GK BH 1999/269
GK BH 1999/269
1999.06.01.
I. Váltókezességet a váltó előlapjának cégszerű aláírásával - külön kezesi szerződés kötése vagy a kezességre való utalás nélkül is - lehet vállalni [1/1965. (I. 24.) IM r. (Vár.) 31. § (1)-(3) bek.].
II. A váltó előlapjának cégszerű aláírása esetén - törvényi vélelem alapján - úgy kell tekinteni, hogy a kezes a váltó kiállítójáért vállal kezességet, a kezes felelősségének terjedelme viszont a váltó kiállítójának felelősségéhez igazodik, ezért a váltókereset a kezes ellen is három éven belül indítható [Vár. 31. § (4) bek., 32. § (1) bek., 70. §, 78. § (1) bek.].
A felperes és az I. r. alperes 1994. november 30-án lízingszerződést kötöttek, ebben a felperes vállalta, hogy az I. r. alperes tulajdonában álló BKE 830 frsz.-ú autóbuszt megvásárolja, majd 35 736 000 Ft + áfa lízingdíj fizetése ellenében 4 évi futamidőre az I. r. alperesnek lízingbe adja. Az I. r. alperes vállalta a szerződéskötés költségeinek megtérítését is. Az első lízingdíj 1 920 000 Ft + áfa volt, az ezt követő 16 negyedévi lízingdíjból 8 negyedévi 1 585 125 Ft + 396 281 Ft áfa, összesen 1 981 406 Ft, további 8 negyedévi lízingdíj pedig 2 641 875 Ft + 660 469 Ft áfa, összességében 3 302 344 Ft volt. Az egyes lízingdíjak kifizetése érdekében a lízingbevevő a negyedév második havának 15. napján lejáró váltó kiállítását vállalta. Az adásvételi és a lízingszerződés teljesedésbe ment, a felperes és az I. r. alperes 1994. december 2-án a lízing tárgyára vonatkozó adásvételi szerződést megkötötték.
Az I. r. alperes 1994. december 13-án
- egy 1995. május 15-i lejáratú, 3 302 344 Ft követelést tartalmazó,
- egy 1995. augusztus 15-i lejáratú, 3 302 344 Ft követelést tartalmazó,
- egy 1 981 406 Ft követelést tartalmazó, 1995. november 15-i lejáratú,
- egy 1996. február 15-i lejáratú, 1 981 406 Ft követelést tartalmazó,
- egy 3 302 344 Ft követelést tartalmazó, 1996. május 15-i lejáratú,
- egy 3 302 344 Ft követelést tartalmazó, 1996. augusztus 15-i lejáratú, valamint
- egy 1996. november 15-i lejáratú, 1 981 406 Ft követelést tartalmazó, a B. Bank Rt.-hez telepített forgatható saját váltót állított ki a felperes mint rendelvényes javára. A váltók kiállítójáért a II. r. alperes váltókezességet vállalt. A váltók előlapján a B. Bank Rt. III. r. alperes "aláírás rendben" jelzést alkalmazott külön aláírással, és a váltókat, azok előlapján cégszerűen is aláírta.
A felperes a keresetében az I. r. alperest mint a váltók kiállítóját, a II. r. alperest pedig mint kezest egyetemlegesen kérte kötelezni a 19 153 594 Ft váltótartozás, ennek az egyes váltók esedékességétől a kifizetés napjáig járó évi 6% váltókamata és 3 ezrelék váltódíja, valamint a perköltségek megfizetésére. Az eljárás későbbi szakában a III. r. alperest perbe vonta és a váltótartozásban, valamint járulékaiban az I. és II. r. alperesekkel egyetemlegesen kérte kezesként marasztalni.
Az I. és a II. r. alperesek magukkal szemben a kereset elutasítását kérték. Hivatkoztak arra, hogy a perbeli váltók fedezeti váltók voltak, ezért nem közömbös, hogy a felperes és az I. r. alperes az alapul szolgáló szerződéseket miként teljesítették. Az I. r. alperes állította, hogy a felperes az adásvételi szerződés megkötésekor a vételárat csak részben fizette ki, ezért 2 939 666 Ft tekintetében beszámítási kifogást terjesztett elő. Előadta továbbá, hogy a felperes a Fővárosi Bíróságnál ellene a lízingszerződésre alapítva külön pert indított, amelyben a lízingszerződésből eredő teljes lízingdíj kifizetését és egyidejűleg a perbeli autóbusz kiadását kérte.
A II. r. alperes álláspontja szerint a váltókra írt nyilatkozata kezességvállalásnak nem tekinthető, ezért magával szemben a kereset elutasítását kérte.
A III. r. alperes tagadta, hogy a váltók kifizetéséért váltókezességet vállalt. Az 1995. május 15-i, az 1995. augusztus 15-i, valamint az 1995. november 15-i lejáratú váltókban szereplő követelésekkel szemben azzal is védekezett, hogy azok a Vár. 70. §-ának (2) bekezdése szerint elévültek, mert a bank a perbe vonásáig semmiféle fizetési felszólítást nem kapott. Végül - marasztalása esetére - a perköltségek és a kamatok megfizetésére irányuló kereseti kérelem elutasítását kérte, tekintve, hogy a vele szemben támasztott igényről csak a perben szerzett tudomást.
Az első fokú bíróság a keresetnek részben helyt adott, és kötelezte az I-II. r. alpereseket, hogy fizessenek meg egyetemlegesen a felperesnek 3 nap alatt 8 586 094 Ft váltótartozást, s ezen összeg után a megállapított esedékességi időpontoktól járó évi 6% kamatot és 3 ezrelék váltódíjat, további 12 548 906 Ft váltótartozásnak az esedékességi időpontoktól számított évi 6%-os kamatát és 3 ezrelék váltódíját, valamint egyetemlegesen a felperesnek 1 250 000 Ft első fokú perköltséget. Kötelezte továbbá az I. r., a II. r. és a III. r. alpereseket, hogy fizessenek meg egyetemlegesen a felperesnek 3 nap alatt 12 548 906 Ft váltótartozást.
Az első fokú bíróság az I. és a II. r. alperessel szemben teljes egészében, a III. r. alperessel szemben csak részben találta alaposnak a felperes keresetét. Megállapította, hogy a perbeli váltók fedezeti váltók voltak, az I. r. alperes viszont nem fizette ki a felperesnek azokat a lízingdíjrátákat, amelyeknek fedezetéül a váltók szolgáltak, ezért az I. r. alperes mint a váltók kiállítója tartozik az abban írt összegeket és azok járulékait a felperesnek megfizetni. Alaptalannak ítélte ebben a körben az I. r. alperes beszámítási kifogását, és nem tulajdonított jogi relevanciát annak a körülménynek, hogy a lízingdíjak megfizetése iránt a felperes önállóan pert indított. Megállapította, hogy ez utóbbi perben a jelen eljárás befejezéséig jogerős döntés nem született, a perindítás önmagában ítélt dolognak nem tekinthető, ezért a váltókövetelés önállóan elbírálható.
A II. és a III. r. alperesek tekintetében megállapította, hogy a váltó előlapjának az aláírásával - tekintet nélkül arra, hogy a puszta aláíráson kívül további megjegyzéseket is alkalmaztak - mindketten kezességet vállaltak, ezért a váltótartozás kifizetéséért a főadóssal egy sorban kötelezettek.
Az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 70. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással azt állapította meg, hogy az 1995. május, augusztus és november 15-i lejáratú váltók tekintetében a III. r. alperessel szemben a követelés elévült. Alaposnak találta a III. r. alperes védekezését a kamat és a költségek tekintetében is. Álláspontja szerint a felperes a váltókat a III. r. alperesnek fizetés végett nem mutatta be, előzetesen nem szólította fel a teljesítésre, tehát a III. r. alperes a perre okot nem adott, így kamat és költség megfizetésére nem kötelezhető.
Az ítélet ellen valamennyi fél fellebbezett.
A felperes fellebbezésében az első fokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, a III. r. alperest az I. és II. r. alperesekkel egyetemlegesen terhelő marasztalás összegének 19 153 594 Ft-ra, annak az egyes váltók lejártától a kifizetés napjáig járó évi 6% kamatára való felemelését, és a III. r. alperesnek az első-, másodfokú eljárás költségeiben való marasztalását kérte. Vitatta az első fokú bíróságnak az 1995-ben esedékes váltótartozások elévülésével kapcsolatos jogi álláspontját. Előadta, hogy a III. r. alperes a váltók kiállítójáért vállalt kezességet, ezért vele szemben a Vár. 78. §-ának (1) bekezdése, 70. §-ának (1) bekezdése, valamint 32. §-ának (1) bekezdése szerint váltókereset az egyes váltók esedékességétől számított 3 év alatt indítható, következésképpen az elévülési határidő egyetlen váltó tekintetében sem járt le.
Az I. r. és a II. r. alperesek az első fokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, magukkal szemben a kereset elutasítását és a felperes perköltségekben való marasztalását kérték. Ismételten hivatkoztak arra, hogy a lízingdíj és járulékai megfizetése iránt a felperes az első fokú bíróságnál külön keresetet indított. Az alapul szolgáló lízingszerződést pedig felmondta, ezért az azok biztosítására szolgáló váltókötelem is megszűnt. Váltókötelem hiányában váltóper sem indítható, a felperes csupán az elmaradt lízingdíjak kifizetését követelheti. A lízingdíj iránti igényét viszont csak a lízingszerződésben írt - jelzálogjoggal terhelt - ingatlanokból elégítheti ki. A fedezeti váltók alapján a követelést csak akkor érvényesítheti, ha bizonyítja, hogy a jelzálogjoggal terhelt ingatlanból a tartozást nem lehetett kifizetni. Mind ez ideig a váltókövetelés idő előtti, ezért a keresetet már az első fokú bíróságnak el kellett volna utasítania. Sérelmezték, hogy az első fokú bíróság a jelen pert nem egyesítette a lízingdíj megfizetése iránt indított per irataihoz és nem rendelte el a perek együttes tárgyalását. A II. r. alperes változatlanul állította, hogy a váltón szereplő aláírása az 1/1965. (I. 24.) IM rendelet 31. §-ának (2) bekezdésére tekintettel - azonos értelmű kifejezés hiányában - nem minősül kezességvállalásnak.
A III. r. alperes a fellebbezésében az első fokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását és magával szemben a kereset elutasítását kérte. Ismételten hivatkozott arra, hogy a váltó előlapjának aláírásával - az ott alkalmazott kitétel mellett - váltókezességet nem vállalt, csupán a váltó kiállítójának aláírását "hitelesítette". A másodfokú tárgyaláson már nem vitatta az aláírása cégszerűségét.
A felperes fellebbezési ellenkérelme az első fokú bíróság marasztaló ítéleti rendelkezésének helybenhagyására irányult.
A fellebbezések közül kizárólag a felperes fellebbezése alapos, az I-II. r. és III. r. alperesek fellebbezése alaptalan.
Alaptalanul állította a III. r. alperes, hogy a váltón alkalmazott cégszerű aláírása váltókezességnek nem tekinthető. Az egységes váltójogszabályok közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (a továbbiakban: Vár.) 31. §-ának (2) és (3) bekezdése szerint váltókezesség vállalása kétféle módon történhet, kifejezett váltókezességi nyilatkozattal és annak aláírásával, de ezen túlmenően váltókezesség vállalását jelenti a váltó előlapjának puszta cégszerű aláírása is.
Az iratokból megállapítható, hogy a perben szereplő valamennyi váltó előlapján a III. r. alperes cégszerű aláírása szerepel. Található még rajta önállóan egy "aláírás rendben" kitétel is, amit a III. r. alperes valamelyik, de nem a cégszerű aláírást végző dolgozója írt alá. Ez a jelzés, valamint a hozzá tartozó aláírás szemmel láthatóan elkülönül a cégszerű aláírástól. Eszerint a III. r. alperes a váltó kiállítójának aláírását vizsgálta, és azt rendben lévőnek találta. A III. r. alperesnek mint a fizetés helyéül megjelölt telepesnek a Vár. nem írja elő a kiállító aláírásának vizsgálatát, ilyen jogszabályi kötelezettsége a telepesnek nincsen. Arra sem merült fel az eljárás során értékelhető adat, hogy R. L. aláírásának megvizsgálására a váltójogviszony valamelyik alanya a III. r. alperest felkérte volna. Ezek hiányában a kiállító aláírásának vizsgálata csak akkor érthető, ha a telepes maga is felelősséget akart vállalni a váltótartozás kifizetéséért. A váltó előlapjának az előbbi kitételtől és aláírástól elkülönülő puszta cégszerű aláírását a Vár. 31. §-ának (3) bekezdése szerint kezességnek kell tekinteni, ezért a III. r. alperesnek a kezességvállaló nyilatkozata folytán a váltó kifizetéséért helyt kell állnia.
Nem értett egyet a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság jogi álláspontjával a tekintetben, hogy az 1995-ben esedékes váltótartozás a III. r. alperessel szemben elévült. A perben szereplő váltókból megállapítható, hogy a III. r. alperes a váltók előlapjának puszta cégszerű aláírásával vált azok kezesévé. Tekintve, hogy a váltó szövegéből más nem állapítható meg, a Vár. 31. §-ának (4) bekezdésében írt törvényi vélelem alapján úgy kell tekinteni, hogy a III. r. alperes a váltó kiállítójáért vállalt kezességet. A Vár. 32. §-ának (1) bekezdése értelmében a kezes felelősségének terjedelme a váltó kiállítójának felelősségéhez igazodik, vagyis a váltótartozás kifizetéséért ugyanúgy felel, mint az, akiért a kezességet vállalta. A Vár. 78. §-ának (1) bekezdése értelmében a saját váltó kiállítóját ugyanolyan felelősség terheli, mint az idegen váltó elfogadóját. Az idegen váltó elfogadójával szemben a Vár. 70. §-a szerint a váltótartozás esedékességétől számított 3 év alatt indítható váltókereset, így a követelés az érte kezességet vállaló ellen is ugyanilyen időtartam alatt indítható.
A III. r. alperes mint kezes fizetési kötelezettségét a Vár. 53. §-ának (1) bekezdése szerint a fizetés végett történő bemutatás hiánya sem befolyásolja. A váltó fizetés végett történő bemutatásának elmulasztásával a jogszerű váltóbirtokos a saját váltó kiállítójával - a váltó egyenes adósával - szemben nem veszíti el az elévülési idő lejárta előtt a váltóból eredő jogait, legfeljebb a váltó bemutatásáig kamatfizetési kötelezettség nem terheli. A perbeli esetben azonban a váltókat lejáratkor a fizetés helyéül megjelölt telepesnek fizetés végett bizonyítottan bemutatták, ezzel a kiállító a tartozás kifizetésével késedelembe esett. A kezes késedelme a főadós késedelmével azonos időpontban állt be, ezért a III. r. alperes a jogosult késedelmére hivatkozással a váltókamat és a váltódíj fizetési kötelezettsége alóli mentesülés érdekében alappal nem hivatkozhat.
Annak a körülménynek, hogy a váltóbirtokos a III. r. alperest nem szólította fel a tartozás kifizetésére, a perköltség-fizetési kötelezettségre sincsen kihatása. A Pp. 80. §-ának (1) bekezdése szerint az alperes akkor mentesül a perköltség fizetése alól, és tarthat igényt a perrel felmerült költségei megfizetésére, ha korábban a fizetésre a jogosult nem szólította fel, és a követelést az első tárgyaláson azonnal elismeri. E két együttes feltételnek egyike hiányzik, mert az iratokból megállapítható, hogy a III. r. alperes a váltó bemutatása, illetőleg felszólítás esetében sem fizette volna ki önként a felperes perbeli követelését, ezért a perköltségek megfizetése alól sem mentesülhet.
A II. r. alperes fellebbezését ugyancsak alaptalannak találta a Legfelsőbb Bíróság. A váltó előlapjára írt kifejezésből "mint kezes" kétségtelenül megállapítható, hogy a váltótartozás kifizetéséért a Vár. 31. §-ának (2) bekezdése szerint váltókezességet vállalt.
Nem alapos az I. r. alperes fellebbezése sem. Nem vitás, hogy a perbeli váltók fedezeti váltók voltak. A felperes viszont kizárólag a perindításkor már lejárt lízingdíjrátákat tartalmazó váltókat érvényesítette. Az I. r. alperesnek jogi lehetősége lett volna bizonyítani, hogy a lízingdíj-fizetési kötelezettsége korábban megszűnt, azért mert azt kiegyenlítette, avagy az valamilyen okból bírósági úton már nem érvényesíthető. Az I. r. alperes erre nézve bizonyítást nem ajánlott fel, ezért a lejárt lízingdíjakat tartalmazó váltókban írt tartozást köteles kiegyenlíteni.
Az ügy mikénti elbírálása szempontjából annak sincs jogi relevanciája, hogy a felperes a lízingdíjak iránti igényét külön perben érvényesítette. Tekintve, hogy az egyes lízingdíjrátákat váltóba foglalták, a felperes az alapügyletre és az abból származó igényeire csak akkor térhet vissza, ha a váltókat a kiállítónak visszaadta. A perbeli váltók visszaadására nem került sor, a jelen per azok kifizetése érdekében folyik. A váltójogviszony önálló jogviszony, a váltóper és lízingdíj iránt indított perek között perfüggőség nem áll fenn, a lízingdíj iránti igény érvényesítése a váltókövetelés érvényesítését nem érinti.
Alaptalanul állította az I. r. alperes, hogy a felperes köteles lett volna az igényét elsősorban a zálogtárgyból kielégíteni. A Ptk. 251. §-ának (1) bekezdése szerint zálogszerződés alapján a jogosult a követelésének biztosítására szolgáló zálogtárgyból kielégítést kereshet, ha a kötelezett nem teljesít. A fenti jogszabályhelyben írt rendelkezés nem azt jelenti, hogy a jogosult köteles az igényét a zálogtárgyból kielégíteni, amennyiben a követelés több módon biztosított, az egyes biztosítékokat saját választásától függően veheti igénybe. A perbeli esetben a lízingdíj-követelés jelzálogjoggal és fedezeti váltókkal is biztosítva volt, a felperes mint a követelés jogosultja választhatott a biztosítékok között. A választását az I. r. alperes kellő alappal nem sérelmezheti.
Alaptalanul sérelmezik az I-II. r. alperesek, hogy az első fokú bíróság a jelen perhez a lízingdíjak megfizetése iránt indított pert nem egyesítette. A Pp. 149. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróság együttes tárgyalás és eldöntés végett elrendelheti az előtte folyamatban lévő olyan perek egyesítését, amelyeknek tárgya egymással összefügg. A fenti jogszabályi rendelkezésből kitűnően a perek együttes tárgyalásának elrendelése a bíróság számára biztosított lehetőség, azonban maga dönti el, hogy azzal kíván-e élni, avagy az egyes pereket az egyesítés feltételeinek fennállása esetében is külön tárgyalja. Az e tárgyban hozott bírósági végzés ún. pervezető végzés, ez ellen a Pp. 233. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint fellebbezésnek nincs helye.
Az első fokú bíróság ítéletében számítási hiba volt. A felperes 19 153 594 Ft váltótartozás és járulékai megfizetése iránt indított keresetet. A lejárt hét darab váltó a fenti követelést tartalmazta, az első fokú bíróság tévesen jelölte meg a per tárgyának értékeként a 21 135 000 Ft-ot, és marasztalta az alpereseket ebben az összegben, ugyanakkor a kamatozó részösszegek csak 19 153 594 Ft-ot tettek ki.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta, és a Vár. 47. §-ának (1) bekezdése szerint az I. r. alperest mint a saját váltó kiállítóját, a II. r. és a III. r. alpereseket pedig mint váltókezeseket egyetemlegesen kötelezte a lejárt 7 darab váltóban írt, összesen 19 153 594 Ft-nak a Vár. 48. §-a (1) bekezdésének 1. és 2. pontja szerint az egyes váltók esedékességétől a kifizetés napjáig járó évi 6% váltókamatának, és a tőkekövetelés 3 ezrelékét kitevő, összesen 57 469 Ft váltódíjnak az egyetemleges megfizetésére. (Legf. Bír. Gf. I. 30.533/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás