GK BH 1999/31
GK BH 1999/31
1999.01.01.
I. A hitelezői választmánynak - jogszabályon alapuló - „perbeli” jogképessége csak a felszámolási eljárásban biztosított, ez polgári perben nem érvényesül. Az egyes hitelezők az adóssal szemben szerződésből eredő követeléseiket csak a saját nevükben beadott keresetekkel érvényesíthetik [Pp. 50. § (1) bek., 67. § (1) bek. b) pont].
II. A Ptk.-ban, illetőleg a külön jogszabályban a szerződés megtámadásának lehetőségét szabályozó rendelkezések alkalmazásánál irányadó szempontok [Ptk. 203. § (1) bek.].
III. A végrehajtási eljárásban kötött - a bankhitelt biztosító zálogjogra alapított - egyezség, amely a felszámolási eljárással érintett adós és az egyik hitelezője között jött létre, privilegizált besorolást nem tesz lehetővé [1994. évi LILI. tv. 13. § (1) bek., 48. §, 49. §; Ptk. 262. §].
Az I. r. alperes mgtsz ellen 1991. évben felszámolási eljárás indult az elsőfokú megyei bíróságon. A fizetésképtelenség megállapítására 1992. május 20-án került sor, a végzés 1992. június 11-én fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett. A felszámolást a Magyar Közlöny 72. számában 1992. július 3-án tették közzé. A felszámolási eljárás során a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet 93 dolgozója, továbbá a t.-i P. Kft. és a T.-i Önkormányzat hitelezői választmányt hozott létre, melyhez utóbb csatlakozott az egyik biztosító rt. és más hitelezők is.
A II. r. alperes pénzintézet 1991. március 4-én végrehajtási eljárást indított az I. r. alperessel szemben 33 millió forint összegű követelésének behajtása iránt. A végrehajtási eljárás során a végrehajtó az I. r. alperes gépparkját lefoglalta. A végrehajtási eljárásban 1992. június 9-én az I. és II. r. alperes között megállapodás jött létre, melynek értelmében a II. r. alperes vállalta az I. r. alperes gépeinek átvélelét foglalási értéken azzal, hogy a végrehajtási eljárásban érvényesített összes követelését ezzel kiegyenlítettnek tekinti. A megállapodást a végrehajtó előtt jegyzőkönyvbe foglalták, a gépek átadása 1992. június 22-én megtörtént.
Az I. és II. r. felperes 1992. november 27-én a felszámolási eljárásban tartott meghallgatás során megtámadta az I. és II. r. alperes között a végrehajtási eljárásban létrejött fenti megállapodást. Kérték továbbá az 1992. november 20-ára kitűzött árverés felfüggesztését is. A felszámoló bíróság az árverést felfüggesztette, majd végzésével megállapította, hogy az alperesek között 1992. június 22-én létrejött megállapodás érvénytelen. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hozott végzésével a felszámolási eljárásban hozott végzést hatályon kívül helyezte és a felperesek kérelmét keresetlevélként az Sz. Megyei Bírósághoz áttette. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megállapította, hogy a szerződés megtámadása iránti kérelmet nem a felszámolási eljárásban, hanem keresetlevélként, peres eljárásban kell elbírálni.
Időközben a felfüggesztett árverést 1992. november 20-án foganatosították, ennek során a II. r. alperes 27 977 360 forint értékben értékesítette az I. r. alperestől átvett mezőgazdasági gépek egy részét 1993 októberében. 1993 decemberében további 8 326 800 forint értékű gépet értékesített. Ily módon az átvett gépekből a II. r. alperesnek összesen 36 304 160 forint bevétele keletkezett.
A keresetlevél áttételét követően indult peres eljárásban a felperesek a végrehajtási eljárásban kötött megállapodás érvénytelenségének megállapítását és az eredeti állapot helyreállítását kérték akként, hogy a II. r. alpereshez befolyt 36 304 160 forint vételárat a II. r. alperes fizesse vissza az I. r. alperesnek törvényes késedelmi kamataival együtt. A keresetüket először a Ptk. 236. §-a (2) bekezdésének c) pontjára, majd az 1986. évi 11. tvr. (Ftvr.) 3. §-ának (3) bekezdésére alapították.
Az alperesek a kereset elutasítását indítványozták. Előadták, hogy az alperesek a felszámolás közzétételét megelőzően szabályosan jártak el, amikor a végrehajtási eljárásban a fenti tartalommal egyezséget kötöttek. A géppark átadása becsértéken történt, ez az érték alatta maradt a II. r. alperesnek az I. r. alperessel szemben fennálló követelésének.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperesek között 1992. június 22-én létrejött megállapodás érvénytelen. Kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az I. r. alperesnek 36 304 160 forintot és a tőkének az ítéletben rögzített késedelmi kamatait. Kötelezte továbbá, hogy a felpereseknek egyenként 500 000 forint perköltséget is fizessen meg. Az elsőfokú bíróság a peradatok - elsősorban a becsatolt okiratok - alapján megállapította, hogy a felszámolási tvr. 3. §-ának (3) bekezdésére alapított kereset alapos, mert a II. r. alperes tudott az I. r. alperesnél a felszámolást megelőzően jelentkező válságjelenségekről, továbbá a fizetésképtelensége megállapításáról is. Megállapítása szerint az alperesek 1992. júniusi megállapodása folytán a géppark a felszámolási vagyonból kikerült, ily módon azt nem lehetett a felszámolásban bejelentett hitelezői igények kielégítésére fordítani. Az érvénytelenség jogkövetkezményeit a Ptk. szabályainak alkalmazásával vonta le, megállapítva, hogy az eredeti állapotot nem lehet természetben helyreállítani. Ezért a pénzbeni egyenérték visszafizettetésével teremtett olyan helyzetet, hogy a gépek ellenértéke a felszámolási vagyonba visszakerüljön. A késedelmikamat-fizetés kezdő időpontját az egyes értékesítések időpontjának megfelelően állapította meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a II. r. alperes fellebbezést terjesztett elő, melyben az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján. Másodlagos fellebbezési kérelme az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatására és a kereseti kérelem elutasítására irányult. Elsődlegesen eljárásjogi okok miatt sérelmezte az elsőfokú ítéletet. Az ítélet megalapozatlanságát állította annak alapján, hogy az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárást nem folytatott le, csak a becsatolt iratok alapján döntött. A felpereseket nem hívta fel olyan keresetlevél benyújtására, amely a Pp. 121. §-ában foglalt tartalmi követelményeknek eleget tesz. Jogszabálysértéssel engedélyezett az I. r. felperes részére illetékfeljegyzési jogot, továbbá eltúlzott mértékben állapított meg a felperesek részére perköltséget. Hivatkozott arra is, hogy elfogultsági kifogása ellenére a nem peres eljárásban eljárt bíró járt el a jelen perben is.
Érdemben azért vitatta az elsőfokú ítéletet, mert megítélése szerint az Ftvr. 3. §-ának (3) bekezdésében írott feltételek nem álltak fenn, a végrehajtási eljárásban kötött megállapodás nem veszélyeztette a hitelezők követelésének kielégítését. Megismételte, hogy a végrehajtási eljárás lefolytatása a felszámolástól függetlenül bonyolódott, a II. r. alperes mint végrehajtást kérő az őt megillető végrehajtási jogokkal élt a végrehajtási egyezség megkötése útján. Kifejtette jogi álláspontját, mely szerint az Ftvr.-ben meghatározott megtámadási jog járulékos jellegű, azaz csak akkor alkalmazható, amennyiben az általános szabályok szerint a megtámadási jog nem érvényesíthető. Ismételten hivatkozott arra, hogy az Ftvr. szerinti megtámadás feltételeit az elsőfokú bíróság nem tárta fel, nem vette figyelembe ennek körében azt a lényeges körülményt, hogy a végrehajtási eljárásban szereplő vagyontárgyakon a II. r. alperesnek - szerződésen alapuló - bankhitelt biztosító zálogjoga állt fenn. Ennek azért lett volna jelentősége a jelen perben, mert a zálogjogos hitelező II. r. alperes minden más hitelezőt, így a felpereseket is megelőző kielégítési elsőbbséggel rendelkezett volna a felszámolási eljárás során. Ebből következően a végrehajtási eljárásban kötött alperesi megállapodás nem hozott más végeredményt, mint ami - megállapodás hiányában - a felszámolási eljárásban előállt volna. Ebből is az következik a II. r. alperes jogi álláspontja szerint, hogy a felperesek hitelezői igényének kielégítését a keresettel támadott megállapodás nem veszélyeztette.
Az I. r. felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A Vht. és az Ftvr. rendelkezései alapján állította, hogy a II. r. alperes zálogjoggal biztosított követelése sem adott alapot a kielégítési elsőbbségre, illetve az egyezség megkötésére.
Az I. és II. r. alperes a fellebbezési tárgyaláson kifejtette azon jogi álláspontját, hogy a II. r. felperes perbeli jogképességgel nem rendelkezik. Ennek alapján az alperesek az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásával a II. r. felperes keresetének elutasítását és a javára történő perköltség megállapításának mellőzését kérték. Az I. r. alperes fellebbezési ellenkérelme egyebekben az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. A II. r. alperes érdemi határozat hozatala esetére kérelmet terjesztett elő a jogerős ítélet alapján indítandó végrehajtási eljárás felfüggesztése iránt is arra tekintettel, hogy esetleges hitelezői igényét a felszámolási eljárásban kívánja majd érvényesíteni.
A II. r. felperes a másodfokú tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, a tárgyalás berekesztéséig írásbeli ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt - a fellebbezés korlátaira tekintet nélkül - a II. r. felperes perbeli jogképességét vizsgálta [Pp. 50. § (1) bek., 251. § (1) bek.].
Kétségtelen, hogy az I. r. alperes felszámolására irányadó Ftvr. 26. §-a és 27. §-a a hitelezők által létrehozott választmány önálló jogalanyiságát a felszámolási eljárásban csak szűk körben ismeri el. A hitelezői választmány a hitelezők érdekeinek védelme céljából a felszámolási eljárásban saját nevében eljárhat; az Ftvr. 26. §-ának (2) bekezdése szerint érdeksérelem, illetőleg jogsérelem esetén a felszámoló bíróságnál kifogással élhet. Az Ftvr. 27. §-a szerint a választmány által előterjesztett kifogást a felszámoló bíróság köteles elbírálni, mely ellen 8 napon belül fellebbezésnek van helye.
Az Ftvr. által a hitelezői választmány részére biztosított fenti, saját nevében érvényesíthető jogosultságai azonban a hitelezői választmánynak - a polgári perbeli - önálló perbeli jogképességét nem alapozzák meg. A Pp. 48. §-a értelmében a perben fél az lehet, akit a polgári jog szabályai szerint jogok illethetnek és kötelezettségek terhelhetnek. A felperesek keresettel érvényesített megtámadási jogukat az Ftvr. 3. §-ának (3) bekezdésére alapították. Ez a speciális megtámadási jog a felszámolási eljárásban részt vevő hitelezőket illeti meg, akik e jogukat saját nevükben érvényesíthetik. A megtámadási jog alanya - a hivatkozott jogszabályi rendelkezés szerint - nem a hitelezők érdekeinek képviseletére létrehozott speciális, önálló jogképességgel egyébként nem rendelkező személyegyesülés (a hitelezői választmány), ezért ez utóbbi a saját nevében felperesként a perben nem járhat el, a jelen pernek felperese nem lehet. A Legfelsőbb Bíróság megjegyzi, hogy a Pp. 67. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján nem lett volna akadálya annak, hogy a hitelezői választmányban részt vevő hitelezők akár az I. r. felperest, akár a választmányban részt vevő valamelyik hitelező társat a perbeli képviseletükre meghatalmazzák, ez esetben sem lett volna azonban mellőzhető valamennyi hitelezőnek a felperesi perben állása. A jelen esetben a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 50. §-ának (1) bekezdése alapján hivatalból észlelte, hogy a II. r. felperes a kifejtettek szerint perbeli jogképességgel nem rendelkezett, ezért az elsőfokú bíróság ítéletének a II. r. felperesre vonatkozó rendelkezéseit - a perköltségre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és a II. r. felperes vonatkozásában a pert megszüntette [Pp. 251. § (1) bek., Pp. 130. § (1) bek. e) pont, Pp. 157. § a) pont].
Ezt meghaladóan - a fellebbezés korlátai között eljárva - megállapította, hogy a II. r. alperes fellebbezése nem alapos, mert a II. r. alperes elsődleges fellebbezési indokaival szemben azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértés nélkül hozta meg ítéletét. A II. r. alperes téves jogi álláspont alapján sérelmezte az elsőfokú eljárást abból az okból, mert - megítélése szerint - abban kizárt bíró járt el. A II. r. alperes az elsőfokú eljárásban a Pp. 13. §-a (1) bekezdésének e) pontjára alapított elfogultsági kifogást terjesztett elő az első fokon eljáró bíróval szemben annak alapján, hogy személye megegyezik a felszámolási eljárásban eljárt bíróval. Az elsőfokú bíróság a Pp. 16., illetőleg 18. §-ában írott eljárást lefolytatta, és 7. sorszámú végzésével az első fokon eljárt bíróval szemben indítványozott kizárást megtagadta. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság kizárást megtagadó végzésének indokaival mindenben egyetért, ezért a Pp. 18. §-a (4) bekezdésének megfelelően, a fellebbezésbe foglalt panaszt alaptalannak találta [Pp. 254. § (1) bek.]. Ugyancsak megalapozatlannak ítélte a II. r. alperes azon fellebbezési indokát, mely szerint a felperesek nem terjesztettek elő szabályszerű keresetlevelet. A fenti permegszüntetésre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság már csak az I. r. felperes keresetét vizsgálta ebből a szempontból és megállapította, hogy a felperes keresete a Pp. 121. §-ában írott tartalmi és formai követelményeknek mindenben megfelelt.
Az elsőfokú bíróság döntésének érdemére vonatkozóan a II. r. alperes az ítélet megalapozatlanságát, illetőleg azt állította, hogy az Ftvr. 3. §-ának (3) bekezdésére alapított felperesi megtámadás alaptalan volt. Az Ftvr. 3. §-ának (3) bekezdése a hitelező számára lehetővé teszi, hogy a felszámolási eljárás során - legkésőbb az eljárás befejezéséig - a bíróság előtt megtámadja az adós gazdálkodó szervezetnek a felszámolás megindítását megelőző hat hónap alatt, továbbá a felszámolási eljárás közzétételéig kötött szerződéseit, ha azok a hitelezők követelésének a kielégítését veszélyeztetik. A Legfelsőbb Bíróság - az Ftvr. miniszteri indokolása figyelembevételével - utal arra, hogy ez a rendelkezés célját, eredményét tekintve hasonló a Ptk. 203. §-ának (1) bekezdésében foglalt jogintézményhez. A két rendelkezés közötti alapvető különbség az, hogy a tvr.-ben szabályozott megtámadás lehetősége akkor is biztosított, ha a szerződésben egyik fél sem volt rosszhiszemű. A jogszabály rendelkezéséből az is következik, hogy a megtámadás lehetősége nemcsak a hitelezői követelések kielégítése veszélyeztetettségének teljes bizonyossága, hanem annak nagyfokú valószínűsége esetén is megalapozott. Csak a felszámolási eljárás befejezésekor, a zárómérleg és a felosztási terv elkészítése után állapítható meg ugyanis teljes bizonyossággal a hitelezői kielégítés konkrét veszélyeztetettsége, illetőleg annak mértéke.
Már a keresetlevél benyújtásakor arra hivatkozott az I. r. felperes (a továbbiakban: felperes), hogy a közbenső mérleg adatai szerint a felszámolás alatt álló I. r. alperes vagyona nem fedezi a vele szemben felmerült jogos és elismert követeléseket. Ezt az alperesek az eljárás során tényszerűségében soha nem vitatták. A felperes által a másodfokú eljárásban 6/F/1. sorszámon becsatolt felszámolói nyilatkozat a veszélyeztetettség mértékére vonatkozóan is egyértelmű következtetést enged. Az elsőfokú bíróság a peradatok, elsősorban a becsatolt felszámolási iratokban foglalt adatok okszerű mérlegelésével állapította meg, hogy az alperesek végrehajtási egyezsége a hitelezői igények kielégítését veszélyezteti. Ugyancsak okszerűen mérlegelte az elsőfokú bíróság azokat a peradatokat, melyek a II. r. alperes szerződéskötéskori akaratára utaltak, azzal együtt, hogy a már kifejtett indokok szerint a megtámadás sikerességét nem érinti a szerződést kötő feleknek - szerződéskötéskori - jó-, illetőleg rosszhiszeműsége.
A Legfelsőbb Bíróság alaptalannak találta a II. r. alperes arra történő hivatkozását is, hogy a végrehajtási eljárásban kötött egyezséggel lényegében a felszámolási eljáráson kívül ugyan, de az ott érvényesülő kielégítési elsőbbségét realizálta; és a felszámolási eljárásban történő hitelezői kielégítés sem eredményezett volna ettől eltérő helyzetet a további hitelezők szempontjából. A felszámolási eljárásban az adós tartozása kielégítésének sorrendjét az Ftvr. 30. §-ának (1) bekezdése határozza meg. A felperes helyes jogi álláspontját fogadta el a Legfelsőbb Bíróság, amely szerint a II. r. alperesnek a 30. § (1) bekezdésének d) pontja szerinti kielégítési elsőbbségét az I. r. alperessel fennállott jogviszonya nem alapozta meg. Az Ftvr. 30. §-ának (4) bekezdése szerint ugyanis a bankhitelt biztosító zálogjog (Ptk. 262. §) jogosultjának a követelését az (1) bekezdés d) pontja alapján csak abban az esetben lehet kielégíteni, ha a kötelezett a zálogtárgyhoz a jogosult által nyújtott kölcsönből jutott. A II. r. alperes azonban a perben nem állította és nem is bizonyította, hogy a végrehajtási egyezséggel tulajdonába került gépparkot az I. r. alperes az általa nyújtott kölcsönből szerezte volna. Mindezek alapján a II. r. alperes követelése az Ftvr. 30. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerinti egyéb követelésnek minősül, a kielégítésének sorrendjét is ez a minősítés határozhatja meg. A fentiekből az is következik, hogy az alperesek között létrejött végrehajtási egyezség a kielégítési rangsorban a II. r. alperes előtt álló és vele egy sorban kielégítendő hitelezők követelésének kielégítését egyaránt veszélyeztette.
Téves és jogszabályi alapot nélkülöző a II. r. alperesnek az a fellebbezési indoka is, mely szerint az Ftvr.-ben meghatározott megtámadási jog járulékos jellegű lenne. A jogszabály a felperes által hivatkozott megtámadási jogot önállóan nevesíti. Az a Ptk.-ban meghatározott megtámadási okok mellett - a feltételek fennállása esetén -, azoktól függetlenül és mindenféle sorrendiség figyelembevétele nélkül érvényesíthető.
Az ismertetett indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének az I. r. felperes keresetének helyt adó rendelkezéseit a per főtárgya tekintetében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. A II. r. alperes fellebbezési indokaival szemben az elsőfokú bíróság a perköltség összegét sem állapította meg eltúlzott mértékben. A pertárgy értékére és a kifejtett tevékenységre tekintettel az irányadó 12/1991. (IX. 29.) IM rendelet alapján megállapított jogi képviseleti díj összege semmiképpen sem tekinthető eltúlzottnak. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a felperes javára perköltség fizetésére kötelező ítéleti rendelkezést ugyancsak helybenhagyta. Bár az alperesek a II. r. felperes tekintetében a Legfelsőbb Bíróság ismertetett döntésének megfelelően az elsőfokú eljárásban pernyertesek lettek, a II. r. felperes ismertetett felperesi jogképességének fogyatékossága folytán az utóbbit nem lehetett perköltség fizetésére kötelezni.
A másodfokú eljárásban pervesztes II. r. alperest a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 78. §-a alapján kötelezte a felperes perköltségének a megfizetésére.
A II. r. alperesnek a jelen jogerős ítélet alapján indítandó végrehajtási eljárás felfüggesztésére irányuló kérelmét a Legfelsőbb Bíróság idő előttinek, ezért alaptalannak találta. A Pp. 228. §-ának (1) bekezdése alapján az a határozat, amely fellebbezéssel nem támadható meg, a kihirdetésével emelkedik jogerőre; azok a határidők azonban amelyeket a határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani, a határozatnak a féllel történő közlésétől (Pp. 219. §) kezdődnek. A Pp. rendelkezéséből következik, hogy a jelen másodfokú ítélet kézbesítésétől számítandó teljesítési határidő eredménytelen eltelte után van csak helye a végrehajtási eljárás megindításának. Mivel a fenti határidőn belül a végrehajtás fogalmilag kizárt, továbbá hatásköre hiányában a Legfelsőbb Bíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 13. §-ának (1) bekezdésére és 48-19. §-aira figyelemmel a végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet elutasította. (Legf. Bír. Gf. IV. 31.161/1996. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás