GK BH 1999/176
GK BH 1999/176
1999.04.01.
I. A kölcsönszerződésnél az uzsorás jelleg megállapításának lehetősége, feltételei [Ptk. 112. § (1) bek., 202. §, 523. § (1)-(2) bek.].
II. Bankkölcsön folyósítása esetén az aránytalan előny - pl. túlzott mértékű ügyleti kamat - kikötésének lehetősége nem kizárt [Ptk. 523. § (2) bek.; 39/1984. (XI. 5.) MT r. 7. §].
A felperes jogelődje, az Országos Takarékpénztár Rt. (a továbbiakban: a felperes) az 1990. február 27-én kelt kölcsönszerződéssel 2 038 000 Ft beruházási kölcsönt nyújtott az I. r. alperesnek és a perben nem álló F. I.-nek - 1993. március 20-ig történő visszafizetéssel negyedévenkénti változó, a kölcsönnyújtás időpontjában évi 28%-os mértékű ügyleti kamat, valamint évi 1% kezelési költség felszámítása mellett. A felvett kölcsön visszafizetéséért a II-V. r. alperesek, valamint a VI. r. alperes jogelődje az 1990. február 26-án és február 27-én aláírt külön okiratban készfizető kezességet vállaltak. F. L.-né I. r. alperes a perben nem álló F. I. tartozását átvállalta, ahhoz a felperes, valamint a kezesek is hozzájárultak.
Az adós a kölcsönt csak részben fizette vissza, arra a felperes két alkalommal halasztást engedélyezett, majd 1992. augusztus 18-án - 1992. szeptember 3-i esedékességgel - a még hátralévő teljes tartozás, valamint az addig felgyűlt ügyleti és késedelmi kamatok, továbbá a kezelési költség egy összegben történő megfizetésére hívta fel az adóst és a készfizető kezeseket. A felhívás eredménytelensége miatt, a felperes 2 026 350 Ft tőke, ennek 1992. szeptember 3-tól járó évi 35+6%-os késedelmi kamata, 1% kezelési költség és a perköltségek iránti igényét a K.-i Városi Bíróságnál fizetési meghagyás útján érvényesítette.
Az alperesek ellentmondása folytán perré alakult eljárásban az I. r. alperes magával szemben a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy tartozása csak azért állt elő, mert a felperes az ügyleti kamatokat időközben törvénysértő módon felemelte.
A II. r., a III. r., a IV. r. és az V. r. alperesek a keresetet előbb elismerték, utóbb a II. r., a III. r. és az V. r. alperesek vitatták a fizetési kötelezettségüket. A VI. r. alperes magával szemben mindvégig a kereset elutasítását kérte.
Az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. alperesek viszontkeresetet terjesztettek elő, ebben több jogcímen megtámadták a kölcsönszerződést.
Az I. r. alperes a változó mértékű kamat kikötésében való tévedésére [Ptk. 210. § (1) bekezdés], a felperes által történt megtévesztésére [Ptk. 210. §-ának (4) bekezdése], feltűnő értékaránytalanságra [Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése], a kölcsönszerződés uzsorás jellegére (Ptk. 202. §-a), valamint arra hivatkozott, hogy a változó mértékű kamatban történő megállapodás hiánya miatt a kölcsönszerződés érvényesen nem jött létre. Előadta, hogy az eredeti állapot helyreállítása a részéről megtörtént, tekintve, hogy a felvett tőkét visszafizette, a kamatok fizetésére pedig nem kötelezhető.
A II. r., a III. r. és az V. r. alperesek a viszontkeresetükben állították, hogy a kölcsönszerződés a lényeges kérdésben - a változó kamatban - történt megállapodás hiányában nem jött létre, ezért annak kezességgel történő biztosítása is érvénytelen. Álláspontjuk szerint érvénytelen maga a kezesi kötelezettségvállalásuk is, mert a felek a kölcsönszerződést 1990. február 27-én kötötték, a kezességvállaló nyilatkozatuk aláírására pedig 1990. február 26-án került sor, amikor érvényes kölcsönszerződés még nem volt. A fentieken túlmenően maguk is hivatkoztak tévedésre, illetőleg a felperes által történt megtévesztésükre [Ptk. 210. §-ának (1) és (4) bekezdése]. Hivatkoztak arra, hogy a kölcsönszerződést velük a felperes nem ismertette, így a kezességvállaló nyilatkozat aláírásának időpontjában nem volt arról tudomásuk, hogy milyen összegre és milyen járulékokra szól a kezességvállalás. Végezetül előadták, hogy a felperes F. I.-t a kölcsönkötelemből kiengedte, és mert ezáltal a kötelezettségük terhesebbé vált, mint amilyen a kezesség elvállalásakor volt, a Ptk. 276. §-ának (2) bekezdése értelmében akkor is felszabadultak volna a kezesi kötelem alól, ha a kezesi szerződés egyébként érvényesen létre jött volna.
Az első fokon eljárt bíróság ítéletében kötelezte az I. r., a II. r., a III. r., a IV. r. és az V. r. alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 1 697 668 Ft-ot, ebből 1 629 171 Ft-nak 1992. szeptember 3. napjától a kifizetés napjáig járó évi 34%, a fennmaradó 68 497 Ft-nak pedig a fenti időponttól a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatát. Kötelezte az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek egyetemlegesen 15 nap alatt 215 686 Ft részperköltséget, míg a VI. r. alperessel szemben a keresetet elutasította.
Elutasította továbbá az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. alperesek viszontkeresetét is; ennek kapcsán kötelezte az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 100 000 Ft elsőfokú perköltséget és az államnak az illetékhivatal felhívására 121 581 Ft viszontkereseti illetéket.
Az elsőfokú bíróság a kihallgatott tanúk vallomása alapján elfogadta a felperes előadását a vonatkozásban, hogy a kölcsönszerződés kikötéseit mind az adósokkal, mind a kezesekkel részletesen ismertette, ezért az adósok és a kezesek egyaránt ismerték az I. r. alperes és a jogelődje részére folyósított kölcsön összegét, a visszafizetés feltételeit, az ügyleti kamat mértékét és annak változó jellegét.
A felperes 1992. augusztus 18-án keltezett közlését az elsőfokú bíróság - a tartalmát tekintve - a kölcsönszerződés 1992. szeptember 3. napjára történő felmondásának tekintette, mivel azonban eddig az időpontig a felperes a kamat felemeléséről sem az adóst, sem a kezeseket nem értesítette, az alpereseket egyetemlegesen terhelő kamat mértékét évi 28%-ban határozta meg. A fennmaradt kölcsöntőkét, a kamattartozásokat és kezelési költségeket, valamint a biztosítási díjat a beszerzett igazságügyi könyvszakértői vélemény alapján határozta meg. Megállapította, hogy az alperesek lejárt tartozása 1992. szeptember 3-án 1 697 668 Ft volt. Ebből az 1 153 215 Ft kölcsöntőke és a lejárt 419 676 Ft ügyleti kamat, összesen 1 629 171 Ft után fizetendő késedelmi kamat mértékét 28+6%-ban; a fennmaradó 68 497 Ft után - a Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése alapján - évi 20%-ban állapította meg.
Alaptalannak tartotta az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. alperesek viszontkeresetét. Megállapította, hogy nevezettek a kölcsön-, illetőleg a kezesi szerződés megkötésekor semmiféle tévedésben nem voltak, a kölcsönszerződés tartalmát és a folyósítás feltételeit pontosan ismerték. Nem fogadta el az alperesek előadását a vonatkozásban sem, hogy őket a felperes a szerződés megkötésekor megtévesztette volna. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint bankkölcsönszerződésnél a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalanságára történő hivatkozás „nem fogadható el”. Megállapította továbbá, hogy F. I.-nek a kötelemből történő kiengedésével a kezesek helyzete valóban terhesebbé vált, az I. r. alperes részéről történő tartozásátvállalás viszont a kezesek hozzájárulásával történt, ezért a terheik súlyosbodására a fizetési kötelezettség alóli mentesülésük érdekében alappal nem hivatkozhatnak. Nem tulajdonított jogi relevanciát annak, hogy a kezesek 1990. február 26-án vagy február 27-én - a kölcsönszerződés megkötése időpontjában - írták-e alá a kezesi nyilatkozatot.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az I. r., a II. r., a III. r. és az V. r. alperesek fellebbezése folytán hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - annak helytálló indokai alapján - azzal a kiegészítéssel hagyta helyben, hogy a teljesítési határidőt 15 napban határozta meg. A fellebbezés kapcsán csupán rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság a tényállás megállapításánál a tanúként kihallgatott felperesi alkalmazottak vallomását kellő alappal fogadta el, tekintve, hogy ezek a vallomások összhangban álltak az alperesek által tett előadásokkal is. A IV. r. és az V. r. alperesek személyesen adták elő: tudtak arról, hogy a felperes 2 millió forint kölcsönt vesz fel évi 28%-os mértékű kamat felszámítása mellett, és a kezesség fogalmával is tisztában voltak; saját állításuk szerint is csupán a változó kamatról nem volt tudomásuk. A tanúk bizonyították, hogy a kamat változó mértékéről tájékoztatást kaptak, így a tévedésük nem állapítható meg. A szerződés tévedés jogcímén történő megtámadásához a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése értelmében egyébként sem csupán azt kellett volna bizonyítaniuk, hagy a szerződés megkötésekor tévedésben voltak, hanem azt is, hogy a tévedésüket a felperes okozta, vagy legalábbis felismerhette. Ez utóbbiakat az alperesek nem bizonyították.
Az I. r. alperes a másodfokú eljárásban a kölcsönszerződés uzsorás jellegére is hivatkozott, a másodfokú bíróság megállapítása szerint azonban részleteiben nem fejtette ki, hogy miben áll annak uzsorás jellege. Ez a hivatkozás ezért nem volt figyelembe vehető.
A másodfokú bíróság is kifejtette, hogy a kölcsönszerződés és az annak biztosítására szolgáló kezesi szerződések egyaránt érvényesek, ezáltal a viszontkereset alaptalan, az I. r. alperes mint egyenes adós a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése, a kezesek pedig a Ptk. 272. §-ának (1) bekezdése és 273. §-ának (1) bekezdése szerint kötelesek a tartozást egyetemlegesen megfizetni.
A jogerős másodfokú ítélet ellen az I. r. és az V. r. alperesek felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be, amelyben a másodfokú ítélet „megváltoztatását”, a viszontkeresetüknek való helytadást és a felperes keresetének elutasítását, valamint a perköltségeik megállapítását kérték. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Pp. 213. §-ának (1) bekezdésében, valamint a 221. §-ának (1) bekezdésében írtak megsértésében jelölték meg. Állították, hogy a jogerős másodfokú ítéletben foglalt döntés nem terjed ki valamennyi viszontkereseti kérelmükre, és a másodfokú bíróság az indokolási kötelezettségének sem tett eleget.
Érdemben az I. r. alperes a kölcsönszerződésnek a Ptk. 210. §-ának (1) és (4) bekezdése szerinti érvénytelenségére, uzsorás jellege miatt annak semmisségére, illetőleg arra hivatkozott, hogy a kölcsönszerződés a lényeges feltételekben való megállapodás hiányában nem is jött létre. A kölcsönszerződés megkötésekor ugyanis a felek nem állapodtak meg az ügyleti kamat változó mértékében. Ez a kikötés a perbeli kölcsönszerződés lényeges feltétele volt, az ebben történő megállapodás - a Ptk. 205. §-ának (2) bekezdése szerint - szükséges a szerződés létrejöttéhez. Az eljárt bíróságok a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével jutottak arra a téves ténybeli következtetésre, hogy a változó mértékű ügyleti kamatban a felek megállapodtak.
Előadta továbbá az I. r. alperes, hogy a másodfokú bíróság jogszabálysértéssel állapította meg, hogy a kölcsönszerződés uzsorás jellegét nem bizonyította, illetőleg hogy erre nézve tényelőadást sem tett. E körben ugyanis azt adta elő, és ezt a felülvizsgálati kérelmében is fenntartotta, hogy a B.-i Állami Gazdaság, amelytől a perbeli kölcsönből vásárolt állatokat korábban bérelte, azzal fenyegette, hogy az állományt más vevő részére értékesíti, ha azt az I. r. alperes nem kívánja megvásárolni. Szorult helyzetben pedig azért volt, mert három gyermek tartásáról kellett gondoskodnia. A felperes ezt a szorult helyzetét kihasználva finanszírozott egy gazdaságtalan vállalkozást, ugyanakkor kezesekkel biztosította magát, kizárva minden saját kockázatot.
Sérelmezte a másodfokú bíróság megállapítását, miszerint bankhitel esetében a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékaránytalansága fogalmilag kizárt.
Az V. r. alperes megismételte a korábban felhozottakat, nevezetesen, hogy a kezesi nyilatkozat a kölcsönszerződést megelőzően kelt, ezért a kezesi szerződés érvényesen nem jött létre. Hivatkozott arra, hogy a kezességvállalás érvényesen azért sem jött létre, mert a kölcsön változó kamatáról az adósnak és a kezeseknek sem volt tudomása, ez a kölcsönszerződés létrejöttének is akadálya volt. Érvénytelen a kölcsönszerződés kezességgel történt biztosítása is.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős másodfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint jogszabály eltérő rendelkezése hiányában jogerős ítélet felülvizsgálatára jogszabálysértés esetében kerülhet sor. A Legfelsőbb Bíróság sem anyagi jogi, sem eljárásjogi szempontból nem találta jogszabálysértőnek a megyei bíróság jogerős ítéletét.
Alaptalanul sérelmezte az I. r. és az V. r, alperes, hogy a jogerős ítéletben a bíróság döntése nem terjedt ki valamennyi kereseti kérelemre. A felperes kereseti követelése a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése alapján a fennálló kölcsöntartozás megfizetésére, az alperesek viszontkeresete pedig az alapul szolgáló kölcsön- és kezesi szerződések érvénytelenségének, valamint annak a megállapítására irányult, hogy a kölcsönszerződés az egyik lényeges elemben való megállapodás hiányában nem jött létre, így ahhoz érvényes kezesi szerződések sem kapcsolódhatnak.
A viszontkeresetet elbírálva az elsőfokú bíróság részletesen kifejtette, hogy miért találta alaptalannak az alperesek részéről a kölcsön és a kezesi szerződések megtámadását. A Ptk. 210. §-ának (1) és (4) bekezdésére alapított megtámadással kapcsolatban helytállóan állapította meg, hogy a főadós és a kezesek valamennyien tudtak a folyósítandó kölcsön összegéről, ezt a kezesek el is ismerték. Elismerték, hogy évi 28%-os mértékű fix kamat kikötéséről tudomásuk volt. Az ezekben, valamint a visszafizetés határidejében történt megállapodás a kialakult bírói gyakorlat (pl. Legf. Bír. Fpk. VI. 31.728/1996. sz.), illetőleg a Ptk. 205. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint elegendő a kölcsön, illetőleg a kezesi szerződés létrejöttéhez. Ha a felek a változó kamatban valóban nem állapodtak volna meg, úgy az a kölcsönszerződést és az annak biztosítására kötött szerződéseket nem teszi érvénytelenné, csupán azt jelenti, hogy a hitelező változó mértékű kamatot nem érvényesíthet. Az, hogy a felek milyen tartalommal kötötték meg a szerződést, ténykérdés; ebben a körben a szerződési nyilatkozatokat vita esetén a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése szerint kell értelmezni. A változó kamat kikötésének megtörténtét a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálta, tekintve, hogy a kérdés a szerződés érvénytelenségét nem érinti, a marasztalás összegszerűsége tekintetében pedig okafogyottá vált, miután az eljárt bíróságok az alpereseket évi 28% fix kamat megfizetésére kötelezték, amit a felperes nem sérelmezett.
Az I. r. alperes a felülvizsgálati eljárásban arra is hivatkozott, hogy a felperes követelése idő előtti, ezért az eljárt bíróságoknak le kellett volna vonnia annak a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének f) pontjában és a 157. §-ának a) pontjában írt jogkövetkezményeit. A fentieket az I. r. alperes sem az elsőfokú eljárásban, sem a fellebbezésében nem sérelmezte, e kérdésben az eljárt bíróságok erre irányuló kérelem hiányában nem foglaltak állást, ezért az időelőttiség kérdésében felülvizsgálatnak nincs helye.
Jogszabálysértés nélkül jutott a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre, hogy a kölcsönszerződés uzsorás jellege nem állapítható meg. A Ptk. 202. §-a szerint a szerződés akkor uzsorás jellegű, ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt köt ki. Az I. r. alperes által előadottak a szerződés uzsorás jellegének megállapítására nem alkalmasak. Az I. r. alperes bérleti szerződés alapján tartotta birtokában azokat az állatokat, amelyeknek megvásárlására a felvett kölcsönt fordította. A bérbeadó az I. r. alperest nem „fenyegette”, hanem tájékoztatta arról, hogy - mint tulajdonos - élni kíván a Ptk. 112. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezési jogosultságával, és elsősorban az I. r. alperesnek ajánlotta fel megvételre a perbeli állatállományt. Az I. r. alperes számára az állatok megvásárlása nem kényszer, hanem egy általa elhatározott gazdasági döntés volt. Kérelmére e gazdasági döntése megvalósításának pénzügyi feltételeit biztosította a felperes az általa benyújtott gazdaságossági számítások alapján. Az I. r. alperesnek magának kellett elsősorban tudnia, hogy az állattenyésztés milyen gazdasági haszonnal, milyen rentábilitással folytatható. A döntése kockázatát maga tartozik viselni; azért mert a gazdaságossági számításai nem váltak be, a kölcsönt nyújtó felperes felelősséggel nem tartazik. Tekintve, hogy a felperes az adásvételi szerződés megkötésében félként nem vett részt, e szerződésnek nem volt alanya, a kölcsönszerződés érvényessége szempontjából nem releváns, hogy az adásvételi szerződés alanyai - az eladó és a felperes mint vevő - között a kölcsönszerződés megkötését követően milyen természetű vita támadt a legelő és az állatok elhelyezésére szolgáló építmények használata kérdésében.
Amennyiben az I. r. alperesnek sikerült volna bizonyítania, hogy a kölcsönszerződés megkötésekor a felperes valóban a szorult helyzetét használta ki, a szerződés uzsorás jellegének megállapításához azt is bizonyítani kellett volna, hogy a felperes a maga részére aránytalan előnyt kötött ki. A Legfelsőbb Bíróság más perekből szerzett ismeretei szerint 1990 februárjában a bankkölcsönnek a pénzintézetek által felszámított kamata általában 28% körül mozgott, az ugyanilyen mértékű ügyleti kamat kikötése esetén tehát egyértelmű, hogy az uzsorás szerződés másik törvényi tényállási eleme hiányzik.
Abban tévedtek az eljárt bíróságok, hogy bankkölcsön folyósítása esetében az aránytalan előny kikötése fogalmilag kizárt lenne. A Ptk. 523. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a hitelező pénzintézet - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában -, a kölcsön után az adós kamat fizetésére köteles. Tekintve, hogy a pénzforgalomról és bankhitelről szóló 39/1984. (XI. 5.) MT rendelet időközben hatályon kívül helyezett, de a jelen perben még irányadó 7. §-a (3) bekezdésének a 156/1989. (XII. 30.) MT rendelettel megállapított szövegezése szerint a pénzintézet az általa alkalmazott kamat mértékét maga állapítja meg, de jogszabály a pénzintézet által alkalmazandó kamatmértékre nézve előírást adhat. Elvileg tehát lehetséges, hogy a pénzintézet az általa nyújtott kölcsön után aránytalanul magas kamatot kössön ki. Az I. r. és az V. r. alpereseknek ezért - a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében - azt kellett volna bizonyítaniuk, hogy a beruházási kölcsön után - ahhoz képest, amilyen kamatterhekkel a beruházási kölcsön a szerződéskötés időpontjában a pénzpiacon beszerezhető volt - a felperes aránytalanul magas ügyleti kamatot kötött ki. Az alperesek erre nézve semmiféle bizonyítást nem ajánlottak fel, az általuk előadottak pedig a bíróság hivatalos tudomásával is ellenkeznek.
Nem volt jogsértő az V. r. alperes mint kezes marasztalása sem.
Nem sértettek jogszabályt az eljárt bíróságok azzal, hogy a kölcsön-, valamint a kezesi szerződések aláírása sorrendiségének nem tulajdonítattak jogi relevanciát. Nincs annak jogi akadálya, hogy a felek egy jövőben kötendő szerződést biztosítsanak kezességgel. Ennek célja általában a hitelező által gyenge hitelképességűnek minősített adós kölcsönhöz juttatásának megkönnyítése. A jövőben nyújtandó kölcsönhöz biztosított - a Ptk. 272. §-ának (2) bekezdésében írt alakszerűség betartásával vállalt - kezesség is érvényes, feltéve, hogy az a kötelem, amihez a kezességet vállalták, lényeges feltételeiben már a kezességvállalás időpontjában meghatározott volt, és ezek a feltételek a kezes előtt is ismertek voltak. Alaptalanul állították a kezesek, hogy az utóbb megkötött kölcsönszerződés kikötéséről nem volt tudomásuk.
A kezesi szerződést általában megelőzi az adós és a kezes közötti megállapodás, amelynek során az adós felkéri a kezest a kezesség elvállalására. A kezesi szerződés a hitelező és a kezes között akkor jön létre, ha a kezes a felkérésnek eleget téve a kezességet a hitelezővel szemben tett írásbeli nyilatkozattal el is vállalja. A perbeli esetben a kezeseket az adósok állították, így életszerű, hogy már az adósoktól tájékozódtak arról, hogy a kölcsönt a felperes milyen célra, milyen összegben és milyen egyéb szerződési kikötések mellett folyósítja. A kölcsöntőke összege a készfizető kezesi nyilatkozatban is benne szerepel, ezért az V. r. alperes arra nem hivatkozhat, hogy a készfizető kezesi nyilatkozat aláírásakor az I. r. alperes által felvett tőke összegéről nem volt tudomása. Az évi 28%-os mértékű ügyleti kamatról - aminek megfizetésére mint kezest kötelezték - történt tudomásszerzését pedig maga is elismerte.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletét a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése szerint hatályában fenntartotta. Az I. r. és az V. r. alperesek felülvizsgálati kérelme eredménytelen maradt, ezért a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése szerint kötelesek a felperesnek a felülvizsgálati eljárással okozott költségét megtéríteni. (Legf. Bír. Gfv. I. 32.186/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás