253/B/1999. AB határozat
253/B/1999. AB határozat*
2002.09.03.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 30. § (1) és (2) bekezdései alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt benyújtott indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 30. § (1) és (2) bekezdéseivel összefüggésben benyújtott, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 30. § (1) és (2) bekezdéseibe foglalt alábbi – 2000. március 1-jéig hatályban volt – rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte:
„30. § (1) Ha valamely településrendezési intézkedés következtében az ingatlan korábbi rendeltetését, használati módját meg kell változtatni és ebből a tulajdonosnak, haszonélvezőnek kára származik, a tulajdonost, haszonélvezőt kártalanítás illeti meg.
(2) A kártalanítás összege az ingatlannak a korábbi rendeltetése szerint megállapítható értéke és a rendeltetésmódosítás eredményeként az ingatlan új forgalmi értéke közötti különbözet.”
Az indítványozó álláspontja szerint ez a rendelkezés többszörös bizonyítási terhet ír elő a károsult számára, amennyiben neki kell bizonyítania, hogy az ingatlan korábbi rendeltetését, használati módját meg kell változtatni, és ebből kára származik, illetve bizonyítania kell az ingatlan eredeti és új forgalmi értékének nagyságát. Így ez a rendelkezés korlátozott kárfelelősséget eredményez, amely „lehetőséget ad a károkozásra (…) kártérítési kötelezettség nélkül”. Ezért ez a szabályozás sérti az Alkotmány 13. §-ában biztosított tulajdonhoz való jogot.
Hátrányos megkülönböztetést eredményez az ingatlantulajdonosokkal szemben a településrendezést kezdeményező beruházók javára, ezért sérti az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség követelményét.
Továbbá, mivel többségében környezetszennyező beruházásokat megvalósító befektetőket hozza előnyös helyzetbe, ellentétes az Alkotmány 18. §-ában, valamint 70/D. §-ában szabályozott alkotmányos követelményekkel.
Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló 1999. évi CXV. törvény 18. §-a 2000. március 1-jei hatállyal módosította az Étv. 30. § (1) bekezdését.
E módosítás eredményeként az Étv. 30. § (1)–(2) bekezdésének hatályos szövege a következő:
„30. § (1) Ha az ingatlan rendeltetését, használati módját a helyi építési szabályzat, illetőleg a szabályozási terv másként állapítja meg (övezeti előírások változása) vagy korlátozza (telekalakítási vagy építési tilalom), és ebből a tulajdonosnak, haszonélvezőnek kára származik, a tulajdonost, haszonélvezőt kártalanítás illeti meg.
(2) A kártalanítás összege az ingatlannak a korábbi rendeltetése szerint megállapítható értéke és a rendeltetésmódosítás eredményeként az ingatlan új forgalmi értéke közötti különbözet.”
Tekintettel arra, hogy a módosítás megváltoztatta a vitatott szabály tartalmát, az Alkotmánybíróság felhívta az indítványozót, hogy nyilatkozzék fenntartja-e indítványát a módosított rendelkezéssel kapcsolatosan is. Az Alkotmánybíróság felhívására indítványozó úgy nyilatkozott, hogy indítványát fenntartja, mert álláspontja szerint a vitatott rendelkezés változatlanul sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében szabályozott tulajdonhoz való jogot, illetőleg az Alkotmány 70/D. §-ában biztosított lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot. Ugyanis az új szabályozás csak abban az esetben biztosítja a károsult lakástulajdonos kártalanításhoz való jogát, ha az ingatlan rendeltetését, használati módját a helyi építési szabályzat, vagy szabályozási terv változtatja meg, vagy korlátozza. E szabályozás alapján „arra a gyakori esetre, amikor befektetői érdekből, úgy állapítják meg a helyi építési szabályzatot, illetőleg a szabályozási tervet, hogy azok a lakóingatlan rendeltetését, használati módját nem érintik, ugyanakkor a meglévőhöz képest kiemelkedően nagy gépjármű forgalomnövekedést idéznek elő, a lakóingatlan tulajdonosok részére a kártalanítás lehetősége nincs biztosítva”. A hatályos szabályozás alapján – állítja az indítványozó – az érintett lakóingatlanok tulajdonosai nem érvényesíthetnek kártérítési igényt sem a sérelmes döntést hozó önkormányzattal szemben, sem azzal a befektetővel szemben, akinek érdekében a környezetkárosító döntést meghozták. Az ingatlan tulajdonosa a kártalanítás lehetősége nélkül köteles viselni azokat a károkat, amelyek a forgalomnövekedéssel összefüggő környezetszennyezésből erednek.
Az indítványozó fenntartotta azt az álláspontját is, hogy a vitatott szabály ellentétes a diszkrimináció tilalmának követelményével is.
II.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy tartalmi összefüggés az indítványozó által felvetett alkotmányossági probléma és az Étv. 30. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kártalanítási szabályok között nem áll fenn.
Az indítványozó álláspontja szerint a vitatott szabályok sértik a településrendezési tervek és a helyi építésügyi szabályok keretei között megvalósult beruházás eredményeként környezeti károkat elszenvedő ingatlantulajdonosoknak az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jogát, az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség követelményét, valamint az Alkotmány 70/D. §-ában meghatározott alapvető jogot.
1.1. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése a következőket tartalmazza:
„(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
Az Étv. 30. § (1)–(2) bekezdésének hatálya nem terjed ki azokra az ingatlantulajdonosokra, akik a szabályozási terv keretei között megvalósult beruházás környezeti hatásai következtében szenvednek kárt. E tulajdonosok jogait, kötelezettségeit nem érinti. Így e szabályok következtében e tulajdonosok tulajdonhoz való joga nem szenved korlátozást, ezért az Étv. 30. § (1)–(2) bekezdése kapcsán az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való joguk sérelme nem állapítható meg.
1.2. Az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján vizsgálnia kellett azt is, hogy az Étv. 30. § (1)–(2) bekezdésében foglalt rendelkezések nem sértik-e az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt jogegyenlőség követelményét.
A jogegyenlőség követelményét az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése az alábbiak szerint rendezi:
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. E határozataiban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy az Alkotmány e rendelkezése csak azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság jogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990. 46., 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990. 73., 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992. 280., 281–282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994. 197., 203–204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997. 130., 138–140., 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999. 325., 342–344.; stb.]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Étv. 30. § (1)–(2) bekezdésében foglalt szabályozás nem tartalmaz megkülönböztetést. A vitatott szabályozás – kivétel nélkül – minden tulajdonos számára biztosítja a kártalanítási igény érvényesítésének lehetőségét, aki annak következtében szenvedett kárt, hogy a települési képviselő-testület közhatalmi döntése a szabályozási terv vagy a helyi építési szabályzat ingatlana rendeltetését, használati módját megváltoztatta, illetőleg korlátozta.
A településrendezési terv és a helyi építési szabályzat előírásai által közvetlenül érintett ingatlanok tulajdonosai és a településrendezési terv keretei között megvalósult beruházások által okozott környezeti kárt elszenvedő tulajdonosok jogi helyzete a településrendezési tervezés és szabályozás szempontjából nem azonos. Ez utóbbi körbe tartozó jogalanyokra nézve a településrendezési terv, illetőleg az építési szabályzat nem állapít meg olyan rendelkezéseket, amelyek az ingatlanuk értékének csökkenését eredményezi, ingatlanuk esetlegesen bekövetkező értékcsökkenése a településrendezési előírások keretei között megépített épületben folyó tevékenység eredménye. Ezért nem tekinthetők azonos szabályozási körbe tartozó jogalanyoknak.
Nem tartalmazzák a vitatott szabályok azt a megkülönböztetést sem, amelyet az indítványozó állít, a vitatott szabályokból nem keletkeznek „többletjogok” a környezetszennyező beruházásokat megvalósító befektetők számára.
Erre tekintettel az Étv. 30. § (1)–(2) bekezdésében foglaltak alapján az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség elvének sérelme sem állapítható meg.
1.3. Az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése szerint:
„70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.”
A vitatott rendelkezésekben foglalt kártalanítási szabályok – mint arra az Alkotmánybíróság a fentiekben rámutatott – a településrendezési előírásokkal, korlátozásokkal közvetlenül érintett ingatlantulajdonosok Alkotmányban biztosított tulajdonhoz való jogának védelmét szolgálják, nem állnak tartalmi összefüggésben az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében szabályozott alapvető joggal.
2. Tekintettel arra, hogy az indítványozó az általa megjelölt károsulti kört érintő kártalanítási szabályok hiányát is sérelmezte, az Alkotmánybíróság az indítványt tartalma szerint elbírálva, vizsgálta azt is, hogy a kártalanítási szabályok hiánya miatt van-e helye mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításának.
Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. §-a szabályozza. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból vagy bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet – határidő megjelölésével – felhívja feladatának teljesítésére. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás iránti igény – annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990. 83., 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 227., 232.].
Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992. 204., 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995. 108., 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997. 122., 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998. 132., 138.]. „A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul.” [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999. 52., 57.]
Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a kártalanítás szabályozásának hiánya miatt mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség sem állapítható meg.
A településrendezési tervek és a helyi építésügyi szabályok keretei között megvalósuló beruházások környezeti hatásaival szemben más eszközökkel biztosítja a jogi szabályozás az érintettek védelmét.
Tekintettel arra, hogy a környezet védelmének egyik fontos alapelve a megelőzés elve, a környezeti károk megelőzése érdekében széles körben biztosít preventív eszközöket a hatályos építési és környezetvédelmi jog.
Az Étv. 8. §-a megfogalmazza a településrendezéssel szemben támasztott követelményeket, amelyek között fontos helyet foglal el a környezetvédelmi érdekek érvényesítésének kötelezettsége. Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet számos rendelkezése tartalmaz a települési környezet védelmét szolgáló előírást. A településrendezési eljárásokban vélemény-nyilvánítási jogkörrel és a beruházások megvalósításához előírt hatósági engedélyezési eljárásokban szakhatóságként részt vesznek a környezetvédelmi igazgatás szervei.
Az Étv. 9. §-a alapján a településrendezési eljárás nyilvános eljárás, a településrendezési terveket és helyi építési szabályzatot kidolgozásuk során meg kell ismertetni a lakossággal, érdekképviseleti szervekkel, az érintett ingatlantulajdonosokkal, és biztosítani kell számukra a vélemény-nyilvánítás lehetőségét.
A szabályozási terv és helyi építési szabályzat jogi formája önkormányzati rendelet, amely az Alkotmány 32/A. §-a alapján, valamint az Abtv. 1. § b) pontja alapján Alkotmányban szabályozott alapvető jog, illetőleg alkotmányos érték – így a tulajdonhoz való jog, illetőleg az egészséges környezethez való jog – sérelmére hivatkozással az Alkotmánybíróság előtt megtámadható.
A beruházások megvalósításához előírt hatósági engedélyezési eljárásokban az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 3. § (4) bekezdése alapján ügyféli jogállással rendelkezik, így jogorvoslattal is élhet, mindenki, akinek jogát, jogos érdekét az eljárás tárgyát képező ügy érinti.
Meghatározott, a környezetre fokozott kockázattal járó tevékenységeket – éppen a környezeti ártalmak elkerülése érdekében – környezetvédelmi hatásvizsgálathoz és környezetvédelmi engedélyhez köt a környezeti hatásvizsgálatról szóló 20/2001. (II. 14.) Korm. rendelet, amely ugyancsak előírja a környezetvédelmi engedélyezési eljárás nyilvánosságát.
Mindezek a jogszabályi előírások lehetőséget adnak az érintettek számára, hogy az építési és a környezetvédelmi anyagi jogszabályokban foglalt előírások betartatása érdekében fellépjenek, jogorvoslattal hárítsák el a környezeti károkat.
Nemcsak a prevenció jogi eszközei állnak az érintettek rendelkezésére. Az építési és a környezetvédelmi szabályok figyelmen kívül hagyásával megvalósult, a környezetet szennyező beruházásokkal szemben lehetőséget ad a jogi szabályozás a jogellenesen okozott károk megtérítése érdekében kártérítési igény érvényesítésére is.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény kárfelelősségi szabályai lehetőséget nyújtanak a jogellenesen okozott károk megtérítésének követelésére a károkozóval szemben.
A környezet igénybevételével, illetőleg terhelésével másnak okozott kárért a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 103. §-a alapján a környezetszennyező kártérítési felelősséggel tartozik.
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Étv. 30. § (1)–(2) bekezdésében foglalt rendelkezések – az indítványozó által felsorakoztatott indokok alapján – nem tekinthetők alkotmányellenesnek, ezért a megsemmisítésükre irányuló indítványt elutasította. Az Alkotmánybíróság egyúttal arról is döntött, hogy az indítvány alapján mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításának sincs helye.
Budapest, 2002. július 2.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr.Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás