34/1999. (XI. 24.) AB határozat
34/1999. (XI. 24.) AB határozat1
1999.11.24.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság előtt folyamatban levő 26. G. 300322/99., 26. G. 300323/99., 26. G. 300326/99. számú ügyekben alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló bírói kezdeményezések alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 94. § (1) bekezdése, valamint az 1. számú melléklet IV. z) pontja alkotmányosságának vizsgálata iránt benyújtott bírói kezdeményezéseket elutasítja.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. A Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája (a továbbiakban: indítványozó) az előtte folyamatban levő 26. G. 300322/99., 26. G. 300323/99., 26. G. 300326/99. számú ügyekben a perek felfüggesztése mellett – az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 38. § (1) bekezdése alapján – a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Lt.) 94. § (1) bekezdése, valamint az 1. számú melléklet IV. z) pontja alkotmányosságának vizsgálatát kezdeményezte. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
Az indítványozó álláspontja szerint az Lt. vitatott szabályai sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból folyó jogbiztonság követelményét.
Az Lt. 1. számú mellékletének IV. z) pontja 1994. március 31-i hatállyal hatályon kívül helyezte az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítésének szabályozásáról szóló 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: Korm.r.) azzal, hogy rendelkezéseit a rendelet alapján megkötött szerződésekre továbbra is alkalmazni kell.
Ugyanakkor az Lt. 94. § (1) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazza: ,,E törvényben meghatározott kivételekkel, a törvény hatálybalépéséig indult bírósági, valamint a lakásügyi és elhelyező hatósági elsőfokú eljárásban és az ennek során hozott határozat ellen benyújtott jogorvoslati (felülvizsgálati) kérelem elbírálására, továbbá új eljárás elrendelése esetén a törvény hatálybalépése után is az elsőfokú eljárás megindításakor hatályos jogszabályokat kell alkalmazni.''
Az indítványozó szerint e két rendelkezés alapján nem állapítható meg egyértelműen, hogy az Lt. hatálybalépése előtt megindult a szerződés létrehozására irányuló bírósági eljárásokban alkalmazandók-e a Korm.r. szabályai. Ezen túlmenően a Korm.r. alapján elidegenítésre kijelölt ingatlanok vonatkozásában az Lt. hatálybalépését követően indult, a szerződés létrehozására irányuló eljárásokban nincs mód a jogviszony keletkezése idején hatályos jogszabály alkalmazására, így a vitatott rendelkezések a bérlők számára a Korm.r.-ben biztosított ,,megvásárlási jogot'' elvonják.
2. Az Alkotmánybíróság a szabályozás indokainak feltárása érdekében megkereste a belügyminisztert.
II.
1. A Korm.r. 1994. március 31-ig hatályban volt szövege az állami tulajdonban álló házingatlanok elidegenítéséről rendelkezett. Így hatálya kiterjedt az ezekben a házingatlanokban lévő lakásokra és nem lakás céljára szolgáló helyiségekre egyaránt. A Korm.r. a házingatlanok elidegenítésével kapcsolatosan szabályozta azt, hogy mely állami tulajdonú házingatlanok jelölhetők ki elidegenítésre, illetőleg meghatározta azoknak az ingatlanoknak a körét, amelyek elidegenítésre nem jelölhetők ki. A nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozóan a Korm.r. 2. § (1) bekezdése, valamint (4) bekezdése úgy rendelkezett, hogy magánszemély részére kisipari műhely, magánkereskedői üzlet, műterem, garázs vagy üdülés céljára a társasházakban levő, az ingatlan-nyilvántartásba önálló ingatlanként bejegyzett, nem lakás céljára szolgáló helyiségek és a legfeljebb egy önálló rendeltetésű helyiséget magukban foglaló nem lakás céljára szolgáló épületek idegeníthetők el, míg nem állami szervek részére elidegeníthetők az általuk irodai, gazdasági (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, szolgáltató), szociális, kulturális, testnevelési és sportolási, üdültetési célra vagy szolgálati lakás céljára használt, illetőleg ilyen célokra szükséges házingatlanok, tekintet nélkül azok nagyságára. A Korm.r. meghatározta azokat a házingatlanokat is, amelyek nem idegeníthetők el. A Korm.r.-nek – a 90/1988. (XII. 22.) MT rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított – 1. § (7) bekezdés c) pontja módot adott arra, hogy a tanácsi házkezelési szervek kezelésében lévő házingatlanokat a városi (fővárosi, megyei városi), illetőleg a községi tanácsrendelet az elidegenítés lehetőségéből kizárjon.
A Korm.r. 3. § (1) bekezdése alapján a tanácsi házkezelési szerv kezelésében lévő házingatlanok elidegenítésre való kijelölése a községi, városi, fővárosi kerületi tanács végrehajtó bizottságának – az önkormányzatok létrejöttét követően a helyi önkormányzatok megalakulásával összefüggő kiegészítő és átmeneti szabályokról szóló 1990. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Átmtv.) 2. § a) pontja alapján a települési önkormányzat képviselő-testületének – hatáskörébe tartozott. A Korm.r. 5. §-ában rendezte az elidegenítés rendjét, meghatározta, hogy az elidegenítésre kijelölt ingatlanok megvásárlására kik jogosultak.
,,5. § (1) Az elidegenítésre kerülő házingatlan megvásárlására – a (4) bekezdésben említett eset kivételével – elsősorban a bentlakók jogosultak a következő sorrend szerint:
a) a bérlő, bérlőtárs, társbérlő, a lakásban lakó haszonélvező és a lakásban jogcím nélkül lakó olyan jóhiszemű személy, aki korábban bérlő volt (a továbbiakban együtt: bérlő);
b) a bérlő leszármazottja vagy örökbefogadott gyermeke, továbbá szülője;
c) a bérlő élettársa, feltéve, hogy az eladási ajánlat megtételét megelőző egy év óta a bérlővel állandó jelleggel együtt lakik.
(2) A házingatlant az (1) bekezdésben említettek együttesen is megvásárolhatják. A házingatlant a bérlő vagy élettársa a leszármazottja vagy örökbefogadott gyermeke, továbbá a szülője részére is megvásárolhatja.
(3) Ha az (1) bekezdésben említettek a házingatlan megvásárlására vonatkozó jogukkal (a továbbiakban: vásárlási jog) nem éltek, az elővásárlási jog vegyes tulajdonban álló házingatlanban lévő állami tulajdoni hányad elidegenítése esetében a vásárlásra jogosult tulajdonostársat, illetőleg a lakásban nem lakó haszonélvezőt illeti meg.''
A Korm.r. idézett rendelkezései ún. ,,vásárlási jog''-ot biztosítottak az elidegenítésre kijelölt ingatlanok bérlői számára. A vásárlási jog jogi tartalmát részben maga a Korm.r. és a Korm.r. végrehajtására alkotott 16/1969. (IX. 30.) ÉVM–MÉM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: Vhr.) határozta meg.
A Korm.r. 7. § (4) bekezdése kimondta, hogy az elidegenítéssel megbízott szerv köteles a házingatlan megvásárlására jogosult magánszemélynek – a kívülállók kivételével – eladási ajánlatot tenni.
A Vhr. 10. §-a pedig részletesen szabályozta az ajánlattételi kötelezettség tartalmát:
,,Vhr. 10. § (1) Az elidegenítéssel megbízott szerv köteles – az eladási ajánlat megtétele mellett – a bérlőt, illetőleg a vele egy tekintet alá eső személyi (tanyaépület és a körülötte levő föld elidegenítése esetében a vásárlásra, illetőleg elővásárlásra jogosult mezőgazdasági termelőszövetkezetet) írásban felhívni, hogy a felhívás kézhezvételétől számított kilencven napon belül nyilatkozzék, kíván-e vásárlási jogával élni.
(2) Az ajánlatnak tartalmaznia kell:
– a házingatlan legfontosabb ingatlan-nyilvántartási és más adatait (címe, helyrajzi száma, alapterülete, szobaszáma, komfortfokozata stb.),
– a házingatlan lényeges műszaki állapotára vonatkozó tájékoztatást,
– a házingatlan vételárát és a kialakításánál figyelembe vett tényezőket,
– a fizetési feltételeket,
– a vásárlásra való jogosultság (R. 4. §) feltételeit.
(3) Ha a bérlő, illetőleg a vele egy tekintet alá eső személy az ajánlatot elfogadja, az adásvételi szerződést a nyilatkozattételtől számított kilencven napon belül vele kell megkötni.''
A Vhr. 7. §-a meghatározta a vételár megállapításának szabályait is.
2. A helyi önkormányzatok létrejöttét követően a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, valamint az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonába adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Vátv.) rendelkezéseinek megfelelően a korábban tanácsi kezelésben lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek önkormányzati tulajdonba kerültek. Az állami tulajdonból az önkormányzatok tulajdonába kerülő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek tekintetében az Átmtv. 13. § (1) bekezdése, valamint a Vátv. 2. § (9) bekezdése átmeneti jelleggel fenntartotta a tanácsi kezelésű állami tulajdonú lakásokra és helyiségekre vonatkozó szabályozás hatályát.
Az Átmtv. 13. § (1) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazta:
,,Az állam tulajdonából a helyi önkormányzatok tulajdonába kerülő bérlakásokra, illetőleg a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre – a törvény eltérő rendelkezéséig – a lakás jellege szerint továbbra is a tanácsi bérlakásokra, a szolgálati lakásokra vagy a vállalati bérlakásokra, illetőleg az állami tulajdonú helyiségekre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.''
Lényegében hasonló tartalmú rendelkezést tartalmazott a Vátv. 2. §-a is, amely kimondta:
,,(7) Az önkormányzati tulajdonba kerülő 1–2. §-ok szerinti lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elosztására, bérletére, bérére és elidegenítésére vonatkozó szabályokat külön törvény állapítja meg.
(...)
(9) A (7) bekezdésben foglalt törvény hatálybalépéséig a lakások és helyiségek elosztására, elidegenítésére, bérletére és bérére vonatkozó jelen törvény hatálybalépésekor hatályban lévő jogszabályok rendelkezései – módosításuk lehetőségének érintetlenül hagyása mellett – változatlanul irányadók.''
Az Lt. megalkotását megelőzően a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozóan az Alkotmánybíróság vizsgálta az Átmtv. 13. § (1) bekezdésének és a Vátv. 2. § (9) bekezdésének alkotmányosságát.
A 29/1993. (V. 4.) AB határozatában az Alkotmánybíróság a helyiséggazdálkodásról szóló 19/1984. (IV. 15.) MT rendelet, valamint a végrehajtása tárgyában kiadott 8/1984. (IV. 15.) ÉVM rendelet alkotmányossági vizsgálata kapcsán foglalt állást e törvényi szabályok alkotmányosságáról. Az Alkotmánybíróság e határozatában megállapította, hogy az Átmtv. 13. § (1) bekezdése és a Vátv. 2. § (9) bekezdése alkotmányellenesek, és 1993. december 31-i hatállyal megsemmisítette azokat. A határozat indokolásában e törvényi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását az Alkotmánybíróság arra alapította, hogy azok hatályban tartanak olyan jogszabályi rendelkezéseket, amelyek az önkormányzatok tulajdonhoz való jogát korlátozzák úgy, hogy a törvények nem maguk állapítják meg az önkormányzatok tulajdonhoz való jogának korlátait, hanem alacsonyabb – kormányrendeleti és miniszteri rendeleti – szintű jogszabályok átmeneti hatályban tartásával fenntartják az állami tulajdonú helyiségekre kialakított, a kezelőt korlátozó szabályokat a tulajdonos önkormányzatokra is, illetőleg a korlátozások átmenetiségének, ideiglenességének alkotmányos biztosítékait a törvényhozó nem határozta meg (ABH 1993, 227, 232.).
Az Alkotmánybíróságnak ebből a határozatából az a jogalkotói feladat következett, hogy a törvényhozónak 1993. december 31-ig döntenie kellett arról, hogy az önkormányzati lakás- és helyiségtulajdon – addig rendeleti szinten szabályozott – korlátai közül melyeket kívánja továbbra is fenntartani, s azokat törvénybe kellett foglalnia.
3. Az Országgyűlés 1993. július 2-i ülésnapján fogadta el az Átmtv. 13. § (1) bekezdésében és a Vátv. 2. § (7) bekezdésében említett külön törvényt, az 1993. július 30-án kihirdetett, a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényt. A törvény 54. §-a az önkormányzati tulajdonban álló helyiségek elidegenítésével kapcsolatosan az önkormányzat tulajdonhoz való jogát, tulajdonosi jogállását korlátozó rendelkezést tartalmazott. Az 54. § (1)–(2) bekezdése a következő rendelkezést tartalmazta:
,,54. § (1) Az állam tulajdonából az önkormányzat tulajdonába került – az e törvény hatálybalépésekor határozatlan idejű szerződéssel bérbeadás útján hasznosított – és a helyiséggazdálkodásról szóló korábbi jogszabályok hatálya alá tartozó önkormányzati helyiségre a (2) bekezdésben meghatározott személyeket e törvény szabályai szerint gyakorolható vételi jog illeti meg. A vételi jogot csak olyan önkormányzati helyiségre lehet gyakorolni, amely az ingatlan-nyilvántartásba társasházi külön tulajdonként van bejegyezve vagy ilyen tulajdonként bejegyezhető.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott önkormányzati helyiségre vételi jog illeti meg:
a) 1994. január 1-jétől 1997. december 31-ig a helyiség bérlőjét (bérlőtársakat);
b) 1998. január 1-jétől kezdődően 1998. december 31-ig annak a társasházközösségnek a tulajdonostársait (a továbbiakban: tulajdonostársak), ahol az önkormányzati helyiség van.''
E rendelkezések következtében a bérlőt az önkormányzati tulajdonban álló helyiségek tekintetében a Korm.r. alapján megillető vásárlási jog helyébe a vételi jog lépett.
A törvény a 92. § (1) bekezdése alapján 1994. január 1-jén lépett volna hatályba. Hatálybalépése előtt azonban az Alkotmánybíróság indítványok alapján vizsgálta a törvény vételi jogra vonatkozó rendelkezéseinek az alkotmányosságát. A 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette a törvénynek a vételi jogra vonatkozó szabályait, e körben 54. §-át is. Az önkormányzati bérlakások tekintetében a lakástulajdon tárgyára, a lakás szociális funkciójára és a tulajdonátadás körülményeire tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az önkormányzatok tulajdonosi jogainak a vételi joggal való korlátozása alkotmányosan megengedhető, a lakások törvényen alapuló vételi joga és az önkormányzati tulajdon védelme a vételi jog időtartamának jelentős megrövidítésével és az értékgarancia érvényesítésével alkotmányosan összhangba hozható. A nem lakás céljára szolgáló helyiségekre vonatkozó vételi joggal kapcsolatosan a határozat indokolásának VI. 4. pontjában kifejtette, hogy a lakástulajdon szerepére vonatkozó érvek, amelyek megengedhetővé tették az önkormányzati lakástulajdon vételi joggal való megterhelését, nem állnak a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre. Az Alkotmánybíróság nem talált alkotmányos indokot arra, hogy a törvény az önkormányzati tulajdont ezen – a szabad vállalkozás körébe tartozó – tulajdoni tárgyak tekintetében vételi joggal megterhelhesse. A nem lakás céljára szolgáló helyiségekre nézve a vételi jog még a forgalmi érték megfizetése esetén is szükségtelen, és aránytalan megterhelése lenne az önkormányzati tulajdonnak (ABH 1993, 373, 385–388.).
Mivel az Alkotmánybíróság e határozata a lakáskódexnek a vételi joggal kapcsolatos rendelkezéseit megsemmisítette, az Országgyűlés az 1993. évi CXIII. törvénnyel módosította a törvény hatályba léptető rendelkezéseit, majd az 1994. évi XVII. törvénnyel új rendelkezéseket alkotott az Alkotmánybíróság által megsemmisített rendelkezések helyébe. Az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába került nem lakás célú helyiségek tekintetében az Lt. módosított 58. §-a elővásárlási jogot biztosít a helyiség bérlője számára.
Az 1993. évi CXIII. törvény 1. § (3) bekezdése úgy módosította az Lt.-nek a hatályon kívül helyezett jogszabályok jegyzékét tartalmazó 1. számú mellékletét, hogy a Korm.r. és a Vhr. 1994. március 31-én veszti hatályát azzal, hogy rendelkezéseiket az azok alapján megkötött szerződésekre továbbra is alkalmazni kell.
III.
1. Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján először azt vizsgálta, hogy az Lt. 1. számú melléklete IV. z) pontja és az Lt. fent idézett 94. § (1) bekezdése között az indítványozó által állított ellentmondás vezethet-e a vitatott rendelkezések alkotmányellenességének megállapításához.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában – először a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatban – elvi éllel mutatott rá arra, hogy meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet. Az Alkotmánybíróságnak a törvényi ellentmondások törvényértelmezéssel való feloldására nincs hatásköre, az a jogalkalmazó hatáskörébe tartozik (ABH 1991, 175, 176.). Az indítványozó álláspontja szerint az Lt. két vitatott rendelkezése közötti kollízió sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvét, illetőleg az annak tartalmi elemét jelentő jogbiztonságot, módot ad a bérlőt a Korm.r. alapján megillető ,,megvásárlási jog'' érvényesítési lehetőségének elvonására.
Az Lt. 94. § (1) bekezdése akkor alkalmazható, ha az Lt. maga eltérő rendelkezést nem tartalmaz. A Korm.r. és Vhr. alkalmazhatósága tekintetében az Lt. a 94. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérő rendelkezéseket állapít meg. Így abban a kérdésben, hogy 1994. március 31-ét követően a Korm.r. és a Vhr. rendelkezései milyen körben alkalmazandók, nem az Lt. 94. § (1) bekezdése, hanem az 1. számú melléklet IV. z) pontja az irányadó. Az 1. számú melléklet IV. z) pontja 1994. március 31. napjával hatályon kívül helyezi a Korm.r.-t és a Vhr.-t azzal, hogy annak szabályait a továbbiakban csak a már megkötött szerződésekre rendeli alkalmazni. Ebből az következik, hogy a Korm.r. és a Vhr. alapján létrejött más jogviszonyok tekintetében a Korm.r. és Vhr. szabályai 1994. március 31-ét követően nem alkalmazhatók.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a két törvényi rendelkezés viszonyában a jogbiztonságot sértő ellentmondás nem állapítható meg, ezért az alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat elutasította.
2. Az indítványok alapján az Alkotmánybíróság vizsgálta azt is, hogy sérti-e a szerzett jogok tiszteletben tartásának alkotmányos követelményét a Korm.r. és a Vhr. hatályon kívül helyezésének ez a módja.
Az Alkotmánybíróság több határozatában állást foglalt a szerzett jogok tiszteletben tartásának alkotmányossági kérdéseivel kapcsolatosan. E határozataiban elvi jelentőséggel rámutatott, hogy az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált ,,jogállamisághoz hozzá tartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása.'' [pl. 62/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 364, 367.].
A szerzett jogok védelme a jogállamban szabályként érvényesül, de nem abszolút érvényű, kivételt nem tűrő szabály. A kivételek elbírálása azonban csak esetenként lehetséges. Azt, hogy a kivételes beavatkozás feltételei fennállnak-e, végső fórumként az Alkotmánybíróságnak kell eldöntenie [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 154.].
A Korm.r. és a Vhr. fent idézett rendelkezései alapján megállapítható, hogy a házingatlan értékesítésre kijelölésével az értékesítésre kijelölt szerv számára kötelezettség keletkezett arra, hogy a jogszabályban meghatározott árfeltételeknek megfelelő szerződési ajánlatot tegyen a házingatlanban lévő helyiségek magánszemély bérlőjének és az ajánlat elfogadása esetén a helyiség tekintetében adásvételi szerződést kössön vele.
Az Alkotmánybíróságnak ebben az eljárásban indítvány hiányában nincs hatásköre arra, hogy a a Korm.r.-nek és a Vhr.-nek a ,,vásárlási jog''-ra vonatkozó szabályai alkotmányosságát megítélje. Nem rendelkezik az Alkotmánybíróság felhatalmazással arra sem, hogy Korm.r. és a Vhr. szabályait értelmezve a jogalkalmazó helyett eldöntse azt, hogy azok alapján keletkezett-e alanyi jogi igénye a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérlőinek arra, hogy az általuk bérelt helyiséget megvásárolják. Az Alkotmánybíróságnak az indítványok alapján abban a kérdésben kell állást foglalnia, hogy alkotmányellenes-e az Lt. 1. számú mellékletének az a rendelkezése, amely úgy helyezi hatályon kívül a Korm.r. és a Vhr. szabályait, hogy azok rendelkezései 1994. március 31-e után már csak a megkötött szerződésekre alkalmazandók.
A Korm.r. és a Vhr. keletkezésekor az érintett ingatlanok állami tulajdonban álltak. A Korm.r. és a Vhr. az ingatlanokat kezelő állami szervek állami tulajdonban álló ingatlanokkal kapcsolatos rendelkezésének módját szabályozták. Az e jogszabályok hatálya alá tartozó ingatlanok többsége az Ötv., illetőleg a Vátv. rendelkezései alapján a helyi önkormányzatok tulajdonába került. Mivel az Átmtv. és a Vátv. a Korm.r.-t és a Vhr.-t hatályában fenntartotta, az elidegenítésre kijelölt házingatlanok esetén a bérlőt megillető vásárlási jog egyúttal a helyi önkormányzatok számára az Alkotmány 13. §-ában, valamint 44/A. § (1) bekezdés b) pontjában biztosított tulajdonhoz való jog kormányrendeleti színtű korlátozását jelentette. Az önkormányzati tulajdon kormányrendeleti szintű korlátozásának törvényi fenntartását az Alkotmánybíróság idézett 29/1993. (V. 4.) AB határozatában alkotmányellenesnek ítélte.
A törvényhozó a 29/1993. (V. 4.) AB határozatban kifejtett alkotmányi kötelezettségének tett eleget akkor, amikor az 1994. évi XVII. törvény megalkotásakor felülvizsgálta a nem lakás célú helyiségek tekintetében az önkormányzati tulajdonnak a Korm.r.-ben és a Vhr.-ben szabályozott korlátait. Nem tekinthető alkotmányellenesnek, hogy a törvényhozó a felülvizsgálat eredményeként úgy ítélte meg, hogy a korábbi – nem törvényi szintű szabályozás által alapított – vásárlási jog fenntartása nem indokolt. Az önkormányzatok Alkotmányban szabályozott tulajdonhoz való jogának védelmét szolgálja, ezért nem tekinthető alkotmányellenesnek az sem, hogy az új törvényi szabályok hatálybalépését követően a Korm.r. és a Vhr. szabályai a hatályban létük alatt megnyílt vásárlási jog tekintetében nem alkalmazhatók.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Lt. 94. § (1) bekezdése, valamint 1. számú mellékletének IV. z) pontja nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvét, ezért az indítványokat elutasította.
Az Alkotmánybíróság a határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételét az érintett jogalanyok széles körére tekintettel rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: 304/B/1999/6.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás