BK BH 1999/194
BK BH 1999/194
1999.05.01.
Az ismert lakcímmel rendelkező, de ismeretlen helyen tartózkodó és elfogatóparancs alapján körözött elítélttel szemben a lakcímének közlése iránti bv. bírói megkeresés nem tekinthető a büntetés végrehajtása végett tett intézkedésnek, ezért nem eredményezi az elévülés félbeszakítását [Btk. 67. § (1) bek. d) pont, 68. § (3) bek.].
Az elsőfokú bíróság az 1998. szeptember 1-jén meghozott végzésével megállapította, hogy a városi bíróság ítéletében kiszabott 4 évi börtönbüntetés végrehajthatósága 1998. július 5-én elévült.
A végzés ellen az ügyész jelentett be fellebbezést annak hatályon kívül helyezése végett, amit a megyei főügyész átiratában fenntartott.
Az ügyészi álláspont szerint az 1997. november 5-én kibocsátott lakcímfigyelő félbeszakította az elévülést, mivel korábban ilyen intézkedésre nem került sor.
A fellebbezés a következők miatt nem alapos.
Az iratokból megállapíthatóan az elítéltet a városi bíróság halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt 4 évi börtönbüntetésre és 2 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. A megyei bíróság végzésével 1993. május 18-án az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett.
Az elítélt a szabadságvesztés büntetésének megkezdésére a megyei bíróság büntetés-végrehajtási bírójának a lakcímére kiadott és a házastársa által átvett felhívására önként nem jelent meg, ezért a bv. bíró 1993. június 11-én az elítélt elővezetését rendelte el a szabadságvesztés foganatba vétele érdekében. A megkeresett rendőrkapitányság 1993. július 2-án érkezett átiratában azt közölte a bv. bíróval, hogy a terhelt elővezetését nem tudták végrehajtani, mert - a közlés szerint - az elítélt „állandó bejelentett lakásán nem tartózkodott otthon. A felesége tudomásomra hozta, hogy férjétől 1992 szeptemberében elvált, azóta külön élnek, és a volt férje tartózkodási helyét nem tudja”.
A bv. bíró ezért 1993. július 5-én elfogatóparancsot bocsátott ki az elítélt ellen.
Ezt követően a bv. bíró a következő intézkedéseket tette még: 1997. február 28-án megkereste a rendőrkapitányságot az elítélt elfogásának „foganatosítása” érdekében; 1997. november 5-én pedig a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát és ugyanekkor az Országos Személyiadat- és Lakcímnyilvántartó Hivatalt kereste meg a terhelt tartózkodási helyének megállapítása érdekében; 1998. január 21-én ismételten a rendőrkapitányság megkeresésére került sor; majd utoljára 1998. július 9-én az előbbi intézkedéseket megismételte.
A felsorolt intézkedések eredményeként az elítélt tartózkodási helye nem volt megállapítható, elfogása nem történt meg.
A büntetés-végrehajtási iratok ismertetett adatai alapján az elsőfokú bíróság végzésében megállapította, hogy 1998. július 5-ével lejárt a Btk. 67. §-a (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott ötéves elévülési idő.
Az elsőfokú bíróság végzésének a törvényessége kizárólag abból a szempontból vizsgálható, hogy az elfogatóparancs kibocsátása után a bv. bíró az elévülési időn belül tett valamely intézkedése félbeszakította-e az elévülést. Ebből a szempontból az ügyészi álláspont téves.
A büntetés-végrehajtási iratokból megállapíthatóan a bv. bíró helyesen járt el, amikor - az elítélt bejelentett lakcímének közlése iránti megkeresés kiadása nélkül - 1993. július 5-én elfogatóparancsot bocsátott ki az elítélttel szemben. A rendőrség által közölt adatok szerint ugyanis az elítélt ismert bejelentett lakcíme változatlanul fennállt, a tényleges tartózkodási helye azonban nem volt megállapítható. Ebben az esetben a lakcímközlés iránti megkeresés csupán formális intézkedés lett volna, aminek eredménytelensége előre látható volt. (Ezt igazolja az 1997-ben és 1998-ban kiadott megkeresésekre érkezett válasz is.) Az ismeretlen helyen tartózkodó személy kézrekerítésének leghathatósabb eszköze az elfogatóparancs kibocsátása.
Ezért a Be. 397. §-ának (2) bekezdése szerint az ismeretlen helyen tartózkodó elítélttel szemben (törvényesen) kiadott elfogatóparancs alapján körözött elítélt lakcímének közlése érdekében a bv. bíró által 1997. november 5-én kiadott megkeresés nem tekinthető a büntetés végrehajtása érdekében tett olyan intézkedésnek, amely az elévülésnek a Btk. 68. §-ának (3) bekezdése szerinti félbeszakítását eredményezhetné. Az ismert lakcímmel rendelkező, de ismeretlen helyen tartózkodó elítélttel szembeni elfogatóparancs kibocsátása után tett intézkedéseknek - általában és konkrét esetben is - csak akkor lehet elévülést félbeszakító hatásuk, ha ennek eredményeként lehetővé válik a büntetés foganatba vétele, mert az ellenkező álláspont nyilvánvaló ellentétben állna az elévülés jogintézményének a céljával. [Utal a megyei bíróság az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB számú határozatának indokolásában kifejtett jogi álláspontra is.] Ilyen szempontból nem lehet jelentőséget tulajdonítani annak, hogy a büntetés-végrehajtási iratok tanúsága szerint a rendőrség részéről hathatós intézkedés nem történt az elítélt tartózkodási helyének a felderítése érdekében.
Minderre tekintettel a megyei bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését.
A tanácsülésen való elbírálás a Be. 269. §-ának (4) bekezdésén alapul. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 2. Bf. 986/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás