BK BH 1999/3
BK BH 1999/3
1999.01.01.
A nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek társtetteskénti megállapítását nem zárja ki az a körülmény, hogy pontosan nem volt megállapítható, a két elkövető közös véghezviteli magatartása folytán ki okozta a sértett halálát előidéző sérüléseket;
ilyen esetben az elkövetők a bekövetkezett eredményért mindketten egyaránt felelősek [Btk. 20. § (2) bek., 166. § (2) bek. b) és d) pont].
A megyei bíróság az 1997. november 19. napján kelt ítéletében a fiatalkorú I. r. és a II. r. vádlottak bűnösségét társtettesként, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében állapította meg, és ezért a fk. I. r. vádlottat 9 évi - a fiatalkorúak börtönében végrehajtandó - szabadságvesztésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra; a II. r. vádlottat pedig 12 évi fegyházbüntetésre és 8 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A fiatalkorú I. r. vádlott az általános iskola 6 osztályát végezte el, rendszeresen hiányzott, ezért eltanácsolták az iskolából. Szüleivel és két testvérével él, több alkalommal megszökött otthonról, idejét leginkább csavargással tölti. Édesapja a helyi kórház alkalmazottja, édesanyja a háztartást vezeti. A vádlott 1996. október 16-án a lopás vétségét követte el, ezért a megyei főügyész az 1996. december 11-én kelt határozatával a vádemelést egy évre elhalasztotta, és pártfogó felügyeletét rendelte el. A fiatalkorú vádlott átlagos képességű, a beszámítási képessége kifogástalan.
A II. r. vádlott az általános iskola 8 osztályát végezte el, munkanélküli, hajléktalan, két esetben került összeütközésbe a törvénnyel, amikor is a bíróság természet elleni erőszakos fajtalanság bűntette és más bűncselekmények miatt próbára bocsátotta, és lopás bűntette miatt 1996-ban pénzbüntetésre ítélte. Alacsony intellektusú, de kóros mértékben nem fogyatékos értelmű, beszámítási képességét befolyásoló elmebetegségben, gyengeelméjűségben vagy tudatzavarban nem szenved.
1997. március 7-én a vádlottak az autóbusz-pályaudvaron találkoztak, együtt csavarogtak, és az esti órákban különböző szórakozóhelyen tartózkodtak, ahol kisebb mennyiségű szeszes italt fogyasztottak. Csavargás közben a városközpontban levő téren egy padra ültek le, majd ott 2 db 2x3 cm vastagságú lécet találtak, amit - minden megfontolás nélkül - magukhoz vettek. Mivel kb. 23 óra volt, elhatározták, hogy az éjszakát az egyik ház lépcsőházában töltik, amit a II. r. vádlott már korábban is ismert. Mindketten felmentek az említett ház lépcsőházának a legfelső szintjére, ahol ekkor már a szintén hajléktalan sértett egy földre terített ruhán feküdt. A vádlottak cigarettát és pénzt kértek tőle, de mivel a sértett azt válaszolta, hogy nincs neki, néhányszor kézzel megütötték a fejét és arcát, majd az egyikük a magukkal vitt léccel is megütötte, amelynek hatására a sértett átadott a vádlottaknak 100 forintot. Ezt követően a vádlottak elmentek a szórakozóhelyre, ahol szeszes italt fogyasztottak, majd 2 óra tájban visszamentek a sértetthez azért, hogy a még nála levő pénzét is megszerezzék.
Útközben ismét magukhoz vették a már említett lécdarabokat és a sértettől ismét pénzt követeltek. Mivel a sértett azt mondta, hogy már nincs több pénze, a két vádlott ököllel és léccel testszerte ütlegelte a sértettet, több alkalommal belerúgtak a földön fekvő ember fejébe, és egyikük a mellkasára is rátaposott. A bántalmazás kb. fél óráig tartott. Miután a vádlottak átkutatták a sértett holmiját és pénzt vagy egyéb értéket nem találtak, eltávoztak a helyszínről, a lécdarabokat pedig a közeli szeméttárolóba dobták.
A sértett még élt, amikor a vádlottak magára hagyták, de azt követően - pontosan meg nem határozható időben - a sértett a bántalmazás következtében keletkezett sérüléseibe belehalt.
A sértettet összességében 20-23 különálló erőbehatás érte, ebből 15-20 nagy erejű ütés, rúgás vagy léccel történő ütés volt, és a mellkasának megtaposása is nagy erővel történt.
A sértett halálát a kétoldali bordatörés, a szegycsonttörés, a légmellképződés, a lágyagyburki vérzés és az agyzúzódás miatti sérüléses sokk okozta.
A sérülések összességükben olyan súlyosak voltak, hogy a gyors orvosi beavatkozás a közvetlen életveszélyt ugyan elháríthatta volna, de a nagyszámú bordatörés tüdőgyulladáshoz vezethetett volna, így nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy az időben érkező orvosi segítség a sértett életét megmenthette volna.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette. A vádlottak és védőik, valamint az I. r. vádlott törvényes képviselője enyhítésért fellebbezett.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárási szabályok megtartásával járt el. Az ítéleti tényállás megállapítása során az ügy helyes ténybeli és jogi megítélése szempontjából minden lehetséges bizonyítási eszközt megvizsgált és értékelésének a körébe vont; a rendelkezésre álló bizonyítékokat - egymással is összefüggésbe hozva - megvizsgálta, perrendszerűen mérlegelte, és ítéletének indokolásában számot adott arról is, hogy melyik bizonyítéknak miért tulajdonított jelentőséget. Tekintettel arra, hogy a vádlottak vallomásai aggályosnak bizonyultak, egyik vádlott sem tett feltáró jellegű beismerő vallomást, hanem egymásra hárították a bűncselekmény elkövetését, különösen nagy jelentőséggel értékelte az elsőfokú bíróság az objektív bizonyítékokat. A daktiloszkópiai vélemény ugyanis igazolta az I. r. vádlott tenyérnyomatát, a traszolgóiai vélemény a II. r. vádlott lábbelijének lenyomatát, a szerológiai vélemény pedig a lefoglalt két lécdarabon olyan vérszennyeződést állapított meg, mely azonos volt a sértett vércsoportjával.
Jelentős bizonyíték volt továbbá, hogy az épületben - ahol a bűncselekmény történt - egy bank is működött, és a videokamerával rögzített felvétel kinagyított képén a fk. I. r. vádlott arca jól kivehető és beazonosítható volt, ennek a fényképnek az alapján lehetővé vált a fiatalkorú vádlott személyének a kétséget kizáró felismerése.
A boncolás adatai alapján készült orvos szakértői vélemény értékelésével lehetővé vált, hogy a bíróság teljes bizonyossággal kirekesszen más, szóba jöhető elkövetőket. Ezek az objektív bizonyítékok ugyanis nyilvánvalóan igazolják, hogy a vádlottak voltak az emberölés bűncselekménye elkövetésének a tettesei.
Az elsőfokú bíróság tehát mérlegelés folytán kifogástalan és megalapozott tényállást állapított meg, melyet a Legfelsőbb Bíróság irányadónak tekintett a felülbírálat során [Be. 239. § (1) bek.].
A megalapozott tényekből az elsőfokú bíróság helyes ténybeli következtetést vont le mindkét vádlott bűnösségére, és az emberölési cselekménynek társtettesként a Btk. 166. §-a (2) bekezdésének b) és d) pontja szerinti, nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel történt elkövetéskénti minősítése is törvényes. Nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt a jogi következtetést vonta le, hogy a vádlottak egymás tevékenységéről tudva, közösen bántalmazták a sértettet, és bár az nem volt megállapítható, hogy a súlyosabb sérüléseket melyik vádlott okozta, de a bekövetkezett eredményért mindketten egyaránt felelnek, ezért a cselekményt helyesen a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerinti társtetteskénti elkövetésnek értékelte.
A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelvében írtaknak megfelelően az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a jogi következtetésre, hogy a vádlottak szándéka nem testi sértés okozására, hanem eshetőlegesen ugyan, de a sértett életének a kioltására irányult.
A nyereségvágyból elkövetést maguk a vádlottak sem tagadták, sőt elmondták, hogy másodízben további pénzösszeg megszerzéséért mentek vissza a sértetthez, a nyereségvágyból elkövetés megállapításához pedig elegendő a haszonszerzésre irányuló szándék, a szóban forgó minősített eset megállapítására sor kerül akkor is, ha a remélt nyereséghez a vádlottak ténylegesen nem jutnak hozzá.
Minthogy a sértett sérelmére megvalósított ölési cselekményt a vádlottak a náluk levő eszközzel, a lécdarabokkal, a sértett fejére irányozva, az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel, megtaposással, gátlástalanul, az emberi mivoltukból kivetkőzve követték el, és ezzel a sértettnek az átlagosat jóval meghaladó kínt, szenvedést okoztak, így a vádlottak emberölési cselekménye különös kegyetlenséggel elkövetettként is minősül.
A büntetés kiszabása során az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyát és azt, hogy bár az I. r. vádlott fiatalkorú, de a végrehajtás módjában kifejezésre jutott gátlástalanság, embertelenség a fiatalkorú vádlott kiemelkedő személyi veszélyességére utal. Ezért nem találta eltúlzottnak a Legfelsőbb Bíróság, hogy a cselekmény elkövetésekor a 14. életévét alig meghaladó életkorú vádlottal szemben az elsőfokú bíróság a törvényben meghatározott maximális büntetéshez közeli tartamú szabadságvesztést szabott ki.
Enyhítő körülményként értékelte a Legfelsőbb Bíróság mindkét vádlott javára az eshetőleges szándékkal történt elkövetést, a II. r. vádlott javára a részbeni beismerését, és egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy mellőzte az enyhítő körülmények köréből a II. r. vádlott tekintetében azt a tényt, hogy - amikor dolgozott - a kiskorú gyermekének az eltartásához hozzájárult, ugyanis 18 000 forint munkanélküli-segélyt kap, így a tartásdíj fizetésére az önmaga tartásának veszélyeztetése esetén is köteles.
További súlyosító körülményként értékelte a Legfelsőbb Bíróság mindkét vádlott terhére a társtettesi elkövetést, az I. r. vádlottnál azt, hogy korábban már összeütközésbe került a törvénnyel, és a vádemelés elhalasztását követő 3 hónap múlva újabb, kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményt követett el.
Mindkét vádlott terhére nyomatékos súlyosító körülménynek tekintette a Legfelsőbb Bíróság azt is, hogy a fiatalkorú és a fiatal felnőtt vádlott egy 63 éves, beteg, kiszolgáltatott sértett sérelmére követte el a bűncselekményt.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy mind a szabadságvesztések tartama, mind az ehhez igazodó közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabása mindkét vádlott vonatkozásában arányban áll a cselekmény kimagasló tárgyi súlyával, a bűnösség fokával, valamint a bűnösségi körülmények súlyával és nyomatékával, ezért a büntetés enyhítésére nem látott alapot.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét mindkét vádlott tekintetében helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 208/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás