BK BH 1999/249
BK BH 1999/249
1999.06.01.
I. A meghatalmazott védőnek a tárgyalásról való távolmaradása miatt nincs helye rendbírság kiszabásának, ha a védő a tárgyalási határnapra szabályszerűen nem volt megidézve, vagy arról nem kapott értesítést [Be. 6. §, 108. § (1) bek., 113. § (1) bek. c) pont, 180. § (2) bek., 181. § (1) bek.].
II. Az igazolási kérelem előterjesztésére való felszólítástól számított 8 nap alatt előterjesztett igazolási kérelemnek elkésettségére hivatkozással történő elutasítása törvénysértő [Be. 110. § (2) bek., 111. § (3) bek. b) pont, 109. § (3) bek.].
A megyei bíróság az 1995. február 15. napján kelt végzésével az I. r. és a II. r. vádlott meghatalmazott védőjének az 1995. január 31. és február 1. határnapok elmulasztásával kapcsolatos igazolási kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította, és őt 30 000 forint rendbírsággal sújtotta.
A végzés ellen az ügyvéd jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság végzésének a helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezés alapos.
Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a védő igazolási kérelmét a Be. 111. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül elutasította, és vele szemben a Be. 108. §-ának (1) bekezdését alkalmazva rendbírságot szabott ki.
Az iratokból megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság a kérdéses büntetőügyben 1995. január 25., január 31. és február 1. napjaira tűzött ki tárgyalást, amelyre az idézések kiadása 1994. december 16-án történt meg. Az ügyben a védelem nem volt kötelező, az I. r. és a II. r. vádlottaknak a tárgyalás kitűzésekor és az idézések kiadásakor védője nem volt. A nevezett vádlottak által az ügyvédnek adott meghatalmazás 1995. január 20-án érkezett a megyei bírósághoz.
A bíróság azonban a meghatalmazott védőt a háromnapos tárgyalásról nem értesítette, nem idézte, nincs adat arra vonatkozóan sem, hogy a tárgyalás időpontjáról rövid úton tájékoztatta volna, az ügyvéd az 1995. január 25-én tartott tárgyaláson ennek ellenére megjelent.
Az 1995. január 25-i tárgyalási jegyzőkönyv nem tartalmazza, hogy a bíróság a további tárgyalási határnapokra a meghatalmazott védőt szabályszerűen értesítette vagy idézte volna. A tárgyalási jegyzőkönyvből csupán az tűnik ki, hogy "a bíróság az eredeti kitűzésnek megfelelően folytatja a tárgyalást".
A meghatalmazott védő a január 31-i tárgyaláson nem jelent meg, megbízói a tárgyaláson bejelentették, hogy védőjük "a Tátrában síel".
1995. február 1-jén a megyei bíróság a meghatalmazott védőt igazolási kérelem benyújtására hívta fel. A felhívást 1995. február 3-án az ügyvédi iroda megbízottja vette át.
A meghatalmazott védő 1995. február 13-án a megyei bírósághoz érkezett beadványában igazolási kérelmet terjesztett elő, és házi orvosa igazolását csatolta arra vonatkozóan, hogy 1995. január 30-tól február 6-ig terjedő idő alatt fekvő betegként gyógykezelés alatt állott.
Mindezekből megállapítható, hogy az elsőfokú bíróság az I. r. és a II. r. vádlottak meghatalmazott védőjét az elmulasztott tárgyalási határnapokról szabályszerűen nem értesítette és nem idézte.
A vádlottakat a Be. 6. §-a értelmében megilleti a védelem és a védőválasztás joga - ahogy erre az elsőfokú bíróság is helyesen utalt -, a hivatkozott törvényi rendelkezés azonban a hatóságok (jelen esetben a megyei bíróság) kötelezettségévé teszi, hogy akivel szemben a büntetőeljárás folyik, a törvényben meghatározott módon védekezhessék. A Be. 180. és 181. §-a értelmében a tárgyalás megtartásának feltételeiről a törvényben előírt módon a tanács elnöke köteles gondoskodni, megidézni vagy értesíteni kell mindazokat, akiknek részvétele a tárgyaláson szükséges.
Az előzőekben írtakból kitűnően az elsőfokú bíróság a meghatalmazott védő szabályszerű értesítését, illetve idézését elmulasztotta, annak ellenére, hogy jelenléte a tárgyaláson szükséges volt. Az ügyben a többnapos tárgyalásra szóló idézés kiadását követően bekapcsolódó meghatalmazott védőt - az iratok tanúsága szerint - a tárgyalási határnapokról szabályszerűen, tehát semmilyen formában nem értesítették.
A bíróság törvényben meghatározott kötelezettségét nem pótolja, hogy a védő a védenceitől a további tárgyalási határnapokról tudomást szerezhetett, de az adott esetben egyértelműen ez sem igazolható.
Mindezekre figyelemmel nem zárható ki, hogy a meghatalmazott védő az igazolási kérelem benyújtására vonatkozó bírósági felhívás átvétele után szerzett tudomást az általa elmulasztott határnapokról.
A Be. 110. §-ának (2) bekezdése értelmében az igazolási kérelem előterjesztésére biztosított nyolcnapos határidő - amennyiben a mulasztás később jutott a mulasztó tudomására vagy az akadály később szűnt meg - a tudomásszerzéstől kezdődik.
A védőnek a bírósághoz 1995. február 13-án érkezett igazolási kérelmét - annak alapulvétele mellett, hogy a felhívást 1995. február 3-án a meghatalmazottja átvette - törvényes határidőn belül előterjesztettnek kellett volna tekinteni. A Be. 109. §-ának (3) bekezdése szerint ugyanis, amennyiben a határidő utolsó napja munkaszüneti nap, a határidő a következő munkanapon jár le. Az adott esetben a határidő utolsó napja 1995. február 11., amely szombatra, munkaszüneti napra esett. Ezért a február 13-án előterjesztett igazolási kérelem méltányosan történő érdemi elbírálásának lett volna helye, és e kérdésben a Be. 111. §-ának (1) bekezdése szerint az elsőfokú bíróságnak kellene dönteni.
Tekintettel azonban arra, hogy az alapügyben az eljárás jogerősen befejeződött, az igazolási kérelem elbírálása értelmét vesztette. A rendbírság kiszabására pedig az előzőekben kifejtettekre figyelemmel sem a Be. 108. §-a, sem a Be. 113. §-a alapján nincs törvényes lehetőség.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzésének az igazolási kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító részét hatályon kívül helyezte, és a rendbírság kiszabását mellőzte. (Legf. Bír. Bf. I. 1844/1995. sz.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás