PK BH 1999/309
PK BH 1999/309
1999.07.01.
A keresetveszteséget pótló baleseti járadékot a házastársi tartásdíj alapjaként figyelembe kell venni [Csjt. 21. § (1) bek., 22. § (1) bek.].
A peres felek 1961-ben megkötött házasságát a bíróság az 1988. május 31-én jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek havi 2500 forint házastársi tartásdíjat. A tartásdíj iránti igény jogalapját képezte az a tény, hogy a felperes az életközösség fennállása alatt nem állt munkaviszonyban, saját jövedelemmel nem rendelkezett, a felek közös gyermekeit nevelte. A házasság felbontásakor az igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint magas vérnyomás, anginás szívpanaszok, keringési elégtelenség és szorongásos depresszió megbetegedésekben szenvedett, emiatt munkavégzési képességét 50%-ban elvesztette, így a szakképzettséggel nem rendelkező felperes munkavállalási lehetősége igen korlátozottá vált. A tartásdíj összegszerűségét a bíróság a felek akkori jövedelmi viszonyai alapján határozta meg.
A felperes házastársi tartásdíj felemelése érdekében 1989-ben előterjesztett keresetét a bíróság jogerős ítéletével elutasította.
1996. január 30-án a felperes ismét keresettel élt a részére fizetendő házastársi tartásdíj 10 000 forintra való felemelése iránt, az alperes ellenkérelme a követelés elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes tartási kötelezettségének a mértékét 1995. augusztus 1. napjától havi 5000 forintra felemelte, az így keletkezett hátralékot 25 000 forintban határozta meg. A megállapított tényállás szerint a felperes jelenleg is az alperessel közös, 1/4. illetőség erejéig az alperes tulajdonában álló ingatlanban lakik, ahol két szobát használ. Egészségi állapotában javulás nem állt be, havi 9030 forint rokkantnyugdíjban részesül, más saját jövedelme nincs.
Az alperes és jelenlegi házastársa közös tulajdonát képezi egy két és fél szobás öröklakás, valamint egy Mazda személygépkocsi. Az alperes szilikózis, magas vérnyomás és gerincmeszesedés betegségekben szenved, rokkantnyugdíjas. Nyugdíja 1995. január 1-jétől 36 590 forint, ezenfelül a volt munkáltatójától elmaradt átlagkereset címén havi 89 240 forint különbözeti kártérítést kap, így a havi jövedelme 125 830 forint. Házastársa szintén rokkantnyugdíjas, havi 14 000 forint ellátásban részesül.
Az ítélet indokolása szerint az alperes jövedelememelkedése a Csjt. 22. §-ának (1) bekezdése szerinti lényeges körülményváltozás, ami a perbeli adatok egybevetésével a házastársi tartásdíj 5000 forintra történő felemelését indokolja.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és az alperest terhelő házastársi tartásdíj összegét 10 000 forintra, a hátralékot pedig 75 000 forintra felemelte. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást ítélkezése alapjául elfogadta, abból azonban részben eltérő jogi következtetést vont le. Rámutatott, hogy a jogosult rászorultsága esetén a tartás nem jelenthet szűkös tartást, különösen a kötelezett kiemelkedően magas teljesítőképessége esetén, és figyelemmel kell lenni arra is, hogy a felek együttélése esetén a kötelezett milyen életszínvonalat biztosítana a jogosult számára. Az alperes valamennyi jövedelme, így a kártérítés címén kapott juttatás is a tartás alapját képezi, melyből az alperes a kereset szerinti 10 000 forinttal köteles hozzájárulni a felperes megélhetéséhez.
A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben törvénysértésként a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti megalapozatlanságra hivatkozott. Kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a részére kifizetett kártérítés nem tekinthető a tartásdíj alapjának, a felperes hátrányos helyzetét pedig csökkenti, hogy a közös ingatlant kizárólag ő használja, azt hasznosíthatná is. Az alperesnek a saját betegségével többletkiadásai jelentkeznek, amelyeket a bíróság figyelmen kívül hagyott, végül vitatta, hogy a házastársi tartásdíjjal olyan életszínvonalat kellene biztosítania a felperes részére, amely együttélésük esetén fennállana.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Csjt. 21. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság felbontása esetén a volt házastársától tartást követelhet az, aki arra hibáján kívül rászorul, az így megállapított tartásdíj mértékének módosítására pedig a 22. § (1) bekezdése alapján akkor van lehetőség, ha a tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be.
A jelen ügyben a tartásdíj összegszerűsége volt vitás, ebben a körben a tartást igénylő rászorultságát, vagyoni helyzetét, valamint a tartásra kötelezett teljesítőképességét kellett vizsgálni. A felperes rendszeres, havi 9030 forintos jövedelme a létminimumot meg sem közelíti. Tény, hogy ő használja az alperesnek a közös ingatlanban lévő 1/4. tulajdoni illetőségét, az általa birtokolt lakrész bérbeadása azonban a házassági bontóperben meghallgatott igazságügyi orvos szakértői vélemény szerint a felperes számára az egészségi állapotát érintő hátrányt jelentene, továbbá ebben a kérdésben a Ptk. 140. §-ának (2) bekezdése szerinti korlátozást jelent az ingatlanon 1/2. tulajdoni illetőséggel rendelkező felperesi szülők hozzájáruló nyilatkozatának a hiánya is.
A bíróság ítéletének indokolásában a következetes ítélkezési gyakorlatnak megfelelően mutatott rá, hogy a tartásdíj mértéke a jogosult megélhetéséhez szükséges összeg, ami a kötelezett teljesítőképességétől függően nem jelenthet szűkös tartást (PJD. IX. 200.). Téves ugyan a jogerős ítélet indokolása szerinti az az álláspont, hogy az alperes a tartásdíj megfizetésével ugyanolyan életszínvonalat köteles biztosítani a felperesnek, amely a felek együttélése esetén megvalósulna, tekintettel azonban arra, hogy a megítélt tartásdíj ilyen feltételek kielégítésére messze nem alkalmas, a Legfelsőbb Bíróság ezt a megállapítást csak a jogerős ítélet indokolásából mellőzi.
Nem törvénysértő a jogerős ítélet az alperes által fizetendő tartásdíj alapjául szolgáló jövedelem megítélése tárgyában. A tartásdíj alapja általában a kötelezett előző évben elért, munkaviszonyból, illetve egyéb forrásból származó, levonások után fennmaradó valamennyi jövedelme. A kártérítés címén kapott juttatás az ítélkezési gyakorlat szerint valóban nem vehető figyelembe a tartásdíj alapjául abban az esetben, ha a kártérítés megállapítására a kötelezett életvitelének elnehezülésére, a személyiségét, testi épségét ért sérelem kiküszöbölésére vagy mérséklésére tekintettel került sor.
Az alperes részéről becsatolt okirat (5/A/2.) azonban egyértelműen bizonyítja, hogy a munkáltató részéről „előzetes különbözeti kár” címén fizetett összeg kizárólag az alperes részére megállapított rokkantnyugdíj és az elmaradt átlagkereset különbözetét foglalja magában, célja tehát nem az, hogy az alperesnek a károsodásával összefüggésben felmerült, személyhez kötött vagyoni hátrányát egyenlítse ki, csupán az, hogy biztosítsa az alperes részére azt a jövedelmet, ami az egészségkárosodás hiánya esetében őt munkavégzése alapján megilletné. Az így nyújtott juttatás tehát tartalmát tekintve olyan rendszeres jövedelemkiegészítés, mely az alperes keresetkiesését pótolja, ezért azt a tartásdíj alapját képező jövedelemként kell figyelembe venni. Az ebből megállapított házastársi tartásdíj összege az alperes többletkiadásait is figyelembe véve az alperes számára nem jelem olyan terhet, melynek életvitelére számottevő befolyása lenne, így teljesítőképessége a jogerős ítélet szerinti tartásdíj összegével arányban áll.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.260/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás