BK BH 1999/241
BK BH 1999/241
1999.06.01.
I. A testi épség elleni bűncselekmények elbírálásánál a ténylegesen bekövetkezettnél súlyosabb sérülés okozásának a szándékára csak a tárgyi és alanyi tényezők együttes értékelése alapján lehet következtetést levonni [Btk. 16. §, 170. § (1) és (2) bek.].
II. A súlyos testi sértés bűntettének a kísérletére vont következtetés megalapozott, ha az elkövető két kilogramm súlyú kemény tárggyal a fején ütlegeli a sértettet, majd a fejét a földbe veri, ezáltal azonban csak nyolc napon belül gyógyuló sérülést okoz [Btk. 16. §, 170. § (1) és (2) bek.].
III. Ha a sértett a vádlott hozzátartozója, és a tárgyaláson mentességi jogával élve nem tesz vallomást, annak a rendőrnek - a sértett által a cselekményről előadottakat tartalmazó - tanúvallomása sem használható fel bizonyítékul, aki hivatalosan járt el a bűncselekmény helyszínén, és hallgatta meg a sértettet [Be. 66. § (1) bek. a) pont, 83. § (3) bek.].
A megyei bíróság az 1998. május 12-én kihirdetett ítéletével a vádlottat súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 7 hónapi - végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.
Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
A tényállás szerint a súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és magánlaksértés bűntette miatt 1995 tavaszán 3 hónapi - végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett - fogházbüntetésre ítélt vádlott elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban nem szenved, és a terhére rótt cselekmény idején sem szenvedett. Egocentrikus, érzelmileg kissé színtelen, indulatlabilis, érzelmileg befolyásolt helyzetben indulatkitörésre hajlamos személyiség, akinél az alkoholhoz való kötődés kialakult. Kóros elmeállapottal egyenértékű személyiségzavara nincs.
A vádlott a terhére rótt cselekmény idején cselekménye társadalomra veszélyességének a felismerésére és e felismerésnek megfelelő magatartás tanúsítására - szokványos jellegű alkoholos befolyásoltságának mértékétől függően - képes volt. A cselekmény idejére vonatkozóan patológiás részegség vagy csökevényes patológiás részegség nem igazolható.
A vádlott alkoholistának tekinthető, melyre testi tünetek és életviteli adatok is utalnak, részére azonban ideggondozó keretein belül alkoholgondozás és elvonókúra indokolt és javasolt.
A vádlott 1996. szeptember 9-én a szüleinek szüretelni segített, melynek során bort és pálinkát fogyasztott.
A kora esti órákban érkezett haza a lakásába, ahol együtt élt az élettársával és annak lányával. A vádlott és élettársa - a sértett - között indulatos szóváltás alakult ki - pontosan meg nem határozható okból -, melynek során a vádlott a sértett haját húzta, majd felkapott egy 2-3 kg súlyú, fából készült lámpaernyős éjjeli lámpát, és azzal kis-közepes erővel fejen ütötte. A bántalmazás során a vádlott és élettársa a földre kerültek, ahol a vádlott szintén kis-közepes erővel a sértett fejét a padlóba ütötte. A sértett leánya - látva az édesanyja bántalmazását - átszaladt a szomszédba, és áthívta N. Z.-nét, aki megjelent a lakásban. A vádlott észlelve a szomszéd jelenlétét, abbahagyta az élettársa bántalmazását, a sértett pedig értesítette a rendőrséget. A rendőrjárőr az igen ittas vádlottal szemben intézkedett, míg a sértett még aznap 20 óra 50 perckor a helyi kórház baleseti sebészetére ment orvosi ellátás végett.
A sértett a bántalmazás következtében a jobb felkar és a bal könyök hámzúzódásos, hámhorzsolásos sérülését, illetve a hajas fejbőr nyomásérzékenységét szenvedte el, mely sérülések 8 napon belüli, ténylegesen 5 nap alatti gyógytartamúak voltak. A sérülések egészségromlással, maradandó testi fogyatékossággal vagy munkaképesség-csökkenéssel nem jártak.
Az asztali lámpa talapzati része (fa) súlyosabb testi sérülés okozására is alkalmas volt.
A főügyészség a Btk. 170. §-a (5) bekezdésének első fordulata szerint minősülő, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a Btk. 16. §-a szerint kísérlete miatt emelt vádat.
A legfőbb ügyész az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat eredményeként megállapította, hogy a megyei bíróság a tényállást felderítette, és azt helyesen állapította meg. A tényállás megállapításának alapjául elfogadott bizonyítékokat helyesen vette számba, és azok értékeléséről részletes, meggyőző indokolást adott. Az értékelt bizonyítékok köréből azonban - a legfőbb ügyész indítványa szerint - mellőzni kellett K. S. tanúvallomását. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a sértett és a leánya - mint hozzátartozók - a törvényes mentességi jogukkal éltek, és ezért vallomásuk nem vehető figyelembe. K. S hivatalos személyként járt a cselekmény elkövetése után a helyszínen, és a sértett neki - mint a nyomozó hatóság tagjának - elmondta a vádlott által a sérelmére megvalósítottakat. Mivel a sértett mentességi jogával élt [Be. 66. § (1) bek. a) pont], így azt a vallomását sem lehet felhasználni, amelyet - bár a mentességi jogára történő figyelmeztetés és alakszerűség nélkül, de - a nyomozó hatóság előtt tett. Az ellenkező felfogás valójában a törvény által biztosított mentességi jog megkerülésére adna lehetőséget.
A tényállás K. S. tanúvallomásának figyelmen kívül maradása mellett is megnyugtatóan tisztázott volt, és az ennek alapjául szolgáló bizonyítékokról az elsőfokú bíróság a szükséges indokolást megadta. Így a szóban levő tanúvallomás kirekesztése az ítélet megalapozottságat nem érintette.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az irányadó tényállás alapján helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és nem tévedett a cselekményének jogi minősítése kérdésében sem.
A felmentésért bejelentett fellebbezések nem alaposak.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett a védőnek azzal az álláspontjával, mely szerint helytelen az a felfogás, hogy a tettes által ténylegesen megvalósított könnyű testi sértés vétsége a súlyos testi sértés bűntette kísérletének minősíthető abból a megfontolásból, hogy a bántalmazás módja vagy a használt eszköz tulajdonságai miatt súlyosabb sérülés is bekövetkezhetett volna, mint ami ténylegesen létrejött. A Legfelsőbb Bíróság más ügyek kapcsán már rámutatott, hogy az ilyen szemlélet téves, mert a cselekmény minősítése szempontjából nemcsak a tárgyi ismérveknek, hanem azzal szoros összefüggésben az alanyi oldal tényezői feltárásának és értékelésének is jelentősége van. Ez utóbbiak tisztázása alapján lehet csak állást foglalni a vádlott elkövetéskori - aktuális - tudattartalmával kapcsolatban arra, hogy a szándéka csupán könnyű avagy súlyos sérülés okozására irányult-e.
A védői érvelés csak elviekben volt helyes, mert a konkrét ügyben az elsőfokú bíróság ilyen téves jogi következtetésre nem jutott. A tényállásban megállapítottak szerint a vádlott egy legalább két kg súlyú kemény tárggyal (asztali lámpával) ütötte fejbe élettársát, majd annak fejét a földbe verte. Az eszközös, illetve anélkül történő bántalmazás módja és intenzitása olyan volt, amelyek folytán a nyolc napon túl gyógyuló sérülés bekövetkezésének minden reális feltétele adott volt. Ezekből a tényekből a megyei bíróság helyesen vonta le azt a következtetést, hogy a vádlott magatartása a súlyos testi sértés okozásának előidézésére irányuló cselekvést megkezdte, de azt nem fejezte be. Törvényesnek minősítette tehát a megyei bíróság a vádlott magatartását a Btk. 170. §-ának (2) bekezdése szerinti súlyos testi sértés bűntette kísérletének.
Mivel az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállás alapján törvényesen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és nem tévedett annak jogi minősítésekor sem, értelemszerűen a felmentésre irányuló fellebbezés nem vezethetett eredményre.
Az elsőfokú bíróság alapvetően helyesen sorolta fel a büntetéskiszabás körében irányadó körülményeket, de nem tulajdonított kellő jelentőséget az időmúlás tényének, valamint annak, hogy a vádlottnak közvetlen környezete - elsősorban a sértett - megbocsátott, és az elkövetés óta rendezett, kiegyensúlyozott családi körülmények között élnek. Az ügy természetéhez és elkövetési körülményeihez képest ez utóbbiaknak nyomatékos jelentősége van. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a vádlottal szemben nem indokolt a szabadságvesztés kiszabása, ezért - a Btk. 87. §-a (2) bekezdésének e) pontja alkalmazásával - a börtönbüntetést pénzbüntetésre enyhítette.
A pénzbüntetést a Btk. 51. §-a alapján úgy szabta ki, hogy a napi tételek számában a cselekmény tárgyi súlya fejeződjön ki, míg az egynapi tétel összegének meghatározásakor figyelemmel volt a vádlott jövedelmi viszonyaira, anyagi teherbírására is.
Ehhez képest a Legfelsőbb Bíróság a vádlottat 200 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét pedig 150 forintban állapította meg.
Mivel az elsőfokú ítélet egyéb rendelkezései - így a bűnügyi költség megfizetésére kötelezés - törvényesek és megalapozottak voltak, azokat a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 1280/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás