PK BH 1999/214
PK BH 1999/214
1999.05.01.
I. Gyermektartásdíj megállapítása munkát nem vállaló kötelezettel szemben [Csjt 69/A. § (1) bek.; PK 108. sz.]
II. A szülői magatartás értékelése a kapcsolattartás szabályozásánál [Csjt. 1. § (2)-(3) bek., 31. § (5) bek., 92. § (1) bek.; Ptk. 4. § (4) bek.; 51/1986. (XI. 26.) MT r.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek 1994. április 9-én született D. Dániel nevű gyermekét az alperes anyánál helyezte el, a felperesnek a gyermek nála történő elhelyezése iránt előterjesztett keresetét elutasította, kötelezte a felperest arra, hogy 1995. május hó 1. napjától kezdődően fizessen meg az alperesnek havi 3000 forint gyermektartásdíjat, és megállapítatta, hogy 1997. február 28. napjával bezárólag a felperest 66 000 forint gyermektartásdíj-hátralék terheli. A felperes és a gyermek közötti kapcsolattartást akként szabályozta, hagy a felperes minden hét szombatján délelőtt 9 órától déli 12 óráig rendszeres, húsvét másnapján, pünkösd első napján és karácsony másnapján pedig délelőtt 9 órától déli 12 óráig rendkívüli kapcsolattartásra jogosult. A kapcsolattartás helyeként az alperes lakását határozta meg akként, hogy az alperes a felperes részére külön helyiséget köteles biztosítani a kapcsolattartás időtartamára. Rendelkezett arról, hogy amennyiben a kapcsolattartás az alperes vagy a gyermek oldalán felmerülő okból elmaradt, úgy azt a következő hétvégén azonos időtartamban vasárnap pótolni kell.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek 1992 őszén élettársi kapcsolatra léptek egymással, és e kapcsolatukból 1994. április 9-én Dániel utónevű gyermekük született. Tekintettel arra, hogy az alperesnek ekkor fennállt a Sz. S.-sel kötött házassága, a gyermeket Sz. névre anyakönyvezték. Sz. S. apaságát a bíróság az ítéletével megdöntötte, és ezt követően a felperes a gyermekre nézve teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tett. Az alperes 1994 elején közelebbi érzelmi kapcsolatba került K. J.-vel, majd 1994 novemberében a felperessel fennálló élettársi kapcsolatát megszakította, és K. J.-vel lépett élettársi kapcsolatra. 1994 novemberétől kezdődően a perbeli gyermeket az alperes az élettársával közös háztartásában neveli, és közösen gondoskodnak az élettársi kapcsolatukból 1995. augusztus 15-én született K. K. nevű gyermekük gondozásáról is. Az alperes az újabb élettársi kapcsolatából született gyermeke ápolása végett fizetés nélküli szabadságot vett igénybe, és gyermekgondozási segélyben részesül, az élettársa pedig gépkocsivezetőként havi nettó 30 000 forint jövedelemmel rendelkezik. A felperes az édesanyjával él közös háztartásban, a felek élettársi kapcsolatának a megszakadása óta munkaviszonyban nem áll, alkalmi munkák végzésével havi 15 000 forint jövedelemre tesz szert. Rendelkezik olyan szakképesítéssel, amely szakmában el tudna helyezkedni, ezt azonban meg sem kísérelte, és az életközösség megszakadása óta a perbeli gyermek eltartásához sem járult hozzá.
A felperes a perbeli gyermek nevelésére önállóan nem alkalmas, egyéni pszichoterápiás kezelése lenne indokolt, az alperes és élettársa viszont a gyermek nevelésére minden tekintetben képes és alkalmas is.
Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság az alperes gyermektartásdíj-fizetési kötelezettsége mértékének a megállapítását azzal indokolta, hogy a felperes munkaviszonyban nem áll, az általa végzett alkalmi munkákból viszont a személyes előadása szerint havi 15 000 forint jövedelme származik, ezért az őt terhelő gyermektartásdíj mértékét ennek az összegnek a 20%-ában határozta meg.
A felperes és a gyermek közötti kapcsolattartás szabályozása során arra volt figyelemmel, hogy a perbeli gyermek az elsőfokú ítélet meghozatalakor a 3. életévét még nem töltötte be, a szülők közötti kapcsolat pedig az életközösségük megszakadását követően rendkívül nagy mértékben megromlott, mert a felperes képtelen volt érzelmileg feldolgozni azt, hogy az alperes elhagyta őt, és más személlyel létesített kapcsolatot. Az alperesnek írt leveleiben nem csupán az alperest, hanem közvetve a gyermeket is többször megfenyegette, több esetben tett célzást arra, hogy „ha a gyermek nem lehet az övé, akkor az alperesé sem lesz”. Az orvos szakértői vélemény szerint a felperest hangulati hullámzások jellemzik, a problémájára szinte patológiás mértékig beszűkült, a realitásérzéke minimális, a kritikai képessége pedig csökkent, ezért az egyéni pszichoterápiás kezelése lenne indokolt. A felperes ezen személyiségjegyeinek az ismeretében a bíróság a kapcsolattartás idejét heti 3 órában, annak helyét pedig az alperes lakásában látta célszerűnek meghatározni.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a fellebbezett részét helybenhagyta.
Kiegészítette a másodfokú bíróság a megállapított tényállást azzal, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének a meghozatala óta a felperes a gyermekét egyetlen alkalommal sem látogatta meg az alperes lakásán, és változatlanul nem járult hozzá a gyermek eltartásához sem. Nem tett kísérletet a felperes munkaviszony létesítésére sem, holott erre lehetősége lenne, sőt nem vállalt alkalmi munkákat sem, hanem édesanyjának az alacsony nyugdíjából tartatja el magát.
Az így kiegészített tényállás alapján alaptalannak találta a másodfokú bíróság a felperesnek a gyermektartásdíj-fizetési kötelezettsége megállapításának a mellőzésére, valamint a kapcsolattartási jogának az akként történő szabályozására irányuló fellebbezését, hagy a gyermeket az alperes lakásáról kéthetente magával vihesse, és az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokainál fogva helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kézelemmel élt. A másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését, valamint az elsőfokú bíróság ítélete gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségének a megállapítására, továbbá a kapcsolattartási jogának a szabályozására vonatkozó rendelkezéseinek a hatályon kívül helyezését és a felperes gyermektartásdíj megállapítása iránt előterjesztett kereseti kérelmének az elutasítását, a kapcsolattartási jogának pedig az akként történő szabályozását, hogy a gyermeket minden második hétvégén a saját lakására magával vihesse. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a jogerős ítélet sérti a Csjt. 92. §-ának (1) és (4) bekezdését, hiszen a perbeli gyermek a 3. életévét betöltötte, hozzá őszintén ragaszkodik, és fiú gyermek lévén az apával való kapcsolattartásra nyilvánvalóan szüksége lenne, a számára biztosított kapcsolattartás időtartama rendkívül rövid, annak helye nem megfelelő, a szakértői véleményt pedig ő maga nem fogadta el, és annak ellentmondásait a bíróság meg sem kísérelte feloldani. Hivatkozott arra is, hogy „nincs olyan törvényes hatályos rendelkezés a Magyar Köztársaságban, amely kimondaná azt, hogy ha az apa nem képes a gyermektartásdíj fizetésére, őt ilyen szánalmas és méltatlan helyzetbe kellene sodorni”, alaptalanul került sor tehát a gyermektartásdíjban való marasztalására, hiszen munkanélküliként jövedelemmel nem rendelkezik.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A jogerős ítélet nem törvénysértő.
I. A Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdése szerint a szülő a saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 108. számú állásfoglalása pedig kimondja azt is, hogy ha a tartásdíj fizetésére kötelezett személy azért hagyta ott a szakképzettségének megfelelő, magasabb munkabérrel járó munkakörét, és azért helyezkedett el kevesebb munkabérrel járó munkakörben, hogy ezzel a tartásdíjra jogosult igényeit kijátssza, illetőleg a tartásdíj összegét csökkentse, ez az eljárás nem szolgálhat a kötelezett javára. Nem jogszabálysértően, illetőleg jogszabályi alap hiányában, hanem a hivatkozott törvényhelynek és az egységes bírói gyakorlatnak is megfelelően járt el tehát az első- és másodfokú bíróság akkor, amikor a felperest a minimálbér alapulvételével megállapított gyermektartásdíj megfizetésére kötelezte. A felperes ugyanis a perben maga is beismerte azt, hogy alkalmi munkák végzésével havi 15 000 forint jövedelemre tesz szert, és maga nyilatkozott úgy, hogy megfelelő jövedelmet biztosító állandó munkaviszony létesítésére lehetősége lenne, hiszen több szakmával is rendelkezik, erre azonban mindaddig nem hajlandó, amíg a gyermek nem kerül az ő gondozásába. A felperes e magatartása viszont sérti a jogok és kötelezettségek társadalmi rendeltetésükkel összhangban történő gyakorlásának a Csjt. 1. §-ának (3) bekezdése által megfogalmazott követelményét, ezért erre a felróható magatartására a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése alapján irányadó Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése értelmében előnyök szerzése végett - így többek között a törvényes tartási kötelezettség kijátszása érdekében - a felperes sem hivatkozhat.
II. A Csjt. 92. §-ának (1) bekezdése a gyermekétől külön élő szülő és a gyermek közötti személyes és közvetlen kapcsolat fenntartásnak a jogát egyrészt a gyermek jogaként, másrészt a különélő szülő jogaként és kötelezettségeként fogalmazza meg. E jog gyakorlásának, illetve e kötelezettség teljesítésének a módjára vonatkozóan sem a Csjt. idézett rendelkezése, sem pedig a kiskorúakról való állami gondoskodásról, valamint a szülő és a gyermek kapcsolattartásának szabályozásáról szóló 51/1986. (XI. 26.) MT rendelet (a továbbiakban: Ágr.) nem tartalmaz ugyan konkrét előírásokat, nem is bízza viszont a megvalósulás módját a szülők szabad belátására, illetve egyéni elképzelésére, hiszen a Csjt. 1. §-ának (2) bekezdése a Csjt. valamennyi rendelkezésére nézve kötelező jelleggel írja elő azt, hogy e törvény alkalmazása során mindenkor a kiskorú gyermek érdekeire figyelemmel, jogait biztosítva kell eljárni.
Az adott esetben nem a perbeli gyermek jogainak a biztosítását szolgálná és nem is a gyermek valós, hanem legfeljebb a felperes vélt érdekeinek figyelembevételét jelenthetné az, ha a kapcsolattartás a felperes által kért módon kerülne szabályozásra. A 3. életévét betöltött gyermek külön élő szülő általi elvitelének a lehetőségét ugyanis nem jogszabály rendelkezése írja kötelezően elő, hanem az ennek megfelelő általános gyakorlatot az a köztudomású tény alakította ki, hogy a 3. életév betöltéséig a rendszeres kapcsolattartások során a gyermek és a tőle külön élő szülő között már rendszerint kialakul az a harmonikus gyermek-szülő kapcsolat, amelyre tekintettel elsősorban éppen a gyermeknek áll érdekében az, hogy az őt napi rendszerességgel gondozó szülőről mintegy „leválva”, a külön élő szülőjével is hosszabb időtartamot tölthessen együtt és ezáltal a már korábban kialakult érzelmi kötődése az ő irányában is még inkább elmélyülhessen. Helyes okfejtéssel mutatott rá tehát a jogerős ítélet arra, hogy az adott estben a felperes és a gyermek közötti harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolat hiánya, valamint a felperesnek az alperessel szemben a gyermek által is érzékelhető módon és körülmények között tanúsított gyalázkodó, ellenséges magatartása a gyermek felperes általi elvitelének a lehetőségét - éppen a gyermek érdekében - kizárja. Az adott esetben ugyanis a kapcsolattartás felperes általi elmulasztása folytán a gyermek 3. életévének a betöltése - az általánostól eltérően - nyilvánvalóan nem járhatott együtt a gyermek felpereshez fűződő érzelmi kötődésének a kialakulásával, a harmonikus érzelmi fejlődését veszélyeztetné ezért az, ha a számára érzelmi biztonságot nyújtó alperestől és környezetétől a számára gyakorlatilag idegen felperessel való kapcsolattartás érdekében hosszabb időre elválni kényszerülne. Ezt támasztja alá dr. P. L.-né igazságügyi pszichológus szakértő véleménye is, amelyből kitűnően a gyermek a felperes apa impulzív viselkedésének a hatására szorongóvá válik és anyjához bújik, nála keres menedéket.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 22.922/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás