BK BH 1999/293
BK BH 1999/293
1999.07.01.
Az önbíráskodás és a zsarolás elhatárolása szempontjából annak van meghatározó jelentősége, hogy önbíráskodás esetén az elkövető tudata nem fogja át az általa erőszakkal vagy fenyegetéssel kikényszerített igény jogtalan voltát; a zsarolás elkövetőjének a tudata viszont átfogja az igény jogtalan voltát és a szándéka jogellenes vagyoni haszonszerzésre irányul [Btk. 273. § (1) bek., 323. § (1) bek.].
A városi bíróság az 1996. november 29. napján meghozott ítéletével a IV. r. terheltet 3 rb. - két esetben folytatólagosan és társtettesként elkövetett - zsarolás bűntette miatt 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az 1998. március 26-án kihirdetett ítéletével az 1 rb. zsarolás bűntetteként értékelt cselekményt önbíráskodás vétségének minősítette, és a főbüntetés tartamát 2 évre enyhítette.
A zsarolás bűntettének alapjául szolgáló tényállás lényege a következő.
A IV. r. terhelt baráti és egy ideig üzleti kapcsolatban is állt az V. r. terhelttel, aki a sérelmére elkövetett bűncselekmény során elhalálozott, és ez okból vele szemben az eljárás megszüntetésre került.
N. L. és felesége - a sértettek - 1991. év elején bérbe vettek egy üzlethelyiséget, ahol ruházati cikkeket kívántak árusítani. Minthogy a meglevő pénzük nem volt elég a vállalkozás beindításához, megbeszélték, hogy a IV. r. terhelttől kérnek kölcsön 200 000 forintot, akit N. L. sértett régebbről ismert, és tudta róla, hogy uzsorakamatra ad hitelt. A IV. r. terhelt kölcsönadóként az V. r. terheltet ajánlotta. 1991. május 9-én a IV. r. és az V. r. terheltek, valamint a sértettek megállapodtak abban, hogy az V. r. terhelt 200 000 forintot kölcsönöz havi 20%-os kamatfizetés mellett, és a kamatokat minden hónapban vagy a IV. r. vagy az V. r. terheltnek fizetik mindaddig, amíg összesen 240 000 forintot át nem adnak.
1991. május 10-én a terheltek megtekintették a sértettek üzletét, és az V. r. terhelt szóba hozta, hogy nagyobb mennyiségű árut is átadna bizományi értékesítésre. A sértettek ebbe beleegyeztek, és a következő napon kb. 1 650 000 forint értékű árut ki is választottak. Ebből 332 950 forint értékű ún. számlás áru volt, amelyek után járó összeget a számla kiállítása után kellett megfizetniük. Az átadott árukról kimutatást is készítettek, amelyben az V. r. terhelt üzleti haszna is benne volt.
1991. június és július hónapban N. L. sértett a pénzkölcsön után járó kamatként 40-40 000 forintot a IV. r. terheltnek átadott, és az áruk ellenértékéből 350 000 forintot kifizetett. Augusztus hónapban a forgalom csökkent, így a kamatra csak 25 000 forintot teljesített.
Még ebben a hónapban a IV. és az V. r. terheltek - két ismeretlen személy társaságában, akik korábban is mindig velük voltak - megjelentek az üzletben. Az V. r. terhelt ez alkalommal azt követelte, hogy a sértettek az átadott áruk után is fizessenek 13%-os kamatot, visszamenőlegesen és a jövőre nézve is.
N. L. sértett megkísérelte ezt visszautasítani, de a terheltek közölték, most már ez a feltételük, és felszólították, hogy azonnal adja át azt a pénzt, ami a butikban van. A sértettek nem mertek ellenkezni, tűrték, hogy a IV. r. terhelt átkutassa az üzletet, és az ott talált 350 000 forintot magához vegye.
Ugyanekkor az V. r. terhelt biztosíték adására is felszólította a sértetteket, de mert az erre a célra felajánlott 1-1,5 millió forint értékű ékszer elzálogosításáról szóló zálogjegy nem az üzletben volt - a IV. r. terhelt este 10 óráig adott haladékot azok átadására azzal, hogy ellenkező esetben felgyújtja a sértettek lakását. Ennek a fenyegetésnek a hatására N. L. sértett a megjelölt helyen az V. r. terheltnek átadta a zálogjegyeket, továbbá - mert arra a nyári időszak miatt kereslet nem volt - az V. r. terhelt kb. 225 000 forint értékű műbőr árut is visszavett, amellyel a 13%-os kamattal megterhelt áruk értéke csökkent.
Szeptemberben N. L. sértett kifizette a kamattartozását, az előző hónapról fennmaradt 15 000 forintot, törlesztett az áruk értékéből is, de a 13%-os kamatot nem tudta, és nem is akarta kifizetni.
Ezt követően a IV. r. és V. r. terheltek megint megjelentek az üzletben és követelték a tartozás megfizetését. Mivel a sértettek nem tudtak fizetni, azzal fenyegetőztek, nem lesz jó vége ennek, mert megölik őket. A IV. r. terhelt - miközben a két személy kint a gépkocsiban várakozott - ismét átkutatta az üzletet, és a pénztárból, illetve N. L.-né táskájából 24-30 000 forintot vett magához.
1991. szeptember 29-én a sértettek üzlete leégett, a tettest nem sikerült felderíteni. N. L. ekkor közölte a terheltekkel, hogy fizetésképtelenné váltak, de azt a választ kapta, az nem érdekli őket.
1991. decemberben az éjszakai órákban, majd 1992. január, február hónapban is a IV. r. terhelt többször felkereste a sértetteket a lakásukon. A nyakuk elvágásával, szétverésükkel, a lakásuk felgyújtásával fenyegette őket az általuk meghatározott tartozás megfizetése érdekében, miközben a két ismeretlen személy az ajtó előtt várakozott.
Annak ellenére, hogy a sértettek a kölcsön után már 160 000 forintot, az áruk után kb. 1 millió forintot kifizettek, és biztosítékként ugyanilyen értékű zálogjegyet is átadtak, a IV. r. terhelt további 2 millió forint megfizetését követelte tőlük.
A terheltek - a kamatfizetéssel és az átadott zálogjegyek értékével, amelyet az V. r. terhelt élettársa kiváltott - összesen kb. 1, 5 millió forint kárt okoztak a sértetteknek.
Az elsőfokú bíróság jogi érvelésének lényege szerint - melyet a másodfokú bíróság helyesnek talált - az önbíráskodás és zsarolás elhatárolásánál azon a lényeges ismérven túlmenően, ami az eltérő célzatban jelentkezik, nem hagyhatók figyelmen kívül a Ptk.-nak a vonatkozó rendelkezései sem. A Ptk. 202. §-a értelmében az ún. uzsorás szerződés - ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének a kihasználásával feltűnően aránytalan szerződést köt ki - semmis. A semmis szerződés érvénytelen, és ennek megállapításához külön eljárásra nincs szükség [Ptk. 234. § (1) bek.]; az nem teljesítés esetén bírói úton nem érvényesíthető.
A fentiekre is figyelemmel a IV. r. terhelt - a sértettek számára tekintettel - 2 rb., a Btk. 323. §-ának (1) bekezdésében meghatározott zsarolás bűntettét követte el.
A fenti jogerős határozatok ellen - jogi képviselője útján - a IV. r. terhelt a Be. 284. §-a (1) bekezdésének b) pontjára alapítottan és arra hivatkozással terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, hogy e tényállás kapcsán a zsarolás bűntetteként értékelt cselekmény helyesen legfeljebb önbíráskodás vétségének lett volna értékelhető, ehhez képest pedig a büntetés mértéke is törvénysértő, minthogy maximálisan 1 évi szabadságvesztés lett volna kiszabható. A felülvizsgálati indítványt előterjesztő terhelt jogi képviselőjének az álláspontja szerint, amennyiben a felek között bármiféle, a Ptk.-ban elismert jogviszony áll fenn, akkor a cselekmény zsarolásnak már eleve nem minősíthető. Elegendő tehát annak a vizsgálata, hogy a sértett és az elkövető között fennállt-e jogviszony vagy sem. Emiatt viszont téves az az elsőbírói okfejtés, amely szerint ha a Ptk. értelmében a szerződés semmis, úgy önbíráskodás azért nem jöhet szóba, mert hiányzik a jogosnak vélt vagyoni igény. Az adott esetben ugyanis a terheltek és a sértettek kölcsönszerződést, valamint bizományosi szerződést kötöttek, amelyek nem uzsorás szerződések. A kamat mértékének az érvénytelensége magát a szerződést nem teszi semmissé. Ekként a IV. r. terhelt tevékenysége csupán a sértettek tartozásának a behajtására irányult, amelynek a jogszerű létezéséről végig tudomása volt. Sérelmezte még a felülvizsgálati indítvány a rendőri jelentések bizonyítási eszközként való felhasználását, kifogásolta továbbá, hogy az orvos szakértői vélemény kiegészítését a másodfokon eljárt bíróság nem rendelte el. Mindezek alapján a IV. r. terhelt a határozatok megváltoztatását és enyhébb büntetés kiszabását kérte.
A legfőbb ügyész a megtámadott határozatok hatályban tartását indítványozta. A legfőbb ügyészi érvelés szerint a IV. r. terhelt a fenyegetést az uzsorás kamat behajtásán túl jogtalan haszonszerzés céljából is alkalmazta, éspedig az egyoldalúan megállapított "kamat" kikényszerítése érdekében; miért is a cselekmények minősítése és az ennek megfelelő büntetés ugyancsak törvényes.
A felülvizsgálati indítvány részint a törvényben kizárt okra épül, részint pedig nem alapos. A Be. 284/A. §-ának (2) bekezdése ugyanis kimerítően felsorolja a felülvizsgálat alapjául szolgáló eljárásjogi szabálysértéseket. Minthogy az itt megjelölt felsorolásban a bizonyítási eljárás mikénti lefolytatásának vitathatósága nem szerepel, e tekintetben a felülvizsgálat lehetősége a törvénynél fogva kizárt. Következésképpen a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány erre vonatkozó részével érdemben nem is foglalkozott. A bűncselekmény törvénysértő minősítésével vagy más anyagi jogi szabálysértéssel összefüggő törvénysértő büntetés viszont lehetőséget teremt a felülvizsgálatra; ám a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az adott ügyben a tényállásban részletezett cselekmény jogi minősítése megfelel a büntető anyagi jog szabályainak.
A felülvizsgálati indítvány helyesen hivatkozik arra, hogy önbíráskodás esetén az elkövető tudata - minthogy tévedésben van - nem fogja át az igény jogtalanságát; ezzel szemben viszont a zsarolás esetén a célzat jogtalan haszonszerzésre irányul, mivel az elkövető tudja, hogy az a vagyoni haszon, amelynek a megszerzésére törekszik, őt jogszerűen nem illeti meg. Ez utóbbi helyzet fennáll akkor is, ha ténylegesen van az elkövető és a sértett között vagyoni jellegű jogviszony, ám az elkövető jogtalan haszonszerzési célzattól vezérelve ezen nyilvánvalóan túlterjeszkedik.
Az irányadó tényállásból kitűnően a N. házaspár és az V. r. terhelt között létrejött bizományosi szerződés kamatkikötést nem tartalmazott. Tudta ezt a IV. r. terhelt is, mivel e megállapodás létrejöttekor jelen volt. Az ide kapcsolódó vagyoni igény jogszerűsége tehát szóba sem kerülhetett; a kamatból származó vagyoni haszon jogtalanságával mindkét terhelt tisztában volt. Ezzel összefüggésben természetesen azzal is, hogy - figyelembe véve az össztartozás 1 600 000 forint körüli összegét és az ezzel szembenálló több mint 1 millió forintos törlesztést, továbbá a legkevesebb 1 millió forint értéket megtestesítő zálogjegyeket - az általa fenyegetés alkalmazásával követelt további 2 millió forint jogtalan hasznot jelentett, amelynek következtében a sértetteket kár éri.
Ekként tehát a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a cselekmény kapcsán a zsarolás bűntette [Btk. 323. § (1) bek.] tényállási elemei valósultak meg, következésképpen a 2 évben meghatározott tartamú szabadságvesztés a törvényi büntetési tételen nem esik kívül, annak mértéke pedig az egyéb körülményekre tekintettel az eljárási törvény értelmében a felülvizsgálat keretében nem vitatható.
Ilyen indokok alapján tehát a Legfelsőbb Bíróság - nem adva helyt a felülvizsgálati indítványnak - az eljárt bíróságok jogerős ítéleteit hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. IV. 1049/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás