BK BH 1999/296
BK BH 1999/296
1999.07.01.
Ha a vádlott elfogatóparanccsal kerül kézre, de az elfogatóparancs kibocsátására a szükséges előfeltételek hiányában került sor, az előzetes letartóztatásának elrendelése indokolatlan [Be. 92. § (1) bek. a)-c) pont, 119. §; 115/1973. (IX. 11.) IM ut. 1. § (1) és (2) bek., 4. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság a Be. 92. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt okból a vádlott előzetes letartóztatását elrendelte.
Az elsőfokú végzés ellen a vádlott jelentett be fellebbezést az előzetes letartóztatás megszüntetése végett.
A megyei főügyész a városi bíróság végzésének a helybenhagyását indítványozta.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság végzését részben megalapozatlannak találta, mivel a városi bíróság az elfogatóparancs útján előállított vádlottat kellő részletességgel nem hallgatta meg, és nem vizsgálta az elfogatóparancs kibocsátásának előzményeit és körülményeit. Ebből következően nem is volt abban a helyzetben, hogy tisztázhassa: a vádlott megszökött, avagy elrejtőzött-e az ellene folyamatban levő büntetőeljárás elől, illetőleg reális-e a jövőben a szökés, elrejtőzés veszélye. Ezért a megyei bíróság bizonyítást rendelt el, amelynek során meghallgatta a vádlottat, és részben az iratokból megkísérelte tisztázni a vádlott ellen kibocsátott elfogatóparancs előzményeit, valamint a vádlott elfogásának körülményeit. A másodfokú tárgyaláson lefolytatott bizonyítás során megállapítást nyert, hogy a vádlott viszonylag rövid ideig tartózkodott külföldön - akkor sem a véglegesség szándékával -, ezután Magyarországra hazatért, hosszú ideig rokonainál élt és dolgozott, emellett azonban állandó, bejelentett lakására - ahol a szülei is éltek - hazalátogatott. Mindebből nem vonható le az a következtetés, hogy a vádlott a büntetőeljárás elől megszökött vagy elrejtőzött volna. Az a tény - amelyre az elsőfokú bíróság a végzésében hivatkozik -, hogy a vádlott hosszabb idő után csak elfogatóparancs útján került kézre, ez esetben önmagában nem alapozza meg az előzetes letartóztatás elrendelhetőségét, annál is kevésbé, mert ebben az ügyben - az iratokból megállapíthatóan - az elfogatóparancs kibocsátásának a feltételei nem valósultak meg.
A terhelt tartózkodási helyének felkutatásáról, valamint az elfogatóparancs kibocsátása terén a bíróságokra háruló feladatokról szóló 115/1973. (IK. 11.) IM utasítás 1. §-ának (1) bekezdése szerint: „Ha a bíróság idézése a terheltnek azért nem volt kézbesíthető, mert a kézbesítő jelentése szerint a terhelt a bíróság által megjelölt címen ismeretlen, vagy onnan ismeretlen helyre távozott, a terhelt bejelentett lakásának közlése iránt a BM Nyilvántartó Központi Lakcím Osztályát kell megkeresni”, a (2) bekezdés értelmében pedig: „Ha a terheltnek a Lakcím Nyilvántartó Osztály által közölt lakcíme megegyezik a bíróság által ismert címmel, a terhelt e lakóhelye szerint illetékes városi rendőrkapitányságot kell megkeresni annak megállapítása és közlése végett, hogy a terhelt a közölt címről miért nem volt idézhető, bejelentett lakásáról elköltözött-e, ha igen, hová, milyen célból és mennyi időre.” Az említett utasítás 4. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróság akkor bocsát ki elfogatóparancsot, ha a vádlott a büntetőeljárás elől megszökött vagy elrejtőzött, illetőleg tartózkodási helyének megállapítása végett a fentebb idézett 1. § szerinti intézkedések nem vezettek eredményre, feltéve, hogy az eljárás szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folyik.
A városi bíróság az 1997. július 10-re kitűzött tárgyalásra a vádlott rendőri elővezetését rendelte el, miután az előző tárgyalásra szabályszerű idézésre nem jelent meg. A rendőrség az elővezetést nem tudta foganatosítani, a tárgyalást megelőzően közölte az eljáró bíróval, hogy a vádlott nem tartózkodik a lakhelyén, a hozzátartozói szerint külföldön van.
A városi bíróság a vádlott ellen folyamatban levő eljárást felfüggesztette, és anélkül bocsátott ki vele szemben elfogatóparancsot, hogy a tartózkodási helyének felkutatása iránt megtette volna azokat az intézkedéseket, amelyeket számára a már idézett utasítás kötelezően előír. A rendőrségnek az a bejelentése, hogy az elrendelt elővezetést milyen okból nem tudták foganatosítani, nem mentesíti a bíróságot a vádlott tartózkodási helyének a megállapítása végett foganatosítandó intézkedések alól.
Csupán megjegyzi a megyei bíróság, hogy önmagában az a tény, hogy a büntetőeljárás alá vont személy - ha nem áll lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt - nem tartózkodik átmenetileg az állandó bejelentett lakásán, onnan időlegesen külföldre vagy belföldön más helyre távozik, még nem jelenti feltétlenül azt is, hogy ismeretlen helyre költözött, azt meg különösen nem, hogy a büntetőeljárás elől rejtőzködne. Ezért is van szükség mindazon intézkedések megtételére a tartózkodási hely megállapítása végett, amelyeket a jogszabályok előírnak.
Mindebből következően ebben az ügyben nem állapítható meg, hogy a vádlott megszökött vagy a hatóság elől elrejtőzködött volna, másrészt reálisan - a fentiekre figyelemmel - a szökésétől vagy elrejtőzésétől sem kell tartani szabadlábon hagyása esetén. Így az előzetes letartóztatásának a Be. 92. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt feltételei nem állnak fenn, másrészt előzetes letartóztatásának a Be. 92. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontjában írt okból sincs helye.
Ezért a megyei bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését, és a Be. 96. §-ának (2) bekezdése alapján a vádlott előzetes letartóztatását megszüntette, és a vádlott azonnali szabadlábra helyezését rendelte el. (Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2. Bf. 1044/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás