• Tartalom

PK BH 1999/311

PK BH 1999/311

1999.07.01.
Végrehajtás szabálytalansága miatt indított kártérítési per tárgyalásának indokolatlan felfüggesztése végrehajtási kifogás elbírálása végett [Pp. 152. § (1) bek., Ptk. 349. §].
A felperes keresetében 25 455 989 Ft tőke és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket. Előadta, hogy a II. rendű alperes mint végrehajtó egy ingatlant elárverezett, majd a befolyt vételárról felosztási tervet készített, amelynek jóváhagyása felől az I. rendű alperes érdemben nem döntött. Követelését arra alapította, hogy ezen ingatlanon jelzálogjoga volt, amelyet az alperesek az említett intézkedéseik során figyelmen kívül hagytak, és az árverésen befolyt vételárat teljes egészében a végrehajtást kérőnek fizették ki. Előadta azt is, hogy az árverés ellen végrehajtási kifogást terjesztett elő, amit még nem bíráltak el.
Az elsőfokú bíróság végzésével a per tárgyalását az említett végrehajtási kifogás jogerős elbírálásáig - a Pp. 152. §-ának (1) bekezdése alapján - felfüggesztette. Úgy foglalt állást, hogy ez a jelen per szempontjából lényeges előkérdésnek minősül.
A végzés ellen a II. rendű alperes nyújtott be fellebbezést; a végzés megváltoztatását kérte és az elsőfokú bíróság utasítását a per érdemi tárgyalására. Álláspontja szerint a fent hivatkozott végrehajtási kifogás elbírálása nem értékelhető olyan lényeges előzetes kérdésként, mely kellő alapul szolgálna a tárgyalás felfüggesztéséhez.
A felperes a fellebbezésre nem tett észrevételt.
A Legfelsőbb Bíróság a városi bíróságtól szerzett hivatalos tudomása alapján megállapítja, hogy a felfüggesztés alapjaként figyelembe vett végrehajtási (árverési) kifogással indult eljárás jogerősen befejeződött, a jelen per felperese végrehajtási kifogását elutasították.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezést a Pp. 257. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az alapos.
Az elsőfokú bíróság is utal végzése indokolásában arra, hogy a "felperesi álláspont szerint az alperesek mulasztásukkal, illetőleg az I. r. alperes azzal, hogy a felosztási tervről nem fellebbezhető végzéssel határozott", okozott kárt a felperesnek. Ebből önmagában is az következik, hogy valójában nem az 1996. április 4. napján tartott árverés foganatosítását, hanem az árverési vételár felosztását sérelmezi a felperes. Erre a körülményre alapított kereseti követelés jogszerűségének megítélése szempontjából viszont nem volt várható olyan eredmény az előterjesztett végrehajtási kifogás elbírálásától, amely a jelen per tárgyalásának felfüggesztését indokolttá tette volna.
A végrehajtási kifogás tárgyában hozott elutasító határozat miatt a felfüggesztés oka egyébként is megszűnt, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a és a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával megváltozatta, és az elsőfokú bíróságot a per tárgyalására utasította. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 22.545/1998. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére