GK BH 1999/266
GK BH 1999/266
1999.06.01.
I. Ha számlaszerződés esetén a fél nem a szerződéskötéskori nyilatkozatát, hanem a szerződés megszűnésekor szükséges elszámolást "támadja meg", erre nem az egyéves megtámadási, hanem az ötéves elévülési határidő az irányadó [Ptk. 210. § (1) bek., 236. § (1) bek., 324. § (1) bek.].
II. A késedelmi kamat kezdő időpontja megállapításánál irányadó szempontok, ha a felek között bankszámlaszerződés volt hatályban [Ptk. 303. § (3) bek., 529. § (1) bek.].
Az irányadó tényállás szerint a felperes több éven át vezette az alperes számláját. Az alperes munkáltatója - 1992. január 1-jétől kezdődően - az alperes minden járandóságát erre a számlára utalta át. A felperes a számlaszerződést 1991. december végén felmondta; a számláról a szolgáltatók részére a szokásos átutalásokat 1992. január hónapban már nem végezte, de az alperes 1992. január hó első napjaiban folyósított munkabére még a számlán megjelent. Az alperes a számláról a felmondást követően három részletben, összesen 23 000 Ft-ot vett fel. A felperes kezdeményezésére a végső elszámolást 1992. január 23-án végezték el, ekkor a felperes kifizette az alperesnek az elszámolás eredményeként követelésként mutatkozó 18 050,70 Ft-ot. A felperes először 1994. január 20-án, majd 1994. április 15-én hívta fel az alperest 13 000 Ft és kamatai visszafizetésére, és mert e felhívása eredménytelen maradt, a követelését bírósági úton érvényesítette. A kereset jogalapját illetően téves kifizetésre hivatkozott, ami abból adódott, hogy a gépi könyvelésnél időbeni eltolódás történt, és 1992. január 23-án a számlán még nem mutatkozott az a 13 000 Ft, amit az alperes részére készpénzben kifizetett. A tévesen kifizetett 13 000 Ft-nak és kamatának megfizetésére a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése alapján kérte kötelezni az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az eljárás során végig arra hivatkozott, hogy 1991 decemberében a munkáltatója a szokásosan esedékes havi fizetését, a 13. havi járandóságát, valamint 15 000 Ft összegű államtitkári jutalmat, mindösszesen megközelítőleg 80 000 Ft-ot utalt át a számlájára. Megjelent még a számlán az 1992. január első napjaiban esedékes munkabére is, és a terhelések ebből történő levonása után maradt fenn az a 18 050,70 Ft, amit részére a felperes a végelszámolás során 1992. január 23-án kifizetett.
Az első fokú bíróság ítéletében a keresetet azzal utasította el, hogy a felperes a számlaforgalom adatait nem tudta megfelelően bizonyítani. Az alperest csak két év elteltével szólította fel az állítólagos hátralék rendezésére, ezért a bizonyítottság hiányának jogkövetkezményeit a felperes maga tartozik viselni.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy a felperesnek a könyvelésében mutatkozó eltérést - kellő gondosság mellett - legkésőbb 1992 márciusában észlelnie és haladéktalanul közölnie kellett volna az alperessel. Ennek eredménytelensége esetén - tévedésre hivatkozással - megtámadhatta volna a saját jognyilatkozatát. Ezzel a lehetőséggel a felperes nem élt, és két év eltelte után arra már nem is volt törvényes lehetősége.
A jogerős másodfokú ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben "a másodfokú bíróság ítéletének az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően történő megváltoztatását" és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Előadta, hogy a másodfokú bíróság megsértette a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében foglalt eljárásjogi rendelkezéseket, mert nem jelölte meg azt az anyagi jogi jogszabályhelyet, amelyre az ítéletét alapította. Csupán következtetni lehet arra az ítélet indokolásából, hogy a jogerős ítélet a Ptk. 236. §-a (2) bekezdésének a) pontján alapul, tekintve, hogy a másodfokú bíróság a kereset elutasításának indokait a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésében írt egyéves megtámadási határidő elmulasztásában jelölte meg. A tévedés azonban kizárólag a szerződés megkötésével összefüggésben értelmezhető. A perbeli esetben ezzel szemben egy számlaszerződés felmondása és az azzal kapcsolatos elszámolás történt, ezért a téves kifizetés visszakövetelésének határidejére a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdése nem alkalmazható. Felülvizsgálati kérelméhez csatolta az 1991 októberétől készült számlakivonatokat, az 1991. december 28-i, 1992. január 6-i és az 1992. január 10-i pénzfelvételt igazoló iratokat.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős másodfokú ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem a következők szerint alapos.
A másodfokon eljárt megyei bíróság jogszabálysértéssel alkalmazta a szerződés megtámadására irányuló jogszabályokat, nevezetesen a Ptk. 236. §-át. A Ptk. 210. §-ának (1) bekezdése szerint: aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, szerződési nyilatkozatát megtámadhatja, ha a tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. A fél tehát egyéb feltételek fennállása esetében is a szerződés megkötésekori tévedés hatása alatt tett - akarathibás - szerződési nyilatkozatát támadhatja meg, a Ptk. 236. §-ának (1) bekezdésében írt egyéves megtámadási határidő alatt. A felperes azonban nem szerződési nyilatkozatot tett, amikor a megbízási elemeket tartalmazó számlaszerződés megszűnésekor elszámolást végzett, ezért a követelése a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdésében írt ötéves elévülési határidő alatt érvényesíthető. A felperes azt adta elő, hogy tévedésben volt a 18 050, 70 Ft kifizetésekor, az alperest ugyanis az elszámolás eredményeként csupán 5050,70 Ft illette volna meg, ezért a további 13 000 Ft felvételével olyan összeg birtokába jutott, amely őt nem illette meg. Követelése a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint jogalap nélküli gazdagodás címén érvényesíthető. A Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint viszont a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes jogalap nélkül jutott a visszakövetelt összeg birtokába.
A Pp. 275. §-ának (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban legfeljebb okirati bizonyításnak van helye, egyébként a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. Az eljárt bíróságok korábban eltérő jogi álláspontjuk miatt nem vettek fel teljes körű bizonyítást arra nézve, hogy helyes volt-e a felek között az elszámolás, a rendelkezésre álló iratok pedig a jogvita eldöntéséhez nem elégségesek. A Legfelsőbb Bíróság ezért a jogerős másodfokú ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján az első fokú bíróság ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az első fokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az alperes azt adta elő, hogy a munkáltatója 1991. december hónapban kéthavi fizetését és egy 15 000 Ft-ot kitevő jutalmát - közel 80 000 Ft-ot - utalt át a felperes által vezetett számlájára. A felperes által csatolt könyvelési adatok 1991. december hónapra jóváírást egyáltalán nem tartalmaztak, ezzel szemben a felperes mintegy 38 000 Ft átutalását elismerte. Az új eljárásban ezért fel kell hívni a felperest, hogy csatolja be mindazokat a bizonylatokat, amelyek alapján az 1991 decemberében és 1992 januárjában az alperes számlájára érkezett összegeket jóvá kellett írnia. Ha ezek az alapbizonylatok nem állnak rendelkezésre, a bizonyítatlanság következményeit a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében a felperesnek kell viselnie, ez esetben a kereset elutasításának van helye.
Amennyiben a rendelkezésre álló bizonylatokat a felperes becsatolja, és az átutalt összeg nem egyezik az alperes által előadottakkal, meg kell keresni az alperes munkáltatóját annak közlése végett, hogy 1991 decemberében és 1992 januárjában hány tételben, mikor és milyen összegeket utalt át az alperesnek a felperes által vezetett számlájára. Az így beszerzett bizonyítékok alapján dönthető az el, hogy helyes volt-e a felperesnek az 1992. január 23-án végzett elszámolása, vagy az alperes olyan összeg birtokába jutott, amelyre a számlaszerződés megszűnése folytán nem jogosult.
Amennyiben a jogalap nélküli gazdagodás megállapítható, úgy a késedelmi kamat kezdő időpontja szempontjából figyelemmel kell lenni a következőkre:
A Ptk. 529. §-ának (1) bekezdésében szabályozott bankszámlaszerződés valójában a banknak az ügyfél részéről történő megbízása arra, hogy az a számláját vezesse, és végezze el mindazokat a banki műveleteket, amelyeket a Ptk. 529. §-ának (1) bekezdése a pénzintézet kötelezettségévé tesz. A perbeli esetben ez a megbízásos viszony a bankszámlaszerződésnek a felperes által történt felmondásával szűnt meg, ennek következtében a banknak a féllel el kellett számolnia. Abban az esetben, ha az elszámolás utóbb tévesnek bizonyult, úgy a felperesnek egy olyan új elszámolást kellett volna készítenie, amelyből a másik fél által is nyomon követhetők a terhelések és jóváírások, és kontrollálható az a végeredmény, amelyre a felperes a követelését alapítja. A felperes ilyen elszámolást mind a mai napig nem készített, addig viszont az alperes - a jogosulti késedelemre tekintettel [Ptk. 303. § (3) bek.] - a fizetéssel nem esik késedelembe.
Az eljárás folyamatban marad, ezért a Legfelsőbb Bíróság a feleknek a felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét a Pp. 275/A. §-ának (3) bekezdése alapján csupán megállapította, annak viseléséről az eljárást befejező határozatban az első fokú bíróságnak kell rendelkeznie. (Legf. Bír. Gfv. I. 31.741/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás