BK BH 1999/348
BK BH 1999/348
1999.08.01.
A kényszerítés bűntettének kísérletét valósítja meg a gyakorló ügyvéd foglalkozású terhelt, aki a védence kihallgatását végző nyomozót - a kényszervallatás miatti feljelentés kilátásba helyezésével fenyegetve - arra törekszik rávenni, hogy a védence korábbi beismerő vallomásáról készült jegyzőkönyvet semmisítse meg, és helyette olyan valótlan tartalmú jegyzőkönyvet készítsen, amely szerint a védence a vallomástételt megtagadta (Btk. 174. §, 138. §, 16. §).
A kerületi bíróság az 1997. november 19. napján kelt ítéletével a terhelt bűnösségét kényszerítés bűntettének kísérletében állapította meg, ezért őt 160 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, és az egynapi tétel összegét 800 forintban állapította meg.
A másodfokú bíróság az 1998. április 7. napján kelt végzésével az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A kerületi rendőrkapitányság gazdaságvédelmi alosztályán büntetőeljárás indult M. K. és társai ellen szerzői és szomszédos jogok megsértésének bűntette miatt. A nyomozó hatóság M. K.-t gyanúsítottként hallgatta meg, és a kihallgatását másodízben, 1996. április 16. napján K. A. nyomozó beosztású rendőr zászlós végezte. M. K. a meghallgatása során önmagára és társaira nézve beismerő vallomást tett, majd 1996. április 17-én felkereste a gyakorló ügyvéd terheltet, felkérte a büntetőügyben történő védelmének ellátására, és meghatalmazást is adott részére. Közölte továbbá M. K. a terhelttel, hogy az előző napi meghallgatása során az őt kihallgató két rendőr bántalmazta annak érdekében, hogy tőle beismerő nyilatkozatot csikarjanak ki, és ezzel egy időben egy látleletet is átadott a terheltnek.
1996. április 19. napján a terhelt megjelent a kerületi rendőrkapitányságon, ahol közölte K. A. rendőr zászlóssal, hogy M. K. ügyében meghatalmazást szeretne becsatolni, továbbá kérte, hogy nevezett április 16-i beismerő vallomásáról készült jegyzőkönyvet a nyomozó semmisítse meg, és helyette egy olyan - valótlan tartalmú - jegyzőkönyvet készítsen, amelyben a védence megtagadja a vallomástételt. Ellenkező esetben K. A. nyomozó ellen a főügyészség nyomozó hivatalánál feljelentést fognak tenni, és ennek alátámasztására felmutatta az M. K.-tól átvett látleletet. K. A. ekkor a terhelt türelmét kérte, majd jelentette a történteket az alosztály vezetőjének, B. I. rendőr alezredesnek. A rendőr alezredes ekkor a terheltet K. A.-val együtt magához hívatta, a terhelt az alosztályvezető előtt a kérését megismételte, mire a rendőr alezredes a terheltet felszólította az irodájának elhagyására.
A történtekről K. A. még aznap egy jelentést készített, amelyet a szolgálati út betartásával felterjesztettek a kapitányság vezetőjének, amelynek alapján a vizsgálati osztály vezetője a terhelttel szemben 1996. április 29. napján nyomozást rendelt el.
M. K. ugyancsak feljelentést tett 1996. április 30. napján a főügyészségi nyomozó hivatalnál K. A. rendőr zászlóssal szemben kényszervallatás bűntette miatt.
A főügyészségi nyomozó hivatal a K. A.-val szemben kényszervallatás bűntette miatt indult büntetőeljárást a Be. 139. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - bűncselekmény hiányának okából - megszüntette.
A kerületi bíróság az ítéletének indokolásában a jogi álláspontját részletesen kifejtette, mely a következőkben foglalható össze.
Az adott ügyben a terhelt mint meghatalmazással rendelkező ügyvéd a védencének büntetőügyében eljáró nyomozót kényszervallatás bűntette miatti feljelentéssel fenyegette meg arra az esetre, ha a nyomozó a védencének az április 16-i beismerő vallomásáról készült jegyzőkönyvet nem semmisíti meg, és helyette nem készít egy vallomástételt megtagadó tartalmú jegyzőkönyvet, és azt nem cseréli ki az előző jegyzőkönyvvel. Ez a fenyegetés - az első fokú bíróság álláspontja szerint - a Btk. 138. §-ában foglalt fenyegetés fogalmát kimeríti, mert alkalmas arra, hogy a megfélemlítettben komoly félelmet keltsen, és olyan hátrányt helyez kilátásba, amelynek valóra váltása esetén jelentős érdeksérelem keletkezne, nevezetesen a megfenyegetettre nézve olyan következmények származhatnak, amelyek az érdekeivel ellentétesek.
Az ítélet indokolásában rámutatott arra is, hogy a félelem komolyságát mindig az adott ügy konkrét körülményei között kell vizsgálni. E körben részletesen kifejtette, hogy az adott ügyben az ügyvéd a kényszervallatás miatti feljelentéssel fenyegetést egy orvosi látlelet felmutatásával erősítette meg, ami a sértett félelmét megalapozta, mely szerint nem légből kapott kijelentésről van szó, hanem egy esetleges bizonyíték is rendelkezésre áll a kihallgatást lefolytatott nyomozóval szemben. Ezt támasztja alá a sértett szubjektív érzéséről tett tanúvallomása, mely szerint a fenyegetés benne azért keltett félelmet, mert egy büntetőeljárás megindulása számára anyagi és előmeneteli hátrányokkal jár, és mindaddig, amíg az eljárás be nem fejeződik, elesik a jutalmaktól, előléptetéstől, és az eljárás számára komoly egzisztenciális veszteséget eredményez.
Jelentős érdeksérelem okozását pedig az első fokú bíróság abban látta, hogy a terhelt a nyomozót bűncselekmény elkövetésére akarta rávenni.
Úgy ítélte meg: minthogy az adott esetben az érdeksérelem nem következett be, mivel a sértett nem tett eleget a terhelt kényszerítő magatartásának, így a cselekmény kísérleti szakban maradt, de a terhelt a történeti tényállásban megállapított magatartásával megvalósította a Btk. 174. §-ába ütköző kényszerítés bűntettének kísérletét; ezért e bűncselekményben megállapította a terhelt bűnösségét, és vele szemben pénzbüntetést szabott ki.
A bűnösség megállapítása miatt a terhelt és védője fellebbezést jelentettek be az első fokú bíróság ítélete ellen.
A másodfokú bíróság az 1998. április 7. napján kelt végzésével az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az első fokú bíróság jogi indokolásával egyetértve még rámutatott arra, hogy a fenyegetés megvalósulásához, az adott törvényi tényállás megvalósulásához kétségtelenül komoly fenyegetés szükséges, vagyis jelentéktelen ráhatások nem eredményezhetik a büntetőjogi felelősség megállapítását. Az adott ügyben azonban az eljáró nyomozó feljelentéssel történő fenyegetése folytán a sértettben nem alap nélkül alakult ki a fenyegetettség érzése, mivel a terhelt részéről konkrét, határozott fenyegetés történt.
A határozatok ellen a terhelt és védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt a terheltnek bűncselekmény hiányában történő felmentése érdekében.
A felülvizsgálati indítvány anyagi jogi szabálysértésre hivatkozott, mely szerint az ítéleti tényállásban a terhelt terhére megállapított magatartás nem volt alkalmas a komoly félelem keltésére, mivel vannak olyan hivatások, melyeknél a fenyegetettségi szintet komolyabb mértékben kell meghatározni, és kiemelt elkövetési móddal lehet csak elérni a komoly félelemérzet kialakulását. Ilyennek tekintendő a büntetőügyekben eljáró bíró, ügyész, ügyvéd és nyomozó is. Minthogy K. A.-nak a maga részéről biztosnak kellett lennie abban, hogy ő semmiféle bűncselekményt nem követett el, így semmiféle alapja nem volt azt feltételezni, hogy az illetékes katonai ügyészség a nyomozást elrendeli, illetve vádemelésre kerülne sor vele szemben, ennek hiányában pedig a komoly félelem keltése és a jelentős érdeksérelem - mint a törvényi tényállás két jelentős eleme - hiányzik, ezért a büntetőjogi felelősség megállapítására nem kerülhet sor.
A felülvizsgálati eljárás során a védő a felszólalásában már csak a komoly félelem keltésének hiányára szorítkozott, a jelentős érdeksérelem megvalósulását és annak az ítéletben kifejtett jogi indokolását nem vitatta.
A legfőbb ügyész indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak ne adjon helyt, és a megtámadott határozatokat a hatályukban tartsa fenn. Ezzel összefüggésben csupán dogmatikai szempontból vitatta a cselekmény kísérleti szakban maradásának a megtámadott határozatokban kifejtettek szerinti jogi indokolását. A Legfelsőbb Bíróság azonban ezt a jogi okfejtést nem tekintette a felülvizsgálati eljárás tárgyának.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A védői érvelésben előadottakra utalva az kétségtelenül igaz, hogy a passzív alany tulajdonságai különbözők, és ezáltal a fenyegetés is ezzel összhangban különböző hatást válthat ki. Az a hivatkozás azonban, hogy a passzív alany, a jelen ügyben mint rendőrnyomozó pontosan tudta, hogy nem követett el bűncselekményt és nem kell semmiféle hátránytól tartania, csak a megítélés egyik lehetséges változata. A másik lehetséges változat szerint ugyanis éppen azáltal, hogy a passzív alany a büntető anyagi és eljárási szabályokat jól ismerő rendőrnyomozó volt, pontosan tudta, hogy egy feljelentésben foglalt állítás megtörténtének bizonyítása - egy látlelet bizonyítékként történő felhasználása - maga után vonhatja az alapos gyanú meglétét még akkor is, ha a gyanúsítás alapjául szolgáló bűncselekményt nem követte el. Ilyen körülmények között pedig a sértett a nyomozás elrendelése esetén nem tudhatta, hogy mi lesz az eljárás kimenetele még akkor sem, ha tudatában volt, hogy a bűncselekményt nem követte el. Nem közömbös azonban a fenyegetés súlyának megítélése szempontjából az sem, hogy amennyiben a nyomozás megszüntetésére sor kerül, az milyen okból történik.
Nem elhanyagolandó tény továbbá az sem, hogy nemcsak a rendőri szervezeten belül, hanem a közvélemény szerint is a kényszervallatás emberileg is mélyen elítélendő bűncselekmény. Így abban az esetben is, ha a sértett a fenyegetés alapjául szolgáló bűncselekményt - a kényszervallatást - nem követte el, az emiatti feljelentéssel fenyegetés olyan komoly hátrány kilátásba helyezése, ami már alkalmas arra, hogy az egzisztenciáját, az emberi megítélését súlyos mértékben és hátrányosan befolyásolja.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint sor került a kényszervallatás miatti büntetőeljárás megindítására, mely bűncselekmény hiánya miatt a nyomozás megszüntetésével végződött. Ez a tény tehát egyértelműen alátámasztja és megerősíti, hogy a sértett félelme alapos volt, és a fenyegetés alkalmas volt arra, hogy K. A. rendőrnyomozóban komoly félelmet keltsen. Ilyen tényállás mellett pedig a terhelt bűnösségének a megállapítása nem vitatható.
A Legfelsőbb Bíróság az első- és másodfokú bíróság jogi indokolásával teljes egészében egyetértett, és a kifejtettekre is figyelemmel a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, ezért a megtámadott határozatokat a hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. III. 732/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás