28/1999. (HK 11.) HM utasítás
28/1999. (HK 11.) HM utasítás
az intézményi bevételek utáni befizetésekkel, valamint a más fejezetektől, alapoktól és a költségvetési körön kívüli szervezetektől terven felül átvett pénzeszközökkel kapcsolatos feladatok végrehajtásáról
1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a HM hivatalaira és háttérintézményeire, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokra, a katonai felsőoktatási intézményekre, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédelmi szervezet).
2. § (1) A honvédelmi szervezet bevételei közül
a) az intézményi ellátás díja,
b) az alkalmazottak térítése,
c) az állami (hatósági, engedélyezési, felügyeleti, ellenőrzési) feladatok díjbevétele,
d) az illeték jellegű bevételek
eredeti előirányzatot meghaladó többletének az 50%-a saját bevételként használható fel, 50%-a pedig a központi költségvetés központosított bevételét képezi.
(2) Teljes egészében felhasználható az (1) bekezdés szerinti bevételek közül az a többletbevétel, illetve az azzal összefüggően végrehajtott kiadási előirányzat-emelés összege, amely jogszabály alapján:
a) az évközi díjtételemelésből (pl.: víz- és csatornadíjak, hajtóanyagok áremelése stb.), vagy bírságemelésből,
b) a saját hatáskörben végrehajtott díjmegállapításból, díjemelésből (pl.: munkahelyi étkeztetési és üdülési térítési stb. díjak emeléséből)
keletkezett.
(3) Az (1)–(2) bekezdés szerinti előirányzat- módosítást (változtatást) az eredeti előirányzat teljesítését követően havonta a következők szerint kell végrehajtani:
a) a kiadási-bevételi előirányzat módosítási javaslataikat az önálló pénzügyi és számviteli szervvel rendelkező honvédelmi szervezetek – az MH Kulturális és Média Igazgatóság kivételével – a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal (a továbbiakban: HM KPSZH) részére a tárgyhónapot követő hónap 8-áig, a pénzügyi referenssel rendelkező szervezetek és az MH Kulturális és Média Igazgatóság pedig a területileg illetékes HM Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság (a továbbiakban: HM TPSZI) részére a tárgyhónapot követő hónap 5-éig cím/alcím és kiemelt előirányzat szerinti bontásban küldik meg;
b) a HM TPSZI-k (a kijelölt gesztorok) az előirányzat-módosítási javaslatokat – a felügyeleti jogkörrel rendelkező szervezetek (Honvéd Vezérkar, Szárazföldi Vezérkar, Légierő Vezérkar, Logisztikai Főigazgatóság) által elvégzett felülvizsgálatot követően – az a) alpont szerinti bontásban összesítik és a tárgyhónapot követő hónap 8-áig megküldik az HM KPSZH részére;
c) a HM KPSZH az a)–b) pontok szerinti javaslatok összesítése után a HM fejezet előirányzat-módosítása vonatkozásában az Államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint jár el.
3. § A honvédelmi szervezet a következő a)–d) pontokban felsorolt és ténylegesen befolyt bevételei 95%-át felhasználhatja, a fennmaradó 5% pedig kincstári vagyon utáni részesedés címén a központi költségvetés központosított bevételét képezi:
a) az állami feladatok (alaptevékenység) ellátása során létrehozott áru és készlet értékesítési bevétele, kivéve a tankönyvek, jegyzetek, taneszközök, valamint az egészségügyi, gyógyászati készletek, eszközök, vér és vérkészítmények, mezőgazdasági termékek értékesítési bevételei;
b) az alaptevékenység körében végzett szolgáltatások ellenértéke, kivéve a költségvetési szervek által nyereség nélkül továbbszámlázott bevételt;
c) az intézmények egyéb sajátos bevételei [54/1996. (IV. 12.) Korm. rendelet 9. számú melléklete 913. pont] közül
ca) a helyiségek, eszközök tartós és eseti bérbeadásának díja, kivéve a külföldön működő állami képviseletek bérletidíj-bevételei,
cb) a lízingdíj-bevétel,
cc) az elhasználódott, feleslegessé vált készletek értékesítési bevétele,
cd) a vállalkozási bevételek: áruértékesítés, szolgáltatás ellenértéke,
ce) az egyéb bevételek,
d) pénzügyi befektetések árfolyamnyeresége, hozama.
4. § A 2–3. §-okban felsorolt bevételekből a központi költségvetés központosított bevételét képező összeg elszámolását és befizetését a következők szerint kell végrehajtani:
a) a pénzügyi referenssel rendelkező honvédelmi szervezetek, valamint az MH Kulturális és Média Igazgatóság a területileg illetékes HM TPSZI részére – a tárgyhónapot követő 5-éig – cím/alcím és bevételfajta, valamint csapat és központi költségvetés szerinti bontásban küldik meg jelentésüket és egyidejűleg átutalják a befizetendő összeget a megfelelő előirányzat-felhasználási keret számlára. A bevételt terhelő befizetési kötelezettség teljesítését az adott honvédelmi szervezet költségvetése terhére kell kiadásként elszámolni, a HM TPSZI-k a részükre átutalt, a központi költségvetés központosított bevételét képező összegeket átfutó bevételként, illetve kiadásként kezelik;
b) a HM TPSZI-k az ellátásra utalt katonai szervezetek jelentéseiből az a) pont szerinti bontásban összesített jelentést készítenek, amelyet a befizetendő összegnek a költségvetési szerkezet megfelelő (cím/alcím szerinti) elsődleges előirányzat-felhasználási keretszámlára történő átutalásával egyidejűleg felterjesztenek a HM KPSZH részére;
c) az önálló pénzügyi és számviteli szervvel rendelkező honvédelmi szervezetek az a) pont szerinti bontásnak megfelelő jelentésüket megküldik a HM KPSZH részére és egyidejűleg a befizetendő összeget a költségvetési szerkezetnek megfelelő (cím/alcím szerinti) elsődleges előirányzat-felhasználási keretszámlájára átutalják;
d) a jelentések megküldésének és a befizetések határideje a tárgyhónapot követő hónap 15-e;
e) a várható december havi bevételek után befizetendő összegről a december 15-ei jelentésben tájékoztató adatokat kell szolgáltatni, a tényleges bevételek elszámolásáról pedig a tárgyévi maradványelszámolás keretében kell számot adni.
5. § Az utasítás hatálya alá tartozó szervezetek vállalkozási tevékenysége folyó bevételéből az „51–52 Személyi juttatások” számlacsoportban vállalkozási szakfeladatra együttesen elszámolt kiadások 15%-a fenntartási hozzájárulás címén a HM fejezet központi bevételét képezi. A befizetés kötelezettséggel kapcsolatos kiadást az érintett honvédelmi szervezeteknél, a bevételt a HM KPSZH központi költségvetésben kell megtervezni.
6. § (1) A HM Pénzügyi Számviteli és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság (a továbbiakban: HM PSZNYI) által a központi illetményszámfejtés keretében kártérítési határozat, vagy bírósági ítélet alapján az illetményből havonta levont:
a) az MH utaltsági ellátási rendszeréhez kapcsolódó intézményi gazdálkodással összefüggő logisztikai jellegű kártérítés összege – a katonai felsőoktatási intézmények, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok, a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal és az MH egészségügyi intézetek kivételével –, illetve a központi gazdálkodást érintő logisztikai kártérítés teljes összege a Honvéd Vezérkar központi bevételét;
b) pénzügyi jellegű kártérítés összege – a katonai felsőoktatási intézmények, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok, a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal és az MH egészségügyi intézetek kivételével – a HM fejezet központi bevételét;
c) intézményi gazdálkodást érintő kártérítés összege a katonai felsőoktatási intézmények, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok, a Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal és az MH egészségügyi intézetek vonatkozásában azok saját bevételét
képezi.
(2) A HM PSZNYI az illetményekből az (1) bekezdés:
– a) pontja szerint levont kártérítés összegét a HM 1. sz. TPSZI által a 2/1 költségvetési alcímen belül vezetett „Honvéd Vezérkar központi költségvetés” 10023002–01784376 kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlára;
– b) pontja szerint levont kártérítés összegét a HM PSZNYI (0103) 10023002–01780602 kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára;
– c) pontja szerint levont kártérítés összegét az érintett honvédelmi szervezetek kincstári számlájára minden hónap 15-éig átutalja.
7. § (1) A honvédelmi szervezet a vállalkozási tevékenységéből származó, a gazdálkodás rendjét, a beszámolási és könyvvezetési kötelezettséget szabályozó külön jogszabályban foglaltak szerint megállapított eredmény 82%-át – a (2) bekezdésben foglaltak kivételével – a tárgyévi eredményelszámolása alapján felhasználhatja. A fennmaradó 18% a központi költségvetés központosított bevételét képezi, amelyről a tárgyévi maradványelszámolás keretében ad számot.
(2) A vállalkozási tevékenységből származó eredmény azon része teljes egészében felhasználható, amelyet a honvédelmi szervezet a tárgyévben, vagy az azt követő évben jogszabályban, illetőleg az alapító okiratban meghatározott alaptevékenysége ellátásához kíván igénybe venni.
8. § (1) A más fejezetektől és alapoktól, valamint a költségvetési körön kívüli szervezetektől – pl.: elnyert pályázatokkal, segélyekkel, szponzori támogatásokkal kapcsolatban – terven felül átvett pénzeszközök előirányzat-módosítási javaslatát az érintett szervezet soron kívül – az illetékes HM TPSZI egyidejű értesítése mellett – közvetlenül küldi meg a HM KPSZH részére. Az előirányzat-módosítási javaslat tartalmazza az átadó szervezet és az átvett pénzeszköz megnevezését, összegét, a felhasználás célját, valamint összegét tételmélységű bontásban. A HM KPSZH az előirányzat-módosítás tekintetében az Államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 55. §-ában meghatározottak szerint jár el.
(2) Az előirányzat-módosítással járó, más fejezet előirányzata feletti rendelkezés jogának átengedésével történő, a programfinanszírozás keretében megvalósuló programban résztvevő szervezet a részprogrammal kapcsolatos előirányzat-módosításhoz az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 72. §-a szerinti Részprogram Engedélyokirat megküldésével soron kívül, közvetlenül tájékoztatja a HM KPSZH-t. A HM KPSZH az okirat fejezeti jóváhagyása során és azt követően a részprogram előirányzat-módosítása és finanszírozása érdekében e bekezdésben írt kormányrendelet vonatkozó rendelkezései szerint jár el.
9. § Ez az utasítás közzététele napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1999. január 1-jétől kell alkalmazni és az 1999-es költségvetési év zárását követően hatályát veszti.
Dr. Szabó János s. k.,
honvédelmi miniszter
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
