PK BH 1999/170
PK BH 1999/170
1999.04.01.
I. Nincs perjogi akadálya annak, hogy a közös tulajdonú ingatlan használatának a rendezésére irányuló igényüket a házasfelek - vita esetén - a házastársi közös lakás használatának a rendezésére irányuló kereseti vagy viszontkereseti kérelemmel együtt vagy e nélkül is házassági bontóperben érvényesítsék [Pp. 292. § (1) bek.; Csjt. 31/B. §].
II. Nem terheli a tulajdonostársat olyan kötelezettség hogy a másik, illetve a többi társtulajdonos tulajdoni hányadát valós szükséglet hiányában és az akarata ellenére is birtokába vegye és kizárólagosan használja [Ptk. 140-144. §-ok; Pp. 122. § (1) bek., 123. §; PK 8. sz.]
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a peres felek 1991. november 30-án kötött házasságát felbontotta, a Zs. u. 6. szám alatti ingatlan kizárólagos használatára az alperest, az Ny. u. 7. szám alatti ingatlan kizárólagos használatára pedig a felperest jogosította fel, és kötelezte a feleket arra, hogy a fenti ingatlanokat 30 napon belül adják egymás birtokába.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek két éven át fennálló élettársi kapcsolatot követően kötöttek házasságot, amelyből gyermekük nem származott. A házassági életközösséget az alperes kizárólagos tulajdonában álló, U. s. 33. szám alatti ingatlanban kezdték meg, a felperes kizárólagos tulajdonában álló U. s. 34. szám alatti ingatlant pedig albérlet útján hasznosították. Az életközösség tartama alatt az alperes a felperes rábeszélésére értékesítette az U. s. 33. szám alatti ingatlanát annak érdekében, hogy az első házasságából született nagykorú gyermekeinek az anyai örökrészét kifizesse, ezért a felek az alperes kizárólagos tulajdonában álló, de általuk már korábban közösen téliesített Zs. u. 6. szám alatti nyaralóingatlanba költöztek, és az alperes gyermekeinek a kifizetését követően az utóbb említett ingatlan a házastársak 1/2-1/2. arányú tulajdonaként került bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. A későbbiekben a felperes maga is értékesítette az U. s. 34. szám alatti lakásingatlanát, majd ezt követően közösen vásárolták meg a felek az Ny. u. 7. szám alatti lakásingatlant, amely az utolsó közös lakásukul szolgált, és szolgál jelenleg is, és amelyben a felperes vállalkozói engedélye alapján egy büfé üzemeltetését is megkezdték.
A felek házasélete csupán néhány hónapig volt harmonikusnak mondható, mert a felperes korábbi házasságából származó nagykorú fiával és az alperes első házasságából született két nagykorú lányával kapcsolatban rendszeres nézeteltérésre, vitára került sor közöttük, és a kapcsolatukat tovább terhelte az is, hogy a büfé üzemeltetésével összefüggő kérdésekben sem tudtak egyetérteni.
1996. június 9-én a felek közötti veszekedés tettlegességig fajult, amelynek során a felperes fején a halántékcsont fölött diónyi vérömleny keletkezett, a bal oldali VII-VIII. borda nyomásérzékennyé vált, és a bordák között is tenyérnyi vérömleny keletkezett. A későbbiekben volt példa arra, hogy a felek egymást kergették az udvaron úgy, hogy a felperes kezében karó volt és korához, illetve neméhez méltatlan kifejezéseket kiabált a férjének, és megtörtént az is, hogy a felek közötti veszekedés során az alperes sörrel öntötte le a felperest.
A házastársak Zs. u. 6. szám alatti ingatlanában lakó családtagok írásban vállalták azt, hogy szükség esetén az ingatlant bármikor haladéktalanul a felek birtokába adják.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint mindkét fél magatartása elegendő alapot szolgáltat annak megállapítására, hogy bármelyik ingatlan osztott használatának a megállapítása a másik házastárs érdekeinek a súlyos sérelmével járna. Mivel a feleknek egy településen belül két közös tulajdonú, beköltözhető ingatlana van, életszerűtlen lenne az olyan bírósági döntés, hogy a már gazdasági és érzelmi téren is elkülönült házastársak továbbra is közös lakást használjanak, és így közöttük a konfliktusok kialakulásának a lehetősége továbbra is fennálljon. Mindezek miatt a bíróság az Ny. u. 7. szám alatti ingatlan kizárólagos használatára a felperest, a Zs. u. 6. szám alatti ingatlan kizárólagos használatára pedig az alperest jogosította fel. Az Ny. u. 7. szám alatti ingatlannak a felperes általi kizárólagos használatát elsősorban az indokolja, hogy az említett ingatlanban a felperes a rokkantsági nyugdíja mellett vállalkozói engedély alapján büfét üzemeltet, indokolatlan lenne tehát az, hogy lakás céljára a felek másik közös tulajdonú ingatlanát használja. A használat ilyen rendezése folytán az alperes érdeke sem sérül, hiszen a lakhatása a másik közös tulajdonú ingatlan kizárólagos használata folytán megoldott.
Az elsőfokú ítélet lakáshasználatra vonatkozó rendelkezése ellen az alperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezett részét helybenhagyta.
Az ítéletének indokolásában rámutatott arra, hogy a Pp. 292. §-ának (1) bekezdése szerint a bontókereset a házassági viszonnyal összefüggő vagyonjogi keresettel is összekapcsolható, illetőleg az ilyen vagyonjogi igény viszontkeresettel házassági perben is érvényesíthető. Nem volt tehát perjogi akadálya annak, hogy a felperes a házassági bontóperben mindkét közös tulajdonban álló ingatlan birtoklása és használata kérdésében a bíróságtól kérjen rendezést, ezért a bíróságnak a jogvita érdemi elbírálására a Csjt. 31/A-E. §-aiban és a Ptk. 140-144. §-aiban foglaltakat a Legfelsőbb Bíróság PK 8. számú állásfoglalásában kifejtettekre is figyelemmel kellett alkalmaznia. Bár az utolsó házastársi közös lakáshoz fűződő lakáshasználati jogosultságot sajátos szabály rendezi, amely a házastársaknak mint tulajdonostársaknak elsősorban az ingatlan megosztott használatát biztosítja, ettől eltérő használati mód kialakítására rendszerint csak akkor kerülhet sor, ha a megosztott használatnak objektív vagy szubjektív akadálya van [Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése]. Ez a rendezésnél csak az egyik, de nem feltétlenül kizárólagos szempont abban az esetben, ha olyan másik házas ingatlan is áll a felek közös tulajdonában, amely a műszaki állapotára, a tulajdonostársak által használt helyiségek számára, felszereltségére, használatára, a használat módjára és szükséghez képest az eset egyéb körülményeire figyelemmel ugyancsak alkalmas a lakhatásra. Ilyen esetben nem indokolt a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdésében foglalt, a lakás közös használatát elrendelő főszabály érvényre juttatása, és az egyébként megosztható lakás osztott használatának a biztosítása. Helyesen indult ki tehát az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálása során abból a tényből, hogy a peres felek közös tulajdonában két házas ingatlan is van. A bizonyítási eljárás adatai nem tártak ugyan fel az alperes terhére olyan okot, körülményt vagy tényt, amely őt a Csjt. 31/B. §-a (4) bekezdésének első fordulata szerint a használati jog gyakorlásának a lehetőségétől megfoszthatná, az elsőfokú bíróság azonban az adott tényálláshoz képest törvényesen és megalapozottan döntött. Bár sem a felperes, sem az alperes terhére nem volt olyan többletmagatartás megállapítható, amely az együttlakást, illetőleg az osztott használatot a másik fél számára lehetetlenné tenné, a feltárt tények alapján azonban nem fér kétség ahhoz, hogy a felek között feszült viszony alakult ki, a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező felperesnek pedig közvetlen vagyoni érdeke is fűződik a volt közös lakást is magában foglaló ingatlan kizárólagos használatához. Az utóbb említett tények az elsőfokú bíróság által alkalmazott használati mód elrendelését egyértelműen indokolják.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, az elsőfokú bíróság ítélete lakáshasználat rendezésére vonatkozó rendelkezéseinek pedig a megváltoztatása és az Ny. u. 7. szám alatti ingatlan felperessel közös használatára való feljogosítása iránt. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy „érthetetlen és iratellenes” a másodfokú bíróságnak a Pp. 292. §-ának (1) bekezdésére történő hivatkozása, hiszen a házassági viszonnyal összefüggő vagyonjogi igényt a perben egyik peres fél sem érvényesített, ő maga pedig az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében nem az eljárásjogi szabályok, hanem a Csjt. 31/B. §-a (4) bekezdésében foglaltaknak a helytelen és megalapozatlan alkalmazását sérelmezte. A hivatkozott törvényhely ugyanis a házastársaknak mint tulajdonostársaknak elsősorban az ingatlan megosztott használatát biztosítja, ettől eltérő használati mód kialakítására pedig rendszerint csak akkor kerülhet sor, ha a megosztott használatnak objektív vagy szubjektív akadálya van. A házastársi közös lakás a megosztott használatra objektíve alkalmas, hiszen az háromszobás összkomfortos és az egyes lakószobái külön bejáratúak, szubjektív tényezők pedig a megosztott használat lehetőségét nem zárják ki. Tévesen került tehát alkalmazásra a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése arra való hivatkozással, hogy a felek között feszült viszony alakult ki, és nem indokolhatja a vitás ítéleti rendelkezést a magánvállalkozó felperesnek a lakás kizárólagos használatához fűződő közvetlen vagyoni érdekeltsége sem, hiszen az 1997. január 13-án megtartott tárgyaláson a felperes maga nyilatkozott úgy, hogy a vállalkozás közös működtetéséhez hozzájárul, hiszen a büfé egyedüli üzemeltetésére nyilvánvalóan nem is képes.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A jogerős ítéletnek a felek közös tulajdonában álló ingatlanok használatának a rendezésére vonatkozó rendelkezése törvénysértő, a jogszabályoknak megfelelő döntés meghozatalához szükséges tények azonban nem állapíthatók meg.
A Csjt. 31/B. §-ának (1) bekezdése szerint e törvényhely alapján a bíróság a házasság felbontása esetén a lakás használata felől kérelemre is csak akkor dönthet, ha a lakásban a házastársak egyikőjük vagy mindkettőjük tulajdonjoga vagy bérleti joga alapján laknak. A Zs. u. 6. szám alatti, lakás céljára is alkalmas ingatlant a felek a per megindulásakor lakás céljára ténylegesen már nem használták, annak használata tehát a Csjt. hivatkozott rendelkezése alapján nem volt rendezhető.
Más kérdés természetesen az, hogy a közös tulajdonú ingatlan használatának a rendezésére irányuló igény olyan tágabb értelemben vett házassági vagyonjogi keresetnek minősül, amely a Pp. 292. §-ának (1) bekezdése értelmében házassági bontókeresettel is összekapcsolható, nincs tehát perjogi akadálya annak, hogy a közös tulajdonú ingatlan használatának a rendezésére irányuló igényüket a házasfelek - vita esetén - a házastársi közös lakás használatának a rendezésére irányuló kereseti vagy viszontkereseti kérelemmel együtt vagy e nélkül is a házassági bontóperben érvényesítsék. A házasfelek által nem lakott közös tulajdonú ingatlan használatának a rendezésére irányuló igénynek a bontóperben történő érvényesítése viszont egyrészt nem minősíti az ilyen ingatlant ún. házastársi közös lakásnak, másrészt nem fosztja meg ettől a minőségétől a házastársi közös lakás céljára szolgáló közös tulajdonú ingatlan sem. Ebből következően a közös tulajdonú ingatlanok közül a házastársi közös lakás céljára szolgáló ingatlan használatának a rendezésére ilyen esetben is a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése, a közös lakásnak nem minősülő közös tulajdonú ingatlanéra pedig a Ptk. 140-144. §-ai az irányadók.
Az előbbi törvényhely főszabályként biztosítja mindkét házasfél számára a közös tulajdonú lakás megosztott használatának a lehetőségét, és a házas felek valamelyikének a lakás kizárólagos használatára való feljogosítását csak kivételesen és kizárólag akkor teszi lehetővé, ha a használat megosztását a lakás objektív adottságai: a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma lehetetlenné teszik (objektív oszthatatlanság), vagy ha valamelyik házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár (szubjektív oszthatatlanság). Nem ad alapot viszont kizárólagos lakáshasználatra a felek kölcsönösen összeférhetetlen, olyan magatartása, amelyre figyelemmel a közös használat valamelyikük vagy a kiskorú gyermek érdekeinek a súlyos sérelmével még nem párosul, és nincs jelentősége a használat mikénti rendezése körében annak sem, hogy a felek valamelyikének vagyoni érdeke főződik-e a kizárólagos használathoz, illetőleg hogy bármelyik fél lakásproblémája másik közös tulajdonú ingatlanban vagy bármilyen más módon megoldható-e vagy sem.
Az utóbbi törvényhelyek szerint ezzel szemben a tulajdonostársak a birtoklás, a használat, a hasznosítás, valamint a rendes gazdálkodás körét meg nem haladó kiadások kérdésében - ha a törvény másként nem rendelkezik - szótöbbséggel határoznak, azzal, hogy minden tulajdonostársnak tulajdoni hányada arányában van szavazati joga, a kisebbség azonban a szótöbbséges határozatot bíróságnál támadhatja meg, ha a határozat az okszerű gazdálkodást sérti, vagy a kisebbség jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár, ha pedig a törvény szótöbbséggel hozott határozatot kíván meg, és ilyen határozat nincs, úgy a birtoklás, a használat vagy hasznosítás kérdésében bármelyik tulalajdonostárs kérelmére a bíróság határoz [Ptk. 140. §-ának (2) bekezdése, 143. §-ának (1) és (3) bekezdése]. Ilyen kérelem esetén a bíróság a használat rendezése, illetőleg a hasznosítás módja tárgyában a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 8. számú állásfoglalásában részletezett szempontok alapulvételével, tehát a tulajdoni hányadokra, az okszerű gazdálkodás követelményeire és a tulajdonostársaknak az egyéb jogos, a dologhoz fűződő törvényes érdekeire is figyelemmel, végrehajtható határozattal dönt. E körben természetesen már jelentősége lehet annak is, hogy a tulajdonostársak valamelyikének a dolog használatához, a többi társtulajdonosénál méltányolhatóbb vagyoni érdeke fűződik-e vagy sem.
A felek közös tulajdonában álló ingatlanok közül az Ny. u. 7. szám alatti házastársi közös lakás céljára szóló ingatlan a rendelkezésre álló peradatok szerint a megosztott használatra objektíve alkalmas, és a használat megosztását a jogerős ítélet - felülvizsgálati eljárásban nem vitatott - indokolása szerint a felek körülményei sem zárják ki, szubjektív oszthatatlanság tehát nem áll fenn. Jogszabálysértően mellőzték tehát a perben eljárt bíróságok az említett lakás használatának a megosztását a felek kölcsönösen összeférhetetlen magatartására és arra való hivatkozással, hogy a felek olyan másik beköltözhető közös tulajdonú ingatlannal is rendelkeznek, amelyben az alperes lakásproblémája megoldható és a közös lakás kizárólagos használatához a felperesnek vagyoni érdeke fűződik. E körülmények ugyanis a felek valamelyikének a közös tulajdonú ingatlan kizárólagos használatára való feljogosítását nem a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése alapján, hanem csak a Ptk. 140-144. §-ai alapján teszik lehetővé, az utóbbi szabályok alkalmazását viszont a házastársi közös lakásnak minősülő közös tulajdonú ingatlan tekintetében a Csjt. 31/B. §-ának (4) bekezdése, mint speciális jogszabály megelőzi.
A házastársi közös lakásnak nem minősülő Zs. u. 6. szám alatti közös tulajdonú ingatlan használatát a felek a rendelkezésre álló peradatok szerint közös megállapodással a korábbitól eltérő módon nem rendezték, ilyen határozat tehát a felperes jogait, illetve a dologhoz fűződő törvényes érdekeit nem sértheti, ahhoz viszont nem fűződhet sem joga, sem egyéb törvényes érdeke, hogy ezen ingatlan kizárólagos használatára az alperes váljék jogosulttá, az alperes pedig nem is kötelezhető arra, hogy az ingatlan egészét, tehát a saját tulajdoni hányadán felül a felperes tulajdoni hányadát is az akarata ellenére is a birtokába és használatába vegye, és azt maga legyen jogosult, illetve köteles kizárólagosan használni. A Pp. 2. §-ának (1) bekezdésében, 122. §-ának (1) bekezdésében és 123. §-ában, valamint a Ptk. 140-144. §-aiban és a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 8. számú állásfoglalásában foglaltak egymással való egybevetéséből ugyanis az következik, hogy a társtulajdonos a közös tulajdonú dolog használatának a bíróság által történő rendezése iránt általában csak olyan tartalmú kereseti kérelmet terjeszthet elő, amely a dolog saját tulajdoni hányadát elérő vagy azt meghaladó mértékű, illetőleg kizárólagos használatára való saját feljogosítására vagy a terhére megvalósuló többlethasználat fejében a másik, illetve a többi társtulajdonos többlethasználatidíj-fizetési kötelezettségének a megállapítására irányul. A Ptk. hivatkozott szakaszai szerint ugyanis nem terheli a tulajdonostársat olyan kötelezettség, hogy a másik, illetve a többi társtulajdonos tulajdoni hányadát valós szükséglet hiányában és az akarata ellenére is birtokába vegye és kizárólagosan használja. A másik társtulajdonos visszaélésszerű joggyakorlásának a hiányában tehát méltányolható jogi érdeke sem fűződhet a társtulajdonosnak ahhoz, hogy a saját tulajdoni hányadának, illetőleg a dolog egészének a kizárólagos használatára a bíróság az azt ténylegesen nem használó másik társtulajdonost a valós szükséglete és akarata ellenére is feljogosítsa. A tulajdonostársat ugyanis elsődlegesen a dolog tulajdoni hányadának megfelelő arányú használatának a joga illeti meg, a hasznok szedésének a jogát tehát a tulajdoni hányada arányában is csak annyiban gyakorolhatja, amennyiben a dolog egészének vagy a tulajdoni hányadának a hasznosítására a társtulajdonos általi önkéntes használat vagy a vele történt megállapodás, illetőleg a szerződéses szabadság körében megkötött bérleti, haszonbérleti vagy más szerződés útján reális lehetőség van.
A felek házasságának a felbontása még a kölcsönösen összeférhetetlen magatartásuk hiányában is azt indokolná, hogy a lakásproblémájukat a lehetőség szerint mindketten önálló lakás megszerzése útján oldják meg. Önmagában ez a tény viszont nem ad alapot arra, hogy a két közös tulajdonú, de egymástól nyilvánvalóan eltérő használati és forgalmi értékű ingatlanok használatának a rendezése arra való tekintet nélkül történjék, hogy azok használatára az eltérő jogi jellegük folytán eltérő szabályok az irányadók. Az alperes a két ingatlan használatának a felperes által megjelölt módon történő rendezésére irányuló kereset elutasítását kérte, és az érdemi nyilatkozata még vagylagosan sem irányult a Zs. u. 6. szám alatti ingatlan kizárólagos használatára történő feljogosítására. A két ingatlanra vonatkozó tulajdonközösség megszüntetésének és a Zs. u. 6. szám alatti ingatlan alperes általi magáhozváltásának a hiányában ezért az utóbbi ingatlan kizárólagos használatára az alperes nem kötelezhető, és az általa nem igényelt kizárólagos használatra tekintettel nem is fosztható meg attól a jogától, hogy az objektíve és szubjektíve egyaránt megosztható házastársi közös lakás felperessel közös használatára családjogi jogcímen igényt tartson. A közös lakásnak a felperes általi kizárólagos használata ugyanis az alperest a tulajdonközösség későbbi megszüntetése során a felperessel szemben méltánytalanul hátrányos helyzetbe hozná, a használat megosztásának a ténye viszont egyik házasfelet, tehát magát a felperest sem foszthatná meg attól a jogától, hogy a közös lakásingatlanra fennálló használati jogának a változatlan fenntartása mellett átmenetileg a Zs. utcai ingatlanba költözzék.
A jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalához tehát nélkülözhetetlen egyrészt annak a tisztázása, hogy az Ny. utcai házastársi közös lakásingatlan használatának a megosztása esetére fenntartja-e a felperes a Zs. utcai ingatlan alperes általi kizárólagos használatára irányuló keresetét, illetőleg hogy az alperes a Zs. utcai ingatlan kizárólagos használatára másodsorban, tehát a közös lakás használatának a megosztásától függetlenül igényt tart-e vagy sem, másrészt pedig az arra vonatkozó bizonyítás lefolytatása is, hogy a közös lakás két- vagy háromszobás-e, és annak használata miként osztható meg a felek között akként, hogy a megosztás módja a súrlódások lehetőségét a minimálisra csökkentse. Nem mellőzhető a megalapozott döntés meghozatalához a mindkét ingatlanra vonatkozó - a nyílászárók helyét is feltüntető - legalább egyszerű vázrajz beszerzése sem, hiszen az alperes előadása szerint a közös lakásingatlan háromszobás, míg a felperes álláspontja az, hogy a harmadik helyiség nem minősül lakószobának, mert annak ablaka nincs (13. sorszámú jegyzőkönyv 2. oldalának 3. és 4. bekezdése).
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a közös tulajdonú ingatlanok használatára vonatkozó rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és ebben a körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.856/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás