PK BH 1999/167
PK BH 1999/167
1999.04.01.
A kapcsolattartás korlátozására irányuló kérelem elbírálásánál irányadó körülmények [Csjt. 92. § (4) bek.; 51/1986. (XI. 26.) MT r. 25. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes gyermekelhelyezés megváltoztatása iránt előterjesztett keresetét és az alperes kapcsolattartás korlátozására irányuló viszontkeresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek házasságon kívüli kapcsolatából 1987. március 29-én Zsanett utónevű gyermek született, akit a felperes teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal a magáénak ismert el. A felperes - aki nőtlen családi állapotú és a perbeli gyermeken kívül több gyermeke nincs - 1991. év elejéig a gyermekkel rendszeres kapcsolatot tartott úgy, hogy a kapcsolattartások alkalmával a gyermeket a 76 éves özvegy édesanyjával közös tulajdonában álló családi házba vitte, a gyermek eltartásához pedig önként járult hozzá. Az utóbb említett időpontban a felek kapcsolata anyagi okokból megromlott, ezért az alperes kérelmére a bíróság a felperest 1991. évben gyermektartásdíj fizetésére kötelezte, a polgármesteri hivatal pedig a felperes kérelmére a felperes és a gyermek közötti kapcsolattartás jogát akként szabályozta, hogy a felperes a gyermeket minden hónap páratlan szombatján délelőtt 9 órától az azt követő vasárnap este 18 órájáig rendszeres, a nyári szünidőben pedig egyhetes rendkívüli kapcsolattartásra az anya lakásáról magával viheti. Az ilyen módon szabályozott kapcsolattartásnak a felperes részére történő biztosítását az alperes anya 1993 májusától 1994 júniusáig átmenetileg, 1995 áprilisában pedig végleg megtagadta arra való hivatkozással, hogy a gyermek a felperesnél töltött idő alatt fertőző betegséget kap, és sorozatosan nőgyógyászati kezelésre szorul.
Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság az alperesnek a felperes kapcsolattartási jogának a korlátozására irányuló viszontkeresetét elutasította. A döntését azzal indokolta, hogy a rendelkezésre álló peradatok szerint a 9 éves gyermek az édesapját szereti, a kapcsolatuk kölcsönösen jó, a gyermek a felperesnél jól érzi magát, váratlan látogatásait szívesen veszi. A felperes a gyermekhez őszintén ragaszkodik, az alperesnek az a tényállítása pedig, hogy a kislány rendszeresen a felperesnél kap fertőzést, nem nyert bizonyítást. A perben ugyanis nem annak van jelentősége, hogy a gyermeknek van-e ilyen betegsége, hanem annak, hogy azt a felperesi környezet okozza-e. A kihallgatott tanúk vallomása szerint a gyermek 1995 decemberét megelőzően már kb. egy éven át, tehát legalább 1994 decembere óta tünetmentes volt, az alperes viszont 1995 áprilisában tiltotta meg újra a kapcsolattartást, vagyis annak ellenére, hogy a gyermek a felperesi környezettel való kapcsolattartása ellenére már nem szenvedett a kifogásolt tünetekben. Mindezekre, valamint arra is tekintettel, hogy a növekvő gyermeknek egyre inkább szüksége van mindkét szülőjére és arra a kapcsolatra is, amit számára az apa tud nyújtani, az alperes által hivatkozott okok miatt a kapcsolattartás korlátozása nem kerülhet szóba. Az alperes által biztosítani kívánt heti kétórás időtartam a gyermek életkorára is tekintettel egyébként is indokolatlanul kevés lenne a szülő-gyermek közötti kapcsolat ápolására, nem beszélve arról, hogy az alperes az általa megjelölt összesen havi nyolcórás időtartamot is a saját lakásában kívánná biztosítani, ez a tény pedig az egyébként is csekély időtartamot a szülők közötti feszült légkör miatt tovább csorbítaná.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítéletének indokolása szerint a gyermeknek a felperessel való kapcsolattartása a felperesi nagyszülő alperes által feltételezett magatartása miatt ütközött akadályba, ez azonban nem bizonyult valónak. A gyermek és az apa közötti zavartalan viszony kialakulásához a korábbi szabályozás mértékében megjelölt kapcsolattartásra feltétlenül szükség van.
A jogerős ítéletnek a kapcsolattartás korlátozására irányuló viszontkeresetet elutasító rendelkezése ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a felperes perbeli gyermekkel történő kapcsolattartásának mind a rendszeres, mind pedig a rendkívüli kapcsolattartás tekintetében kizárólag a nappali időszakra való korlátozása iránt. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a perbeli gyermek a hüvelygyulladása miatt kétéves kora óta bizonyítottan nőgyógyászati kezelésre szorul, és a betegségének oka az orvosok véleménye szerint bakteriális fertőzés éppúgy lehet, mint külső behatás. A gyermek a pszichológus szakértő előtt maga adta elő azt, hogy az apai láthatások alkalmával a felperes édesanyja részéről nemi zaklatás éri őt azzal, hogy az apai nagyszülő a nemi szervét indokolatlanul piszkálja, ez a tény pedig már önmagában is kizárja annak a valószínűségét, hogy az alperesnek a nemi zaklatásra való hivatkozása a pszichózis határán zajló szenzitív, paranoid személyiségfejlődésére lenne visszavezethető, és egyértelműen indokolja a kapcsolattartás olyan korlátozását is, hogy az életkoránál fogva a magát még megvédeni nem tudó gyermek ne tölthesse az éjszakát a felperes lakásában.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 224. §-ának (4) bekezdése alapját tárgyaláson kívül bírálta el.
A jogerős ítélet nem törvénysértő.
I. A perben eljárt bíróságok a peres felek előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, dr. V. Zs. igazságügyi pszichológus szakértő és dr. B. Gy. igazságügyi elmeorvos szakértő véleményének, valamint a per egyéb adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelő értékelése alapján állapították meg tényként azt, hogy az alperes anya a pszichózis határán zajló szenzitív, paranoid személyiségfejlődésben szenved, amelyre a korábbiakban féltékenységi jellegű, jelenleg pedig befolyásoltatásos, üldöztetéses, rendszerbe szerveződésre hajló téves eszmék jellemzők, és kulcsélményként értékelhető nála a perbeli gyermek nőgyógyászati fertőzésének a szenzitív, paranoid készenléte talaján történő pathológiás feldolgozása.
A rendelkezésre álló bizonyítékokkal összhangban állapították meg a perben eljárt bíróságok azt is, hogy Zsanett szorosabban ragaszkodik ugyan az édesanyjához, de mindkét szülőjéhez jól kötődik érzelmileg, félelmi reakció egyik szülő irányában sem észlelhető nála, és helyesen jutottak arra a következtetésre is, hogy a rendelkezésre álló peradatok nem adnak alapot olyan ténymegállapításra, hogy az apai nagyszülő a gyermekkel szemben valaha is az alperes által hivatkozott kifogásolható magatartást tanúsított volna. Nincs helye ezért a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárásban történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének.
II. A Csjt. 92. §-ának (1) bekezdése szerint a kapcsolattartás a szülővel - akinek felügyeleti jogát a bíróság nem szüntette meg (Csjt. 88. §) - a gyermeknek joga, és ettől a jogától a szülők közti viszony rendkívüli elmérgesedése sem foszthatja meg.
Éppen erre tekintettel rendelkezik úgy a Csjt. 92. §-ának (4) bekezdése és - a jogerős ítélet meghozatalakor hatályos - kiskorúakról való állami gondoskodásról, valamint a szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás szabályozásáról szóló 51/1986. (XI. 26.) MT rendelet (a továbbiakban: Ágr.) 25. §-ának (2) bekezdése akként, hogy a gyámhatóság, illetőleg a házassági vagy gyermekelhelyezési perben a bíróság csak a felróható magatartást tanúsító szülő kapcsolattartási jogát és kizárólag a gyermek érdekében korlátozhatja vagy vonhatja meg, illetőleg rendelheti el e jog szüneteltetését. Az alperesnek az apai nagyszülő felróható magatartására vonatkozó puszta vélekedése az erre vonatkozó konkrét bizonyítékok hiányát nyilvánvalóan nem pótolhatja, önmagában a bizonyítás nehézkes volta pedig nem mentesítheti az alperest a Pp. 164. §-ának (1) bekezdésében foglalt bizonyítás terhétől sem. Nem csupán nem bizonyította, hanem még csak nem is állította az alperes a perben soha azt, hogy a felperes a gyermek sérelmére valaha is bármiféle olyan felróható magatartást tanúsított volna, amely a kapcsolattartási jogának a korlátozását a gyermek érdekében indokolttá tenné. Ebből következően pedig a felperes kapcsolattartási joga korlátozásának a törvényes feltételei csak akkor állnának fenn, ha a perben nem csupán az apai nagyszülő állítólagos felróható magatartása, hanem az is kétséget kizáró bizonyítást nyert volna, hogy e magatartásról a felperesnek tudomása volt, vagy kellő gondosság mellett tudomása lehetett volna. Felperesi tudomás hiányában ugyanis az apai nagyszülő felróható magatartásának a kétséget kizáró bizonyítása is csak annyiban eredményezhetné a kapcsolattartási jog korlátozását, hogy e jogát a felperes ne az édesanyjával közös lakásában, hanem más helyen legyen jogosult, illetve köteles gyakorolni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.568/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás