• Tartalom

31/1999. (HK 17.) HM határozat

31/1999. (HK 17.) HM határozat

a Magyar Honvédség Komárom-Esztergom Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság alapításáról

2005.03.24.
(hatályos szöveg)
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 11. § (1) bekezdésének e) pontjában és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetése tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat-felhasználásának a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendelet, valamint a Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 9/1998. (HK 4.) HM utasítás előírásaira is tekintettel – költségvetési szerv megnevezéséről és tevékenységének meghatározásáról a következő alapító okiratot adom ki:
1. A Magyar Köztársaság honvédelmének korszerűsítésével kapcsolatos feladatok részeként a Komárom-Esztergom Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság megnevezését és tevékenységét – 1999. július 15-i hatállyal – a következők szerint határozom meg.
2. A költségvetési szerv megnevezése: MH Komárom-Esztergom Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság (rövidítve: MH Komárom-Esztergom MHP).
3. A parancsnokság székhelye: Tatabánya V., Komáromi u. 18. Postacíme: 2801 Tatabánya, Pf.: 151.
4. A parancsnokság alapításának időpontja: 1955. július 1.
5.1. Az MH Komárom-Esztergom MHP jogi személy, önálló állománytáblával rendelkező zászlóalj jogállású katonai igazgatási szervezet.2. Állománya az MH költségvetési létszámkeretéből az MH önálló állománytáblás szervezetek részére biztosított létszámkeretbe tartozik. A költségvetési szervnél a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV törvény (a továbbiakban: Hjt.) hatálya alá tartozó katonák teljesítenek szolgálatot, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) és a végrehajtási rendeletek hatálya alá tartozó közalkalmazottak állnak jogviszonyban.
6.3. A parancsnokság alaptevékenysége: a katonai igazgatás területi szerve. Illetékességi területén – jogszabályban meghatározott keretek között – ellátja az alábbi tevékenységekkel összefüggő honvédelmi igazgatási feladatokat:
a) a Honvédség állományának toborzás útján történő kiegészítése,
b) megelőző védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején a Honvédség hadkötelesekkel történő kiegészítése,
c) a Honvédség és a rendvédelmi szervek részére szükséges gazdasági és anyagi szolgáltatási kötelezettség teljesítése, valamint a védelmi igazgatási szervek tevékenységének segítése,
d) a hadkötelesek (volt hadkötelesek) és a Honvédség nyugállományú tagjai, illetve azok hozzátartozói szociális érdekeinek védelme, valamint a kegyeleti tevékenység.
7. A parancsnokság alapítója a honvédelmi miniszter, fenntartója a honvédelmi miniszter4.
8.5. Az MH Komárom-Esztergom MHP a HM Honvéd Vezérkar főnökének szolgálati alárendeltségében működik, aki a szervezet irányítását a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 60. § (3) és (4) bekezdése, valamint a 101. § (2) bekezdése alapján a HM személyzeti főosztályvezető útján gyakorolja.
9. A parancsnokság vezetője kinevezésének rendje:
a) a vezetője: hadkiegészítő parancsnok,
b) a szervezet parancsnokát a HM személyzeti főosztályvezető előterjesztése alapján a HM Honvéd Vezérkar főnök nevezi ki, illetve menti fel.6.
10. A parancsnok a szervezet egyszemélyi vezetőjeként felelős az MH Komárom-Esztergom Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság tevékenységéért, az alaptevékenységből adódó feladatok ellátásáért, az igazgatási szervezet működésének biztosításáért, a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben és a belső rendelkezésekben előírtaknak megfelelő törvényes működéséért.
11.7Gazdálkodási jogkör:
A költségvetési szerv a gazdálkodás megszervezésének módjára tekintettel részben önállóan gazdálkodó, a költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Ez a besorolás a költségvetési szerv jogi személyiségét nem érinti. Gazdálkodásának rendjét és az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságát az irányadó jogszabályokkal és belső rendelkezésekkel összhangban a fenntartó határozza meg. A magasabb hatáskörbe nem tartozó kérdésekben a parancsnok gyakorolja a kötelezettségvállalási és az utalványozási jogkört. E jogkörét helyettesére átruházhatja. Az e tevékenységhez kapcsolódó pénzügyi ellenjegyzési és érvényesítési feladatokat a HM Pénzügyi és Számviteli Szolgálat illetékes szervei végzik.
Gazdálkodási tevékenységének felügyeletét a Honvédelmi Minisztérium és az MH gazdálkodási, pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó központi szervei látják el.
A költségvetési szerv vállalkozási és kiegészítő, kisegítő jellegű tevékenységet nem végez.
Az MH Komárom-Esztergom MHP törzskönyvi nyilvántartásba vételét a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő adatszolgáltatás és közzétételi kötelezettség szabályairól szóló 21/2004. (HK 6.) HM utasítás 5. §-a alapján a HM Pénzügyi Számító és Nyugdíjmegállapító Igazgatóság végzi.8.
12. Ez a határozat az aláírása napján lép hatályba.* Az MH Komárom-Esztergom Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság Szervezeti és Működési Szabályzatát a jelen határozat figyelembevételével a hatálybalépést követő két hónapon belül a parancsnok módosítja és azt a HVK humán főcsoportfőnök hagyja jóvá.
1.

Módosította: 91/2003. (HK 19.) HM határozat 1. pont. Hatályos: 2003. szeptember 4.

2.

Az első módosította: 46/2005. (HK 8.) HM határozat 1. pont. Hatályos: 2005. március 24.

3.

Módosította: 46/2005. (HK 8.) HM határozat 2. pont. Hatályos: 2005. március 24.

4.

Szövegrészt módosította: 91/2003. (HK 19.) HM határozat 6. pont. Hatályos: 2003. szeptember 4.

5.

Módosította: 46/2005. (HK 8.) HM határozat 3. pont. Hatályos: 2005. március 24.

6.

Módosította: 46/2005. (HK 8.) HM határozat 4. pont. Hatályos: 2005. március 24.

7Gazdálkodási

Módosította: 91/2003. (HK 19.) HM határozat 4. pont. Hatályos: 2003. szeptember 4.

8.

Az utolsó mondatot beiktatta: 46/2005. (HK 8.) HM határozat 5. pont. Hatályos: 2005. március 24.

*

A határozat aláírásának napja: 1999. június 30.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére