és ebben a tudatban a gépkocsijával társait a bűncselekmény helyszínére szállította, a rablási cselekményekben mint bűnsegéd működött közre.
A fellebbezési tárgyaláson előterjesztett védelmi álláspont szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottak cselekményeit csoportosan elkövetettnek minősítette. A védők érvelése szerint a csoportos elkövetés megállapításának az a feltétele, hogy legalább három személy együttesen jelen legyen a bűncselekmény helyszínén, és valamennyi elkövető jelenléte a külső személyek számára észrevehető, érzékelhető legyen, továbbá az elkövetők jelenléte a sértettekre bénítólag hasson. Miután a II. r. vádlott valamennyi esetben a gépkocsiban várakozott, és nem volt jelen a rablási cselekmény helyszínén, nincs törvényes alap a csoportos elkövetés megállapítására.
A védők álláspontja nem helytálló. A Btk. 137. §-ának 13. pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt. Az irányadó bírói gyakorlat szerint csoportos az az elkövetés, ha három vagy több személy - akár tettesi, akár részesi minőségben - a bűncselekmény helyszínén együtt tevékenykedve valósítja meg az elkövetési magatartást; az időben és térben kifejezetten elkülönülő magatartás viszont nem alapozza meg a csoportos elkövetés megállapítását (BH 1993/8/482. számú jogeset). Azokban az esetekben azonban, amikor három vagy több személy az elkövetésben játszott szerepeket egymás között megosztotta, és valamelyikük csupán megfigyelést vagy szállítást végzett, a csoportos elkövetés aggály nélkül megállapítható; a tényállástól függően ugyanis ez a tevékenység bűnsegédi magatartásként értékelendő. (A Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának konzultatív tanácskozásán kialakított álláspont, BH 1992/4. szám.)
A kifejtetteket szem előtt tartva - a megyei bíróság álláspontja szerint - a 2., 4., 6., 7., 8., 9. és 10. tényállási pontban leírt rablási cselekmény kapcsán a csoportos elkövetés ismérvei minden kétség nélkül felismerhetők. Az irányadó tényállásból kitűnik, hogy a II. r. vádlott ezekben az esetekben gépjárművével a vádlott-társait a bűncselekmény helyszínére szállította, majd a gépkocsiban várakozott, a bűncselekmény befejezésével pedig a társait elszállította a helyszínről. Ennélfogva a II. r. vádlott bűnsegédi tevékenysége időben és térben is összefüggött a társai cselekményeivel. Szemben a védelmi állásponttal, az a körülmény, hogy a II. r. vádlott a bűncselekmények elkövetésekor nem volt jelen a postahivatalok, pénzintézetek helyiségeiben, nem teszi kizárttá a csoportos elkövetés megállapítását, mivel a bűncselekmény helyszínén való jelenlétet - egyetértve a főügyésznek a fellebbezési tárgyaláson kifejtett álláspontjával - nem lehet szorosan értelmezni. Az sem akadályozza a csoportos elkövetés megállapítását, hogy a sértettek a II. r. vádlottat nem észlelték, és így a sértettekre ez a vádlott bénító hatást sem gyakorolhatott. A megyei bíróság megítélése szerint ugyanis csoportos elkövetés megállapításának nem feltétele az, hogy a csoport tagja az elkövetés helyén és idejében észrevehetően legyen jelen.
Tévedett viszont az elsőfokú bíróság, amikor a tényállás 2., 5., 6., 7., 8., 9. és 10. pontjában leírt rablási cselekményeket folytatólagosan elkövetettnek minősítette.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a rablás passzív alanyai a vádbeli esetben a pénzintézeti vagy postai kirendeltségek alkalmazottai; sértettjei pedig a pénzintézetek, illetve a posta területi igazgatóságai voltak; „a jogi személyek vagyonában történő értékcsökkenés az alkalmazottak élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés hatására következett be”. Mivel a postai kirendeltségek sérelmére elkövetett rablási cselekmény sértettjeinek a posta területi igazgatóságát kell tekinteni, a vádlottak a 2., 5., 6., 7., 8., 9. és 10. tényállási pontokban leírt bűncselekményeket azonos sértett sérelmére követték el. Miután pedig a folytatólagosságnak a Btk. 12. §-ának (2) bekezdésében írt egyéb feltételei is fennállnak, a bíróság a szóban forgó cselekményeket 1 rendbeli, folytatólagosan elkövetettként minősítette.
A megyei bíróság az iménti okfejtéssel nem értett egyet. Ezzel kapcsolatban a következőkre kíván rámutatni.
A személyiségi és vagyoni jogokat sértő bűncselekmények esetében kiemelkedő jelentősége van a sértettek számának, miután az ítélkezési gyakorlat általában azt az elvet követi, hogy a több sértett sérelmére ugyanazon vagy több elkövetési magatartással véghezvitt cselekmény annyi rendbeli bűncselekmény megállapításához vezet, ahány sértettet a cselekmény érintett. A következetes bírói gyakorlatot tükröző BK 128. számú állásfoglalás szerint a vagyoni jogokat sértő bűncselekmények - az egyéb alanyi és tárgyi feltételek fennállása esetén - általában akkor tartoznak a folytatólagosság törvényi egységébe, ha az elkövető a több cselekményt ugyanannak a természetes személynek a sérelmére vagy az önálló jogképességgel rendelkező azonos jogi személynek az ugyanazon vagy különböző gazdasági egységei sérelmére valósítja meg. Ámde a rablási cselekmények esetén az egység és a többség elhatárolása kérdésében a BK 128. számú állásfoglalásban kifejtett jogelveket nem lehet maradéktalanul alkalmazni. Maga az állásfoglalás is hangsúlyozza: általánosságban nem határozható meg az, hogy a bűncselekmény kinek a jogát vagy a jogos érdekét sérti; ezt mindenkor az adott tényállás elemzése útján lehet eldönteni. A Btk. 321. §-ának (1) bekezdésében meghatározott rablás törvényi tényállási eleme az idegen dolognak mástól jogtalan eltulajdonítás céljából történő elvétele végett erőszaknak avagy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetésnek az alkalmazása. A rablás törvényi tényállását szemügyre véve leszögezhető - és ezt az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta -, hogy a rablás mint erőszakos vagyon elleni cselekmény összetett bűncselekmény; jogi tárgya kettős: egyaránt sérti a vagyoni viszonyokat és a személyiségi jogokat. A rablás sértettje az a személy, akivel szemben az elkövető a birtokában levő dolog megszerzése érdekében erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni fenyegetést alkalmaz. Másfelől sértettnek tekintendő az is, akinek a vagyoni jogait a rablási cselekmény sértette vagy veszélyeztette. A vagyoni és személyiségi jogaiban sértett gyakran azonos személy, de a kétfajta érdek személyi megtestesítője el is válhat egymástól. Az utóbbi eset alá vonhatók a pénzintézetek (postahivatalok) sérelmére megvalósított rablási cselekmények, amikor az elkövetők a rablási erőszakot, illetve fenyegetést a pénzintézeti (postahivatali) alkalmazottak ellen fejtik ki a rájuk bízott, a pénzintézet (postahivatal) tulajdonában levő pénz megszerzése érdekében. Minthogy a rablási cselekménynek kettős sértettje van, mindazokban az esetekben, amikor az elkövetők több elkövetési magatartással végbevitt cselekményei ugyanazon természetes vagy jogi személy vagyoni jogait sértik, ám az egyes cselekmények kapcsán a rablási erőszakot, illetve a fenyegetést a birtokukban levő dolog megszerzése érdekében különböző természetes személyek ellen alkalmazzák: az elkövetési magatartások számához igazodóan többrendbeli rablási cselekmény valósul meg. Az a körülmény ugyanis, hogy az elkövetők az egyes elkövetési magatartások alkalmával különböző természetes személyek személyiségi jogait sértik, a különböző érdeksérelemre, a cselekmények többirányú társadalomra veszélyességére tekintettel csak halmazati minősítéssel értékelhető megfelelően. Következésképpen a szóban forgó cselekmények - a személyiségi jogaikban sértett személyek különbözőségére, vagyis az „azonos sértett” hiányára figyelemmel - nem foglalhatók a folytatólagos egység kereteibe.
A kifejtetteket az adott esetre alkalmazva a megyei bíróság a rablási cselekmények jogi minősítését megváltoztatta, és a cselekmények rendbeliségét az elkövetési magatartások számához igazodóan állapította meg.
Erre tekintettel az I. r. vádlott rablási cselekményeit 6 rb. bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntettének minősítette - amelyet 5 esetben társtettesként, 1 esetben bűnsegédként követett el -, valamint 1 rb. bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette kísérletének;
a II. r. vádlott rablási cselekményeit 7 rb. bűnsegédként, bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntettének - amelyből 1 rb. bűncselekmény-kísérlet;
a III. r. vádlott rablási cselekményeit 5 rb. társtettesként, bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntettének; míg
a IV. r. vádlott rablási cselekményeit 2 rb. társtettesként, bűnszövetségben és csoportosan elkövetett rablás bűntettének minősítette.
Noha az egyes cselekmények kapcsán a vádlottak a pénz megszerzése érdekében több postahivatali (pénzintézeti) alkalmazottal szemben fejtettek ki rablási fenyegetést, a megyei bíróság álláspontja szerint ez még nem teszi indokolttá a cselekmény rendbeliségének az alkalmazottak számához igazodó megállapítását; a cselekmény a természetes egység keretein belül marad.
Az elsőfokú bíróság érdemben helyesen foglalt állást, amikor az 5. tényállási pontban leírt cselekmény vonatkozásában az I. r. vádlott javára nem látott lehetőséget az önkéntes elállás megállapítására. Dogmatikailag viszont téves az az okfejtés, amely szerint „a rablás kétmozzanatú volta miatt fogalmilag kizárt a kísérlettől való önkéntes elállás alkalmazhatósága”. A rablás összetett jellege még nem teszi eleve kizárttá a kísérletektől való önkéntes elállás megállapítását. Az önkéntes elállás az ún. befejezetlen kísérlet esetén jöhet szóba, vagyis akkor, amikor az elkövető az elkövetési magatartást csak részben fejti ki, így további magatartásbeli mozzanatokat kell megvalósítania ahhoz, hogy a cselekmény a befejezettség stádiumába kerüljön. Az elállás önkéntessége pedig - az egységes bírói gyakorlat szerint - azt jelenti, hogy az elkövető túlnyomórészt a saját elhatározásából, tehát belső indítékból hagyja abba az elkövetési magatartást, jóllehet az adott körülmények között módja lenne a bűncselekmény befejezésére. Az 5. pontban leírt történeti tényállást szemügyre véve leszögezhető, hogy egyfelől az I. r. vádlott a rablás törvényi tényállásának csupán az első mozzanatát valósította meg, azaz a cselekménye a befejezetlen kísérlet megállapítására nyújt módot, másfelől azonban a vádlott nem belső indítékból, saját elhatározásból, hanem a kedvezőtlen külső körülmények hatására hagyott fel a cselekmény befejezésével. A történeti tényállásból kitűnik, hogy a cselekmény befejezése az egyik alkalmazott elmenekülése miatt, illetve azért maradt el, mert a vádlott a „közönségtérből” nem tudott a „hivatali helyiségbe” bemenni, így a postán levő pénz esetleg csak időveszteség révén lett volna megszerezhető. Az ezzel együtt járó kockázatot viszont a vádlott nem vállalta, ezért elmenekült a bűncselekmény helyszínéről. Minthogy a vádlott elállása nem volt „önkéntes”, hanem a külső körülmények kényszerítő hatására történt, a Btk. 17. §-ának (3) bekezdésében írt rendelkezése a javára nem alkalmazható.
A büntetés nemét és mértékét meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság több tekintetben tévesen, illetve hiányosan vette számba. A jogi minősítés megváltoztatása folytán a megyei bíróságnak a súlyosító körülmények köréből a folytatólagosságot mellőznie kellett. Mellőzte a súlyosító körülmények sorából a rablási cselekmények „igen magas tárgyi súlyát” is, az ugyanis a büntetési tételkeret meghatározásakor már értékelést nyert. Mellőzte továbbá a megyei bíróság a súlyosítási körülmények köréből azt is, hogy a vádlottak a bűncselekményt „sorozatban” követték el, mert ez a tényező a bűnhalmazat súlyosítókénti értékelése során már számbavételt nyert.
A megyei bíróság viszont további súlyosító körülményként értékelte az üzletszerű elkövetést és azt a körülményt, hogy a bűncselekmény-sorozat a helyi közvéleményt felzaklatta.
A megyei bíróságnak mellőznie kellett az enyhítő körülmények köréből azt, hogy mind a négy vádlott „hosszabb ideje áll büntetőeljárás hatálya alatt, és közben hosszabb ideje előzetes fogva tartásban is vannak”. A büntetőeljárás ugyanis 1997 őszén indult meg, és a vádlottak 1997. október 6. napjával kerültek előzetes fogva tartásba. A bűncselekmény-sorozat jellegét is figyelembe véve az eltelt idő semmiképpen sem tekinthető hosszúnak.
A büntetés kiszabása szempontjából jelentős tényezőknek az iménti korrekciója mellett - kiemelve a bűncselekmény-sorozat igen magas tárgyi súlyát -, a pénzintézetek sérelmére elkövetett cselekmények növekvő tendenciáját - amely a társadalom hatékony védelmét indokolja -, a megyei bíróság úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott fő- és mellékbüntetés mind a négy vádlott esetében feltétlenül szükséges a büntetési cél valóra váltására, és az távolról sem tekinthető eltúlzottnak. Ennélfogva a büntetések enyhítésére nem kerülhetett sor. Az enyhítésre irányuló védelmi fellebbezések tehát alaptalanok.
A megyei bíróság - a védelmi állásponttal szemben - nem látott lehetőséget egyik vádlott esetében sem a szabadságvesztés büntetés-végrehajtási fokozatának eggyel enyhébb, tehát börtön fokozatban történő megállapítására sem. A vádlottak ugyanis a postahivatalok, pénzintézetek sérelmére megvalósított igen nagy tárgyi súlyú rablássorozatot haszonszerzés céljából követték el. A bűncselekmény-sorozat gátlástalan elkövetése pedig a vádlottak nagyfokú személyi társadalomra veszélyességére utal. Ennélfogva - a Btk. 45. §-ának (2) bekezdésében írt törvényi előfeltételek hiányában - a szabadságvesztés eggyel enyhébb végrehajtási fokozatának a megállapítására nem kerülhetett sor. (Nógrád Megyei Bíróság Bf. 204/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás